2023. november 29., szerda

EGÉSZPÁLYÁS LETÁMADÁS

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.11.29.


Pár nappal ezelőtt a szokásos stílusában szórakoztatott minket Facebook-oldalán a mi Orbán Viktorunk. Mint egy harcias kiskakas, vagy akárha prosztó megyehármas futballista utalgatott valamire a nemzeti konzultációjuk kapcsán, miszerint „egészpályás letámadás”, illetve „mi támadunk, ők védekeznek”. És olyan lett ez az egész, mint a Soros gyerek keze, amit aztán végül retusálni kellett a plakátokról, mert félreérthetően mutogatott.

Orbán képi ordításából sem derült ki, hogy ki támad kit és ki védekezik, illetve mellesleg az is megjegyzendő, és ebből is látszik, hogy ez a gömböc még a futballhoz sem ért. Hogy az „egészpályás letámadás” a sportban épp nem támadási, hanem védekezési formula. Úgyhogy Orbán böfögése úgy értelmetlen, ahogyan van, arra szolgál, amire kitalálták, hogy a bávatagok hallják a trombitaszót, és induljanak el ők is lipsiket cipelni a hátukon.

Viszont a fele sem tréfa ennek az egésznek, mert ugyan a kedves vezető arra akart utalni a maga otromba és szerencsétlen módján, hogy most már egész Európa a lába előtt hever, s a plakátok miatt is olybá tűnhet, hogy a harc Ursula és Alex ellen folyik, jól láthatóan ez nem így van. Itt az ellenzék romjainak, és a független sajtó maradványainak felszámolási szándékáról van szó, amit ugyan tagadnak, de éppen ezért igaz. Meg fogjuk látni.

Elöljáróban annyit megjegyezhetünk, mint kies hazánk és a Fidesz működési módjának forgatókönyve és fundamentuma, hogy nagyobbik kormányzó pártunk telibe szar minden szabályt, és azért kapja sorban a kétharmadokat, mert úgy alakítja a törvényeket, hogy mindig neki legyen jó. Nem véletlenül jutott ez az eszembe, hanem mert a Mi Hazánk, amely a Fidesz náci fiókcsapata, benyújtott egy törvényjavaslatot a budapesti listás szavazásról.

Ezt pedig holnap, akárha maga Semjén gányolta volna össze egy zűrös éjszakán, ahogyan szokásában van, napirendre is veszi a tekintetes országgyűlés, és ne legyen kétségünk afelől, hogy a sok bátorak meg is fogják szavazni. Mert kell vagy kellene a bűnös Budapest is, és ez az ordenáré – mert nem komilfó és nem demokratikus – törvénymódosítás arra szolgál, hogy meg is tudják szerezni. Egyszer majd kértek valami a könyvdarálós mancsafttól.

És lőn. Orbán így értelmezi az egészpályás letámadást, ami azért álságos sportformula, mert nem teljesítményről szól, hanem a szabályok olyan változtatásáról, hogy a pálya neki lejtsen csakis. És mindenki tátott szájjal nézi csak ezt az egészet, ha úgy vesszük, szótlanul sétál a bitófa alá, megadva magát a nem feltétlenül sorszerű végzetnek. De ugyanígy a szuverenitásvédelmi törvény is a kiherélésről és akasztásról szól.

Csak nagyobb volumenben, már nem csak a pártokat véve célba, hanem mindenkit. Civileket, sajtót, akik, illetve amelyek a rezsim ellen vagy annak mocskairól írnak, az ellen felszólalnak. És immár börtönnel fenyegetve, tehát köszöntünk mindenkit a szép, új világban, ami voltaképp eddig is itt volt, csak most kezdi meg fékezetlen tombolását. Nem véletlenül emlegetjük már hetek, hónapok óta, hogy a rezsim egyre agresszívebb.

Nem látunk itt egyebet, mint a diktatúrák evolúciójának törzs-, és egyedfejlődését, s ami velünk és országunkkal történik az törvényszerű, úgy is mondhatnánk, determinált. Mert volt egy pont valamikor és valahol, amit a Fidesz átlépett, s ahonnan visszaút már egyáltalán nem létezik. Ilyképp velünk és az országgal is az fog történni, mint a történelemben számos alkalommal már máskor, másutt, más diktatúrákkal. Nincs kivétel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.