Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.09.14.
Az Országgyűlés ülésének élő közvetítése...
2026. szeptember 14., hétfő
2026. SZEPTEMBER 14. - AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSÉNEK ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE
ORSZÁGGYŰLÉS ÉLŐ
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.09.14.
Az Országgyűlés ülésének élő közvetítése...
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.09.14.
Az Országgyűlés ülésének élő közvetítése...
ÉLŐ: AZ ÜGYNÖKAKTÁKRÓL VITÁZIK A PARLAMENT
KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2026.09.14.
Napirenden az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény záróvitája, benne az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó rendelkezésekkel. Ezt követi az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítására irányuló kezdeményezés, majd az alaptörvény tizenhetedik módosításával összefüggésben az Alkotmánybíróság működését érintő törvények módosítása.
Szerző: KONTROLL
2026.09.14.
Napirenden az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény záróvitája, benne az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó rendelkezésekkel. Ezt követi az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítására irányuló kezdeményezés, majd az alaptörvény tizenhetedik módosításával összefüggésben az Alkotmánybíróság működését érintő törvények módosítása.
AZ AZONOS NEMŰ PÁROK ÖRÖKBEFOGADÁSA AZ ELSŐ, AMIHEZ A TISZA HOZZÁNYÚLT A FIDESZ SZENT TEHENEI KÖZÜL
TELEX / 2X26
Műsorvezető: RÉDLI BALÁZS
2026.09.14.
Önkritikus beszéddel kezdte országjárását Magyar Péter, elkészült a kormány gyermekvédelmi jelentése, Orbán Viktor pedig támadásról és harcról beszélt Kötcsén – előbb a Political Capital elemzőjével, Hunyadi Bulcsúval vesszük végig a hét legfontosabb eseményeit, majd élőben adjuk a parlament mai ülését, amelyről zárásként Cseke Balázzsal, a Telex újságírójával elemzünk.
Műsorvezető: RÉDLI BALÁZS
2026.09.14.
Önkritikus beszéddel kezdte országjárását Magyar Péter, elkészült a kormány gyermekvédelmi jelentése, Orbán Viktor pedig támadásról és harcról beszélt Kötcsén – előbb a Political Capital elemzőjével, Hunyadi Bulcsúval vesszük végig a hét legfontosabb eseményeit, majd élőben adjuk a parlament mai ülését, amelyről zárásként Cseke Balázzsal, a Telex újságírójával elemzünk.
„HA KELL, ELMEGYEK KASSZÁSNAK IS” | VÁLYI ISTVÁN
NESHAMA TV / ÉN ÉS A PÉNZ
Műsorvezető: M. KISS CSABA
2026.09.12.
„Gyerekfejjel hordókat vertem csapra a nagymamám kocsmájában" | Vályi István
Műsorvezető: M. KISS CSABA
2026.09.12.
„Gyerekfejjel hordókat vertem csapra a nagymamám kocsmájában" | Vályi István
A pénz tesz minket kiegyensúlyozottá és boldoggá, vagy éppen ellenkezőleg rabszolgává? Az Én és a pénz adásában M. Kiss Csaba vendége Vályi István autós újságíró, tartalomgyártó és vállalkozó. Pista tabuk nélkül mesél a felvidéki panellakásból indult útjáról: a gyermekkori terményzsákolásról, arról, hogy az első fizetéséből vett öltöny miatt miért kellett 15 kilométert gyalogolnia, és hogy miként építette fel a 14 fős saját cégét. Szó esik a fiatalok lakhatási nehézségeiről, a gyermekeink pénzügyi tudatosságra neveléséről, valamint arról a bizonyos 400 milliós lélektani határról is, amely minden ember gondolkodását alapjaiban teszi próbára.
Időbélyegek
Időbélyegek
0:00:15 – Vályi István és a pénzhez fűződő viszonya
0:03:42 – Miért nem uralkodhat rajtunk a pénz?
0:06:02 – A felvidéki panelből a csúcsra
0:09:15 – Kemény munka gyerekként
0:12:17 – Az első felnőtt fizetés
0:15:15 – Lakhatási válság és segítség
0:19:47 – Pályaváltások sora
0:26:04 – A tartalomgyártó cég sikere
0:36:55 – A hazai YouTube realitása
0:44:39 – Mire költene Vályi István egy lottóötöst?
Lásd még:
ŐSZINTE MEGRENDÜLÉS VOLT A TEREMBEN – INTERJÚ GYURKÓ SZILVIÁVAL
TELEX / 2X26
Szerző: TELEX
2026.09.12.
A kormány szombaton nyilvánosságra hozta a gyermekvédelem helyzetéről készült több mint 200 oldalas jelentését. Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár először a Telex élő műsorában beszél a jelentés legfontosabb megállapításairól és arról, hogy a kormány milyen intézkedésekkel akarja megoldani a terület problémáit és a kórházban rekedt gyerekek helyzetét.
00:00 - Visszaszámlálás
Szerző: TELEX
2026.09.12.
A kormány szombaton nyilvánosságra hozta a gyermekvédelem helyzetéről készült több mint 200 oldalas jelentését. Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár először a Telex élő műsorában beszél a jelentés legfontosabb megállapításairól és arról, hogy a kormány milyen intézkedésekkel akarja megoldani a terület problémáit és a kórházban rekedt gyerekek helyzetét.
00:00 - Visszaszámlálás
02:54 - A gyermekvédelmi jelentés főbb megállapításai
07:33 - A valóság a várakozásokhoz képest
11:15 - Megrendüléssel fogadta a kormány
19:28 - Az előző kormány felelőssége
21:30 - Az a gyerek, aki traumát szenvedett, nem szépen fogja mondani
29:07 - Mint amikor egy éhező ember elkezd enni
33:30 - A gyerekvédelem költségvetése fölülről nyitott
40:20 - A kórházban rekedt gyerekek
44:28 - Mekkora béremelés lesz a szociális szférában
49:40 - Jelentés a Kötcsei piknik idején
53:57 - Az örökbefogadás szabályainak módosításáról
01:00:24 - A kifogástalan életvitel vizsgálata a gyermekvédelmi dolgozóknál
ITT NÉZHETŐ MEG
ITT NÉZHETŐ MEG
HOGYAN JUTOTTUNK IDÁIG? A GYERMEKVÉDELMI RENDSZER AKTUÁLIS HELYZETÉNEK DIAGNÓZISA (PDF-BEN LETÖLTHETŐ)
SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM
Szerző:
2026.09.12.
Bevezetés
Közel száz órányi személyes beszélgetés, több száz oldalnyi beszámoló és javaslatterv, félezer szakemberrel való találkozás után, valamint 12 megyét és 18 intézményt (illetve szakmai egységet) bejárva, több mint 3 ezer megtett kilométer után, a gyermekvédelmi diagnózis első fázisának végén állítottuk össze ezt a jelentést. Bár az anyag tele van brutálisan kemény, szívszorító és szomorú adatokkal, tényekkel és személyes idézetekkel, mégsem azzal a céllal készült, hogy sokkolja az olvasót. A jelentés elsődleges célja a valóság tényszerű megmutatása, és azoknak a fájdalompontoknak és jó gyakorlatoknak a beazonosítása, amelyek mentén a gyermekvédelmi rendszert érintő fejlesztéseket és megerősített szolgáltatásokat szervezni szükséges.
Szerző:
2026.09.12.
Már akkor is sokan éreztük, hogy nagy a baj, amikor erről még tilos volt nyíltan beszélnie a szakmának, és az adatok egy jó részéhez nem lehetett hozzájutni, az intézményekbe pedig felsőbb utasításra szinte lehetetlen volt belépni. Azután jött 2024, a kegyelmi botrány, és hirtelen a gyermekvédelmi rendszer minden részéből elkezdett szivárogni az információ, ez alapján pedig világossá vált, hogy még annál is nagyobb a baj, mint ahogyan azt korábban sejtettük. Majd elérkezett 2026 áprilisa, ami után kinyíltak a gyermekvédelmi rendszer eddig zárt ajtói. Végre valódi képet kaphatunk a gyermekvédelem helyzetéről.
