Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.06.27.
Vagy ott van Roger Scruton konzervatív filozófus, esztéta, akinek ugyan van neve a hazai konzervatív körökben, de „neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé”. Ugyanis a hazai nemzeti-konzervatív-keresztény körök Scrutonról derekasan elneveztek egy belvárosi vendéglátóipari egységet, kaja, pia, mi szem-szájnak ingere, remek keresztény-konzervatív találkahely, ám Scrutont, a konzervatív gondolkodót egyikük sem olvassa: Scrutonról bizonyára azt hiszik, az valamilyen aprósütemény, mi más?
Miért is mondom mindezt?
A minap az Ajtósi Dürer sor felé vezetett végzetem, s szabályosan felöklelt, majd buldózerként maga alá temetett egy meghatározhatatlan förtelem, mégpedig a magyar konzervatív nemzeti keresztény kurzusnak az idiotizmusa, minősített gazembersége, alulmúlhatatlan ízléstelensége, kurzus-önképe, primitív és frusztrált megalomániája, gyomorforgatóan pocsék és velejéig hazug önreprezentációja, valamint messziről üvöltő valódi célja és rendeltetése: a konzervatív keresztény nemzeti kurzus címeres gazembereinek, név szerint a miniszterelnöki vőnek, a rinocéroszbőrbe bújt Orbán Ráhelné született Tiborcz Istvánnak, a régi motoros seftelő bajnoknak, Garancsi Istvánnak és egy bizonyos Balázs Attila nevű újundok félkarú rablónak talán leggátlástalanabb és legaljasabb Nagy Lenyúlása, az a bizonyos Dürer parki bunker együttese.
Sokan megírták már, hogy micsoda gigalenyúlásról van szó, hogy közpénzmilliárdokból (ugye tetszenek tudni, hogy a közpénz az alapvetően mindannyiunké, vagyis az Öné is, kedves Olvasó) miként „mentette meg” az állam ennek a három rendszertolvajnak a buliját, de én most nem erről kívánok szólni.
Hanem arról az objektumról, amit valaki megálmodott, valaki engedélyezett és valaki kivitelezett. Arról, hogy Budapest egyik legizgalmasabb területe nyugodtan tönkretehető, hiszen kizárólag az ő pénztárcájuk számít és a féktelenül összelopott szajré, semmi egyéb.
Már maga a gyalázat környezete mindent elárul: egyik oldalán a világ első közparkjainak egyike, a Városliget, a maga elképesztően izgalmas és összetett múltjával, természeti adottságával, különleges építészetével és kulturális jelenével, közvetlenül a másik oldalán pedig az Abonyi utca páratlan kertes villaépületei, így például a gótikus stílusú lovagvár (itt lakott – mások mellett – Lajta Béla, Bajor Gizi, Molnár Ferenc), aztán a Wellisch Andor tervezte késő-szecessziós villa, aztán az egyik legnagyobb zsinagóga tervezőnek, Baumhorn Lipótnak a késő-historicista villája, aztán a Bauer Emil és Guttmann Gyula tervezte art deco villa, aztán a Hajós Alfréd és Villányi János tervezte Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza, aztán a Moravetz-fivérek neobarokk villája. Ugyancsak közvetlenül a förtelem mellett áll a Szent István Gimnázium szecessziós épülete, s a förtelem részévé abúzált, félig megsemmisített, megcsúfított és tönkretett Sacré-Coeur-zárda néhai patinás épülete.
Már maga a gyalázat környezete mindent elárul: egyik oldalán a világ első közparkjainak egyike, a Városliget, a maga elképesztően izgalmas és összetett múltjával, természeti adottságával, különleges építészetével és kulturális jelenével, közvetlenül a másik oldalán pedig az Abonyi utca páratlan kertes villaépületei, így például a gótikus stílusú lovagvár (itt lakott – mások mellett – Lajta Béla, Bajor Gizi, Molnár Ferenc), aztán a Wellisch Andor tervezte késő-szecessziós villa, aztán az egyik legnagyobb zsinagóga tervezőnek, Baumhorn Lipótnak a késő-historicista villája, aztán a Bauer Emil és Guttmann Gyula tervezte art deco villa, aztán a Hajós Alfréd és Villányi János tervezte Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza, aztán a Moravetz-fivérek neobarokk villája. Ugyancsak közvetlenül a förtelem mellett áll a Szent István Gimnázium szecessziós épülete, s a förtelem részévé abúzált, félig megsemmisített, megcsúfított és tönkretett Sacré-Coeur-zárda néhai patinás épülete.
