2026. szeptember 1., kedd

BÖZSI NÉNI FACEBOOK BEJEGYZÉSE

FACEBOOK
Szerző: Bözsi néni
2026.09.02.


Na, gyermekeim, Bözsi néni most megemeli a kalapját. Nem gyakran tesz ilyet politikus előtt, de ami jó, azt el kell ismerni.

Baka András köztársasági elnök nem egy budapesti díszteremben, ünneplő közönség előtt tartotta a tanévnyitót, hanem elment Nagybajomba, egy somogyi kistelepülés iskolájába.

És bizony nem mindegy, hogy egy köztársasági elnök hova megy el.

A Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában olyan gyerekek tanulnak, akiknek nem feltétlenül ugyanazok a lehetőségeik, mint egy nagyvárosi iskolában. Az intézménynek kollégiuma is van, és fontos szerepet vállal abban, hogy a nehezebb körülmények közül érkező gyerekeknek is legyen esélyük továbbtanulni és boldogulni.

Baka András pedig éppen ezért választotta ezt az iskolát.

Azt mondta, ezzel szeretné kifejezni az egész magyar társadalom megbecsülését azoknak a pedagógusoknak és diákoknak, akik vidéken, sokszor nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak.

Na, gyermekeim, ez azért nem egy rossz üzenet.

Mert Magyarország nem Budapestből és néhány nagyvárosból áll. Rengeteg olyan település van, ahol egy iskola sokkal többet jelent annál, mint hogy reggel becsöngetnek, délután pedig hazamennek a gyerekek.

A tanár néha nemcsak tanít. Segít, meghallgat, bátorít, és olyan gyereknek ad kapaszkodót, akinek otthon talán nem mindig jut belőle.

Baka szerint ezért a pedagógusok munkája nem egyszerűen fontos, hanem az egész ország jövőjét meghatározza.

A diákoknak pedig azt üzente: ne féljenek kérdezni, legyenek kíváncsiak, figyeljenek egymásra, és merjenek kiállni a másikért.

Különösen tetszik Bözsi néninek az a gondolat, hogy egy gyerek jövőjét nem szabad annak eldöntenie, hogy az ország melyik részére született.

Mert valóban: attól még, hogy valaki egy kis somogyi faluban nő fel, ugyanúgy lehet belőle orvos, mérnök, tanár, vállalkozó vagy bármi más.

És van egy mondata, amit Bözsi néni különösen fontosnak tart:
„Minden gyermek érték. Hogy mindenkiben van lehetőség. És hogy senkiről nem mondunk le.”
Na, ezt kellene megtanulni felnőtt fejjel is, gyermekeim.

Mert könnyű azt mondani, hogy aki akar, majd boldogul. Csakhogy nem mindenki ugyanonnan indul. Van, akinek csak egy kis segítség kell, hogy eljusson oda, ahová másnak magától vezet az út.

Bözsi néni szerint egy köztársasági elnöknek nem az a dolga, hogy csak a fővárosi fényekben legyen látható. Néha oda is el kell menni, ahol kevesebb a reflektorfény, de sokkal nagyobb szükség van arra, hogy valaki azt mondja: látunk benneteket, számítotok, és nem mondunk le rólatok.

Na, gyermekeim, ha ezt komolyan is gondolják, akkor abból már lehet valami.

BAKA ANDRÁS ÜZENT A DIÁKOKNAK: EGY ROSSZUL SIKERÜLT DOLGOZAT SOHA NEM VÉGLEGES

TELEX
Szerző: IVÁN-NAGY SZILVIA
2026.09.01.


„Vallom, hogy a pedagógusok munkája az egész nemzet számára alapvető stratégiai fontossággal bír. A pedagógus egyszerre odafigyel és fejleszt, pszichológiai módszereket alkalmaz, példát mutat és belső tartást ad, esetenként szociális munkát végez” – mondta Baka András köztársasági elnök kedden, a Somogy megyei Nagybajomban található Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitóján.

A köztársasági elnök beszéde szerint azt mondta, azért ment kedden oda, hogy ott fejezze ki a nemzet megbecsülését minden tanár, minden diák és mindazok felé, akik vidéken, nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak, illetve akik esélyt adnak a kisebb településeken élő gyerekek számára, hogy fejlődjenek.