Ez lehetővé teszi, hogy a gyermekvédelmi rendszer, és a még mindig benne dolgozó sok fantasztikus szakember munkájának méltó módon és megfelelő minőségben való ellátásához szükséges szakpolitikai intézkedéseket előkészítsük. A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók feladata nem kevesebb, mint, hogy a gyerekeknek, családjaiknak, valamint a gyerekekért felelős felnőtteknek valódi segítséget, támogatást, védelmet és megerősítést tudjanak nyújtani. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése mellett meg kell tisztítani a gyermekvédelmet azoktól a potyautasoktól, akik a rendszer rossz működését és a nagyon súlyos szakemberhiányt kihasználva, helyzetükkel visszaélve bántalmazó, kizsákmányoló módon működtek, működnek.
A gyermekvédelmi rendszer arra hivatott, hogy segítse azoknak a gyerekeknek az egészséges, biztonságos és jó körülmények közötti fejlődését, akik elveszítették szüleiket, vagy akiket ki kellett emelni a családjukból. Egy jó gyermekvédelmi rendszer a gyerekek mellett a gyerekeket nevelő családokat és a gyerekekkel dolgozó felnőtteket is támogatja, megerősíti.
Vajon miért nem a segítségnyújtás jut eszébe először az embereknek 2026-ban a gyermekvédelemről? Hogyan vált a magyar gyermekvédelem olyan rendszerré, amiről az emberek egy része azt gondolja, hogy bántalmazó? Hogyan hagyta cserben az állam a gyerekeket, a családokat, és azokat a szakembereket is, akik a gyermekvédelmet jól akarták csinálni, és a maguk lehetőségeihez képest jól is csinálták?
A gyermekvédelmi rendszer az 1997-es létrejötte óta küzd azzal, hogy nincs elég emberi, anyagi és tárgyi erőforrása ahhoz, hogy megfelelően el tudja látni a feladatát. Sok tekintetben évtizedes problémákat görget maga előtt. De nem magyaráz meg mindent a pénzhiány, az elmaradó fejlesztések és a soha meg nem valósuló együttműködés a különféle hálózatok között.
2026-ra olyan állapotba jutott a gyermekvédelem, hogy a kríziskezelés számít alapműködésnek, és a megfelelő szolgáltatás lett a kivétel. Hogyan jutottunk idáig? Milyen alapvető hiányosságai vannak a gyermekvédelmi rendszernek? Mik a legégetőbb problémák, és mi segíthet kilábalni a válságból? Erről szól a gyermekvédelmi diagnózis 1. fázisát összegző jelentésünk.
Budapest, 2026. augusztus 31.
Szociális és Családügyi Minisztérium, Gyermekjogi és Gyermekvédelmi Államtitkárság
„EZ A TANÉV ÚGY INDULT EL, HOGY A NER CENTRALIZÁLT, BÜROKRATIKUS OKTATÁSI RENDSZERÉT MŰKÖDTETIK TOVÁBB”
NÉPSZAVA / INTERJÚ
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2026.09.14.
Nincs következetes stratégiai kommunikáció az oktatási tárca részéről, ami bizonytalanságot okoz. Bár történtek kozmetikai intézkedések, továbbra sem tudni, milyen céljai vannak a minisztériumnak – véli Radó Péter oktatáspolitikai elemző. Interjú.
A Tisza-kormány megalakulása után közölte, hogy száz napig visszavonul a nyilvánosságtól. Miért döntött így?
Én ezt „nyilvánosságdetoxnak” neveztem. Egyfajta érzelmi állapot miatt döntöttem így. Kicsivel több mint másfél évtizedig tartott az az időszak, amíg én egy karakán, következetesen rendszerellenes diskurzust folytattam. Már 2011 végén úgy gondoltam, itt nemcsak arról van szó, hogy egy dilettáns, szörnyű kormányzás jött létre, ami rosszaságokat csinál, hanem egy teljesen autokratikus rendszert építettek ki minden nagy közszolgáltatási területen. Volt, ahol ez ellenállásba ütközött, máshol lassabban haladtak vele, és volt, ahol egyik napról a másikra alakítottak át egész rendszereket. A közoktatás az utóbbi kategóriába tartozott. A 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény egy beteg, autokratikus konstrukció volt, aminek csak egy célja volt: a politikai kontroll. Tehát másfél évtizedig egyfajta ellenállási üzemmódban működtem, majd ez év április 12-e után elkezdtem azt érezni: ha valaki független elemzőként próbálna egy új helyzetben tevékenykedni, az olyan, mintha Szkülla és Kharübdisz között kellene hajóznia.
Mit ért ez alatt?
Ebben az esetben a Szkülla az az állapot, amikor boldogok vagyunk a rendszerváltástól, és kritikátlanul elfogadunk mindent, amit az új kormányzat csinál. A szakmában, az oktatási szektorban néhányan még mindig ebben az érzelmi állapotban vannak. A Kharübdisz pedig itt azt jelenti, hogy az ember nem tudja abbahagyni a folyamatos ellenzékiséget, és továbbra is hiperkritikus attitűddel közelít bármihez, amit a kormány csinál. Ez sem jó hozzáállás, mert a konstruktív kritika azt jelenti, hogy elismerem, ha valami jó irányba megy, de nem adom fel az integritásomat, és kritizálom, ha valamiről jól dokumentálhatóan látszik, hogy rosszul fog működni. Ezért is volt szükségem szünetre: akkor szerettem volna véleményt formálni, amikor már nem a saját vágyaimat akarom viszontlátni a kormányzati intézkedésekben, hanem már konkrétan történt valami és van miről beszélni. De ez alatt az idő alatt is figyeltem: mire letelt a száz nap, már volt legalább húszoldalnyi jegyzetem arról, mit csinált a kormány, ezeknek milyen hatása lehet, milyen mintázatba illenek bele.
Ez alapján mit gondol a Tisza-kormány eddigi intézkedéseiről?
Történtek olyan lépések, amelyeket szükséges volt megtenni. Emellett nem tett meg a kormány néhány olyan lépést, amelyet megtehetett volna. Szerencsére még nem nagy számban, de megtett olyan lépéseket is, amelyeket nem kellett volna. Bár bizonyos ügyekben – mint például az energiaválság vagy az uniós pénzekhez való hozzáférés – olyan kormányzóképességet mutatott fel az új kormányzat, aminek a nyomát sem láttuk az elmúlt 16 évben. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az látszik, hogy még nem kezdtek el valóban működni a minisztériumok. Az új minisztériumok – köztük az oktatási tárca –, amelyeknek nincs jogelődjük, nem tudtak elkezdeni működni, nincs költségvetésük, alig vannak embereik. Ezért nagy számban alkalmaznak a korábbi kormánytól örökölt embereket, akik lényegében nem csinálnak semmit, miközben az újak között vannak, akik önkéntesként dolgoznak, fizetés nélkül. A másik, amit látok, hogy nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból, ami leginkább a személyzeti politikán látszik. Ha valaki ismeri a kormányzati működést, pontosan tudja: ha kormányra kerül egy párt, megszerzi a kontrollt egy minisztérium felett, azonnal legalább 200-250 emberre van szüksége. A Tiszának nem voltak emberei az oktatási szektor irányítására, akik a minisztérium különböző területeit vezetnék, háttérintézményekben dolgoznak, elemzéseket végeznek, speciális területekhez értenek. Még mindig egészen döbbenetes káderhiány van.
Mi az, amit meg kellett volna tenni, de nem történt meg?
Arra például nem számítottam, hogy még szeptember közepére sem jut el odáig a kormányzat, hogy csináljon egy olyan gyors költségvetési módosítást, amelyben elkülönít egy sort a minisztériumok költségvetése számára. Nincs olyan sor a magyar állami költségvetésben, ami az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium forrásait részletezné. Ezért nem lehet felvenni embereket, nem lehet kitenni a szűrét régi embereknek. Emellett nem kezdődött meg a háttérintézmények kialakítása sem. Az oktatási tárcának már első lépésben nagy szüksége lett volna egy kutató-fejlesztő intézetre, de ilyet nem hozhattak létre, ezért kínjukban kitalálták, hogy az eddig középirányító szervként működő Klebelsberg Központot alakítják át kutató-fejlesztő intézetté, ami elég nagy marhaság, mert hivatalnokokból nem lehet kutatókat, elemzőket, tantervfejlesztőket faragni. A magyar oktatáskutatás egyébként is nagyon lerohadt állapotban van, az empirikus kutatásokat szinte teljesen megszüntették az elmúlt időszakban, ami azt is jelenti, hogy nagyon nagy tudáshiány alakult ki. De a legnagyobb hiányérzetem, hogy még mindig nincs következetes stratégiai kommunikáció az oktatási tárca részéről...
