2021. július 23., péntek

AZ ÉS 2021/29. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.07.23.


PUBLICISZTIKA

Széky János: Itt járt Pegasus

Az eset nem volt egyedi a közép-európai NATO- és EU-tagállamokban. Két évvel ezelőtt a lengyel Igazságügyi Minisztérium 25 millió zlotyt (kb. kétmilliárd forintot) abból az alapból utalt át a Központi Korrupcióellenes Iroda (CBA) számlájára, amit a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére tartanak fenn. A cél, aminek semmi köze nem volt az áldozatokhoz: a Pegasus nevű kémprogram megvásárlása. A teljes vételár 33 millió zloty volt. Lett is belőle botrány. Az ügy 2019 augusztusában pattant ki.

A lengyel igazságügy-miniszter már akkor is Zbigniew Ziobro volt. Hogy az olvasó el tudja képzelni: egyszerre Polt Péter, Kövér László és Jurák Kata, ezenkívül egy radikális törpepárt élén a koalíció nélkülözhetetlen részese, aki nélkül Kaczyński pártjának, a PiS-nek nem lenne többsége. Már egyszerű legfőbb ügyész korában kamerák előtt a műtőből vitette el a kardiológiai intézet főigazgatóját „Maga nem fog több embert megölni!” felkiáltással (Pályi András: Pöcegödör és parfőm, ÉS, 2007/39, szeptember 28.), ő harcolta ki – a „veszélyes gender-ideológiára” hivatkozva –, hogy Lengyelország kilépjen az isztambuli egyezményből, némely feltevések szerint tavaly ő volt a fő mozgató az abortusztörvény szigorítása mögött, ami példátlan méretű tömegtüntetésekhez vezetett. Néhány hónappal a minisztériumi átutalás után a miniszter-legfőbb ügyész egy úgynevezett puccsal hatalmába kerítette a CBA-t, ami azóta nem is a PiS, hanem Ziobro ökle. A Gazeta.pl 2019. augusztusi leleplező cikkének végén azt is megemlítik, hogy a Pegasust addig az Egyesült Arab Emírségekben emberi jogi aktivisták, nevezetesen a nagy hírű, tíz év börtönre ítélt Ahmed Manszúr, Mexikóban pedig újságírók ellen használták...

(Gadó): Jogállam szabadságon

Szűcs R. Gábor: Szlovén uniós elnökség

Sárga mellényben

France Prešeren XIX. századi romantikus költőt a legnagyobb szlovén irodalmárnak tartják. Egyik verse lett Szlovénia himnusza. A róla elnevezett téren, Ljubljana központjában, ahol a szobra áll, a független Szlovénia megalakulásának harmincadik évfordulóján, 2021. június 25-én két, nem hivatalos megemlékezés is lezajlott. Az egyik a Janša-kormány elleni, a demokratikus Szlovéniát visszakövetelő, többezres „alternatív demonstráció”, a másik, ezzel egy időben és ugyanott a láthatósági kabátot viselő, tucatnyi „sárga mellényes” megmozdulása volt. Az „alternatívok” megemlékeztek az 1941–45-ös Népfelszabadító Háborúban elesettekről is. A „mellényeseké” viszonylag új jelenség Szlovéniában: nézeteik ugyan eléggé zavarosak1, de szélsőjobboldali jellegük nyilvánvaló. Szerintük a demokratikus pártok a kisebbséget képviselik, „Soros fizetési listáján vannak”, és a kommunista Jugoszlávia visszaállítását készítik elő. A zavargások miatt, amelyeknek szerencsére nem volt sérültje, a demokratikus oldal a beszédeket a téren lévő ferences templom lépcsőjén tartotta meg. Az indulatok azonban magasra csaptak.

És a szlovén uniós elnökség kezdetéig ekkor már csak öt nap volt hátra.

Gadó Gábor: Orbán páncélja

Hegyi Iván: Ötkarika-csapás

Kovács Zoltán: Pitralon és hajzselé

Wagner Péter: Afganisztán – húsz év után végjáték?


Az Egyesült Államok kivonulásával ismét sorsfordulóhoz érkezik Afganisztán, a sokat emlegetett egykori Nagy Játszma történelmi színtere. A katonák távozása egyben az elmúlt húsz év nyugati erőfeszítéseinek is a mérlege; az obskurus kormányzati jelentések és optimista tábornoki vagy politikusi megnyilatkozások után világos választ fogunk kapni az elköltött dollár-százmilliárdok hasznosságáról. Az új hatalmi konstellációba mindenki beleszólást kér, elsősorban a tálibok, de az egykori ellenségek, Kína, Oroszország vagy Irán is...

Dr. Felkai Péter: Hogyan utazunk a COVID után?

Szále László: Az idővel harcoló
Ráday Mihály (1942–2021)

Mesterházi Márton: Kudarcaim

Gyenge Zsolt: Tökös fődíjjal provokálja ki Cannes a mozi feltámadását

A 74. cannes-i filmfesztivál

Soltész Márton: Egy mítosz anatémája
Száz éve született Király István

V I S S Z H A N G 

Berend T. Iván: Kelet-Európa nem létezik?

Valcsicsák Imre: Konzultáció, 2021
A magyar miniszterelnök sokszorosított önarcképe

Fekete Demeter: Reálisan

P Á R A T L A N

na: A KERÍTÉS SEM VÉD

(Avar): NOCSAK

Gyárfás Endre: AZ ÚR HOZZÁSZÓL

Huszár Ágnes: CSAK SPORTOSAN!

(Tódor): TÉRKŐORSZÁG

pá- ti-: HÚZÓÁGAZAT

-vj-: FALVÉDŐ­POLITIKA

-hg-: HA

Ladányi András: VALÓ VILÁG

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Kornai János: KOMMENT
Egy évszázadnyi folytonosság

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.