Baka András a pedagógusokról azt is mondta, hiszi, hogy a hivatás a legmagasabb fokú elismerést érdemli, akárcsak egykor. Kitért rá, hogy édesanyja és felesége is ezt a hivatást választotta, így rálátott, „mennyi munka, türelem és figyelem van egy-egy tanóra mögött.”

Baka szerint a pedagógus munkája messze nem ér véget a tudás átadásánál. Szerinte egy jó tanár ugyanis:

- „Figyel, bátorít, példát mutat és irányt ad.”
- „Észreveszi a tehetséget, olykor még azelőtt, hogy a gyermek maga is felismerné.”
- „Segít túllépni a kudarcon, […]”
- „[…], és néha egyetlen mozdulattal vagy gesztussal olyan önbizalmat ad, amely hosszú évekre elkíséri a diákját.”

A köztársasági elnök a nagybajomi iskolára is konkrétan kitért: azt mondta, ez az iskola nemcsak tanít, hanem esélyt is teremt, segíti a felzárkózást, kollégiumával közösséget és biztonságot is nyújt. Az ott dolgozó pedagógusoknak megköszönte, hogy mindennapi munkájukkal azt képviselik, hogy minden gyerek érték, hogy senkiről nem szabad lemondani.

A diákokhoz szólva azt mondta, az iskola nemcsak a tárgyi ismeretek megtanulásáról szól, hanem arról is, hogyan kell segítséget kérni és adni, együtt dolgozni másokkal vagy elfogadni a különbözőségeket. Arra biztatta őket, hogy:

- „Legyetek kíváncsiak!”
- „Merjetek kérdezni akkor is, ha nem vagytok biztosak benne, hogy jó kérdést tesztek fel. 
- Merjetek jelentkezni akkor is, ha nem tudjátok egészen biztosan a választ.”
- „Egy rosszul sikerült dolgozat, egy elrontott feladat vagy egy rossz válasz soha nem végleges. Fontosabb, hogy kijavítjátok-e, megpróbáljátok-e újra.”
- „Azt szeretném kérni, hogy figyeljetek egymásra. Lehet, hogy a mellettetek ülő osztálytárs egészen másban jó, mint ti. Más érdekli, másképpen gondolkodik, más dolgok okoznak neki örömet vagy éppen nehézséget. De az iskola egyik fontos tanítása éppen az, hogy tudjuk becsülni azt, aki különbözik tőlünk. Minden ember különböző, de ettől egyikünk sem különb a másiknál.”
- „Néha pedig egészen kevés kell ahhoz, hogy valakinek jobb legyen a napja. Egy biztató szó. Egy kis segítség. Vagy egyszerűen annyi: »Gyere, ülj ide mellém!«.”
- „És végül azt kívánom nektek, hogy merjetek egy kicsit bátrabbak lenni”.

A köztársasági elnök azt is üzente nekik, hogy egyikük sem tudhatja még, mi lesz majd belőle, „de azt igen, hogy Magyarországnak szüksége lesz rátok. A tudásotokra, a kíváncsiságotokra, a tisztességetekre és a bátorságotokra.”

Baka András az elsősökhöz külön szólt, egyebek mellett azt mondta, a felnőttek is izgulnak, amikor valami fontos és új dolog kezdődik az életükben.

A köztársasági elnök zárásként azt mondta, „az iskolából nemcsak azt visszük magunkkal, amit megtanultunk. Hanem azt is, amit közben megtudtunk önmagunkról és egymásról. Kívánom, hogy mindebből minél több jusson ebben a tanévben – diákoknak, nevelőknek és szülőknek egyaránt”...

LACZÓ: ORBÁN FELELŐSSÉGE KÖNNYEBBEN FELTÁRHATÓ, MINT MÉSZÁROSÉ

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: DÉSI JÁNOS
2026.09.01.



A döntéshozói és haszonélvezői kör egyes tagjai ellen indíthatók lehetnek eljárások, de míg Orbán Viktor esetében bizonyos ügyekben közvetlenebbül feltárható lehet a döntési felelősség, Mészáros Lőrinc és Garancsi István gazdagodásának jogi megítélése összetettebb bizonyítási feladat – véli Laczó Adrienn.