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2026.09.14.
A Tisza-kormány megalakulása után közölte, hogy száz napig visszavonul a nyilvánosságtól. Miért döntött így?
Én ezt „nyilvánosságdetoxnak” neveztem. Egyfajta érzelmi állapot miatt döntöttem így. Kicsivel több mint másfél évtizedig tartott az az időszak, amíg én egy karakán, következetesen rendszerellenes diskurzust folytattam. Már 2011 végén úgy gondoltam, itt nemcsak arról van szó, hogy egy dilettáns, szörnyű kormányzás jött létre, ami rosszaságokat csinál, hanem egy teljesen autokratikus rendszert építettek ki minden nagy közszolgáltatási területen. Volt, ahol ez ellenállásba ütközött, máshol lassabban haladtak vele, és volt, ahol egyik napról a másikra alakítottak át egész rendszereket. A közoktatás az utóbbi kategóriába tartozott. A 2011 decemberében elfogadott köznevelési törvény egy beteg, autokratikus konstrukció volt, aminek csak egy célja volt: a politikai kontroll. Tehát másfél évtizedig egyfajta ellenállási üzemmódban működtem, majd ez év április 12-e után elkezdtem azt érezni: ha valaki független elemzőként próbálna egy új helyzetben tevékenykedni, az olyan, mintha Szkülla és Kharübdisz között kellene hajóznia.
Mit ért ez alatt?
Ebben az esetben a Szkülla az az állapot, amikor boldogok vagyunk a rendszerváltástól, és kritikátlanul elfogadunk mindent, amit az új kormányzat csinál. A szakmában, az oktatási szektorban néhányan még mindig ebben az érzelmi állapotban vannak. A Kharübdisz pedig itt azt jelenti, hogy az ember nem tudja abbahagyni a folyamatos ellenzékiséget, és továbbra is hiperkritikus attitűddel közelít bármihez, amit a kormány csinál. Ez sem jó hozzáállás, mert a konstruktív kritika azt jelenti, hogy elismerem, ha valami jó irányba megy, de nem adom fel az integritásomat, és kritizálom, ha valamiről jól dokumentálhatóan látszik, hogy rosszul fog működni. Ezért is volt szükségem szünetre: akkor szerettem volna véleményt formálni, amikor már nem a saját vágyaimat akarom viszontlátni a kormányzati intézkedésekben, hanem már konkrétan történt valami és van miről beszélni. De ez alatt az idő alatt is figyeltem: mire letelt a száz nap, már volt legalább húszoldalnyi jegyzetem arról, mit csinált a kormány, ezeknek milyen hatása lehet, milyen mintázatba illenek bele.
Mire készül a Tisza, avagy mit üzennek a számok?
Az orbáni oktatáspolitika végbizonyítványa
Ez alapján mit gondol a Tisza-kormány eddigi intézkedéseiről?
Történtek olyan lépések, amelyeket szükséges volt megtenni. Emellett nem tett meg a kormány néhány olyan lépést, amelyet megtehetett volna. Szerencsére még nem nagy számban, de megtett olyan lépéseket is, amelyeket nem kellett volna. Bár bizonyos ügyekben – mint például az energiaválság vagy az uniós pénzekhez való hozzáférés – olyan kormányzóképességet mutatott fel az új kormányzat, aminek a nyomát sem láttuk az elmúlt 16 évben. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az látszik, hogy még nem kezdtek el valóban működni a minisztériumok. Az új minisztériumok – köztük az oktatási tárca –, amelyeknek nincs jogelődjük, nem tudtak elkezdeni működni, nincs költségvetésük, alig vannak embereik. Ezért nagy számban alkalmaznak a korábbi kormánytól örökölt embereket, akik lényegében nem csinálnak semmit, miközben az újak között vannak, akik önkéntesként dolgoznak, fizetés nélkül. A másik, amit látok, hogy nagyon erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból, ami leginkább a személyzeti politikán látszik. Ha valaki ismeri a kormányzati működést, pontosan tudja: ha kormányra kerül egy párt, megszerzi a kontrollt egy minisztérium felett, azonnal legalább 200-250 emberre van szüksége. A Tiszának nem voltak emberei az oktatási szektor irányítására, akik a minisztérium különböző területeit vezetnék, háttérintézményekben dolgoznak, elemzéseket végeznek, speciális területekhez értenek. Még mindig egészen döbbenetes káderhiány van.
Arra például nem számítottam, hogy még szeptember közepére sem jut el odáig a kormányzat, hogy csináljon egy olyan gyors költségvetési módosítást, amelyben elkülönít egy sort a minisztériumok költségvetése számára. Nincs olyan sor a magyar állami költségvetésben, ami az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium forrásait részletezné. Ezért nem lehet felvenni embereket, nem lehet kitenni a szűrét régi embereknek. Emellett nem kezdődött meg a háttérintézmények kialakítása sem. Az oktatási tárcának már első lépésben nagy szüksége lett volna egy kutató-fejlesztő intézetre, de ilyet nem hozhattak létre, ezért kínjukban kitalálták, hogy az eddig középirányító szervként működő Klebelsberg Központot alakítják át kutató-fejlesztő intézetté, ami elég nagy marhaság, mert hivatalnokokból nem lehet kutatókat, elemzőket, tantervfejlesztőket faragni. A magyar oktatáskutatás egyébként is nagyon lerohadt állapotban van, az empirikus kutatásokat szinte teljesen megszüntették az elmúlt időszakban, ami azt is jelenti, hogy nagyon nagy tudáshiány alakult ki. De a legnagyobb hiányérzetem, hogy még mindig nincs következetes stratégiai kommunikáció az oktatási tárca részéről...
ITT OLVASHATÓ
Lásd még:
Lásd még:
MIT KERESNEK AZ EGYHÁZAK A JOGALKOTÓ KÜLÖNBEJÁRATÁNÁL?
FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.09.14.
Mit keresnek az egyházak a jogalkotó különbejáratánál?
Nyílt válasz dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek
Tizenhat éven át Magyarországon éppen ez számított hiánycikknek. A hatalom közleményekből beszélt, propagandistákon keresztül üzent, az ellenvéleményt pedig többnyire személyi kartácstűzzel fogadta. A kritikus kérdésből ellenséges támadás, a vitapartnerből idegen érdek szolgálója, a nézetkülönbségből jellemhiba lett. E sorok írójának is bőven kijutott a megbélyegzésből, a szervezett gyalázkodásból és abból a politikai technikából, amely az érvre az érvelő ember erkölcsi megsemmisítésével felel.
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.09.14.
Nyílt válasz dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az élet kezdetével és az abortusz szabályozásával kapcsolatos kérdésekről egyházi képviselőkkel folytatott külön egyeztetést. Ennek közjogi és világnézeti következményeiről vitacikket írtam, amelyet a miniszter úr megtisztelt részletes válaszával; most a viszontválasz lehetőségével élek.
Tisztelt Miniszter Úr!
Mindenekelőtt szeretném leszögezni: válaszának őszintén örülök. Bizonyos értelemben ez a vita a lehető legjobb hír. Egy miniszteri döntést nyilvános bírálat ért, a miniszter válaszolt, érveket sorakoztatott fel, és lehetőséget teremtett arra, hogy egymás mondatait értelmezzük, fogalmainkat tisztázzuk, álláspontjainkat ütköztessük. Ez volna a demokratikus közélet normális anyagcseréje.
Tizenhat éven át Magyarországon éppen ez számított hiánycikknek. A hatalom közleményekből beszélt, propagandistákon keresztül üzent, az ellenvéleményt pedig többnyire személyi kartácstűzzel fogadta. A kritikus kérdésből ellenséges támadás, a vitapartnerből idegen érdek szolgálója, a nézetkülönbségből jellemhiba lett. E sorok írójának is bőven kijutott a megbélyegzésből, a szervezett gyalázkodásból és abból a politikai technikából, amely az érvre az érvelő ember erkölcsi megsemmisítésével felel.
Ehhez az önkényes némasághoz és üzemszerű karaktergyilkoláshoz képest a mostani vita gigantikus előrelépés. A demokrácia egyik legbiztatóbb pillanata az, amikor a miniszter nem téveszti össze hivatalát a tévedhetetlenséggel. Válaszának puszta ténye ezért számomra valódi öröm.
