2021. március 8., hétfő

NŐNAP AZ OVIBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.08.


Ma nőnap van, amikor a kedves vezető le szokott szaladni a konyhásnénikhez az olajszagba. Munkahelyi közösségek (brigádok) kompletten szokták tajtrészegre inni magukat ilyenkor, a szocik fénykorukban szegfűt osztogattak, a virágárusok pedig az adatok szerint egyhavi forgalmat bonyolítottak le. De ez múlt csütörtökön veszélybe került. Ez volt az a nap, amikor a kedves vezető – miután pár héttel előtte kihirdette, hogy most már mi támadjuk a vírust tankokkal, tengeralattjáróval, jachtokkal és helikofferekkel, mégiscsak kulcsra zárta az országot. Ez a vereség beismerése.

A visszavonulásé, amikor a valóság pofán vágja minielnök urat, és be kellene látnia, hogy a jelszavak – mindenkit meggyógyítunk, újraindítjuk a gazdaságot, senkit nem hagyunk az út szélén és a többi – lószart sem érnek. Az sem vigasz, ha a hívek be is szopják, miközben éhen halnak és láztól fetrengenek, ez az ő nyomoruk. Hülyéken segíteni ugyanis nem lehet. Még boldogult úrfikoromban, a gimiben irkáltunk ilyeneket a füzetünkbe, hogy „Marx-Engels vegyesbolt, mindent beveszek, mindent beadok”, és ugyan nem igazán értettük, de elöntött tőle a forradalmár-lét izgalma.

Most sem sokkal különb a helyzet, mondhatni ugyanott vagyunk, de a kamaszos láz elmúlt. Most feleim, hogy izmaim lazulnak, ilyen végtelen, undorba ojtott melankóliába kerültem, már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. (Ennyit a költészetről.) Ilyen nőnapok, Valentinok viszont kikezdik a társadalom idegrendszerét. Úgy tombol a konvenció, hogy belebetegszenek, ha nincs virág, bonbon, lufi, pedig csupán nem kampányszerűen kellene szeretni, hanem olyan kitartással, mint a céziumatom rezgése. Nyálas őszökön és tomboló nyarakon is ugyanúgy, de ez már ontológia.

Ami a népeknek a hiszti, az a virágárusnak az élet. Így, amikor a kedves vezető nagy diadalmában bejelentette, hogy bezárja a bocskorosokat, a virágosok egy tüdővel sóhajtottak fel, a nőnapot azért még kérnék, mert különben éhen vesznek. Imájuk meghallgatásra talált a Karmelitáknál, így ma zavarok nélkül árulhatják a vírus tündöklő rózsáit és tulipánjait, mert, mint látjuk, mindig vannak kivételek. Ezt a virágost, ha ugyan pénzügyi szempontból értjük is, járványügyileg kevésbé, ahogyan az sem egészen világos, miért nem lehet élni Neriában a zárlat alatt a bicikliszerelők nyitva tartása nélkül egyáltalán és semmiképp...

AZ A JÓ, AMIT NEM LEHET MEGISMÉTELNI - SNÉTBERGER FERENC: OLYAN, MINTHA BESZÉLGETNÉK

JELEN
Szerző: KORMOS LILI
2021.03.07.



HALLGATÓ CÍMMEL JELENT MEG SNÉTBERGER FERENCNEK A KELLER QUARTETTEL KÖZÖS LEMEZE, AMELYNEK A NYITÓ DARABJA AZ IN MEMORY OF MY PEOPLE, AMIT A ROMA HOLOKAUSZT TÖRTÉNETE IHLETETT. A BERLINBEN ÉLŐ GITÁRMŰVÉSZT SORSRÓL, VÁLTOZÓ SZEGÉNYSÉGRŐL, REJTŐZKÖDŐ TEHETSÉGEKRŐL ÉS LEGÚJABB LEMEZÉRŐL KÉRDEZTÜK.

Amikor egy mű annyira személyes élményt dolgoz föl, mint amilyen a gyász, a veszteség, akkor hogy változik, ha változik egyáltalán az érzelmi töltete attól függően, hogy egyedül adja elő, vagy többen viszik színpadra?

Az ember egy ilyen darabot minél nagyobb zenekarral ad elő, annál nagyobb hatása van, mert jobban szól. Ebben az esetben sikerült ezt elérnünk egy kisebb létszámú zenekárral is és véleményem szerint átjött minden, amit szerettem volna kifejezni. Ez egy nagyon régi darab, 1995-ben jelent meg és azóta fölvettük már a Liszt Ferenc kamarazenekarral is, de hát az 18-20 embert jelent. Andrissal (Keller András – a szerk.) sokat dolgoztunk együtt és mindig fölmerült, hogy jó lenne egy kisebb formációval is megszólaltatni. Az ECM jóvoltából ezen a klasszikus lemezen egy teljesen más formát kapott, ráadásul a Hallgatón nem csak az én szerzeményeim vannak, hanem Sosztakovics, Dowland és Barber művei is, amik így vagy úgy, de mind nagyon közel állnak a témához...

2021. március 7., vasárnap

A SZÍNFALAK MÖGÖTT: SZIVACSKALAPÁCS ÉS ELÁGAZÓ OLTÁSI SOR – AVAGY AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNYEK JÁRVÁNYKEZELÉSÉNEK DISZKRÉT BÁJA

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI ANDRÁS
2021.03.07.


...Egymást kergetik a kérdések az ember fejében.

– Vajon miért volt szükség a fegyveres testületek tagjait korábban oltani, mint az időseket és a krónikus betegeket?

– Vajon miért vetődött fel, hogy a NAV alkalmazottai privilegizált helyet kapjanak az oltási tervben – s vajon miért vetették el ezt az ötletet később?

– Vajon milyen vakcinát kaptak az előbbi csoport képviselői, és milyent terveztek adni az utóbbiaknak?

– Ha igaz, hogy egy nagy cég, illetve számos bank vezetőit már beoltották, vajon hány vállalatnál és intézménynél történt meg már ugyanez – s milyen indokkal?

– Vajon miért nem közölték az emberekkel az előbbieket az oltási terv kapcsán?

– Vajon miért nem szerepelnek az olyan veszélyeztetett dolgozók, mint a tanárok, vagy akár a bolti eladók kiemelt helyen az oltási tervben?

– Vajon tényleg „technikai problémák” miatt kellett leállítani az oltási rendszert és elhalasztani rengeteg ember beoltását?

– Vajon a rendszer leállítása és újraindítása egyben sajnálatos adatvesztéssel is fog járni?

– Több forrás számítása szerint több tízezer dózis oltóanyag „hiányzik” a közölt kalkulációkból. Hová tűntek ezek a vakcinák?

Egy azonban biztos. Az ellenzék helyében haladéktalanul megkezdeném az oknyomozást, hogy megnyugtató válaszokat kapjak e kérdésekre.

Azok híján, ugyanis egy akár nagyon lesújtó kép is kibontakozhat bennünk. Egy olyan oltási terv képe, ahol azok helyett, akik a Covid19 szempontjából a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak, azokat oltották és oltják be, akik a regnáló hatalom számára kiemelt fontosságúak.

Ha pedig ez igaz, itt már nem lopásról, stadionmániáról, az ország felvásárlásáról, a független intézmények bedarálásáról van szó.

Hanem tízezrek, százezrek életének a felelősség teljes tudatában végrehajtott veszélyeztetéséről. Ami alig hinném, hogy mindez az Európai Unió tagjaként olyan magyar belügynek számítana, amelybe semmilyen nemzetközi szervezetnek nincs joga beavatkoznia.

LEZÁRÁSI ÉS OLTÁSI KÖZLEMÉNY

YOUTUBE
Szerző: KOVÁCS ANDRÁS PÉTER
2021.03.06.



Kovács András Péter stand-up comedy csatornája...

LÓUGRÁSBAN A CSÚCS FELÉ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Steve
2021.03.06.



Az elmúlt hetekben A vezércsel (The Queen's Gambit) című sorozat kisebbfajta sakkőrületet indított el a világban. Ez a sport inkább Európában (annak is talán a keleti felén) volt népszerű az elmúlt évtizedekben, ám mint Steve története is megmutatja, segítségével akár egészen nagyszerű dolgokat is el lehet érni.

„Mint sok magyar kortársam, én is tudok sakkozni. A kora gyerekkorom homályában elveszett, hogy hol tanultam meg, és hogy kitől. Túl jó sosem voltam, túl sokat nem játszottam, de ez rendben is volt.

Jóval később itt, Kanadában volt a házunkban egy sakktábla. Amikor még egészen kicsik voltak, fiaimmal néha játszottunk. Itt, Észak-Amerikában, a sakk nem divat, kevesebben játsszák. Olyan európai furcsaságnak számít, mint belsőséget enni, vagy temetőbe járni. De a történetemből hamarosan kiderül, ez csak a látszat...

