2018. május 4., péntek

CSENDBŐL VEDERBE, AVAGY ÉLETKÉPEK KÉT SVÁJCI SZÁLLODÁBÓL

HATÁRÁTKELŐ 
Szerző: Határátkelő / Ütvefúró
2018.05.04.


A mai poszt címe lehetne akár az is, hogy housekeeping felsőfokon, és kiderül belőle, milyen hatalmas különbség lehet egy nagyüzemi, hatalmas nagyvárosi hotel és egy kisebb, családi szálloda között. A szerző ebben az esetben is Ütvefúró, aki most korábbi, két évvel ezelőtti tapasztalatait foglalta össze.

„Ezt a helyet messziről, nagy ívben kerüljétek el, a név valamivel lentebb. Aki szeret takarítani, annak főnyeremény ez a hely, de annak, aki otthon a fenekét is segítséggel törli ki, annak vége lesz, mint a Twin Píksznek.

A szálloda, amiről szó van, kis túlzással akkora, mint a Parlament, egy utcát majdnem elfoglal. Kétszázötven szobás, amikor csurig van, akkor 600 ember horkol a szobákban.

Budapesten van egy olyan metrómegálló, amelynek a neve az, hogy Astoria. Pont ugyanúgy hívják a szállodát is, csak azzal a különbséggel, hogy ez Luzernben található.

Amikor én odakerültem, bemelegítésként 9 autóbusznyi ember óhajtott volna egyszerre távozni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 3.-4.-5.-6. emeletről azt a pár száz bőröndöcskét lepakolni úgy kellett, hogy közelharcot vívtunk a vendégekkel, hogy ki használja a lifteket.

Régen az volt a divat, hogy davaj-davaj, most meg cakk-cakk, vagy ezt cifrázva bumm-cakk. Mármint a hajcsárok ezt ordítozzák öblös torokhangon...

Az én emberem 160 cm magas, akarom mondani alacsony volt, ráadásul olyan választékosan káromkodott, mintha Karády őrmester az Angyalbőrben sorozat tiszthelyettese lett volna egy az egyben.

Arca gránit, tekintete réveteg, messziről látszik, hogy régóta idegbeteg.

Nagyüzem ez a javából...

Amikor nem elég gyorsan pakoltam a bőröndöket ez a kiképző őrmester kedélyesen megjegyezte, hogy talán nem aludtam az éjjel? Mindenhová futva kellett menni, hogy látszódjon az igyekezet. Erre a hotelra nappali műszakban 3 (!) portás jutott, plusz az idegbeteg főportás.

Amikor levittük az emeletekről a csomagokat, katonás rendben a hotel fala mellé kellett rakni, majd amikor lehetett, megpakoltuk a buszt. Természetesen az idegenvezető, aki a csoportért felelt, a főportásnak csúsztatta oda a borravalót.

Ha azonban véletlenül nekünk adták, akkor Karády őrmester rögtön mögöttünk termett, majd idegesen toppantott a lábával. Esetleg ha erre nem reagáltunk elég gyorsan, akkor még a torkát is köszörülte, még a szeme is villogott. A többi portás eskü alatt váltotta, hogy ilyenkor még füstöt is ereget, tisztára, mint Süsü a sárkány...

A portásoknak kell az éppen elhagyott szobákat is rendbe tenni, azaz az összes ágynemű huzatot leszedni szintidőre, 1,5-2 perc egy szoba, az összes fürdőszobai törülköző összegereblyézésével együtt. Ezt a folyosón letámasztott szennyeshordozó konténerbe kellett ízlésesen belehelyezni.

A folyosó olyan szűk volt, hogy a konténer mellett alig fért el egy ember. Ilyenkor ha volt szembeforgalom, vagyis a vendégek is éppen arra jártak, akkor elegánsan arrébb kellett sasszézni a kulinak, mert ugye a vendégek részére elsőbbségadás kötelező. ..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.