NEM LEHET TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSSAL GYORSÍTANI AZ NVVH MUNKÁJÁT | LIGETI MIKLÓS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: KLUBRÁDIÓ / BACSA BOTOND
2026.09.01.



Hogyan lehet feltárni a korrupciós ügyeket, visszaszerezni a közvagyont, és közben olyan jogállami garanciákat kialakítani, amelyek megakadályozzák a politikailag érzékeny ügyek eltussolását? Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a korrupciós ügyek feltárásának nehézségeiről, a jegybanki alapítványok ügyéről, az ügyészség működéséről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről és az esetleges alkotmányos reform legfontosabb kérdéseiről beszél.

00:00 - Kemény dió 
00:29 - Bacsa Botond vendége Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója 
00:56 - Korrupcióészlelés a társadalomban 
15:47 - Megfelelő a feltárások tempója? 
24:58 - Alkotmányozás jöhet: hogyan csökkentenék a korrupciós kockázatokat? 
44:25 - Mi lesz az oligarchákkal? 
51:11 - Köszönjük, hogy megtekintették videónkat! Ne felejtsenek el feliratkozni!

ORBÁN TÁBORNOK FELADTA A HARCOT – MI FOLYIK A FIDESZBEN?

VÁLASZ PODCAST
Szerző: VÁLASZ ONLINE
2026.09.01.



Az Unger Anna vs. Ligeti Miklós dilemma, HR-kérdések által kitakart paksi sikerek, a politikai mézeshetek vége, a Fidesz és vidéke helyzete, az uniós pénzek hazahozatala – a nyári szünet után újrainduló szerkesztőségi belpolitikai Válasz Podcastban ezeket a témákat beszéli meg Ablonczy Bálint, Stumpf András és Vörös Szabolcs.

LIGETI MIKLÓS: SZERENCSÉTLENNEK TARTOM A POLITIKA REAKCIÓJÁT UNGER ANNA FELKAPOTT, ÉS SZERINTEM SOKAK ÁLTAL FÉLREÉRTETT MONDATÁRA

HVG360
Szerző: GYENIS ÁGNES
2026.09.01.


Arra számítok, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) tartósan velünk marad, mert a speciális, korrupcióellenes szervezetek beváltak Európában – mondja a HVG-nek Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Dolgozik tovább, nem lelkizik azon, hogy nem ő lett az új hivatal vezetője.


Hogyan éli meg, hogy a szakmai és laikus közvélemény eddig nem tapasztalt lelkesedése ellenére nem önt választották az NVVH elnökének?

Nincsenek érzelmeim, és nincs lelkiállapotom. Nem is lenne elegáns bármit mondanom erről.

Unger Anna, a megválasztott elnök és a Tisza is hívta a hivatalba. Döntött már?

Nem a sajtóban szeretnék válaszolni erre.

Önök annyi ügyet tártak fel az elmúlt években, amelyek bőven adnának elfoglaltságot a hivatalnak az első hónapokra. Melyek lehetnek ezek?

Nincs olyan anyagunk, amelyet ne hoztunk volna nyilvánosságra vagy ne adtunk volna át a nyomozóhatóságoknak. Talán a Covid idején behozott lélegeztetőgépek esetét említhetném, ami miatt a külügyi tárca most feljelentést tett. Én sem tudtam erről, de azonnal felhívtam őket, hogy átadjuk az általunk összegyűjtött adatokat. Vagy említhetném a letelepedési államkötvények ügyében tett friss feljelentésünket, amelyben a feljelentés kiegészítését rendelte el a nyomozóhatóság...

A TANÁROK ÉRTÉKELÉSÉBE A DIÁKOKAT ÉS A SZÜLŐKET IS BE KELL VONNI

G7.HU/ DIRIK PODCAST
Műsorvezető: HOBOT PÉTER
2026.09.01.



„Elképesztőnek gondolom, hogy a pedagógustársadalom hosszú évtizedeken keresztül úgy működött, hogy nem kapott visszajelzést azoktól, akik igénybe veszik a szolgáltatásait” – mondja Varga Péter, a Lauder Javne Iskola oktatásért felelős főigazgató-helyettese a G7 Dirik podcastjában.