KONDOR-VÍZIÓ

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2021.03.07.


A felkiáltójeles „Végre!” annak az örömömnek szól, hogy az Európai Néppárt parlamenti frakciójából sikerült eltávoznunk. Remélem, végleg. Valószínű nem vagyok egyedül, aki annak örülne legjobban, ha az egész uniót végre otthagynánk. (…) Csak a vak nem látja, hogy ebben az unióban összeesküvők ülnek? (…) Mondja már meg valaki, miért is kellene tisztelnünk az uniót, honi hazaárulóink meleg és jól fizető fészkét? A hangnemért, amelyet a magyar parlamentbe is behurcoltak? A saját szabályaik be nem tartásáért? Európa bűnfészekké változtatásáért? Az égő templomokért? Az ártatlan életek kioltásáért? Folytathatnánk napestig a „bűnlajstromot”. Cikkem címében a kérdőjeles „Végre?” annak szól, hogy vajon megérjük-e végre, hogy elszakadunk ettől a velejéig beteg világtól. Nem vagyok benne biztos, de reménykedem. Ezért a kérdőjel. (Magyar Hírlap – Kondor Katalin)


A Végre! Végre? című jegyzet szerzője Kondor Katalin, aki sikeres újságírói pályája során volt „A Hét” című televíziós hetilap közismert szereplője. 1991-től a Kossuth Rádió adófőszerkesztőjeként dolgozott, és karrierje csúcsán – négy évig – a Magyar Rádió elnöki posztját töltötte be. Napjainkban cikkeit a Magyar Hírlap közli, bevallom, ha nem is rendszeresen, de néha el szoktam olvasni írásait. Sok mindenben nem értek egyet a művelt és a szakma minden csínját-bínját ismerő újságíróval (ez nem hiszem, hogy meglepetés), de legutóbbi sarkos véleménye mégis nagyon meghökkentett. A fent kiragadott szövegrészlet azért is sokkolt, mert Kondor Katalin abban az időszakban volt a Magyar Rádió elnöke (2001-2005), amikor hazánk csatlakozott a kontinentális közösséghez. Nem emlékszem, hogy magas és befolyásos posztja betöltésekor egy pillanatig is ellenezte volna EU-tagságunkat. Persze lehet mondani, hogy azóta változott Európa, és változott Katalin asszony is. 2017-ben már így nyilatkozott: „Az unió vezetői állandóan az európai értékekre hivatkozgatnak. Csak éppen Európa elrablása, eljelentéktelenítése folyik, sanda, alkalmatlan vezetőkkel.” Három éve még a vezetőkkel volt baja, 2021. tavaszán pedig már a kilépést sürgeti...

AZ OLTÁSKÁOSZ KRÓNIKÁJA

444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2021.03.07.


...A kormány különböző szervei egymásnak és a valóságnak folyamatosan ellentmondva nyilatkoztak a helyzetről. Hogy könnyebb legyen áttekinteni az elmúlt 4 nap eseményeit, kronológiai sorrendbe rendeztük őket:

- csütörtök délután: A kormány sms-ben értesít 74 ezer embert, hogy hétvégén a számára kijelölt oltóponton AstraZeneca oltást kap.

- csütörtök este: Kiderül, hogy többeket a lakhelyüktől 100-150 kilométerre hívtak oltani, és behívót kaptak olyanok is, akiket már beoltottak.

- péntek reggel: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elismeri, hogy „van némi technikai zavar”, ezért leállították a rendszert, és dolgoznak a megoldáson. A miniszterelnök megjegyezte azt is, van egy telefonszám, amin jelezni lehet a hibát, de hogy mi az, azt nem tudta megmondani.

- péntek délelőtt: Az operatív törzs sajtótájékoztatóján György István államtitkár elmondja, a 74 ezer AstraZeneca oltást később kell beadni, az érintettek bocsánatkérő sms-t kapnak, és a hétvégén nekik nem kell az oltópontokra menniük. Ezen a sajtótájékoztatón sem sikerül elárulni az Orbán által említett telefonszámot, holott Orbán azt mondta a rádióban, majd Müller Cecília fogja bemondani, hová kell telefonálni.

- péntek délután: A kormány sms-ben fújja le a hétvégi AstraZeneca-oltást.
péntek este: A Koronavírus Sajtóközpont bejelenti, hogy a jövő hét második felében oltanak majd csak az AstraZenecával.

- péntek este: Az RTL Klub Híradója úgy értesül, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítása szerint az oltópontokon ügyeletet kell tartani a hétvégén, és be kell oltani azokat, akik esetleg nem értesültek arról, hogy elmarad az oltás. Ezt azonban máshol nem igazán reklámozták.

- szombat délelőtt: Kiderül, hogy aki annak ellenére elmegy az oltópontra, hogy sms-t kapott arról, hogy NE menjen, az mégis kap oltást.

- szombat dél: A Koronavírus Sajtóközpont végre közli a telefonszámot, amin az oltási adatokkal kapcsolatos hibákat jelezhetik az emberek: 1818

- szombat délután: Az operatív törzs megerősíti, hogy aki elmegy az oltópontra, és megkapta az sms-t, hogy menjen, majd azt, hogy mégse menjen, az kap oltást.

- vasárnap reggel: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondja a Kossuth Rádióban, hogy az AstraZenecával történő oltást a hétvégére felfüggesztették, holott az 
operatív törzs már szombat este ezzel ellentétesen nyilatkozott.

- vasárnap dél: kiderül, hogy vasárnap továbbra is beoltják azokat, akik elmennek az oltópontokra, de csak akkor, ha kaptak sms-t, hogy ne menjenek.

A PÉNZÜGYI BUBORÉK ÉVE

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IMRE
2021.03.06.


Ma már közhely, hogy a vírusválság mindent megváltoztatott, és – a vakcinák érkezéséhez hasonlóan – meglehetősen bizonytalan a pénzügyek jövője. Az EU 2020-ban már azzal új helyzetet teremtett, hogy a költségvetési fegyelemre vonatkozó szabályokat felfüggesztette
.

Egy bankár esetében a világhírhez néha egyetlen mondat is elég. Mario Draghi, az új olasz miniszterelnök még 2012-ben – az Európai Központi Bank (EKB) első embereként – mondta, hogy az eurót „kerül, amibe kerül” meg kell menteni. Ezt azóta is sokszor idézik, a kérdés csak az, hogy mi mennyi? 2021 első hónapjaiban nem lehet tudni, hogy a máris tengernyi adósságot ki, és főleg miből fogja majd a hitelezőknek visszafizetni? Ma már közhely, hogy a vírusválság mindent megváltoztatott, és – a vakcinák érkezéséhez hasonlóan – meglehetősen bizonytalan a pénzügyek jövője. Az EU 2020-ban már azzal új helyzetet teremtett, hogy a költségvetési fegyelemre vonatkozó szabályokat felfüggesztette. A jegybankok elárasztják a világot pénzzel, de egyelőre csak a tőzsdék szárnyalnak és az államadósságok, valamint az inflációs várakozások nőnek. Brüsszel azért is szeretne szigorítani, hogy a törlesztési moratórium a bankrendszer működőképességét ne veszélyeztesse. A tőkepiaci unió és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap a gazdaságok újraindulását segítik. A pénzügyekben azonban új, átfogó szabályozásra is szükség lenne. A válságkezelés nagyvonalú költekezése miatt képződő buborék ugyanis – akárcsak 2008-ban – mindent tönkretehet. A szigorítás persze nemcsak a „brüsszeli bürokraták” miatt lenne igen fontos. 2020 óta a pénzügyek különösen sérülékenyek és a közpénzek fosztogatóinak kifejezetten jól jött a szabályok lazítása. Magyarország is visszaélt ezzel: ma a segélyalapok „privatizálásának” Európa-szerte ismert, riasztó példája.

Az olasz gazdaság régóta vár a megváltóra. Draghi miniszterelnökségét nemcsak a politikai elit jelentős része, hanem az üzleti világ is örömmel fogadta. Jó lenne, ha a terveit legalább részben sikerülne megvalósítania, ami természetesen az Európai Uniónak is érdeke. Az első sürgető feladat azonban számára is nehéznek ígérkezik: ez a hazai pénzügyek valamilyen szintű rendbetétele...

VALÓS ELLENFELET KAPOTT ORBÁN, ELBUKOTT

FACEBOOK
Szerző: DONÁTH ANNA
2021.03.07.


Valós ellenfelet kapott Orbán Viktor, elbukott

Oly sok kitalált ellenség után, most egy valódi ellenfelet kellett volna Orbán Viktornak legyőznie: a koronavírust. Meg is hirdette újabb háborúját és támad, harcol, legyőz, parancsol.

