2021. május 5., szerda

MAGYARORSZÁG KIRABLÁSA BEFEJEZŐDÖTT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: RÁTESI MARGIT
2021.05.03.


Ezzel az egyszerű tőmondattal lehet leírni azt a helyzetet, amit a kormány előállított. Egyetlen törvénnyel alapítványi vagyonba szervezte az ÖSSZES magyarországi felsőoktatási intézményt, egyetemeket, főiskolákat, és több kulturális intézményt, színházat stb. Természetesen az intézmények vagyonával – épületekkel, intézményekkel együtt. Ez önmagában több ezermilliárd forintos vagyon – a pontos számot egyelőre nem tudni. (A folyamat valószínúleg nem áll le, bizonyára sorra kerülnek a közgyűjtemények, a kulturális és az oktatási infrastruktúra egésze.)

Az indok persze az, hogy alapítványi formában „rugalmasabban” tudnak működni ezek az intézmények. A valóságos szándékról azonban a kormányfő szavai rántották le a leplet. A cél, hogy a teljes felsőoktatás a „nemzet, a nemzeti cél érdekében” működjön – mondta.. Ennek érdekében sebtében felálltak az alapítványokat felügyelő kuratóriumok – minő meglepetés! – valamennyinek fideszes, vagy kormánypárti vezetője van. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen pl. a jogász végzettségű, jelenleg külügyminiszterként fungáló Szíjjártó Péter elnökletével tartják a szemüket a kurátorok azon, hogy a közgazdasági tantételek csakis a „nemzeti”, illetve a „nemzeti cél érdekében” kerülhessenek a hallgatók szeme elé.

Ha eltekintünk a magyarság anyagi kifosztásától… Bár ez sem csekélység: az egyszerűség kedvéért 10 millió lakossal számolva egyetlen ezer milliárd forint SZEMÉLYENKÉNT százezer forintnyi vagyont vesz ki minden magyar zsebéből. Itt pedig TÖBB ezermilliárd forintnyi vagyonról van szó.

Mégis súlyosabb kártétel a magyarság ellen a magyar tudomány „háztájiba” adása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.