A TÉR-t, vagyis a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét az Országgyűlés július elején ellenszavazat nélkül eltörölte. A rendszerrel számos probléma volt a Belügyminisztérium bevezetési gyakorlatától kezdve azon keresztül, hogy a végső értékelés nagyrészt az intézményvezető megítélésétől függött, egészen addig, hogy a bónusz összege sok esetben csupán néhány tízezer forintot jelentett. Mindezek ellenére a TÉR fontos újítást hozott: meghonosította a mérőszámokon és teljesítménycélokon alapuló értékelés szemléletét. A rendszer megszüntetése megfelelő alternatíva nélkül problémás – fejti ki Varga Péter a beszélgetésben.

Az igazgató szerint olyan teljesítményértékelési rendszerre van szükség, amely a saját célok teljesítésén és a vezetői értékelésen túl a diákok és a szülők visszajelzéseit is figyelembe veszi. A Lauder iskolában ilyen, „360 fokos” visszajelző rendszer működik. Az értékelés célja pedig nem csupán a bónuszok meghatározása, hanem az is, hogy a pedagógusok olyan visszajelzést és fejlesztési irányokat kapjanak, amelyek támogatják a szakmai fejlődésüket.

Pénzügyi ösztönzőkről érdemben azután lenne igazságos beszélni, hogy a tanárok rendes fizetése elérte a diplomás átlagbért; jelenleg ennek 80 százaléka körül alakul. A kimagasló teljesítmény után elérhető jutalmat növelni kell ahhoz, hogy súlyt adjon az értékelési rendszernek: pár tízezer forint helyett az éves fizetés 10-15 százaléka körül mozoghat a megfelelő szint. Ez nagyjából a multinacionális vállalatok éves, személyes bónuszcéljainak felel meg.

A magyar közoktatás másik alapvető problémája, hogy a Nemzeti alaptanterv, a NAT évtizedek óta folyamatosan bővül. A pedagógusok egyszerre próbálnak megfelelni a központi elvárásoknak, és átadni mindazt, amiről azt gondolják, hogy az életben fontos lesz a diákoknak, miközben a diákok túlterheltté válnak.

„Mi úgy csinálunk, mint akik megtanítják a tantervet, a gyerekek úgy, mint akik megtanulják, aztán lesz egy érettségi, ami gondosan kevesebbet vár el, mint az alaptanterv”

– mondja Varga Péter. Így felmerül a kérdés, hogy mi indokolja a középszintű vizsgát, amikor az lényegében ugyanazt méri, mint amit a négyéves gimnáziumi teljesítmény már igazolt – teszi hozzá.

Szerinte a tárgyi tudásnak önmagában nem célnak, hanem eszköznek kellene lennie a kompetenciák fejlesztéséhez. A NAT radikális karcsúsítására lenne szükség, akár teljes témakörök elhagyásával is, még ha ez nehéz döntés lesz is.

Varga Péter szerint az oktatás sikerességének fő kérdése a diákok motivációja. Emiatt is kell változtatni a NAT-on, mert most a diákoknak nincs motivációjuk azt megtanulni. Ellenben, ha olyan tudástartalmakra helyezik a hangsúlyt, amelyek valóban hasznosak a mindennapi életben – például gazdasági, pszichológiai, életvezetési vagy állampolgári ismeretek –, és közelebb állnak a társadalmi elvárásokhoz és a diákok valóságához, az eredményesebb tanulást hoz majd magával.

A beszélgetésben egyebek mellett szó van még arról is, hogy a házi feladatok szerepét is újra kellene gondolni.

„NEM POLITIKUSOKAT AKARUNK A KÖZMÉDIÁBA” – BUJDOSÓ ANDREA KEMÉNY ÜZENETE

MAGYAR NEWS ONLINE
Szerző: MAGYAR NEWS ONLINE
2026.09.01.



Bujdosó Andrea a közmédia és a Médiatanács jövőjéről beszélt.

A TISZA-frakció megtette jelöléseit a Független Közmédia Testületbe, valamint a megújuló Médiatanácsba. Bujdosó Andrea szerint ezekben a testületekben nem politikai delegáltakra, hanem olyan szakemberekre van szükség, akik komoly tudással, tapasztalattal és hiteles szakmai életúttal rendelkeznek.