A háborújának azonban most nincsenek győztesei, csak vesztesei. A háborújának ugyanis halottjai vannak, rengeteg halottja. Úgy tűnik azonban ez nem különösebben zavarja, egyetlen dologra fókuszál: minél előbb körbeplakátolhassa az országot azzal, hogy győztünk!

Nincs kétségem persze, hogy le fogjuk küzdeni a járványt, de milyen áron? Azt már tudjuk, hogy 15 ezer honfitársunk elhunyt. A járvány alatt azonban a Fidesz miatt az összeomlás szélére került a magyar egészségügy is. Nem, nem csak azért mert óriási nyomás helyeződött a kórházakra a rengeteg beteg miatt.

Azért is az összeomlás szélére került a magyar egészségügy, mert a világjárvánnyal épp farkasszemet néző, frontvonalban küzdő, nap mint nap halállal szembesülő orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat döfte hátba a kormány.

Ami a több mint egy éve tomboló járványnak nem sikerült, azt a Fidesz egy tollvonással elintézi: lehetetlen feltételekkel, rabszolgatörvénnyel megtörik az egészségügyi dolgozókat.

Az egész magyar egészségügyi rendszerből 10 év kormányzás után nem marad más, csak romok. A koronavírus járvány egy ponton véget fog érni, de a rabszolgatörvénnyel elüldözött több ezer kórházi dolgozó már nem fog visszatérni. Még háborús parancsra se.

Az a mi feladatunk most, hogy a kormány leváltásáig arra kényszerítsük a kormányt rendezze a kórházi dolgozók szerződéseit, hogy a járvány elleni küzdelem valódi hősei normális feltételek és normális bérek mellett dolgozhassanak. Ezek után el kell érnünk, hogy a kormány az EU-s támogatásokat végre a legfontosabbra költse: kórházakra. A Fidesz leváltása után pedig egy emberséges és igazságos Magyarországot építünk, egy országot, ahol valóban minden élet számít.

ITT OLVASHATÓ

SANYARGATÁS, LELKI TERROR, GYŐZELEM - A MAKÓI SZTRÁJK TÖRTÉNETE | PARTIZÁNRIPORT

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.03.06.



A makói dolgozók kálváriája nem mostanában kezdődött. A Continental olyan szinten kifacsarta munkavállalóit, hogy az elmúlt években a mentősök gyakori vendégenek számítottak a makói telephelyen. A munkaadó nyáron azonban még tovább ment és egyoldalúan felmondta a dolgozók kollektív szerződését, ezzel még kiszolgáltatottabbá téve a dolgozókat - mindezt a pandémia idején. Ez még Lázár Jánosnál is kiverte a biztosítékot (na nem mintha ő nem írta volna alá az eseményeknek jogilag megágyazó rabszolgatörvényt). Mindenesetre a dolgozók a hosszú és meddő tárgyalási folyamat után sztrájkolásba fogtak - dacolva a Continental arroganciájával és válogatott megfélelmlítő eszközeivel. 

Videók forrása: 
- Continental Magyarország https://www.facebook.com/ContinentalH...​ 
- Makói Városi Televízió https://www.youtube.com/watch?v=5T8mJ...

SORTŰZ A RITZ ELŐTT - NYILASTERROR BUDAPESTEN, 1944–1945

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BORHI LÁSZLÓ
2021.03.05.


Budapest 1944–1945 fordulóján a rettegés tere volt. Az elkeseredett harcok és a szövetséges légierő bombázása miatt fokozatosan pincékbe szorult a főváros lakossága. Ám a budapesti bérházakra oly jellemző fás- vagy szenespince, amely sokaknak oltalmat adott, mások számára a kínzás és a halál gyötrelmes színtere volt. A harcokkal párhuzamosan a Budapesten rekedt, felfegyverzett kerületi nyilas pártszolgálatosok saját és nem felső kezdeményezésre terrorhadjáratot indítottak a fővárosi zsidók és a lakosság egyéb rétegei ellen. Elsősorban nem rablásról volt szó, bár ez sem állt távol a nyilas pártszolgálatba állt fegyveresektől, hanem megtorlásról, sőt egyes nyilasok szerint a zsidó ellenség és „kollaboránsaik” végső megsemmisítéséről. A félelem terévé váltak a létezés mikrokörnyezetei is. Egy bérházat Bumford Ottó és nyilas édesanyja tartott félelemben, ők esténként véresen, zsákmánnyal megrakodva tértek haza. Másutt egy házmesterné fennen hangoztatta, hogy zsidó vért akar inni. Kéménczy Istvántól és nyilas családjától az egész környék rettegett.

Volt-e választás?

A budapesti terror számos kérdést vet fel. Kik vettek részt benne és miért? Mit akartak elérni? Mi hajtotta a nyilas egyenruhás, felfegyverzett pártszolgálatosokat gyilkos missziójukban, miközben a szovjet csapatok sokszor már csak néhány száz méterre voltak tőlük? Egyáltalán hogyan tarthatott rettegésben ilyen kevés, bár elszánt ember egy egész várost és benne a rendfenntartó erőket? Megrögzött nyilasok voltak, vagy kalandorok, akik csak a zsákmányszerzés érdekében és szadista hajlamaik kiélése kedvéért csatlakoztak a párthoz, ahogy azt több régi párttag állította? És kik voltak a célpontjaik? Mi motiválta őket, amikor embereket kínoztak halálra? Fontos szempont ez, hiszen ebből érthető meg, hogy volt-e az áldozatoknak reális esélyük a túlélésre. Ez elvezet a következő kérdéskörig. Bruno Bettelheim vetette fel, hogy zsidók úgy vonultak a halálba, „mint a lemmingek”, és ezért maguk is felelősek voltak saját halálukért. Tételét azóta sokan támadták, cáfolták, de máig akad követője. Újabban Konrad Jarausch részben annak tulajdonította a „végső megoldás” politikájának sikerét, hogy az áldozatok nem fejtettek ki ellenállást. Egy szörnyű kor áldozatai voltak a tettesek is, ahogyan a hazai és nemzetközi igazságszolgáltatás hangoztatta? Egy nyugat-német bíróság egy Paul Thomanek nevű SS-tizedes esetében kimondta, hogy Thomanek, akit háborús bűnökért állítottak bíróság elé, „annak a kornak az áldozata, amelyben élt”. Egy magyar bíró „az őrjöngő hitlerizmus magyar kiszolgálói”-ról beszélt.

Szoros összefüggésben áll az áldozatokkal és szerepükkel az embermentés kérdése. Vajon a külföldi diplomaták, egyházi szervezetek akciói mellett volt-e nagyobb, társadalmi léptékű ellenállás a hatalommal nem rendelkező „átlagemberek” részéről? Az átlagemberek: ez az írás róluk és nem a nagypolitikáról szól. Kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e a nyilasterror történetét minden részletében hitelesen rekonstruálni, annak fényében, hogy a források jelentős része súlyos ellentmondásokkal terhelt.

A meggyilkolt áldozatok, zömében zsidók, kisebb részben katonaszökevények, továbbá embermentők és mások száma jóval meghaladja a háromezret, a megkínzottak, megerőszakoltak, kiraboltak számát még megbecsülni sem lehet. A nyilasokéhoz hasonló, nem a németek, hanem a helyi lakosság által elkövetett gyilkosságok – igaz, ennél nagyságrendekkel több áldozatot követelve – a kontinens keleti felének gazdaságilag elmaradott, régi keletű etnikai feszültségek által terhelt részein történtek, általában Isten háta mögötti falvakban, erdőségekben, nem pedig városi környezetben, főleg nem olyan politikai, gazdasági és kulturális központokban, mint Magyarország fővárosa. Jó néhány kivégzés a luxust, a polgári jólétet jelképező Ritz szálloda előtt történt. A civilek által elkövetett, Omer Bartov szavaival „közösségi” gyilkosságok egy jó ideje a kutatások fontos területét képezik.

Az egyik legjelentősebb nyilas csoport, a zuglói mintegy 100 főből állt, ezeknek csak egy része vett részt az atrocitásokban. A gyilkosságok nagy számára utal, hogy például 1945 januárjában 450 embert vittek el egyetlen védett házból, akiket 70 fős csoportokban lőttek a Dunába. Egy 1946-os rendőrségi jelentés szerint a XII. kerületiek 100 fősre becsült csoportja 1000–1200 embert gyilkolt meg...


ÉRTHETŐ AZ UKRÁNOK SZANKCIÓJA A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁROKKAL SZEMBEN - BIZALOMÉPÍTŐ LÉPÉSEKRE LENNE SZÜKSÉG, HOGY A MAGYAR KISEBBSÉG NE KERÜLJÖN AZ OROSZOKKAL EGY ELBÍRÁLÁS ALÁ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.07.