Tartalmával kapcsolatban viszont súlyos fenntartásaim vannak.
Írása terjedelmes, gondosan felépített és megnyugtatóan mérsékelt hangú. Egyetlen nehézség akad vele: jórészt olyan állításokat cáfol, amelyeket én nem tettem, miközben az általam felvetett közjogi problémát lényegében válasz nélkül hagyja.
Én világosan leírtam, hogy püspök, rabbi, lelkész, bármely vallási közösség és bármely hívő ember szabadon megszólalhat az abortusz kérdésében. Prédikálhat, nyilatkozhat, könyvet adhat ki, vitát kezdeményezhet, érvelhet, tiltakozhat, meggyőzni próbálhat másokat. Még arra is kifejezetten biztatom valamennyi egyházat és felekezetet, hogy minden társadalmi kérdésben hallassa hangját. Akkor is, ha mondandója kényelmetlen az állam számára. Különösen akkor.
A vallásszabadság próbája aligha az, hogy az egyház elmondhatja-e azt, amit a hatalom szívesen hall. Az autonómia ott kezdődik, ahol az egyházi vezető félelem, rettegés, támogatásvesztéstől való aggodalom és politikai megfelelési kényszer nélkül képes szembefordulni a kormánnyal.
A magyar egyházpolitika elmúlt tizenhat éve sajnálatosan kevés ilyen pillanattal ajándékozott meg bennünket.
A vita tárgya tehát kezdettől fogva világos: mi indokolta, hogy az abortuszszabályozás előkészítése során az egyházak egyházakként, külön intézményesített szereplőként, saját miniszteri fórumon jelenjenek meg?
Erre a kérdésre azt válaszolja, hogy a meghallgatás nem jelent döntési elsőbbséget, vétójogot vagy jogalkotási privilégiumot. Ez igaz. Az intézményi kiváltság azonban jóval korábban elkezdődhet, mint a vétójog. Már a meghívottak kiválasztása, a fórum elkülönítése és a közvetlen miniszteri hozzáférés is közjogi jelentést hordoz. Az állam akkor is rangsorol világnézeti közösségeket, amikor egyeseket intézményi minőségük alapján külön ajtón enged be a döntés-előkészítésbe.
A püspök természetesen beléphet a demokratikus nyilvánosságba. A kérdés az, miért nyit számára külön ajtót a minisztérium.
Válasza ezen a ponton körben jár: az egyházak külön meghallgatása azért indokolt, mert az egyházak véleményét érdemes külön meghallgatni. Ez állítás, indokolás nélkül. A vitatott intézményi megoldást saját létrejöttével igazolja.
Ha valóban széles körű társadalmi egyeztetés készül, nyilvánosságra kell hozni annak rendjét. Kik kaptak meghívást? Milyen kiválasztási elvek alapján? Hány érintett nő, nőjogi szervezet, szülész-nőgyógyász, védőnő, szociális munkás, pszichológus, gyermekvédelmi szakember, alkotmányjogász, fogyatékosságügyi szervezet, mélyszegénységben élőket segítő közösség és reproduktív jogokkal foglalkozó szakértő jutott ugyanilyen közvetlen miniszteri fórumhoz? Megismerhetők lesznek az elhangzott álláspontok? Készül jegyzőkönyv? Láthatóvá válik, hogy mely érv milyen módon hatott a normaszövegre?
Ezek nélkül a „széles körű társadalmi párbeszéd” kellemesen hangzó politikai formula marad. A társadalmi párbeszéd több az egymást követő audienciák sorozatánál. Átlátható eljárást, nyilvános részvételi szabályokat, érdemi visszacsatolást és összevethető hozzáférést kíván. Ellenkező esetben a minisztérium meghallgatja azokat, akiket maga választott ki, majd ezt a kiválasztott sokféleséget pluralizmusnak nevezi.
Ez a pluralizmus különösen kényelmes változata: a szereplőket és az arányokat ugyanaz a hatalom rendezi el, amelyet a társadalmi részvételnek ellenőriznie kellene.
A látszat kérdését sem intézhetjük el azzal, hogy a találkozó jogilag nem adott vétójogot. Közintézmények esetében a látszat politikai tény. Különösen tizenhat év után, amikor az állam és bizonyos egyházak kapcsolata a kölcsönös autonómia helyett gyakran a politikai hűség, az intézményi kedvezmények és az átláthatatlan közpénzáramlás rendszerévé alakult.
Éppen ezért kellett volna még a gyanú lehetőségét is gondosan elkerülni. A demokratikus újrakezdés nem merül ki más tartalmú döntésekben. Más intézményi reflexeket, más gesztusokat és más politikai optikát is követel. Aki ugyanazokat a szertartásokat végzi, ugyanazokhoz a szereplőkhöz ugyanazon a különbejáraton fordul, majd közli, hogy ezúttal egészen más szándék vezette, óhatatlanul magával viszi a régi rendszer árnyékát.
A jó szándékot most sem vitatom. A jó szándék továbbra sem közjogi kategória.
Válaszának legmeglepőbb része az Alaptörvény Nemzeti Hitvallására történő hivatkozás. Tizenhárom évvel ezelőtt, A kisajátított Isten országa. Szakrális politikai szimbólum – szimbolikus politikai szakralitás című tanulmányomban (amely a Magyar polip. A posztkommunista maffiaállam, 2013. c. könyvben jelent meg) részletesen elemeztem ezt a szöveget. Akkor arra jutottam, hogy a „nemzeti hitvallás” már elnevezésében is fogalmi képtelenség: contradictio in terminis.
Válaszának legmeglepőbb része az Alaptörvény Nemzeti Hitvallására történő hivatkozás. Tizenhárom évvel ezelőtt, A kisajátított Isten országa. Szakrális politikai szimbólum – szimbolikus politikai szakralitás című tanulmányomban (amely a Magyar polip. A posztkommunista maffiaállam, 2013. c. könyvben jelent meg) részletesen elemeztem ezt a szöveget. Akkor arra jutottam, hogy a „nemzeti hitvallás” már elnevezésében is fogalmi képtelenség: contradictio in terminis.
A hitvallás — symbolum, credo, professio fidei — egy hitében homogén vallási közösség alapvető meggyőződéseinek és hittételeinek foglalata. A hitvalló közösséget éppen e tételek közös elfogadása teszi egységessé. A modern politikai nemzet ezzel szemben vallásában, világnézetében, kultúrájában, életfelfogásában és erkölcsi meggyőződéseiben szükségképpen heterogén közösség. Alkotmányának e sokféleségen belüli politikai egységet kell kifejeznie.
A hitvallás feltétlen igazságot kíván megvallani. Az alkotmány a különböző igazságfelfogású polgárok közös politikai szabályait rögzíti. A két műfaj összekeverése egyszerre teológiai és alkotmányjogi kategóriahiba.
A Nemzeti Hitvallás ezért aligha alkalmas arra, hogy eloszlassa az egyházi befolyással kapcsolatos aggodalmakat. Éppen azt a politikai-teológiai konstrukciót jeleníti meg, amelyben egy partikuláris történeti és vallási önértelmezés az egész politikai közösség alkotmányos önmeghatározásaként lép fel. Miniszteri válaszban erre hivatkozni nem csillapítja az általam megfogalmazott aggályt. Szinte tankönyvszerűen igazolja annak ideológiai hátterét.
Különösen problematikus a kereszténység „nemzetmegtartó szerepének” felidézése. A kereszténység történelmi állammegtartó szerepe megkérdőjelezhetetlen. Európa és Magyarország múltja érthetetlen volna a kereszténység nélkül. A mai magyar nemzetet viszont eltérő vallású, világnézetű és kultúrájú állampolgárok összessége alkotja.
Európa szellemi öröksége sem szűkíthető a kereszténységre. Része az antik görög politikai és filozófiai gondolkodás, a római jog, a zsidó–keresztény vallási és civilizatorikus hagyomány, a humanizmus, a racionalizmus, a felvilágosodás, a klasszikus liberalizmus, a polgári jogegyenlőség és az emberi méltóság egyetemességének eszméje. A modern nemzet politikai fennmaradását ma ezek együttese, továbbá a szabad és egyenlő polgárok alkotmányos közössége biztosítja.
