„ERŐNK VÉGÉN JÁRUNK” – MOHÁCS MIATT RÁJUK FIGYELT AZ ORSZÁG, MÉGIS A TÚLÉLÉSÉRT KÜZDENEK AZ AKADÉMIAI TÖRTÉNÉSZEK

VÁLASZ ONLINE INTRJÚ
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2026.09.09.

„Ha van két láda rohadt alma, akkor azt nem elkeverjük a többivel, hanem összeöntjük és kidobjuk” – Molnár Antal történész, a tavaly az ELTE-hez csatolt Történettudományi Intézet igazgatója szerint az előző kormányban így vélekedtek az egyetemről és a kutatóműhelyről. Munkatársai hiába folytak a csapból is Mohács 500. évfordulója kapcsán új kutatási eredményeikkel, az előző kormány által létrehozott tudománypolitikai vízfej, a HUN-REN ötmilliárd forinttal tartozik az ELTE-hez kényszerített négy bölcsészeti kutatóközpontnak. A Tisza-kormány egyelőre csak egyeztetett velük, a jövőről nincs döntés. Molnár szerint a legjobb helyük ismét az Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt lenne. A lényeg, hogy ne térjen vissza „a hihetetlen károkat okozó Csák–Hankó-féle működési modell”. Interjú.

– Mohács évfordulója hosszú idő óta az első olyan nemzeti megemlékezés, amelynek irányát történészek, javarészt az ön intézetének munkatársai szabták meg. Mégis van értelme a bölcsészettudományoknak?

– Ezt azért Mohács nélkül is tudtuk, de most megerősödhettünk ebben a hitünkben. Jó régen, még 2018-ban kezdődött a gondolkodás az évfordulóról. Nem akartunk mindent az utolsó pillanatra hagyni, az alapos tudományos munkához ugyanis idő kell. Ráadásul a történészek nem mindig szeretik az évfordulókat, mert kimozdítja őket a komfortzónájukból. Ilyenkor ugyanis a kutatást annak belső logikája helyett – ami minden tudományos munka alapfeltétele – külső elvárások befolyásolják.

– Azért ne sértődjenek meg a történész urak, ha az őket finanszírozó közösség egy félezer éves évfordulón kíváncsi a munkájukra!

– Egyetértek, éppen ezért kezdtük meg a felkészülést már nyolc évvel ezelőtt. Fodor Pál jeles turkológus, a Történettudományi Intézet korábbi igazgatója vezetésével akkor indult a Mohács 1526-2026. Rekonstrukció és emlékezet elnevezésű program. A munka során a kollégák többek között a csata addig nagyjából ismertnek gondolt előzményeivel, nemzetközi összefüggéseivel kezdtek foglalkozni és meglepő konklúzióra jutottak.

– Mit tart a legfontosabb eredménynek, amely idővel majd a közoktatás tankönyveiben is megjelenik?

– Teljesen új szemmel nézünk a Jagelló-korra, amelyet ma már nem a Mátyás utáni hanyatlás időszakának, illetve a mohácsi katasztrófa fő felelősének tartunk. A másik nagy eredmény a mohácsi csata résztvevőinek életrajzi lexikona. Rendkívül aprólékos munkával a keresztény sereg harcosainak egy százalékát, azaz mintegy 250-300 embert azonosítani tudtunk, és elkészültek az életrajzaik. Így végre az ország védelméért harcolók és életüket áldozók legalább egy részét megismerhetjük.

– Korábban a pozsonyi csatától az ötvenhatos forradalom évfordulójáig gyakran emlékezetpolitikai kóklerek, vagy maguknak hősi múltat hazudó háryjánosok uralták a közbeszédet. Ez most miért alakult másként?

– Három szerencsés momentum találkozott. A korábbi kutatásokon alapuló szisztematikus, nyolc éven át tartó munka meghozta gyümölcsét: egész egyszerűen a mi kollégáink jelenítették meg a nyilvánosságban a legfontosabb és legérdekesebb információkat. Érdemes lenne így gondolkodni a jövőben, hogy mást ne mondjak, Szent István halálának ezredik évfordulójára, 2038-ra a szakmának már most készülnie kellene. Másfelől a koraújkor szerencsés korszak, mert az őstörténettel, vagy a huszadik századdal kapcsolatos ádáz emlékezetpolitikai viták erre az időszakra kevéssé jellemzőek. A harmadik elem: április 12-e után változott a múlttal való szembenézés szerkezete. Eltűntek a korábban érzékelhető kormányzati elvárások, illetve a közmédiába már nem a politikai agendával rendelkező kutatókat hívták be. Nem titok, hogy a mi kollégáinkat korábban alig invitálták.

A Magyarságkutató Intézethez hasonló emlékezetpolitikai intézmények emberei szerepeltek a képernyőn és a rádióban, pedig tudományos felkészültségük nem említhető egy lapon a mi kutatóinkéval...

ITT OLVASHATÓ