A magyaroknak kivételesen megértően kellene tudomásul venni az ukrán elnök döntését, hogy sem állami, sem önkormányzati hivatalt nem tölthetnek be kettős állampolgárok (köztük kárpátaljai magyarok sem, ha magyar állampolgárok), mert az nem ellenük irányul. Inkább a bizalomépítéssel kellene a magyarokat kivonni az oroszokkal szembeni szankciók alól. Mert amikor Zelenszkij elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozik, akkor az nem olyan, mint amikor Orbán “nemzetstratégiainak” minősíti az elfoglalt és kisajátított propagandamédiát, mert nekik ez valóban nemzetbiztonsági kérdés: a függetlenségük, szabadságuk alapja, hogy az orosz-ukrán kettős állampolgárok ne “hívhassák be” Putyint, ahogy a Krímben a helyi oroszok tették.

A döntés nem a magyarok ellen irányul elsősorban, nem kisebbségi jogokat akarnak sérteni, hanem ez önvédelem, mert Ukrajna állandó fenyegetettségben él, mikor foglalják el az oroszok. Ennek pedig az lenne a hivatkozása, hogy Ukrajnát orosz állampolgárok lakják. Putyin már kifejtette néhányszor, hogy a két országnak ugyanazok az állampolgárai, szinte ugyanaz a nyelve, érthetetlen, hogy ez mitől két ország. Ha a szándékosan és tudatosan terjesztett orosz állampolgárság birtokában az oroszok elfoglalják az állami funkciókat is, már csak Putyin szeszélyén múlik, mikor foglalja el Ukrajnát, mint a Krímet...

KÁOSZKORMÁNY

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.03.07.


A hétvégén 74 ezer embert beoltunk AstraZenecával, mondta a miniszterelnök, és harsogta a média. Már ekkor biztosak lehettünk abban, hogy vagy így lesz, vagy nem. És tényleg: nem oltottak be 74 ezer embert, csak azokat, akik véletlenül, vagy szándékosan odatévedtek valamelyik oltópontra. Az oltási akciót ugyanis még mielőtt elkezdődött volna, lefújták, adatszinkronizálási problémák miatt. Ennek ugyan nincs értelme, de le lehet fordítani magyarra. Elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon.


Ezt mondhatta volna a miniszterelnök a hétvégi kudarc után, amikor olyan embereknek is küldtek oltásra szóló behívót, akik már megkapták a vakcinájukat, másokat pedig a lakóhelyüktől távoli településekre küldtek „oltakozmi”. Ezt mondhatta volna a miniszterelnök, mert ezt tényleg nagyon elbaltázták, de nem mondott semmit, inkább másokkal üzent. Orbán ugyanis csak a sikerek fényében szokott sütkérezni, a kudarcokat kiszignálja alacsonyabb szintekre, hazudjanak ők helyette. Így aztán megtudtuk az MTI-ből, hogy a sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben, az oltási terv rendben halad.

Itt közölnénk az érdekeltekkel, hogy a híresztelések először nem a sajtóban jelentek meg, hanem a valóságban. Vagyis, nem a sajtó találta ki azt a káoszt, amely a kormány tevékenységét már jó ideje jellemzi. Hogy meghirdetnek egy tömeges oltásnak nevezett hétvégi projektet, majd lefújják, aztán kicsit mégis visszacsinálják, és az egészet megpróbálják elhallgatni, majd amikor ez nem sikerül, az ellenzékre kenni. Hogy az ellenzék kelti a pánikot, és a derék kormány azért küldte az embereket a lakóhelyüktől száz kilométernél is távolabb oltásra, mert vannak olyanok, akik időközben elköltöztek...

AZ OLASZ MAFFIA IS MEGTALÁLTA A LEGJOBB PÉNZFORRÁST: AZ UNIÓS PÉNZEKET

HVG
Szerző: hvg.hu
2021.03.07.


Közel százan kerültek egyszerre bíróság elé Olaszországban, mert a vádak szerint tízmillió eurónyi uniós támogatást nyúltak le válogatott módszerekkel. A helyi közvélemény bizakodó, hogy most talán sikerül fogást találni a maffián, ám mások szerint félő, hogy a bűnszervezetek igazi vezetői most is megússzák.


Drog, prostitúció, emberkereskedelem, illegális szerencsejáték, csempészés, zsarolás, erőszak – nagyjából ezek a szavak jutnak az ember eszébe, amikor a maffia szóba kerül. Igen ám, de új időket élünk és az új idők új módszereket hoznak magukkal.

Így volt ezzel az olasz maffia is, amely úgy tűnik, hogy egy sokkal kevésbé kockázatos, ám legalább annyira jövedelmező területet talált magának: az uniós forrásokat. Egy, a héten Olaszországban induló óriási per szerint azon belül is leginkább a mezőgazdasági támogatásokat szúrták ki maguknak, ami nem is csoda, hiszen az EU 55 milliárd eurót szór szét ezen a címen. Ez pedig bizony már akkora összeg, amiért megéri szervezkedni - olvasható a Politicón...

IVAN KRASTEV: A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK JELENE NINCS, DE JÖVŐJE LESZ

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.03.07.


Mivel több, mint egy éve pandémia-időket élünk, szinte már nem is emlékszünk arra, mi a normális életforma – mondja Ivan Krastev, amikor arról kérdezem, hogyan változott meg az élete a járvány óta. A bolgár politológusra először 2012-ben figyeltem fel a TED TALK műsorában. Arra vállalkozott, hogy a demokrácia hanyatlásáról tartson egy olyan 20 perces előadást – egyedül a színpadon, esztrád zenekar és show-kellék nélkül, amelyen nem alszik el a közönség. Hisz ez egy szórakoztató, de egyben tudományos-felvilágosító műsor is. És láss csodát, meg is nevettette a közönséget, és le is döbbentette. Vajon a mi beszélgetésünkből mi kerekedik ki? Nemrég jelent meg legfrissebb könyve, Ez már a holnap? címmel, amelyben a pandémia társadalmi hatásairól ír.

Csernyánszky Judit interjúja:...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN EGYRE GYAKRABBAN TAPASZTALHATJA MEG, MILYEN AZ, AMIKOR EGYEDÜL VAN, MINT AZ UJJA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.03.07.


FAZ


A vezető német konzervatív lap úgy látja, hogy erősen a magány felé navigálta magát Orbán Viktor az európai politikában, amikor úgy döntött, hogy kiválik a néppárti képviselőcsoportból. A kereszténydemokraták persze éveken képtelenek voltak zöld ágra vergődni vele, bár most már a frakcióban is felfüggesztették volna tagságát. De a miniszterelnök véget vetett a szomorújátéknak. Az EPP-t még nem hagyta ott, csakhogy minden az elválásra utal, most már csak az kell hozzá, hogy a tagállamok képviselői, a járványtól függően, várhatóan júniusban személyesen is összejöjjenek.

A szövetség vesztett ugyan 12 törvényhozót, cserében viszont egyértelművé tette, hogy irányvonala kereszténydemokrata és Európa-barát. Míg Orbán kurzusa a nacionalizmus, a jobboldali populizmus és az illiberális demokrácia nyers egyvelegét jelenti. Ily módon azonban teheré vált a Néppárt számára, főként miután élesen támadta annak vezetőit, Junckertől, Weberig. A szakítás elkerülhetetlenné vált.

Ám egy olyasvalaki, mint a kormányfő, nem várja be, hogy kihajítsák, viszont ily módon afelé halad, hogy teljesen magára maradjon. A pártok egyrészt hozzák a többséget az európai törvényekhez, másrészt pedig befolyásolják az állam- és kormányfők döntéseit. Pl. egyeztetnek minden Európai Tanács-ülés előtt. Orbán ebből sokáig rengeteget profitált, továbbá élvezte a partnerek védelmét, miközben odahaza számolta fel a jogállamot. Egyben bőségesen részesült a brüsszeli pénzekből, amelyekből azután kiadós részt juttatott mindenféle családtagnak és havernak.

Ennek azonban alighanem vége. Hogy ez mivel jár, azt megtudhatja Kaczynskitől, aki nem tagja egyik nagy frakciónak sem. Már csak ezért is jóval korábban elővették Lengyelországot a jogállam miatt, mint a magyarokat, pedig a PiS csak hat éve van hatalmon. És immár egyáltalán nem biztos, hogy a jogállami mechanizmust csak Varsó ellen vetik be.

Az EPP-ben Orbán mögé a végén már csak Jansa és Kurz sorakozott fel, de ezek után ők is kétszer megfontolják, hogy mit csinálnak. Marad a lengyel erős ember, a másik kívülálló. A két vezető novemberben lepaktált, hogy nem hagyja magát a jogállam és a szubvenciók ügyében, de ez csak pár napig tartott. Utána a lengyeleknek fontosabb volt a nemzeti érdek, mint a vazallusi hűség. Orbán várhatóan egyre gyakrabban tapasztalja meg a jövőben, milyen az, amikor egyedül van, mint az ujja.