A videóban több jelölt és szakmai terület is szóba kerül, köztük médiapiaci, médiaszabályozási és médiahatósági tapasztalat.

A fő üzenet egyértelmű: függetlenül attól, hogy éppen melyik párt van kormányon, a közmédiának és a Médiatanácsnak a magyar embereket kell szolgálnia.

TITKOSSZOLGÁLATOK NÉLKÜL NEM LESZ ELSZÁMOLTATÁS

KLIKKTV
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2026.09.01.



Batka Zoltánnal arról beszélgettünk, mit kezd majd Unger Anna Róza a vagyonvisszaszerzési hivatal élén — és miért nem az a kérdés, hogy jogász-e.

Szó esett a „felcsúti számvevőszékről", az AVH-zás ízléstelenségéről, és arról, miért egy kiszámíthatatlan outsidert választhatott Magyar Péter a kiszámítható szakemberek helyett. 

Batka szerint az elszámoltatás nem a jogszabályokon fog múlni, hanem azon, hogy a titkosszolgálatok beállnak-e a hivatal mögé — és arra is figyelmeztet, hogy ezek a történetek a régióban máshol sem maradtak vértelenek.

MTVA: A FIDESZHEZ KÖTHETŐ POLITIKUS ÉS ÜZLETEMBER, VÁRHEGYI ATTILA IRÁNYÍTOTTA A VALÓSÁGBAN A KÖZMÉDIÁT

24.HU
Szerző: RUGLI TAMÁS
2026.08.31.


Az MTVA átvilágítása alapján úgy tűnik, Várhegyi teljhatalmú vezetőként irányította a közmédiát, beleszólt gyakorlatilag mindenbe, ő volt az összekötő kapocs a közmédia és a Fidesz-kormány között.


Az átvilágításkor előkerült információk alapján a közmédia vezetése feljelentést tesz, és megbízta Papp Gábor ügyvédet a jogi lépések megtételével – közölte hétfői közleményében az MTVA, mely egyben kijelentette azt is: rendelkezésre álló belső levelezések, nyilatkozatok és egyéb dokumentumok alapján számos részlet feltárult arról, hogyan állt az elmúlt években politikai felügyelet alatt a közmédia. Ennek folyományként arra a megállapításra jutottak:

a közmédiát a tanácsadóként szerződtetett, a Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban.

Várhegyi a Duna Médiaszolgáltató külsős kommunikációs tanácsadója volt, és nem szerepelt az MTVA hierarchiájában, ehhez képest komoly hatalommal bírt a szervezet életében.

„Átvette a közmédia hivatalos vezetőinek jogköreit, helyettük döntött tartalmi, személyzeti, gazdasági ügyekben is, és jóváhagyása nélkül számos esetben nem is mertek döntést hozni azok, akik hivatalosan felelősek voltak az intézmény vezetéséért” – írja most az MTVA, kiegészítve azzal, hogy Várhegyi szerepe túlmutatott a közmédia irányításán, gyakorlatilag ő volt a kapcsolat az ország politikai vezetése és a közmédia között.

Várhegyi közvetítette a kormány tagjainak és más fideszes politikusoknak az akaratát a közmédia felé, illetve képviselte a közmédiát a kormányzati szereplők irányában.

Várhegyi a rendszerváltást követően Szolnok polgármestere, és a Fidesz választmányi elnöke is volt. Karrierjében az okozott törést, hogy 2002-ben jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. Lemondott a képviselői mandátumáról, és nem tartotta meg politikai államtitkári posztját sem a kulturális minisztériumban.

Mi bizonyítja ezt?
...

Lásd még:

TOTYIK TAMÁS: KIHÍVÁS ELÉ ÁLLÍTJA AZ ISKOLÁKAT AZ ALSÓS JAVASLATCSOMAG A 2026/2027-ES TANÉVBEN

EDULINE
Szerző: KURUCZ-GÁSPÁR TÜNDE
2026.9.01.


35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése – csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.


