Szerző: ELŐD FRUZSINA, BRÜCKNER GERGELY
2023.11.28.
Az újrainduló Téma podcast heti vendége Surányi György közgazdász, egyetemi tanár, volt jegybankelnök, a hazai CIB Bank elnöke volt. Brückner Gergővel olyan témákat beszéltek át, mint a magyar gazdaság elmúlt pár (viszontagságos) évének értékelése, a 2024-es kilátások, az infláció elleni sikeres küzdelem további esélyei, a kormány és a jegybank nyílt színi konfliktusa, a magyar állam adósságának brutálisan drága finanszírozása, és az ország fejlődését hátráltató, rendszerszintű problémák.
Az infláció 10 százalék alatt, a technikai recesszió véget ért, hamarosan csordogálni kezdenek az uniós források – úgy néz ki, az idei év végére túljutott a legrázósabb szakaszon a magyar gazdaság. Mindemellett 2022-t és 2023-at érdemes egyben kezelni, mert olyan jelenségeknek lehettünk tanúi, amelyek kioltják egymást – mondta Surányi György az aktuális helyzetről. Szerinte 2022-ben
megalapozatlanul tapsoltunk annak, hogy 4,6 százalékkal nőtt a gazdaság (részben azáltal, hogy a kormányzat osztogatással felpumpálta a fogyasztást), most pedig megalapozatlanul lógatjuk az orrunkat, hogy várhatóan fél százalék körüli visszaesés lesz.
Mint mondja, mindkét reakció indokolatlan; a 2022-es szép növekedési adatot árnyalja, hogy a magyar gazdaságban hatalmas cserearányromlás ment végbe az energiaárak elszállása miatt, ez pedig a GDP-növekedés tartalmát elvitte, a belföldi jövedelem stagnált. Idén ehhez képest a cserearányok javulása a GDP félszázalékos mínuszát a rendelkezésre álló jövedelmek szintjén 2-3 százalékos pluszba viszi. Ha a két évet egyben nézzük, akkor a ténylegesen elérhető, rendelkezésre álló jövedelem évi 0,5-1 százalékkal növekedhetett.
„Vagy a költségvetési kiigazítást kell feladni, vagy az inflációs célt kell újraírni, vagy az MNB-nek kell feladnia a törvényi célját, az árstabilitás szolgálatát” – mondta. Az infláció eddigi csökkenése egyébként szerinte nem kis részben azt mutatja, hogy a szankciók működnek: az segített lenyomni a drágulást, hogy az energiaárak – részben a szankciók segítségével – visszatértek a normális sávba. „Nem szankciós inflációról, hanem szankciós dezinflációról lehet beszélni” – állítja.
Surányi György szerint a magyar államnak jelenleg az egyik legnagyobb problémája a nagyon megnövekedett kamatkifizetések súlya, már a GDP 4 százalékára rúgnak ezek a kiadások – ennyivel kevesebbet lehet fordítani a hagyományos költségvetési célokra, oktatásra, szociális intézkedésekre, kultúrára, kutatás-fejlesztésre.
Mindez szerinte annak tudható be, hogy „súlyosan téves irányba ment az államadósság finanszírozása”. A ma látható trend a „szuperállampapírral” (MÁP Plusz) kezdődött, és a volt jegybankelnök szerint az Államadósság-kezelő Központ vezetői azóta is küzdenek ennek a súlyos hagyatékával.
Ennek a politikának a következménye az is, hogy be kellett vezetni a mostani, „példa nélküli inflációkövető papírt”, és hogy ebbe a konstrukcióba egy az egyben át tudott mindenki menni a MÁP Pluszból, amit eredetileg 5 évesre hirdettek, de a kezdetektől mindenkinek világos volt, hogy az állampapírként kínált befektetés valójában „egy túlfizetett egy látra szóló betét, amiből mindenki ki fogja venni a pénzt, amint meglódul az infláció”, tehát egy zéró kockázatú arbitrázslehetőséget teremtett a magyar állam.
Surányinak lesújtó véleménye van arról is, ahogyan a kormány az „önfinanszírozást” menedzselte adósságfronton az elmúlt évtizedben. Mint mondta, az állam adóssága belsővé átstrukturálásának első időszakában rendkívül olcsó volt a világpiacon a devizahitel, azt ennek ellenére kiszorították. Ennek a következménye, hogy az akkori, most lejáró forinthiteleket kell ezekkel a rendkívül kedvező kamatozású (tehát az államnak drága) prémium állampapírokkal kiváltani, miközben 2020–2021-től, amióta a globális kamatkörnyezet elkezdett emelkedni, és már devizában is nagyon drágán tudjuk magunkat finanszírozni – magyarázta.
A magyar állam és a kvázi szuverén magyar hitelfelvevők (például Eximbank) mostani devizafinanszírozására jellemző, hogy ennek kamatprémiuma (felára) például a német államkötvényekhez képest 250-350 bázispont, ami 3-3,5 százalékos többletet jelent.
Összehasonlításképpen: ehhez képest Görögország – ami a világ egyik legsúlyosabb válságán esett át 10 évvel ezelőtt – csak 150 bázisponttal fizet többet. Összegszerűen ez rengeteg pénz: egymilliárd dolláron tízéves futamidőre 200 millió dollár, amit csak azért kell kifizetni pluszban, mert a piacok rosszabbra értékelik Magyarországot, mint a hitelminősítők.
„nem lenne nagy művészet ebben a költségvetésben akár több ezer milliárd forintot találni. Ma a GDP 9,5 százalékát fordítják úgynevezett gazdaságfejlesztésre, ez az OECD-országok hasonló kiadásainak nagyjából kétszerese”.
Szerinte ha ebből csak 2 százalékot elvennénk, rögtön lenne 1600 milliárd forint egy évben, ami hatékonyan támogathatná a rendszerszintű változást. És akkor még nem is beszéltünk az élsportra fordított 400 milliárdról, a közmédiára fordított 200 milliárdról, a direkt kormánypropagandára fordított 110 milliárdról, a növekedési hitel horribilis áráról, ami profitként csapódik le gazdasági szereplőknél a magyar állam vesztesége árán – tette hozzá.
Az adásban szó esik még többek között arról:
- Miért nagyon rossz az országnak, hogy a gazdasági kormányzat és a jegybank nyílt színen folytatják a szakmai vitáikat?
- Sok vagy nem a várhatóan közel 6 százalékra rúgó, többször felfelé módosított idei hiány?
- Mit gondol Surányi a mostani kamatcsökkentési ciklusról? Hogyan lehetne szerinte magas kamatszint mellett is növekedni?
- Mit gondol az akkumulátorgyártásra alapozott gazdaságfejlesztésről?
- Miért hajtják fel az uniós pénzek az inflációt és miért nem segítik az ország fejlődését a jelenlegi modellben?