Spiegel

Az olyan összeesküvés elméletek, mint a Soros-terv, vagy az orosz bűnrészesség a szmolenszki repülőszerencsétlenségben, fontos rendezőelvet jelentenek a populisták számára. Így látja ezt Anne Applebaum, amerikai történész és újságíró, akinek most jelenik meg legújabb munkája németül, „A tekintélyelvűség csábítás. Miért annyira népszerű a demokráciaellenes uralom” címmel. A legvadabb teóriák révén ugyan fel lehet osztani a társadalmat hívőkre és hitetlenekre. Azon kívül irányt mutatnak a választóknak, mert leegyszerűsítik a valóságot.

Hogy azután Kelet-Európában miért fordultak ilyen sokan szembe az új renddel, arra az az elemző válasza, hogy lengyelországi tapasztalatai alapján (a férje: Sikorski volt külügyminiszter és kisebb-nagyon megszakításokkal 1988 óta él az országban) egy sor ember számára túl gyorsan voltak a változások, hiába javult háromszorosára az életszínvonal, minden visszaesés nélkül. Az érintettek mégis úgy érzik, hogy nem a remélt országot kapták, viszont elvesztek bizonyos hagyományok és értékek. Mellesleg az is bebizonyosodott, hogy bármikor visszatérhet a tekintélyelvűség.

A társadalom végletes megosztottságán úgy lehet túllépni, hogy témát kell váltani. Hagyni kell a csudába a kulturkampfot, ahogyan Biden csinálja. Nem beszél Trumpról, inkább olyan kérdéseket feszeget, amelyeket anélkül is meg lehet vitatni, hogy a két fél beverné egymás fejét. Pl. hogy miként lehet újra beindítani a gazdaságot, vagy honnan lesz oltóanyag.

Mellesleg a járvány feltárta, hogy egyes demokráciák leszerepeltek a fertőzés kezelésében, ugyanakkor bizonyos autoriter rendszerek viszonylag jól teljesítettek. Itt a hatékonyság és az számított, hogy az emberek mennyire bíznak az állami intézményekben. Ahol működött a szolidaritás, a németeknél, Dél-Koreában vagy Tajvanon, ott enyhébbek voltak a következmények. Viszont lebőgtek azok a politikusok, akik megpróbáltak tőkét kovácsolni a válságból, és igyekeztek még jobban megosztani országukat.

Oroszországra rátérve Applebaum azt hangsúlyozta, hogy Moszkva meg akarja osztani az EU-t és alá kívánja ásni a demokráciát, ez külpolitikája legfőbb célja. Bizonyítani szeretné saját nemzete számára, hogy a jogállam nem működik, csak gyűlölethez és káoszhoz vezet. Viszont nagyon fél a hazai demokratikus tömegmozgalmaktól. Tehát hogy egy nap ő is menekülni kényszerül, mint Janukovics Ukrajnából.

Arra a közbevetésre, miszerint az orosz elnöknek Európában nincsenek barátai, hiszen még a magyar kormány számára sem jelent alternatívát Brüsszellel szemben, Applebaum azt felelte, hogy a Kreml egészen másként gondolkodik. Számára az a fontos, hogy meggyengítse a demokráciát, korrupcióval, dezinformációval. Nem lehet tudni, hogy mennyire lesz sikeres, de károkat azért képes okozni.

Die Welt

A német védelmi tárca arra figyelmeztet, hogy az új orosz és a kínai katonai képességek fokozott veszélyt jelentenek a Nyugat számára. A minisztérium frissen elkészült helyzetelemzése úgy értékeli, hogy Moszkva számára mindennél fontosabb a NATO destabilizálása és meggyengítése. Ennek érdekében eszköznek tekinti a hadsereget is.

Katonai erejét tekintve Peking már messze lehagyta az oroszokat. Neki az a fő törekvése, hogy bebiztosítsa a gazdaság fejlődését, illetve hogy a nemzetközi viszonyok az ő érdekeinek megfelelően alakuljanak. Ezért ad el pl. annyi fegyvert külföldön, valamint köt ilyen sok katonai együttműködési szerződést.

A Selyemút-stratégia szintén a kínai befolyás világméretű kiszélesítését szolgálja. Fontos eszköz ehhez a digitalizálás támogatása, hogy az ország hosszabb távon uralmi pozícióba kerüljön ezen a téren.

Ugyanakkor mindkét hatalom igen gazdaságosan fejleszti katonai hatalmát. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete szerint az oroszok és a kínaiak csupán harmadannyit költenek a védelemre, mint az USA.

ÜDVÖZLET AZ ÖNTUDATOS FIATAL ROMA ÉRTELMISÉGNEK ÉS AZ EGYENJOGÚSÁGOT TÁMOGATÓ PRO-ROMÁKNAK!

MÉRCE
Szerző: RÁCZ BÉLA
2021.03.07.


A napokban olvashattuk 
Márton Joci és L. Ritók Nóra egymáshoz intézett, érzelmekkel teletűzdelt reflexióit, mely több évtizedes, elnémított, de visszatérő vitát nyitott újra meg; a roma reprezentáció, legitimáció és emancipáció kérdéseit.

De mi is történik?

Adott egy pro-roma szervezet jószándékú vezetője, aki teszi a dolgát helyben. Vélt, valós, konkrét és általános szinten fogalmaz meg „igazságokat” romákról. Másrészről, itt van Márton Joci, fiatal roma értelmiségi, aki felvállaltan küzd azért, hogy a romák visszaszerezhessék a reprezentáció jogát, csatornáit és eszközeit.

De kinek van joga a romákkal dolgozni? És kinek van joga a romák nevében beszélni?

Az egyik megközelítés, hogy társadalmi problémák vannak, és azokra színvakon, etnikai keretezés nélkül próbálunk megoldásokat találni. A másik megközelítés, hogy romák integrációjáról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a kb. 800 ezer fős roma közösség tagjait egy homogén masszaként integrálandó problémának tituláljuk. A valóság az, hogy ennek a két megközelítésnek a különböző ötvözeteit és variánsait használjuk: szegénység és etnikai származás a legtöbbször összefonódik.

Véleményem szerint
mindenkinek joga van a romákért és romákkal együtt dolgozni, aki legitimációt kapott vagy vívott ki – és nem sajátítja ki saját érdekei mentén a társadalmi ügyek képviseletét, hanem abban a roma emancipációért áll ki és cselekszik.

Szintén legitimációs kérdés, hogy kik képviselhetik a romákat? De ezt a legitimációt általában azok határozzák meg, akiknél a hatalom van. Például miközben mi romák, egyénileg és mint közösség is – azt valljuk, hogy magyar cigányok vagyunk, és kettős identitásunk révén évszázadok óta kötődünk Magyarországhoz, hazaszeretetünk megkérdőjelezik és bedobozolják. Az Egri Csillagok „kezsit csókolom” Sárközijévé, vagy teherré degradálnak bennünket.

A negatív cigányképet sok roma teszi magáévá, csak azért, mert azt a magasabb rendűnek hitt nem romák határozzák meg. Mivel a múltban és a jelenben elvették tőlünk a jogot és a hitet, hogy mi romák határozhassuk meg önmagunkat, ezért a roma reprezentáció ügye is azok kezében van, akik gazdasági és politikai, vagy kulturális hatalommal rendelkeznek...

KORONAVÍRUS: EGY HÉT ALATT KÉNYSZERÍTETTE TÉRDRE MAGYARORSZÁGOT A HARMADIK HULLÁM

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2021.03.07.


Az elmúlt 24 órában 6201 embernél mutatták ki a koronavírust és elhunyt 108 többségében idős beteg – közölte a hivatalos információs portál vasárnap reggel. A járvány harmadik hulláma továbbra is erőteljes Magyarországon, egy hét alatt robbant be az újabb hullám a statisztikák szerint.

Vasárnapra nem döntött új rekordot a fertőzöttek száma, hiszen a szombaton közölt 7000 feletti szám után 6201 új beteget jelentettek a magyar hatóságok. Ezzel együtt továbbra is kifejezetten magas napi számról beszélhetünk, hiszen alig marad el a pénteki adattól. A továbbra is súlyos járványhelyzetet jól jelzi, hogy a friss megbetegedések hétnapos mozgóátlaga továbbra is megállíthatatlanul emelkedik...

KORONAVÍRUS HALÁLOZÁS: MAGYARORSZÁG A VILÁG 7. LEGROSSZABBUL TELJESÍTŐ ORSZÁGA LETT

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2021.03.06.