A Nemzeti Hitvallás a kereszténységnek „nemzetmegtartó szerepet” tulajdonít, a többi vallási hagyománynak pedig annyit juttat, hogy azokat „becsüljük”. A hangsúlykülönbség aligha véletlen. A kereszténység aktív történeti erőként jelenik meg; a többi vallás a nemzeti vitrin megbecsült tárgya lesz. Az ateisták, agnosztikusok és vallásilag közömbös polgárok még ennyi említést sem kapnak, mintha transzcendens megalapozás nélkül kevésbé lennének képesek különbséget tenni jó és rossz, igazság és igazságtalanság, értelmes és céltalan között.
Egy szekuláris alkotmány egyetlen vallási hagyománynak sem adhat ilyen szimbolikus elsőbbséget. Az állampolgári egyenlőség a preambulum nyelvében kezdődik, jóval az első jogvita előtt.
Ön arra is hivatkozik, hogy az Alaptörvény szerint az állam és a vallási közösségek „különváltan működnek”. Tanulmányomban ennek a sajátos szóválasztásnak is külön figyelmet szenteltem.
A szövegből hiányzik az állam és az egyház elválasztásának hagyományos, alkotmányjogilag világos terminusa: a separatio. A Jefferson nyomán ismert „elválasztás fala”, a francia séparation de l’Église et de l’État, az olasz separazione della Chiesa dallo Stato vagy a német Trennung von Religion und Staat egyaránt világos elvi határt jelöl. Ugyanezt fejezi ki a magyar „elválasztás” szó.
A „különváltan működnek” formula ezt az elvet funkcionális leírássá tompítja. Két iroda is működhet külön ugyanazon nagyvállalat szervezetén belül: az egyik tervez, a másik kivitelez, a vállalati vezetés magasabb szintjén pedig természetesen összetalálkoznak. A „különvált működés” ezért önmagában alig árul el valamit a határ szilárdságáról.
Az állam és az egyház elválasztása nem egy alkotmányba nyomtatott mondattal valósul meg. Naponta, minden egyes intézményi döntésben újra végre kell hajtani. Kölcsönös autonómiát, állami önkorlátozást, felekezeti egyenlőséget és a világnézeti részrehajlás látszatának következetes kerülését jelenti.
Az „együttműködhetnek” ugyancsak megengedő rendelkezés. Semmiféle általános kötelezettséget nem alapít, és egyetlen konkrét minisztériumi egyeztetés szükségességét sem igazolja. Abból, hogy az állam együttműködhet egy egyházzal hajléktalanellátásban, betegápolásban, oktatásban vagy műemlékvédelemben, nem vezet egyenes út az abortuszjog előkészítéséhez biztosított külön intézményi részvételig.
A közfeladat ellátásában történő együttműködés és a kényszerítő állami norma előkészítése két eltérő alkotmányos helyzet. Az egyik esetben az egyház szolgáltatást nyújt, embereket gondoz, intézményt működtet. A másikban saját vallási antropológiája befolyást gyakorolhat minden polgár jogaira. Az együttműködési klauzula nem varázsige, amely ezt a különbséget eltünteti.
A válasz következő fontos állítása szerint az egyházak „hosszú történeti tapasztalattal” rendelkeznek az emberi élet, a méltóság, a felelősség, a család, a kiszolgáltatottság és a lelkiismeret kérdéseinek értelmezésében. A megfogalmazás tetszetős, fogalmilag mégis pontatlan.
A tapasztalat nyitott fogalom. A tapasztalatból tanulni lehet, új tények fényében felülvizsgálható, az érintettek beszámolói módosíthatják. Az egyházi álláspontok jelentős része teológiai és dogmatikai premisszákból indul ki. Meghatározott tanítást képvisel az emberi élet kezdetéről, a házasság szentségéről, a házasságon kívüli nemi kapcsolatról, a szexualitás rendeltetéséről, az anyaságról, a családi szerepekről és az isteni parancs természetéről.
E tanításoknak lehet belső koherenciájuk, történeti mélységük és nagy egzisztenciális erejük. Ettől még átfogó világnézeti doktrínák maradnak. Nem helyezhetők egy fogalmi polcra a várandós nő személyes tapasztalatával, az orvos klinikai tudásával vagy az alkotmányjogász szakértelmével.
A mondat ráadásul elfedi a vallási hagyományok közötti mély különbségeket. A római katolikus tanítás, a protestáns felekezetek álláspontjai, a háláchikus értelmezések és más vallási tradíciók eltérő módon gondolkodnak a magzatról, az anya életéről, a személy státuszáról vagy a döntési felelősségről. Ha tehát az egyházakat erkölcsi tudásuk miatt hallgatják meg, rögtön felmerül: mely egyházakat, milyen arányban, mely képviselőik útján, mely hagyományértelmezést tekintve hitelesnek?
Az egységes „vallási nézőpont” egyszerűen nem létezik. Az állam már a meghívottak kiválasztásával belép a vallási reprezentáció problémájába: eldönti, ki beszélhet egy hagyomány nevében, és kinek a teológiáját tekinti társadalmilag relevánsnak.
Ön azt is írja, hogy a jog önmagában nem old fel minden morális konfliktust. Ezt senki sem vitatta. A jog feladata nem az emberi élet valamennyi erkölcsi dilemmájának megoldása. Egy alkotmányos demokrácia joga ennél szerényebb és pontosabban körülhatárolt feladattal rendelkezik: meghatározza, milyen feltételek között alkalmazhat az állam legitim kényszert szabad és politikailag egyenlő polgáraival szemben.
Az alkotmányos demokrácia meghatározó erkölcsi elvei a polgárok politikai szabadsága és politikai egyenlősége. Ezek jelölik ki az államhatalom megengedhető használatának határait, és ezek alapozzák meg az alapvető jogokat. A jogrend képtelen minden magánerkölccsel összhangba kerülni. Azt kell biztosítania, hogy egyik átfogó erkölcsi vagy vallási doktrína se vehesse igénybe az állam kényszerítő erejét saját igazságának általánosítására.
Ugyanilyen félrevezető a szekuláris állam és a vallástalan állam megkülönböztetésének hosszas bizonygatása. Ki állította, hogy a két fogalom azonos?
A szekularizmus nem a vallás betiltása, társadalmi elnémítása vagy intézményi elsorvasztása. Az ilyen eljárás az autoriter és kommunista valláspolitika eszköztárába tartozik. A szekuláris állam biztosítja a vallás és a lelkiismeret szabadságát, megteremti annak jogi feltételeit, védi a vallási közösségek autonómiáját, saját normaképzésében pedig tartózkodik a hitelvek felhasználásától. Polgárai világnézetét nem osztályozza értékesebb és kevésbé értékes meggyőződésekre.
A demokratikus nyilvánosság ajtaja tárva áll a vallás előtt. A minisztérium külön intézményi bejárata más kérdés.
Rawls a public reason, vagyis a nyilvános ész fogalmával írja le ezt a követelményt. Ha az állam minden polgárra kötelező és kényszerítő erejű szabályt alkot, döntését olyan érvekkel kell igazolnia, amelyek vallási vagy világnézeti meggyőződéstől függetlenül mindenki számára érthetők, mérlegelhetők, elfogadhatók vagy vitathatók. Egy hittétel a hívő számára feltétlen igazság lehet, közhatalmi érvvé azonban csak olyan indoklás révén válhat, amelyhez más meggyőződésű polgárok is hozzáférnek. Habermas ezt nevezi „fordításnak”: a vallási nyelven megfogalmazott erkölcsi felismerést a jogalkotás intézményi küszöbén át kell ültetni a közös politikai érvelés nyelvére. Az állam erre a mindenki számára hozzáférhető indoklásra támaszkodhat, a kinyilatkoztatás vagy az egyházi tekintély önmagában nem szolgálhat mindenkire kötelező jog alapjául.
Válasza ezen a ponton ismét olyan kizárás ellen tiltakozik, amelyet senki sem javasolt. Az egyházak nincsenek kizárva a társadalmi párbeszédből. Saját sajtójuk, szószékeik, iskoláik, egyetemeik, könyvkiadóik, rádióik, televíziós műsoraik, internetes felületeik és közéleti kapcsolataik révén folyamatosan jelen vannak benne. Véleményük az abortuszról régóta ismert. Az államnak nem kell minisztériumi meghívóval gondoskodnia láthatóságukról.
Az állam önmagát köteles távol tartani a hitelvektől a jogalkotás folyamatában. Ez az önkorlátozás egyszerre védi a nem hívő polgárt és a vallási közösséget. Az előbbit az idegen vallási norma közhatalmi kiterjesztésétől, az utóbbit attól, hogy az állami kegy kliensévé és politikai legitimációs kellékévé váljék.