De térjünk vissza a jeles konzervatív gondolkodóhoz, Scrutonhoz, akinek a neve az eszem-iszom és az Orbán-rezsim mellett konzervatívat játszom kávéháznak még elmegy, de arra már nem kell, hogy ezek közül bárki is elolvassa a „The Aesthetics of Architecture” c. munkáját, amelyből megtudhatták volna, hogy épp ez a fajta modern építészet a modern város istentelenségét fejezi ki. Az ilyen épületekről írja Scruton, hogy „nincs arcuk”, vagy inkább „arctalanságot mutatnak”, meg azt, hogy annyira az emberek fölé tornyosulnak, hogy nem képesek egyenrangúak közösségét tükrözni. Valamint azt, hogy az üvegezett homlokzatok tükrözik egymás ürességét az árnyékukban elhaló utcákon. Egy ilyen város arctalansága egyfajta istentelenség is.
Scruton felhívta a figyelmet arra, hogy Mózes a Szinaj-hegyen a törvényekkel együtt a Templom tervezetét is átvette, vagyis az építés közügy, amely az isteni parancsolatokat is magában foglalja. „Az ember nem építhet otthont, és nem is érezheti otthon magát anélkül, hogy az Istent ne használná referenciapontként.” Scruton egyik következtetése: amikor a modern város az arctalanság ideiglenességét tartósan haszonelvű életmódként rögzíti, akkor valami borzasztóan elromlott.
Amúgy, ha ezek a hazai keresztény-konzervatív büfélátogatók értenék és ismernék a konzervatív hagyományt, tudnák, hogy – aligha véletlenül – talán a legmarkánsabban épp a konzervatív gondolkodók tették világossá. hogy napjaink építészetében – akár mondjuk a barokkban – mennyire jelen van a hatalmi reprezentáció. George Weigel konzervatív keresztény gondolkodó, II. János Pál biográfusa a Kocka és katedrális c. könyvében – természetesen vitatható módon, de mégiscsak a fenti reprezentációra koncentrálva – a Notre-Dame nagyszerű gótikus architektúráját, szent „egyformaságmentességét” veti össze a párizsi Défense negyed „La Grande Arche” szögletes, szabályos, „túlracionalizált”, geometrikus emberidegenségével, az emberről való gondolkodás két, gyökeresen ellentétes kulturális-civilizatorikus formáját találja meg az építészeti példájában. Ismétlem: Weigel állítása erősen vitatható, de konzervativizmusában abszolút következetes.
A komor, agresszív és beteges gigantomániát harsogó épület-harckocsik, vagy betondinoszauruszok sötét feketesége újra felidézi Burke megállapítását: „a pogány templomok majd mindegyike sötét volt.” És ami a rettentő méreteket illeti, íme újra Burke: „Az oly tervek és formák, amelyek csupán terjedelmüknél fogva hatalmasak, mindig köznapi és alacsony rendű képzelet jelei.”
Az Orbán-rezsim „kereszténységét” már volt alkalmunk megismerni, ám ha valaki a konzervativizmusuk után érdeklődne, Scrutont és a többieket ne a fejekben, az érvekben, az ízlésben, az értékítéletekben, avagy az olvasmányélményekben keresse náluk, hanem belvárosi vendéglátóipari egységekben.
És látva ezt a szörnyeteget, amint rátelepedik a körülötte lévő nagyszerű környezetre, ligetre, épületekre, a mellette és mögötte lévő kis utcákra, kertes villacsodákra, s hibrid szörnyeteggé változtat maga körül mindent, megemlíteném még Horatiust is, akit oly gyakran idéznek a konzervatív gondolkodók. Mintha csak erről a gigantikus lopásba csomagolt szörnyetegről írta volna az Ars poeticában: „Hogyha egy asszonyi főt lónyakra helyezne a piktor / és rikító színű tollakkal díszítené az / összedobált testrészeket, úgy, hogy a fönt takaros nő / halfarkat kapjon, csúfat, feketét, legalulra; / látva barátaim ezt, tudnátok-e nem kinevetni?”
(A mellékelt fotókon a még épülő, nagyobbodó szörnyeteg látható, valamint a mögötte lévő Abonyi utca néhány csodás villája.)