Magyarországon 15 765 koronavírus-fertőzött halt meg a járvány kezdete óta, ami 1 millió lakosra vetítve 1635 főt jelent. Ezzel hazánkban történt a 7. legtöbb regisztrált haláleset a világ összes országa közül a népesség arányában.

Népességarányosan két törpeállamban: Gibraltárban és San Marinóban haltak meg eddig a legtöbben a világon, ha ezeket a törpeállamokat kivesszük a statisztikából torzító hatásuk miatt, Magyarországon történt a járvány kezdete óta a 7. legtöbb egymillió lakosra vetített halálozás a járvány kezdete óta, az egész világon.

A régiónkban egyébkén
t több ország is cudarul áll ezen a listán: Csehország az első, míg Szlovénia a harmadik...

AZT IS BEOLTOTTÁK, AKI CSAK ÚGY BESÉTÁLT AZ UTCÁRÓL, ÉS MÉG BEHÍVÓT SEM KAPOTT SMS-BEN

TELEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2021.03.07.


Több olyan levél is érkezett a Telex szerkesztőségébe, amely szerint a szombaton kialakult kaotikus helyzetben olyanok is kaphattak oltást a kórházi oltópontokon, akik nemhogy krónikus betegek nem voltak, de sms-ben sem kaptak értesítést az oltásról.

Mint megírtuk: pénteken komoly „adatszinkronizációs problémák” miatt hivatalosan elhalasztották 74 ezer 18-60 éves krónikus beteg hétvégére tervezett oltását. Sok olyan ember kapott ugyanis értesítést sms-ben, aki már kapott oltást, másoknak pedig a lakóhelyüktől akár 160 kilométerre kellett volna elutazniuk az injekció beadásáért.

Szombaton mindennek ellenére mégiscsak zajlott oltás az oltópontokon, de ez is teljesen kiszámíthatatlanul zajlott. Egyes helyeken beadták az oltást azoknak az érkezőknek, akik nem értesültek a halasztásról, máshol nem. A helyzet azonban annyira kaotikus volt, az ellenőrzés pedig annyira hiányos, hogy végül olyanokat is beoltottak, akik csak úgy besétáltak az utcáról valamelyik oltópontra.

Egy középkorú olvasónk azt írta: nincs krónikus betegsége, nem regisztrált az oltásra, ezért természetesen sms-t sem kapott, hogy a hétvégén beoltanák. Szombat reggel megnézte, hol vannak oltópontok, és délelőtt megpróbált bejutni az egyik kórházba. Simán átjutott a bejáraton, ahol 5 katona, 3 adminisztrátor és az orvosi személyzet volt. Rajta kívül senki nem volt ott, az oltópont kongott az ürességtől.

A konkrét regisztrációnál kiderült, hogy nincs rajta a listán. Kérdezték, hogy kapott-e sms-t. Mondta, hogy nem, mire közölték vele, hogy akkor nincs oltás.

Olvasónk azonban nem adta fel. Átsétált egy közeli kórház másik oltópontjára. Itt is csak néhány ember lézengett.

"A regisztrációnál közöltem, hogy nem regisztráltam, csak oltatnék, ha van rá lehetőség. Feltelefonáltak valakinek, aki közölte, hogy lehet innentől mindenkinek oltást adni."

Olvasónk regisztrált, felment, és 10 perc után sorra került. Megkérdezték, hogy van-e krónikus betegsége. „Mondom, hát az nincs. Hümmögtek kicsit, de aztán jött az oltás” – írta...


AZ ÚJ NAT SZERINT A CSALÁDI ÉLET FONTOS ELEMEI AZ ALÁ- FÖLÉRENDELTSÉG ÉS A TERMÉKENYSÉGTUDATOS SZEMLÉLET

B1.HVGBLOG.HU
Szerző: kkerenyi
2021.03.04.


A családi életre nevelés (röviden: CSÉN), mint pedagógiai feladat, már a korábbi Nemzeti Alaptantervben is szerepelt, így nem számít újdonságnak. Nem önálló tantárgy, mégis saját kerettanterv tartozik hozzá: az ebben foglaltak beépíthetőek más tantárgyak óráiba, de akár önálló foglalkozásokhoz is használhatóak. A lényeg, hogy mire egy gyerek eljut az érettségiig, találkozzon a tantervben leírtakkal, és a személyiségében felfedezhetőek legyenek azok az elemek, amelyek a tanterv végén a “fejlesztés várt eredményei” pontban sorakoznak.

Sokan már az előző, 2013-as CSÉN tantervet is túl konzervatívnak és kirekesztőnek gondolták, mivel nagyon egysíkúan mutatta be az idálisnak gondolt család modelljét, és közepesen finom utalásokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy melyek a társadalom által elvárt nemi szerepek egy közösségen belül. De 2013 már nagyon régen volt. Azóta történt egy s más, és most, az új kerettantervet olvasgatva az előző verzió kifejezetten nyitottnak és elfogadónak tűnik. Pedig csak néhány apróság változott: egy-egy szó bekerült ide-oda, és máris megszületett egy olyan tanterv, amely józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a XXI. század Európájában bármilyen szinten is elfogadható legyen. Szerencsére nálunk ez nem volt szempont, így most a közoktatás ideológiai alapjait erősítheti...

HETI ABSZURD: TUDVÁN TUDJÁK

NÉPSZAVA
Szerző: N.B.GY.
2021.03.07.


...Az egészségügyi rendszert oldalba rúgó kormányzati intézkedések esetében egyelőre csak az eszköz látszik: az orvosok és a szakdolgozók jogállását és életét alakító, újraírt szabályok. Illetve ismertek még a jogszabály hatályba lépésének a következményei: a mintegy 110 ezer egészségügyi dolgozóból 5 ezer nem szignálta az új szerződést. Hadd álljon itt az országos kórház-főigazgató kedves kommentje, miszerint így egyértelműen nem romlik majd a betegellátás színvonala, hanem jobbul. Ha ez így megy, akkor talán az orvosok és ápolók felét ki kellene rúgni, és a gyógyítási nívó nagyszerűségét mérni sem lehet majd. 

De vissza a kormány céljaira. A hivatalos verzió szerint a betegekért teszi mindezt a kabinet, hogy klasszabbul törődjenek velük, és senki ne maradjon ellátás nélkül. Csak ha valaki egy háromlábú szék egyik tartóoszlopát (vagy csak a felét) lefűrészeli, az ülőalkalmatosság borul. Ahogy az így is recsegő/fújtató egészségügyből sem lehet büntetlenül kivonni embereket. Persze eh­hez a felismeréshez nem kell lumennek lenni – úgyhogy valószínűleg a hatalom is tudatában van mindennek. Hogy mégis mi motiválja a kabinetet, arról legfeljebb összeesküvés-elméleteket lehet építeni. Például van a bűnátpakolási tétel: ha tudod, hogy rosszat tettél, kelts olyan látszatot, mintha más lenne a hibás. Ez a jelen helyzetben annyit tesz, hogy ha az egészségügy egyértelműen összeomlik a harmadik hullám miatt (jórészt azért, mert az állam nem tett semmit, hogy megtámassza az ellátórendszert), akkor idéz elő olyan helyzetet, hogy ezt másokra kenhesse, például a gyógyítás robotosaira. Akik nem átallnak a járvány közepén felállni, miközben a kormány most pumpálta fel a béreket. 

Szóval meglehet, pontosan tudta a kabinet, mit idéz elő. És egy jó bűnbak minden pénzt megér. Ahogy valószínűleg a vakcinabeszerzésnél sem bénakacsáskodott a kormányzat, amikor nem hívta le a Magyarországnak biztosított, uniós beszerzésű Moderna-vakcinát...

NEMZETI NÁSZAJÁNDÉK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.07.


Az emberben él ilyen kategorizálási hajlam, hogy jelzőket aggat a történésekre. Így bódult szerelmesek életük legszebb napjának szokták nevezni az esküvőét, később ki megmarad emellett, ki pedig épp ellenkezőleg, mert nem vagyunk egyformák, csak a NER hiszi és szeretné azt. Viszont ha minősítő cafrangot akarunk aggatni a jegyespár egybekelésére, az intimet találhatjuk megfelelőnek. Köröttük minden csak díszlet a násznéptől a anyakönyvvezetőig és a papig, épp elég elviselni őket, így okkal mondható, hogy ebben az aktusban sem a NER-nek, Novák Katalinnak meg pláne nincs helye és szerepe. Viszont ezután így lesz.