Az állam önmagát köteles távol tartani a hitelvektől a jogalkotás folyamatában. Ez az önkorlátozás egyszerre védi a nem hívő polgárt és a vallási közösséget. Az előbbit az idegen vallási norma közhatalmi kiterjesztésétől, az utóbbit attól, hogy az állami kegy kliensévé és politikai legitimációs kellékévé váljék.
Az elmúlt tizenhat év pontosan megmutatta, hová vezet e határ elmosása. Egyes egyházak átláthatatlan mértékű közfinanszírozásban részesültek, közvagyont, oktatási intézményeket és közfeladatokat kaptak. Az állam az együttműködés szelíd alkotmányos szavával írta le a patrónus és a kliens egyre szorosabb kapcsolatát.
Ugyanebben az országban a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, amely erején felül gondoskodott szegényekről, betegekről, hajléktalanokról és hátrányos helyzetű gyermekekről, megfosztották státuszától és forrásaitól, hatósági eljárásokkal szorították, intézményeit ellehetetlenítették. Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértést állapított meg, ám az üldöztetés gyakorlati következményei hosszú éveken át fennmaradtak. A közfeladatot átvevő közösséget kifosztották; azokról az emberekről pedig, akiket addig ellátott, az állam sem gondoskodott megfelelően.
Ez a történet ma sincs erkölcsileg lezárva.
Kíváncsian várom azt is, vajon a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vizsgálatai kiterjednek-e majd egyes egyházakra és egyházi személyekre. Sorra kerülnek-e az átláthatatlan állami támogatások, az ingyenesen vagy feltűnően kedvező feltételekkel átadott ingatlanok, intézmények és egyéb vagyonelemek? Megvizsgálják-e, milyen közérdek, milyen ellenszolgáltatás és milyen ellenőrizhető teljesítmény igazolta ezeket a juttatásokat? Kiderül-e, hol végződött a közfeladat támogatása, és hol kezdődött a politikai hűség közpénzből történő jutalmazása?
A közvagyon vallási rendeltetése sem szünteti meg annak közvagyonjellegét. A reverenda, a palást vagy a püspöki süveg önmagában nem számviteli bizonylat.
Ha az új állam valóban le kíván számolni a kivételezés rendszerével, vizsgálata aligha állhat meg a világi szereplők kapujánál. Az egyház autonómiája védi a hitet és a hitéletet az állami beavatkozástól. Közpénzek és közvagyon felhasználásához azonban ugyanaz az átláthatóság és elszámoltathatóság tartozik, amely minden más kedvezményezettet kötelez.
Ilyen előzmények után az „állam és egyház együttműködése” ártatlan formulaként aligha elegendő. Előbb számot kell vetni azzal, miként vált az együttműködés jutalmazási és büntetési rendszerré, hogyan cserélt gazdát a közvagyon, és miként különböztette meg a hatalom a készséges egyházat a kellemetlenül autonóm vallási közösségtől.
A tizenhat éves gyakorlatból láthatóan még nem sikerült teljesen kilépnünk. Erre utal a külön egyházi fórum reflexe, a Nemzeti Hitvallás tekintélyérvként történő felidézése, valamint az a feltételezés, hogy az egyházi intézmény önmagában sajátos erkölcsi kompetencia hordozója.
Pedig rendelkezésre állt volna elegáns és társadalmilag példamutató megoldás. Az egyházak nyilvánosan közölhették volna, milyen pszichológiai, szociális, anyagi és közösségi segítséget kínálnak a válsághelyzetbe került nőknek. A minisztérium közzétehette volna a társadalmi konzultáció egységes szabályait. Minden résztvevő azonos feltételekkel nyújthatta volna be álláspontját, a teljes anyag pedig nyilvánossá válhatott volna. Így az egyházak véleménye is eljut a jogalkotóhoz, intézményi előjog látszata nélkül.
Válasza végül azt állítja: minél súlyosabb az erkölcsi kérdés, annál több párbeszédre van szükség. Ebben teljes az egyetértésünk.
A több párbeszéd azonban nem azonos a több különmeghallgatással.
A párbeszéd demokratikus minőségét nem a meghívott intézmények száma dönti el. A hozzáférés egyenlősége, az eljárás átláthatósága, az érvek nyilvánossága és a közhatalom világnézeti önkorlátozása teszi valódivá. A pluralizmus nem azt jelenti, hogy a miniszter sokféle tekintélyt hallgat meg egymás után. Azt jelenti, hogy a polgárok politikai egyenlőségét egyetlen tekintély jelenléte sem írhatja felül, még jelképesen sem.
Ezért továbbra is ugyanazt kérdezem: milyen demokratikus és közjogi indok tette szükségessé az egyházak külön intézményesített miniszteri meghallgatását?
Arra már választ kaptunk, hogy mit nem jelentett a találkozó. Vétójogot nem adott, döntési elsőbbséget nem teremtett, teológiai igazságot nem hirdetett ki. Mindez megnyugtató, és mindez kívül esett eredeti állításomon.
Arra várok választ, hogy mit jelentett, miért éppen így történt, milyen elv alapján kaptak az egyházak külön fórumot, és hogyan garantálható, hogy a régi állam–egyház viszony intézményi beidegződése ne éljen tovább új politikai erkölcsnek öltöztetve.
A vita tehát folytatódjék. Már maga a folytatás is demokratikus nyereség. A demokrácia azonban többet kíván annál, hogy beszéljünk egymással. Azt is megköveteli, hogy pontosan arra válaszoljunk, amit a másik kérdezett.
Én pedig változatlanul azt kérdezem:
mit kerestek ott az egyházak – egyházakként?
mit kerestek ott az egyházak – egyházakként?
„NEM TUDJÁK, HOL ÉRJÉK EL SZIJJÁRTÓT” – EXKLUZÍV HÁTTÉR AZ ÚJ MAGYAR KÜLÜGYRŐL
VÁLASZ ONLINE / HÁTTÉR
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2026.09.14.
A kormányváltás egyik legösszetettebb feladata felszámolni a Szijjártó Péter után maradt romhalmazt a Külügyminisztériumban. Az optimista elvárásokhoz képest a munka mérsékelt tempóban halad. Eközben HR-problémák is nehezítik a mindennapokat – és frusztrálnak másokat. Cikkünkben külügyi államtitkár, külügyi bizottság-tag kormánypárti képviselő és még jónéhány, névtelenséget kérő forrás segítségével világítjuk meg a problémák összetettségét. Elérhetetlen Szijjártó, furcsa BYD-felkészítő, Magyar–Zelenszkij-találkozót keresztülhúzó brit uralkodó, konstruktív KDNP-s politikus. És a továbbra sem fekete-fehér diplomáciai világ. Exkluzív háttér.
Szuverén nemzet. Mindössze 5 oldal a Tisza Párt 240 oldalas választási programjában. Az ország megítélésére nézve mégis az egyik legfontosabb. A külpolitikai irányváltást és vállalásokat sorolja ugyanis. Ennek megfelelően a várakozások is hatalmasak, mert kevés területen végzett látványosabb pusztítást a NER, mint Magyarország külkapcsolataiban. Orosz és kínai befolyás, szövetségesek elidegenítése, államok helyett személyek (Orbán Viktor és csodavárással övezett aktuális barátai) közti viszonyra épülő kapcsolatok, magyar érdekből nehezen levezethető ad hoc koalíciók, a klasszikus diplomácia kiáltó leépítése. Mindehhez arcként egy hiperaktív, az orbáni vonalat többszörös hangerővel és bárdolatlanul kommunikáló miniszter. Szijjártó Péter Bem téri 12 éve címszavakban.
Aligha volt hát meglepő, hogy a külügyminiszteri volt a második poszt, amelyre a kampányban Magyar Péter „nagy igazolást” jelentett be: január 24-én, egy héttel Kapitány István bemutatása után derült ki, hogy a Tisza külügyi vezetője – lényegében külügyminiszter-jelöltje – a londoni topmenedzserségből hazatérő Orbán Anita lesz.
