NÉPSZAVA / KENTAURBESZÉDSzerző: LENGYEL LÁSZLÓ2021.07.24.
Egyeduralom vagy káosz: Kelet-Európában ez a politikai helyreállítás diszkrét bája. Kiváló cikket írt Milan Simečka Szlovákia elmúlt évéről (Szlovákia egy éve - Hogyan számoljuk fel a demokratikus alternatívát? Szép Szó 07. 17.). Elemzése arról a tragikomikus kísérletről szól, amit Igor Matovič és az „egyszerű emberek” a politikában egy év alatt véghez vittek. Jól szórakoznánk, ha nem tudnánk, hogy rólunk is szól a mese. Simečka szerint a mai szlovák liberális demokrata ellenzék Csehország és Magyarország után kullog, mert nálunk és a cseheknél megtörtént az összefogás Orbán és Babiš ellen, Szlovákiában nem.
Csakhogy az időbeli sorrend nem ez. Az első rést az oligarchikus és/vagy egyszemélyi egyeduralmon 2019 májusában, egy Európa-párti, korrupcióellenes népmozgalommal Volodimir Zelenszkij komikus színész, az „egyszerű emberek” képviselője ütötte Ukrajnában. Ezzel szinte egy időben, a fiatal újságíró meggyilkolásának hatására kialakult népmozgalom, nemcsak Robert Ficót kényszerítette lemondásra, hanem 2019 júniusában megválasztotta Zuzana Čaputovát Szlovákia elnökévé. Ugyanakkor e népmozgalom kifáradt, és a szavazók Igor Matovič „egyszerű embereit” juttatták kormányra 2020 márciusában.
Szomorúan mondom, hogy mi még ezelőtt állunk: a szlovák helyzet előttünk és nem mögöttünk van. Bulgáriában talán véget ér a Boriszov-korszak, de se a 2021 áprilisi, se a júliusi választáson nem tudott senki kormányképes többséget szerezni. A kihívó, Szlavi Trifonov népdalénekes ugyan ráébredt, hogy nem tud kormányozni, de az általa javasolt szakértőt a pártok nem fogadták el miniszterelnöknek. Így következhet ősszel a harmadik forduló. És Csehországban se vigasztaló a kép, mert Babiš ellenzékének vezető ereje az Ivan Bartoš-féle Kalózpárt, és Bartoš alig különbözik Matovičtól. Lengyelországban ma a legnagyobb ellenzéki párt Szymon Hołownia tévés személyiség pártja, ott a kormányképes reményt Donald Tusk hazatérése jelenti. A magyar ellenzéki egység is inkább látszat, mint valóság, és a miniszterelnök-jelöltek kormányképessége erősen kétséges. Romániában ugyan sem Başescu, sem Johannis elnököknek, illetve egyetlen miniszterelnöknek sem sikerült egyeduralmat kialakítania, ám ennek nem a demokratikus ellensúlyok az okai, hanem hogy a titkosszolgálatok, a korrupcióellenes ügyészség, a rendőrség, a hadsereg és a közigazgatás hatalmi ötszögében nem jött létre érdekegység, legfeljebb abban, hogy a politikai elit egyik vagy másik részét lehetetlenné tegyék. Már lassan egy évtizede a politikai erők kölcsönösen túszul ejtették egymást, mindenki képes a másik kormányzásának megakadályozására, így senki sem képes a tartós kormányzásra. A szomszédos Moldovában áttörést jelenthet, hogy az Európa-barát Maia Sandu 2020 novemberi elnökké választása után, 2021 júliusában az őt támogató párt abszolút többséget szerzett.
Igor Matovič és Ivan Bartoš, Szlávi Trifonov és Szymon Hołownia bizonyosan rendelkeznek két közös vonással: narcisztikus személyiségek, akik szerepjátékként élik meg a politikát és tökéletesen alkalmatlanok a kormányzásra. Én nem vagyok olyan merész, mint Hunčik Péter barátom, aki pszichiáterként kórtani tüneteket állapít meg ezeken a politikusokon a nyilvánosság előtt, de kormányzóképességüket magam is kétségbe vonom. Annak a trumpiánus karneváli, közösségi média vezérelte politikának a képviselői, akik az „egyszerű embereknek” kitalált virtuális valóságot képesek népszerűen közvetíteni, mert maguk is ebben a virtuális valóságban élnek. Ők állnak a könyörtelen egyeduralkodókkal szemben. A hatalmi valóság szabályainak pontos felmérői, kitalálói és alkalmazói, Putyin, Hszi, Erdoğan, el-Sziszi, Szalman herceg, Netanjahu, Orbán, Kaczyński, Lukasenka, Fico, Boriszov, Vučič, Janša olyan jól-rosszul működő hatalomgépezetek, akiknek nemcsak szilárd akaratuk, hanem szilárd érdek- és intézményi hálójuk, döntési képességük és erejük is van, illetve volt és lesz. A politikai helyreállítás diszkrét bája, hogy a térségnek eddig, magától ennyire telt: vagy diktátorokat, vagy káoszt teremtettünk...
