Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2026.06.05.
„Nem állatorvosi ló, hanem törvényszerű következmény”
A volt igazságügyi miniszter szerint a Völner–Schadl-ügy jelentőségét nem pusztán az adja, hogy egy magas rangú politikus és egy kulcsfontosságú igazságügyi szereplő korrupciós ügybe keveredett, hanem az, hogy a történet rávilágít arra, miként alakult át a végrehajtási rendszer az elmúlt évtizedekben.
Bárándy felidézte: a rendszerváltás előtt a bírósági végrehajtók az állami igazságszolgáltatás részeként működtek, fix fizetésért dolgoztak, majd később kvázi privatizált rendszer jött létre. Ezt azonban 2015-ben ismét átalakították: megszüntették a végrehajtói kamarát, és létrehozták a végrehajtói kart, amely ugyan közelebb került az állami struktúrához, de a kinevezések centralizálásával új függőségi rendszer alakult ki.
A volt miniszter szerint a korábbi testületi döntések helyét egy szűkebb, személyhez kötött döntéshozatal vette át. A végrehajtók kinevezéséről gyakorlatilag a kar vezetője döntött minisztériumi egyetértéssel, miközben az új szabályok jelentősen leszűkítették, kik maradhatnak a pályán. Bár első látásra szakmai előrelépésnek tűnhetett, hogy csak jogi végzettséggel lehetett valaki végrehajtó, a változás következtében sok korábbi szereplő kiszorult, helyükre pedig új kinevezettek kerültek.
„Egy ilyen szerveződésben törvényszerű, hogy a korrupció fölüsse a fejét, hacsak nem szent az a vezető, aki ezt irányítja” – fogalmazott Bárándy, aki szerint éppen a rendszer felépítése teremtette meg a korrupció melegágyát. A vádirat szerint Schadl György és Völner Pál között olyan konstrukció működött, amelyben a végrehajtói kinevezésekért cserébe rendszeres visszaosztás történhetett.
A beszélgetésben hangsúlyozta: bár az ügy konkrét büntetőjogi részleteit csak a bíróság állapíthatja meg, társadalmi és intézményi szempontból már most látható, hogyan épült bele a korrupció lehetősége a rendszerbe. Szerinte a végrehajtásnak nem lenne helye a magánszférában, hiszen állami döntések végrehajtásáról van szó, amelyből nem származhatna magánprofit.
Emberi sorsok a végrehajtási rendszer árnyékában
A műsor egyik legerősebb pontján kilakoltatási felvételeket idéztek fel, amelyek egy család tragikus helyzetét mutatták be: egy kisebb tartozás rövid idő alatt milliós követeléssé duzzadt, majd végrehajtásba fordult. Bárándy szerint a végrehajtási rendszer problémáját nem lehet kizárólag jogtechnikai kérdésként kezelni, mert annak közvetlen társadalmi következményei vannak.
A volt miniszter úgy vélte, bizonyos esetekben szükség lehet végrehajtásra, akár súlyos konfliktusok árán is, de az nem elfogadható, hogy a folyamatban anyagi érdekeltsége legyen annak, aki az állami döntést kikényszeríti. „Nem megengedhető, hogy annak, aki ezt vezérli, abból jutalomként pénz járjon” – mondta, hozzátéve, hogy fix fizetésű állami alkalmazottaknak kellene ellátniuk ezt a feladatot.
A Schadl-ügy egyik legtöbbet vitatott eleme, hogy a korrupciós eljárás ellenére Schadl György végrehajtói irodája továbbra is jelentős bevételeket termelhetett. Bárándy ezt elsősorban a tulajdonosi viszonyokkal magyarázta, ugyanakkor hangsúlyozta: éppen az ilyen helyzetek mutatják meg, mennyire hibás konstrukció a jelenlegi modell.
A beszélgetésben kitért arra is, hogy egy másik vádlott továbbra is ügyvédként dolgozhatott, amit szerinte problematikus jogi szabályozás tesz lehetővé. Úgy látja, a jelenlegi keretek nem biztosítják megfelelően az ügyfelek érdekeinek védelmét, és túlzottan formalista módon kezelik a szakmai alkalmasság kérdését büntetőeljárás alatt álló szereplők esetében.
Meddig érhetnek a szálak?
A műsor egyik központi kérdése az volt, hogy egy ilyen volumenű korrupciós ügy meddig vezethet politikai értelemben. Bárándy többször hangsúlyozta: jelenleg vádirati állításokról beszélünk, nem jogerős ítéletekről, ugyanakkor szerinte egy minisztériumi struktúrában nehezen elképzelhető, hogy a vezető ne szerezzen tudomást egy magas rangú államtitkár életmódjáról vagy működéséről.
Úgy fogalmazott: vagy tudnia kellett a miniszternek arról, mi történik a tárcán belül, vagy ha nem tudott róla, az még nagyobb problémát jelez az irányításban. Szerinte egy minisztériumban az informális csatornákon keresztül gyorsan terjednek az ilyen jellegű hírek, ezért egy vezetőnek kötelessége figyelni azokra a jelekre, amelyek visszaélésre utalhatnak.
A volt igazságügyi miniszter az ügyészség szerepéről is beszélt. Miközben elismerően nyilatkozott az ügyészi és bírói kar jelentős részének szakmai integritásáról, úgy vélte: az elmúlt másfél évtizedben politikai elvárások torzíthatták a rendszer működését. Szerinte az ügyészek többsége „alig várja”, hogy politikai befolyástól mentesen dolgozhasson, ugyanakkor a szervezet csúcsán olyan döntések születhettek, amelyek nem a társadalom büntetőigényét, hanem politikai szempontokat szolgáltak.
Bárándy az elszámoltatás kérdésében óvatosságra intett. Szerinte a büntetőjog területén szigorúan ragaszkodni kell a jogállami normákhoz, az elévülés szabályaihoz és a visszamenőleges hatály tilalmához, mert ellenkező esetben „mi is bűnöző állammá válunk”. Ugyanakkor úgy véli, a vagyonvisszaszerzés és a büntetőjogi felelősségre vonás párhuzamosan is működhet: az előbbit polgári jogi és pénzügyi eszközökkel gyorsabban lehet kezelni, míg a büntetőeljárások hosszabb folyamatot igényelnek.
A volt miniszter szerint a rendszer gyors szétesése azt mutatja, hogy az erkölcsi alapok hiánya nem képes tartós kohéziót teremteni. Úgy fogalmazott: „amíg van ellopható szajré, addig van összetartás”, de amikor ez megszűnik, az érdekviszonyok gyorsan felbomlanak. Emiatt arra számít, hogy a jövőben sok szereplő együttműködhet a hatóságokkal, mert „mindenki mindenkire vallani fog”, és még a „betyárbecsületet” sem feltételezi az érintettekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.