Kókayné Lányi Marietta, közoktatásért felelős államtitkár még augusztusban juttatta el az iskoláknak a 14 pontból álló javaslatcsomagját. Ahogy korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy ezek az ajánlások alsó tagozaton az iskolai nap szinte minden részét érintik a reggeli érkezéstől és a tanórák hosszától kezdve a házi feladaton és az értékelésen át egészen a délutáni foglalkozásokig. (A javaslatcsomaggal részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.)

Szerkesztőségünk tud több olyan iskoláról, ahol a javaslatok egy részét már eddig is alkalmazták, de olyan intézményre is van példa, ahol már a szeptemberi tanévkezdés is felmerült a rövidebb tanórák beveztése, de több iskolában egyelőre kivárnak. Ezt Totyik Tamás is megerősítette az Eduline-nak...

VITÉZY DÁVID BEJELENTÉSE: MINDEN FELTÉTEL TELJESÜLT, ÉRKEZIK AZ EU-S 6000 MILLIÁRD FORINT

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2026.08.31.



Vitézy Dávid és Karácsony Gergely közös sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Ezen a közlekedési és beruházási miniszter közölte, hogy Magyarország az összes szükséges jogalkotási feltételt teljesítette ahhoz, hogy megkaphassa a teljes, 10 milliárd eurós RRF-forrást, valamint a további 6 milliárd eurónyi, befagyasztott, jogállamisági kondicionalitási eljárással érintett kohéziós forrást – vagyis a hozzávetőlegesen 5500–6000 milliárd forintnyi európai uniós forrást.

A MINISZTERELNÖK ÜZENETE A FIATALOKNAK A TANÉVKEZDÉS ALKALMÁBÓL

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.08.31.



...Ne nézz félre, ha valakit bántanak! Állj ki a társad mellett! Merj segítséget kérni! Szeresd a hazádat! Légy kíváncsi!

FELNŐTT DEMOKRÁCIÁBAN NEM BOCSÁNATKÉRÉST KÖVETELNEK AZ ELLENVÉLEMÉNYÉRT. VÁLASZOLNAK RÁ

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.08.31.