Szijjártó-kritikus alapállásból a Tisza-program külpolitikai vállalásai különösebb meglepetést nem tartalmaztak. EU-pénzek hazahozatala; uniós és NATO-tagságunk iránti elkötelezettségünk megerősítése; együttműködés-megújítás közép-európai partnereinkkel; globálisan nyitás a szövetségi rendszerrel összhangban; a diplomácia szakmai megerősítése. Amennyire maguktól értetődők, annyira embert próbáló feladatok, a látványos bukás kockázatával. Igaz, teljesülésük is jól kommunikálható: az uniós pénzekkel kapcsolatban az lehet a képzetünk, hogy már holnap cseng a kassza; Magyar Péter első külföldi útja Lengyelországba egy valóságshow-t idézett; az újraformálódó Közép-Európa-szövetség jegyében pedig már két visegrádi csúcsot is rendeztek. Annak ellenére, hogy a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető szlovák jogszabály decemberi elfogadása miatt a kampány utolsó hónapjai kifejezetten ellenséges üzengetésekkel teltek Robert Ficóval – a szlovák kormányfő egyszer még Brüsszel-párti aktivistának is nevezte leendő magyar kollégáját, akit megválasztása után már mosolyogva várt mint „a negyedik muskétást”. A diplomácia ritkán fekete–fehér...
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2026.09.14.
Szuverén nemzet. Mindössze 5 oldal a Tisza Párt 240 oldalas választási programjában. Az ország megítélésére nézve mégis az egyik legfontosabb. A külpolitikai irányváltást és vállalásokat sorolja ugyanis. Ennek megfelelően a várakozások is hatalmasak, mert kevés területen végzett látványosabb pusztítást a NER, mint Magyarország külkapcsolataiban. Orosz és kínai befolyás, szövetségesek elidegenítése, államok helyett személyek (Orbán Viktor és csodavárással övezett aktuális barátai) közti viszonyra épülő kapcsolatok, magyar érdekből nehezen levezethető ad hoc koalíciók, a klasszikus diplomácia kiáltó leépítése. Mindehhez arcként egy hiperaktív, az orbáni vonalat többszörös hangerővel és bárdolatlanul kommunikáló miniszter. Szijjártó Péter Bem téri 12 éve címszavakban.
Aligha volt hát meglepő, hogy a külügyminiszteri volt a második poszt, amelyre a kampányban Magyar Péter „nagy igazolást” jelentett be: január 24-én, egy héttel Kapitány István bemutatása után derült ki, hogy a Tisza külügyi vezetője – lényegében külügyminiszter-jelöltje – a londoni topmenedzserségből hazatérő Orbán Anita lesz.
Szijjártó-kritikus alapállásból a Tisza-program külpolitikai vállalásai különösebb meglepetést nem tartalmaztak. EU-pénzek hazahozatala; uniós és NATO-tagságunk iránti elkötelezettségünk megerősítése; együttműködés-megújítás közép-európai partnereinkkel; globálisan nyitás a szövetségi rendszerrel összhangban; a diplomácia szakmai megerősítése. Amennyire maguktól értetődők, annyira embert próbáló feladatok, a látványos bukás kockázatával. Igaz, teljesülésük is jól kommunikálható: az uniós pénzekkel kapcsolatban az lehet a képzetünk, hogy már holnap cseng a kassza; Magyar Péter első külföldi útja Lengyelországba egy valóságshow-t idézett; az újraformálódó Közép-Európa-szövetség jegyében pedig már két visegrádi csúcsot is rendeztek. Annak ellenére, hogy a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető szlovák jogszabály decemberi elfogadása miatt a kampány utolsó hónapjai kifejezetten ellenséges üzengetésekkel teltek Robert Ficóval – a szlovák kormányfő egyszer még Brüsszel-párti aktivistának is nevezte leendő magyar kollégáját, akit megválasztása után már mosolyogva várt mint „a negyedik muskétást”. A diplomácia ritkán fekete–fehér...
2026. SZEPTEMBER 14. - AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS ALKOTMÁNYÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE
ORSZÁGGYŰLÉS ÉLŐ
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.09.14.
Az Alkotmánybíróság új tagjainak jelölése.
Szerző: ORSZÁGGYŰLÉS
2026.09.14.
Az Alkotmánybíróság új tagjainak jelölése.
EZT TALÁN NEM ITT KÉNE, JÓ?
TELEX
Szerző: GULYÁS ÁDÁM
2026.09.14.
Kedd este hat óra környékén, a Blaha Lujza téren sétálva az egyik virágágyás körül nagy mozgolódást lehet látni. Rosszul öltözött emberek gyülekeznek, legtöbbjük kezében szemeteszsák tele ötvenforintos palackokkal. Egyszer csak megjelenik egy fekete ruhába öltözött férfi övtáskával a kezében. Bemegy a csoport közepére, majd szépen lassan, ki egyedül, ki párban, elhagyja a teret. A budapestiek többsége valószínűleg sejti, hogy itt valamilyen drog cserélt gazdát. Tovább sétálunk, a Rákóczi téren pedig a sejtésünk megerősítést nyer, az egyik padon ott ül egy férfi, akit pár perccel korábban még a Blahán láttunk. A zsebéből elővesz egy alufóliagalacsint, kicsomagolja, és valamilyen port kezd beleszórni a már korábban megtekert cigarettájába, majd rágyújt. Azt már nem várjuk meg, mi történik, de ha pár óra múlva a környéken sétálnánk, valószínűleg ismét belefutnánk ugyanebbe a férfiba, már bódult állapotban.
A jelenet a VIII. kerület két frekventált terén zajlott le, de Budapest VI., VII., IX. és XI. kerületeinek Facebook-csoportjait böngészve számtalan bejegyzést lehet találni, ami hasonló történéseket ír le. Az írásokhoz sokszor videókat, fotókat is csatolnak. Az egyik ilyen videón egy nő egy kapualjból lép elő, kezében egy üvegpipával. Bemegy két parkoló autó közé, és elkezdi letolni a nadrágját. A videót készítő férfi rászól, hogy ezt talán nem itt kéne, mire a nő visszaszól neki, hogy nagyon kell pisilnie, és hol máshol végezze el. A videózás láthatóan zavarja a nőt, így végül továbbmegy, sétálás közben pedig nagyokat szív az üvegpipából. Több posztot is láttunk, amiben kapualjakban, köztéri padokon önkívületi állapotban fekvő emberekről, felborogatott kukákról vagy éppen társasházak ajtajait feszegető emberekről készült fotókat osztottak meg.
Egy másik bejegyzésben egy Budapesten élő férfi a következőket írta: „valahogy sikerült létrehoznunk azt az abszurd városképet, ahol a körforgásos gazdaság találkozik a nyomorral meg az addikcióval”. Bár maga az írás és a poszt alatti kommentszekció is leginkább ventilálásban merül ki, ez a mondat elég jól fején találta a szöget. A valahogyot pedig nem kell sokáig kutatni, ez a Fidesz 16 éves országlásának szinte egyenes következménye, a megoldás pedig részben a főváros, de leginkább az új kormány nyakába szakad.
A fővárosi helyzet súlyosságára július közepén négy belvárosi kerület polgármestere közös levélben hívta fel a figyelmet, és elsősorban közbiztonsági keretezést adtak neki. Karácsony Gergely főpolgármester a polgármesterek levelére reagálva arról írt, hogy bár a lakosságot zavaró jelenségekről mint közbiztonsági, rendészeti kérdésekről gondolkodnak a legtöbben, a probléma gyökere sokkal inkább szociális, gazdasági és mentális egészséggel kapcsolatos. A Tisza-kormány erre egyből reagált is: a Belügyminisztérium 30 napos fokozott rendőri jelenlétet rendelt el a fővárosban, emellett pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium is elkezdett egy megoldási terven dolgozni. Ezen túl azonban már sokkal kevesebb szó esett az elmúlt hetekben arról, hogy pontosan mi is a kapcsolat a fővárost elárasztó, palackokat gyűjtő, közterületen nyíltan drogot fogyasztó, sokszor antiszociális viselkedést produkáló emberek, valamint az elmúlt 16 évben módszeresen leépített szociális, pszichiátriai és addiktológiai ellátórendszer között.
Akár azt is mondhatnánk, az Orbán-kormányok ezeken a területeken végzett romboló tevékenységébe szinte kódolva volt, hogy egyszer robbanni fog a bomba. Az ország Budapesten kívüli részeinek állapotáról kap most látleletet a fővárosi lakosság. Több vidéki szegregátumban már évek óta súlyos problémát jelentenek a dizájnerdrogok, amelyek használata persze szoros összefüggésben van a kilátástalan gazdasági helyzettel, a munkanélküliséggel, a kezeletlen mentális betegségekkel. A vidéki lakosság a fővárosihoz hasonlóan azt kérte már az előző kormánytól is, küldjenek több rendőrt, kezeljék a kialakult droghelyzetet, de a Fidesz-kormány lényegében magára hagyta ezeket a közösségeket.