Mert ugyanis mint kiderült, minden magyar jegyespár házasságköszöntő ajándéklapot kap a Párttól a nagy napon, így generálva azt az érzést, hogy maga Orbán Viktor bocsátja a fiatalokat a boldogságba bele. Elkíséri mintegy a Párt a párt, fennkölt gondolatokat ad neki nászajándékul, hogy el ne feledjék az ifjak, kinek köszönhetnek minden szépet és jót. A Pest Megyei Kormányhivatal küldött levelet a napokban a megye valamennyi jegyzőjének, amelyben utasítja őket, hogy ezek a lapok a házasságkötési ceremónián az anyakönyvvezetők rendelkezésére álljanak.

„Elkészült a Novák Katalin családokért felelős miniszter asszony gondolatait tartalmazó Házasságköszöntő ajándéklap aktuális változata, amellyel szeretnék a fiatal házaspárok felejthetetlen pillanatait megajándékozni.” – így örvendezik a levél, s vele együtt a mi szívünk is végtelenül. Azt is megtudjuk belőle, hogy ezeket a lapokat a járási hivatalokhoz csomagban, heti ütemezett körjárattal szállítják, akárha a friss zsömlét. Az átvétel időpontjáról a polgármesteri hivatalok jegyzői a járási hivataloktól kapnak értesítést, de szükség esetén a lapok közvetlenül is megrendelhetőek.

A nagy mű egy négyoldalas bigyó Szent István, Széchenyi, Márai és miniszter asszony bölcsességeivel, ezen túl hátlapján a Miniszterelnökség és a Családbarát Magyarország program logója látható. Vélhetően másra sem vágyik a jegyespár, csakis erre. Novák Katalin gondolataira ezen a napon, aki bölcs szeretetével útjára bocsátja az ifjú párt, csattognak a családok éve zászlai, berreg a CSOK-autó, a fiatalok a nászéjszakán egyből kis magyari kölket csinálnak, miközben Novák Katalinra és a kedves vezetőre gondolnak erősen, úgy libidóilag. Ablakpucolás után házassági intelmek, delikát...

2021. március 6., szombat

MEGERŐSÍTETTE AZ OPERATÍV TÖRZS: AKI JOGOSULT ÉS ODAMEGY AZ OLTÓPONTRA, AZ MEGKAPJA AZ ASTRAZENECA VAKCINÁJÁ - MÉGIS OLTANAK A BRIT VÉDŐOLTÁSSAL A HÉTVÉGÉN

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2021.03.06.


Az operatív törzs a hvg.hu érdeklődésére megerősítette, hogy az, aki jogosult a védőoltásra és odamegy az oltópontra, az megkapja az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját.

„Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta”


– írta a koronavírus sajtóközpont.

Nem sokkal 17 óra után erről egyelőre csak a hvg.hu-nak küldött válasz tájékoztat.

Az ügy előzménye, hogy eredetileg 74 ezer embert oltottak volna be a brit vakcinával ezen a hétvégén. Az SMS-ben zajló értesítési rendszerbe azonban olyan sok hiba csúszott – például nemrég beoltottakat is behívtak oltásra–, hogy végül el kellett halasztani az egészet a jövő hét második felére. Pénteken erről ki is értesítették az érintetteket. Az RTL Klub péntek esti híradójában azonban arról számolt be, hogy a kórházak kaptak értesítést az országos kórház-főigazgatóságtól, és eszerint a vakcinákat mindenképp kiszállítják. Ennek alapján hétvégén telephelyenként ügyeleti jelleggel 1-5 oltóhelyet kell biztosítsanak azért, ha olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás. Szombaton egymás után érkeztek a beszámolók arról, hogy a lemondás ellenére mégis többen megkapták az AstraZeneca oltását.

ITT OLVASHATÓ

„MI PEDAGÓGUSOK BIRKÁK VAGYUNK, VELÜNK MINDENT MEG LEHET CSINÁLNI”

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.03.06.


Abszurdok világában élünk. Ebben az abszurd világban és Kaffka tollára kívánkozó helyzetben egy krónikus betegségben szenvedő pedagógussal beszélgettünk, akinek szombaton kellett volna megkapnia az olyannyira régen várt AstraZeneca oltását. Amit nem kapott meg. Majd megkapja. Majd értesítik róla, hogy mikor. Ő a megkerülhetetlen emberi tényező, a tanító néni. Ő volt az, aki a vírus elleni harcban sokáig azért küzdött, hogy legyen maga varrta szájmaszkja, hogy legalább teszteljék, ha már krónikus betegként nem is emelik ki a tantermi oktatásból, és aki abban reménykedett, hogy a covidos kollégák és gyerekek ellenére ő nem fertőződik meg addig, amíg meg nem kapja védőoltást. És aki most tőle teljesen távol álló, és nagyon is szokatlan módon azt mondja: „Pipa vagyok! A kurva anyjukat
!”

Önmagában véve már az is abszurd, hogy olykor a nemzet napszámosaként, olykor lámpásként is számon tartott, naponta az iskolában, gyerekek között helyt álló pedagógus csak névtelenül merte vállalni, hogy elmondja, mit is érez, mert ha kiderülne, hogy beszélt, ő inná meg a levét. Az iskolaigazgató – aki egyébként „vérfideszes” – lenne az első, aki megtorolná, hogy eljárt a szája, mert félne a Tankerületi Központ megtorlásától, ahol félnek a Klebelsberg Központ retorziójától, ahol félnek az Oktatási Államtitkárság rosszallásától, ahol félnek a miniszterelnöki letolástól. A lényeg, a mindent és mindenkit eluraló, idomított félelem. Ezért a névtelenség. No meg a kollégák haragja miatt, mert ők meg rettegnek attól, hogy ez a rengeteg félelem visszaüthet rájuk. Inkább hallgatnak, pedig az iskolában legalább öt-hat krónikus betegséggel küzdő tanár is dolgozik, akik szintén nem kapták meg a hétvégén az olyannyira várt oltást. Számukra azonban a „ne szólj szám, nem fáj fejem” túlélési taktika fizetődik ki a legjobban.

A mi tanító nénink azt mondja, csodálkozva látja a tévében, hogy tényleg mindenkinek elmarad a hétvégén az AsdtraZenecával való beoltása. Ő először azt hitte, hogy csak válogatnak, és a súlyosságtól függően, vagy valamilyen más szempontok, állapot, kor alapján marad el valakiknek. „De, hogy mindenkinek lemondják, hát ez micsoda disznóság! Arra hivatkoznak, hogy a lakcímnyilvántartásokkal van a probléma, és vannak, akik máshova kaptak behívót, mint ahol laknak. Orbán Viktor ezt már magyarázta reggel a rádióban, hallgattam, amikor a Kossuthon beszélt. Na, de. hát ez mégis micsoda disznóság, hisz' az emberek nagy többsége ott lakik, ahová be van jelentve. Ez az ő hibájuk, mert milyen dolog az, hogy nincs korrekt lakcímnyilvántartás. Milyen marhaság az, amivel magyarázták, hogy az emberek nem voltak orvosnál, és ezért nem egyezett a taj-számuk és a lakcímük. Könyörgöm, krónikus betegekről van szó, hogy a büdös francba nem voltak orvosnál! Egyszerűen nekem érthetetlen, hogy ilyen magyarázatokat fűznek hozzá! Hát most behívtak mondjuk egy oltópontra 6000 embert, és csak 5800 megy el. Akkor mi van? És akkor nem 74 ezret oltottak volna be a hétvégén, csak 70 ezret. Akkor mi van? Ennyivel is előrébb lettünk volna! Hát milyen dolog ez?! Én rettenetesen csalódott vagyok!
...

HA VALAMIT MEG KELL SZERVEZNI, ORBÁN ALKALMATLANSÁGA KÁOSZHOZ VEZET - MŰKÖDÉSKÉPTELEN SZERVEZET, AMELY LOPÁSRA SZAKOSODOTT, EZÉRT CSAK LOPNI TUD PROFESSZIONÁLISAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.06.


Hazudni és lopni tudnak, kormányozni nem – így lehetne összefoglalni az Orbán Viktor vezette önkényuralmat, amely a nagyszájúságáról ismert, de amikor valamit meg kellene szervezni, csődöt mondanak, és káoszba süllyed az ország. Orbán handabandája szerint már a vakcinák előtt készen álltak arra, hogy “egy hétvége alatt beoltsák az egész országot, csak a vakcina hiányzik”, ami pedig nyilván Brüsszel és a Soros-hálózat hibája. Aztán amikor egy oltási hétvéget akartak csinálni – nem az egész országnak, hanem mindössze 74 ezer embernek -, akkor összeomlott minden, kitört a káosz és a pánik.