Kész a leltár
    Tizenhat év után, alig száz nappal a rendszerváltást ígérő kormány megalakulását követően lezajlott az első nagyobb társadalmi vita. Ennek akár örülhetnénk is. Tizenhat éven át ugyanis nemigen volt valódi vita: elfojtotta a megalapozott félelem, az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a megtorlástól való rettegés, az apátia, a politikai fásultság és az a keserű tapasztalat, hogy az érv úgysem jut el sehová. Ha mégis megszólalt valaki, legfeljebb a hatalom zajszigetelt falain kívül beszélt.
    Az ország épelméjű része tizenhat éven át várta, hogy ennek vége legyen.
Az első nagy vita Unger Anna kinevezése körül robbant ki. Szögezzük le rögtön: vitázókon azokat értem, akik érveket, szakmai szempontokat és ellenőrizhető tényeket sorakoztattak fel. Nem azokat, akik trágár szitkokkal, obszcén célzásokkal, testi megszégyenítéssel vagy női mivoltában támadták Unger Annát. Az ilyesmit én nem kritikának nevezem, hanem verbális csatornatölteléknek. Miként az elkövetők nem vitapartnerek, hanem a vita civilizációs minimumán kívül álló alakok. Velük nincs dolgom.
    Én magam semmi effélét nem követtem el. Ahogy a Fidesz tizenhat éves uralmának sokszor kíméletlen bírálatakor sem tettem soha ilyet.
    Érveltem. Szakmai előéletről, bizonyított hozzáértésről és vezetői tapasztalatról beszéltem. Éppen azért, mert az elmúlt tizenhat évben a szakértelem szinte értéktelenné vált, a kinevezések valutája pedig a politikai lojalitás, a személyes hűség és a feltétlen engedelmesség lett. Egy ilyen hivatal élére szerintem nem elegendő a tisztesség vélelme és a jövőre kiállított erkölcsi váltó. Bizonyított szakmai felkészültség és vezetői rutin is szükséges. Már csak azért is, mert a hivatal egyik legsürgetőbb feladata az elveszett közbizalom visszaszerzése. Enélkül intézményt lehet alapítani, működő köztársaságot nem.
Ehhez képest az oldalamon egészen figyelemreméltó néprajzi gyűjtés kezdődött. A Digitális Polgári Körök környékéről az elmúlt évek során összesen nem kaptam annyi trágárságot, antiszemita mocskot és obszcén minősítést, mint az elmúlt néhány napban. Voltam „büdös zsidó”, „körúton belül ajvékoló”, „farok”, „hazát eláruló SZDSZ-es mocsadék”; a velem egyetértők pedig „csőcselék”, „primitív horda” és még sok minden más.
Kész a leltár.
    Minthogy e civilizációs teljesítmény jelentős része frissen vasalt álprofilokról érkezett, sokadmagammal arra gyanakodtam, hogy nem a népharag spontán gejzírje tört fel, hanem valaki megnyitotta a digitális csapokat, és szolgálatba helyezte a kommentmezők névtelen területvédelmi egységeit. Bizonyítani nem tudom. A koreográfia mindenesetre ismerős volt: jelre érkező felháborodás, szinte azonos szókészlet, személyeskedés, megbélyegzés, elárasztás.
    Az első nagy társadalmi vitában tehát az ország megmérettetett, és egyelőre könnyűnek találtatott.
    Rendben: tanulási folyamat ez. Talán legközelebb jobban sikerül. Csakhogy, ha ez az ország nem tanulja meg a vita kultúráját; ha nem érti meg, hogy az ellenvélemény nem zendülés, a kritika nem árulás, a szakmai kifogás nem személyes támadás, akkor lassan valóban lehúzhatjuk a redőnyt. Kormányt lehet váltani anélkül, hogy politikai kultúrát váltanánk. Ez utóbbi jóval nehezebb feladat.
    És akkor elérkezett a mai nap.
Olvasom, hogy Unger Anna férje, Ziegler Dezső Tamás jogász, egyetemi oktató a Rezervátum YouTube-csatornáján ezt mondta: „Az Annánál keményebb embert nem ismerek. Nem fog megtörni, pártatlan lesz.” Majd felszólította azokat, akik most szerinte „hergelik a népet”, hogy kérjenek elnézést, ha egy, két vagy három év múlva a hivatal jól végzi a munkáját. „Ez az óellenzéki brigád is kérjen elnézést!” – mondta, majd megígérte: „Vissza fogok jönni az elnézéséért mindenkinek, aki most vicsorgott.” S fenyegetőzött: E-mailt ír, videót készít, és számonkéri majd a bocsánatkérést.
    Előrebocsátom: kevés rokonszenvesebb emberi magatartást ismerek annál, mint amikor valaki nehéz helyzetben teljes szívvel kiáll a párja, a gyermeke vagy a barátja mellett. Ezért Ziegler Dezső Tamást tisztelet illeti.
    Feltételezem azonban, hogy nem a trágár, obszcén és dehumanizáló bejegyzések szerzőit nevezi „óellenzéki brigádnak”, „vicsorgóknak” és „népet hergelőknek”. Azokkal ugyanis egy kultúrembernek nincs vitája. Ahogy én sem neveztem az engem lezsidózókat és lepatkányozókat Unger Anna támogatóinak. Ők nem támogatók, hanem garázdálkodók. Nem az álláspontjuk, hanem a magatartásuk minősíti őket.