Az elmúlt hetekben több szakemberrel is interjút készítettünk, és kimentünk a főváros utcáira, hogy megmutassuk, a budapesti helyzet messze túlmutat saját magán, és leginkább azt jelzi, hogy vészesen kevés ideje maradt a Tisza-kormánynak a megoldás megtalálására és a lassan elviselhetetlen mértékűvé váló társadalmi feszültségek enyhítésére...
Szerző: GULYÁS ÁDÁM
2026.09.14.
A jelenet a VIII. kerület két frekventált terén zajlott le, de Budapest VI., VII., IX. és XI. kerületeinek Facebook-csoportjait böngészve számtalan bejegyzést lehet találni, ami hasonló történéseket ír le. Az írásokhoz sokszor videókat, fotókat is csatolnak. Az egyik ilyen videón egy nő egy kapualjból lép elő, kezében egy üvegpipával. Bemegy két parkoló autó közé, és elkezdi letolni a nadrágját. A videót készítő férfi rászól, hogy ezt talán nem itt kéne, mire a nő visszaszól neki, hogy nagyon kell pisilnie, és hol máshol végezze el. A videózás láthatóan zavarja a nőt, így végül továbbmegy, sétálás közben pedig nagyokat szív az üvegpipából. Több posztot is láttunk, amiben kapualjakban, köztéri padokon önkívületi állapotban fekvő emberekről, felborogatott kukákról vagy éppen társasházak ajtajait feszegető emberekről készült fotókat osztottak meg.
Egy másik bejegyzésben egy Budapesten élő férfi a következőket írta: „valahogy sikerült létrehoznunk azt az abszurd városképet, ahol a körforgásos gazdaság találkozik a nyomorral meg az addikcióval”. Bár maga az írás és a poszt alatti kommentszekció is leginkább ventilálásban merül ki, ez a mondat elég jól fején találta a szöget. A valahogyot pedig nem kell sokáig kutatni, ez a Fidesz 16 éves országlásának szinte egyenes következménye, a megoldás pedig részben a főváros, de leginkább az új kormány nyakába szakad.
A fővárosi helyzet súlyosságára július közepén négy belvárosi kerület polgármestere közös levélben hívta fel a figyelmet, és elsősorban közbiztonsági keretezést adtak neki. Karácsony Gergely főpolgármester a polgármesterek levelére reagálva arról írt, hogy bár a lakosságot zavaró jelenségekről mint közbiztonsági, rendészeti kérdésekről gondolkodnak a legtöbben, a probléma gyökere sokkal inkább szociális, gazdasági és mentális egészséggel kapcsolatos. A Tisza-kormány erre egyből reagált is: a Belügyminisztérium 30 napos fokozott rendőri jelenlétet rendelt el a fővárosban, emellett pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium is elkezdett egy megoldási terven dolgozni. Ezen túl azonban már sokkal kevesebb szó esett az elmúlt hetekben arról, hogy pontosan mi is a kapcsolat a fővárost elárasztó, palackokat gyűjtő, közterületen nyíltan drogot fogyasztó, sokszor antiszociális viselkedést produkáló emberek, valamint az elmúlt 16 évben módszeresen leépített szociális, pszichiátriai és addiktológiai ellátórendszer között.
Akár azt is mondhatnánk, az Orbán-kormányok ezeken a területeken végzett romboló tevékenységébe szinte kódolva volt, hogy egyszer robbanni fog a bomba. Az ország Budapesten kívüli részeinek állapotáról kap most látleletet a fővárosi lakosság. Több vidéki szegregátumban már évek óta súlyos problémát jelentenek a dizájnerdrogok, amelyek használata persze szoros összefüggésben van a kilátástalan gazdasági helyzettel, a munkanélküliséggel, a kezeletlen mentális betegségekkel. A vidéki lakosság a fővárosihoz hasonlóan azt kérte már az előző kormánytól is, küldjenek több rendőrt, kezeljék a kialakult droghelyzetet, de a Fidesz-kormány lényegében magára hagyta ezeket a közösségeket.
Az elmúlt hetekben több szakemberrel is interjút készítettünk, és kimentünk a főváros utcáira, hogy megmutassuk, a budapesti helyzet messze túlmutat saját magán, és leginkább azt jelzi, hogy vészesen kevés ideje maradt a Tisza-kormánynak a megoldás megtalálására és a lassan elviselhetetlen mértékűvé váló társadalmi feszültségek enyhítésére...
LIGETI MIKLÓS A JOGÁSZI PÁLYA CSÚCSÁRA ÉRHET, CSAK EGY DOLOG SZÓL ELLENE
INDEX / PILLANATKÉP
Hatalompolitikai manőver lehet Ligeti Miklós alkotmánybírói jelölése, vagy éppen ebben a pozícióban lehet komoly hatással az elszámoltatásra? Milyen poszton lenne leginkább a helye? Le kell-e mondania Unger Annának, és egyáltalán szükség van-e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalra? Mindezekről Nótin Tamás, az Index főmunkatársa beszélgetett Magyar György ügyvéddel és Murányi Andrással, az Index felelős szerkesztőjével a Pillanatképben.
Műsorvezető: MURÁNYI ANDRÁS
2026.09.12.
2026.09.12.
Hatalompolitikai manőver lehet Ligeti Miklós alkotmánybírói jelölése, vagy éppen ebben a pozícióban lehet komoly hatással az elszámoltatásra? Milyen poszton lenne leginkább a helye? Le kell-e mondania Unger Annának, és egyáltalán szükség van-e a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalra? Mindezekről Nótin Tamás, az Index főmunkatársa beszélgetett Magyar György ügyvéddel és Murányi Andrással, az Index felelős szerkesztőjével a Pillanatképben.
MAGYAR PÉTER MÁR NEM ÍGÉRGETHET: MOST JÖNNEK A NEHÉZ DÖNTÉSEK | HETES STÚDIÓ
KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: HARDY MIHÁLY
2026.09.12.
A Hetes Stúdióban Hardy Mihály műsorvezető vendégei Galgóczi Eszter, a Forrásintézet alapítója és kutatója, dr. Magyar György ügyvéd, valamint Bolgár György voltak. A beszélgetésben Magyar Péter pozsonyi V4-csúcstalálkozójától az uniós forrásokon és a menekültpolitikán át az orosz diplomaták kiutasításáig számos fontos kérdés került szóba.
A résztvevők azt is elemezték, milyen kihívások várhatnak Magyar Péterre, ha a politikai változás után már nemcsak a közvélemény-kutatásokra, hanem az ország nehéz gazdasági helyzetére és a szükséges, akár népszerűtlen döntésekre is reagálnia kell. Szó esett a költségvetésről, a kormány ígéreteiről, az elszámoltatásról és a Nemzeti Bank körüli ügyekről is.
A beszélgetés egyik fontos kérdése végül az: elég-e Orbán Viktor rendszerének leváltása, vagy ennél sokkal mélyebb politikai és kulturális változásra van szükség?
Műsorvezető: HARDY MIHÁLY
2026.09.12.
A Hetes Stúdióban Hardy Mihály műsorvezető vendégei Galgóczi Eszter, a Forrásintézet alapítója és kutatója, dr. Magyar György ügyvéd, valamint Bolgár György voltak. A beszélgetésben Magyar Péter pozsonyi V4-csúcstalálkozójától az uniós forrásokon és a menekültpolitikán át az orosz diplomaták kiutasításáig számos fontos kérdés került szóba.
A résztvevők azt is elemezték, milyen kihívások várhatnak Magyar Péterre, ha a politikai változás után már nemcsak a közvélemény-kutatásokra, hanem az ország nehéz gazdasági helyzetére és a szükséges, akár népszerűtlen döntésekre is reagálnia kell. Szó esett a költségvetésről, a kormány ígéreteiről, az elszámoltatásról és a Nemzeti Bank körüli ügyekről is.
A beszélgetés egyik fontos kérdése végül az: elég-e Orbán Viktor rendszerének leváltása, vagy ennél sokkal mélyebb politikai és kulturális változásra van szükség?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)