2021. május 5., szerda

EGYRE TÖBB BABA SZÜLETIK MAGÁNKLINIKÁN - ÉLESEN HASADHAT A MAGYAR TÁRSADALOM

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.05.05.


Mára valósággá válhatott, hogy sokaknak már a bölcsőben eldől, merre kunkorodhat további sorsuk. Tavaly az előző évinél közel ötödével többet adtak ki szülészet-nőgyógyászati szolgáltatásokra az egyik egészségpénztár tagjai. Becslés szerint pedig Budapesten már minden hatodik baba magánklinikán születik.


Tavaly az egészség- és önsegélyező pénztári költések közül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az előző évihez képest több mint 40 százalékkal emelkedtek a gyermek szüléséhez kapcsolódó ellátások. (Ennél erőteljesebben, majdnem kétszeresére, csak az egészségbiztosításra kiadott forintok nőttek.) Gyógyszerre és gyógyászati segédeszközre közben csekélyebb összeg ment el a 2019-esnél.

Sajnos elképzelhető, hogy a gyógyszerkiadások mérséklődése egyáltalán nem kedvező átrendeződésre (például a magyarok visszafogottabb gyógyszerszedési szokásának terjedésére) utal. Sokkal inkább az játszhat szerepet benne, hogy akadnak csoportok, amelyeknek még erre sem jut. Közben mások szinte számolatlanul tudnak költeni.

A Szinapszis felmérése szerint 2020-ban fejenként mintegy 271 ezer forintot költöttek a magánszemélyek egészségügyre. Ebből minden ötödik forint gyógyszerre ment el. A második helyre (az egyes költési kategóriák arányát tekintve) viszont váratlanul 16 százalékkal az étrend-kiegészítők és a gyógyhatású készítmények léptek. Magánorvosi ellátásra, diagnosztikára, a becslés szerint, 120 milliárd forintot adtak ki tavaly a magyarok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.