    Ha viszont Ziegler Dezső Tamás azokra gondolt, akik tárgyszerűen bírálták a kinevezést, akkor már volna néhány kérdésem.
    Az, hogy ő a feleségénél keményebb embert nem ismer, szép és nyilván őszinte házastársi vallomás. Csakhogy a közintézmények vezetőit nem családi ajánlólevelek alapján ítéljük meg. Mi nem élünk velük egy háztartásban. Nem a jellemük intim tanúi vagyunk, hanem polgárok, akik szakmai előéletet, nyilvános teljesítményt, vezetői tapasztalatot és intézményi alkalmasságot próbálnak mérlegelni.
    Miért kell ezért bárkit megfenyegetni a későbbi számonkérés ígéretével?
Azokban, akik Ligeti Miklóst alkalmasabbnak tartották, éppen az a remény munkált, hogy a Fidesz bukása után végre megkezdődik a sokszor megígért tisztítótűz; hogy az ország kifosztásának feltárását olyanok végzik majd, akik nem most kezdik tanulmányozni a korrupciókutatás szakirodalmát, hanem hosszú évek óta ezen a területen dolgoznak, és szakértelmüket nyilvánosan, ismételten bizonyították.
    Ziegler Dezső Tamás valóban azt gondolja, hogy az épelméjű kritikusok nem örülnének annak, ha két-három év múlva kiderülne: az Unger Anna vezette hivatal kiválóan működik? Hogy saját országunk, gyermekeink és szeretteink jövője ellen drukkolunk, csak hogy egy Facebook-vitában utólag igazunk lehessen?
    Egy frászt.
Örülni fogunk. Én legalábbis tiszta szívből. De ebből nem következik, hogy most ne tarthatnánk Ligeti Miklóst jobb választásnak. És két-három év múlva sem fog kiderülni, hogyan működött volna ugyanez a hivatal Ligeti vezetésével: jobban, rosszabbul vagy ugyanígy. A történelem nem végez kontrollkísérleteket.
    Miért kellene tehát bocsánatot kérni azért, mert valaki a jelenleg rendelkezésére álló adatok alapján, tisztességesen és érvekkel alátámasztva véleményt alkotott?
    Évtizedek óta vagyok a pályán. Filozófusként és a közéletre érzékenyen reagáló emberként számtalan vitában vettem részt. Olyat még nem tapasztaltam, hogy a vita önjelölt győztese évekkel későbbre leveleket, videókat és bocsánatkérő expedíciót helyezzen kilátásba. Mi ebben a vitakultúra? Ez inkább egyfajta utólagos fegyelmezés előjegyzési naptára.
    Ha a hivatal jól működik, örülni fogok. Bocsánatot azonban nem kérek, mert nincs miért. Nem gyaláztam, nem sértegettem, nem aláztam meg senkit. Érveim voltak.
    És ha már Unger Anna a minap világossá tette, hogy őt ne hívogassa senki, még Magyar Péter se, hadd éljek én is ugyanezzel az önrendelkezési joggal: engem se keressen fel Ziegler úr, ne írjon kéretlen leveleket, és saját készítésű videókat se küldjön. Szeretem magam megválasztani a levelezőpartnereimet, a néznivalóimat, valamint azokat, akiket a lakásomban vagy a munkahelyemen fogadok.
    Leginkább azonban ezt a hangnemet nem értem. Tizenhat éven át vártam arra, hogy ebben az országban újra lehessen vitatkozni. Akkor is vártam, amikor kevesedmagammal vitatkozni merészeltem a hatalommal. Most pedig fegyelmezés, megbélyegzés és burkolt fenyegetőzés érkezik onnan, ahonnan a legkevésbé vártam.
    „Óellenzéki brigád.” „Vicsorgók.” „Uszítók.” „Népet hergelők.”
A „poloskák” ezúttal kimaradtak. Talán csak feledékenységből.
    Jó volna, ha éppen Ziegler Dezső Tamás, egyetemi oktatóként, és vele együtt valamennyien azon dolgoznánk, hogy a társadalmi vita végre a normális demokratikus működés része legyen. Hogy megtanuljuk: aki nem ért velünk egyet, az nem feltétlenül gonosz, nem acsarkodó ellenség, nem uszító és nem valamely levitézlett politikai rezervátum előbújt maradványa. Lehet egyszerűen olyan polgártárs, aki ugyanazt akarja, amit mi, csak más utat tart helyesnek. A következő vitában pedig könnyen felcserélődhetnek a szerepek.
Feltéve persze, hogy nem ugyanazt kívánjuk folytatni új lobogók alatt, amit a Fidesz tizenhat éven át művelt. Feltéve, hogy véleményünket nem a táborhűség, a megfelelési kényszer és a „mieinknek mindig igazuk van” primitív reflexe irányítja. A politikai lojalitás ugyanis akkor sem válik erénnyé, ha mások követelik meg.
    Kedves Magyarország, nem kellene végre kinőni az infantilizált korszakból?
Felnőtt demokráciában nem bocsánatkérést követelnek az ellenvéleményért. Válaszolnak rá.