Orbán a felelős azért, hogy a fertőzés ennyire elterjedt, nem hozott időben megfelelő intézkedéseket. Rászabadította a vírust az országra tavaly nyáron, aztán a futballmeccseivel, a késlekedéseivel, a felemás intézkedésekkel. Csak a lopáson járt az eszük akkor is, amikor már látszott, hogy nagy a baj, és még nagyobb lesz. A lakosságarányos elhalálozások számában Magyarország majdnem világelső, de még az is lehet. Ez mindent elmond, hogy ez az ember magyarok haláláért felelős, alkalmatlan és méltatlan a posztjára. Nem független Oltási Bizottságra van itt szükség, az úgysem lesz, hanem ennek a pancsernek és bandájának a menesztésére.

Alkalmatlan ostoba hülyék gyülekezete ez, mondja az egyszerű magyar ember, és igaza van. Lopni, pofázni, hazudni, “magyarkodni”, uszítani, gyűlölködni, rombolni és pusztítani, azt tudnak, de ha valamit meg kell szervezni, akkor megáll a tudomány. Arra nem voltak képesek, hogy az ország lakosságának egy százalékánál kevesebb embert eligazítsanak az oltópontokhoz. Azt sem tudták, ki kapott oltást, és ki nem, kinek jár, kinek nem. A felcsúti zseni által vezetett diktatúra egy napig keresett egy telefonszámot, amit ők hoztak létre arra, hogy valaki tisztázhassa a helyzetét. Rendkívül gyenge, primitív banda...

BEMUTATTA BUDAPEST VÁROSFEJLESZTÉSI PROGRAMJÁT KARÁCSONY GERGELY

NÉPSZAVA
Szerző: NEPSZAVA.HU
2021.03.06.


A főpolgármester által ismertetett program egy esélyteremtő, zöld és nyitott Budapestet vázolt fel.


Karácsony Gergely főpolgármester szombaton ismertette az Otthon Budapesten című városfejlesztési tervet. Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere azzal vezette fel a bemutatót, hogy időnként eljön az a pillanat, amikor valamennyien azt érezzük, hogy változtatni kell. Felvetette, hogy ez biztosan jó-e a pillanat-e a fejlesztésekre. Karácsony Gergely álláspontja szerint a járvány által okozott változások tükrében talán még aktuálisabbak most a fejlesztési kérdések. Elmondása szerint hisz abban, hogy ezt a járványt előbb-utóbb le fogjuk küzdeni, de a város akkor lesz az otthonunk, ha visszatérhetünk a normális életünkhöz. Úgy fogalmazott, hogy a humán tőkébe vagyis az emberbe kell befektetni, és a városban meghozott döntések fókuszában is az emberek állnak: az ő egészségük, jóllétük. 

Úgy véli, mindig azt kell néznünk, hogy a többségnek jobb legyen. Szerinte a legtöbb nagyváros ugyanazokkal a problémákkal küzd, de Budapest a nagyvárosokhoz képest is nagyon jól helytállt a járványban. Azt még nem tudjuk, hogy a harmadik hullám milyen következményekkel jár.

Viszont Budapestnek van egy másik problémája. Ezt a magyar kormány önkormányzatokkal szembeni intézkedéseivel magyarázta. Az Egyesült Államok alelnökét, Kamala Harrist idézve elmondta, hogy a nagyvárosoknak az a dolguk, hogy építsenek, fejlesszenek, a kormányoknak ehhez kell biztosítaniuk a lehetőségeket. Az viszont nem cél Karácsony Gergely szerint, hogy Budapest belegebedjen a járványba, és ne tudjon felállni. Hozzátette, hogy nem abban érdekeltek, hogy Budapest többet kapjon, mint más, hanem hogy a főváros motorja legyen az ország gazdaságának. Úgy véli, hogy a járvány után megváltozik az életünk. Szerinte a jövőben a járványt követően is többen dolgoznak majd otthonról, kevesebben közlekednek, kevesebb irodaházra lesz szükség, de lehet, több lakást kell építeni. Át kell gondolni a közterek viszonyát is, át kell gondolni a városokat...

A MUNKÁNKAT, HANEM A GONDOLKODÁSUNKAT IS MEG FOGJA VÁLTOZTATNI

QUBIT
Szerző: REXROTH
2021.03.05.


...A negyedik ipari forradalom szókapcsolatot is egyre többször hallhatjuk. Joggal érezhetünk benne egy kis PR-os mellékízt: mintha az agyonkoptatott közhely, a „felgyorsult világunk” újabb, frissebb szinonimája lenne. Pedig a negyedik ipari forradalom valóban paradigmaváltást hozhat.



Nézzük csak, milyen változásokkal jártak az egyes ipari forradalmak:

- Az első ipari forradalomban a gőzgép kiváltotta a kézzel végzett munkát.

- A második ipari forradalom tette lehetővé a villamos energia felhasználására épülő tömegtermelést.

- A harmadik ipari forradalomban a számítógépek és az internetalapú informatikai rendszerek fejlődése korszerűsítette az automatizálást.

- A negyedik ipari forradalomban a dolgok internete (internet of things, IoT), a kiber-fizikai rendszerek és a mesterséges intelligencia használata változtatja meg a szellemi és fizikai munkát. Ha mindezt az ipar és a gyártás területére fordítjuk le, azt mondhatjuk, hogy a negyedik ipari forradalom eredményeként nő a rugalmasság és sokkal egyszerűbbé válik nemcsak a tömegtermelés, de az egyedi termékváltozatok gyártása is, akár ugyanazon a gyártósoron. Így könnyebben és gyorsabban lehet igazodni a legkülönfélébb piaci igényekhez, illetve az egyedi, személyre szabott megoldások előállítása sem jelent többé gondot.

A szakértők szerint a negyedik ipari forradalom az egész életünkre kiható változásokat hozhat az élet minden területén. Nem túlzás kijelenteni, hogy az új eljárások és új eszközök nemcsak az eddig bevált munkamódszereket és a fogyasztási szokásainkat, hanem a gondolkodásunkat is megváltoztatják. Ma már máshogy férünk hozzá az információhoz, mint akár ötven évvel korábban, és máshogy is dolgozzuk föl azt: jóval könnyebben, jóval felületesebben. Ezzel párhuzamosan felgyorsult a megszerzett szaktudás elavulási sebessége is. Máshogy kell gondolnunk a munkaerőpiacra, és benne saját magunkra.

Bár a negyedik ipari forradalom inkább tűnik a harmadik felvonás hatványozott, felturbózott verziójának – elvégre ez is a digitális eszközök fejlődésének mellékterméke –, mint paradigmaváltásnak, a társadalomra gyakorolt várható hatása miatt egyáltalán nem túlzás forradalomról beszélni. Tény, hogy a negyedik ipari forradalomnak nincs egyetlen, központi, vezető szerepű technológiája, mint az előző háromnak, de a nagy sebességű internetes hálózatokra és új interfészekre épülő rendszerek, a mesterséges intelligencia, a big data analitikai modellek és az új gyártástechnológiai fejlesztések korábban sosem látott lehetőségeket kínálnak...

NINCS HELYE A SZEGÉNYSÉGNEK ORBÁN CSODASZÉP MAGYARORSZÁGÁN

SZALONNA
Szerző: kolozsvaros.com
2021.03.05.


Megrázó riportot készített a magyarországi mélyszegénységben élők helyzetéről a Német Közszolgálati Televízió, a ZDF. Megrázó annak, aki nem igazán mozdul ki a saját komfortzónájából, aki sokkal szívesebben elhiszi azt, hogy az ország jól teljesít, szegénység nincs, vagy ha van is néhány esetben, az csak az akarat és a szorgalom hiányával magyarázható.


Sokan nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a mélyszegénységből a legtöbb esetben nincs kiút külső segítség nélkül. A segélyszervezetek az éhhaláltól meg tudják óvni a nélkülözők egy részét, de ez önmagában kevés, bármennyire fontos is. Állami segítség, megfelelő felzárkóztatási programok, a speciális igényekre koncentrált oktatás-fejlesztés nélkül ebből a kilátástalan helyzetből nem lehet kivergődni. A legtöbb esetben nem akaraterő, hanem a lehetőségek tökéletes hiánya húzza le a nyomorba, és tartja ott generációról generációra az embereket.

A társadalom és az uniós polgárok szeme elől elrejtve ott burjánzik egy olyan hihetetlen nincstelenség, amit borzasztóan nehéz megérteni annak, aki a biztonságba született és él. Még akkor is, ha nagyon szűkös az a biztonság. Azonban ez is az a helyzet, amikor nem oldódik meg a probléma attól, hogy a szőnyeg alá söpörjük. A mélyszegénység létezik és pusztít. Előbb vagy utóbb tudomásul kell vennünk, és kezdenünk kell valamit ezzel. Ehhez kevés a társadalmi szolidaritás, az önkéntesek emberfeletti munkája, az adományozók nagylelkűsége. Az államnak kell közbelépnie, a mindenkori kormány feladata ennek a kibontakozóban lévő tragédiának a megállítása.

A fordítást és a feliratozást köszönjük barátainknak.