2018. október 29., hétfő

A KORMÁNY SZÁNDÉKA A HAJLÉKTALANTÖRVÉNNYEL KIZÁRÓLAG A PROVOKÁCIÓ

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.10.28.


Egészen biztosan tudatában voltak a Fidesz vezető politikusai annak, hogy egy, az emberi méltóságot durván sárba tipró, ráadásul az általuk fabrikált alaptörvénynek is több ponton ellentmondó törvényt alkotnak meg. A cél nem is az volt, hogy a hajléktalanság problémáját megoldják, hanem, hogy a társadalmi megosztottságot tovább mélyítsék egy rendkívül égető szociális kérdés mentén. Volt már erre példa, amikor a közmunkaprogrammal például azt a látszatot keltették, hogy a kegyelemkenyéren élő emberek így vissza tudnak térni a munka világába. Az idő bebizonyította, hogy csak a statisztikák fényezésére volt jó ez az intézkedés, ahogy most is valami hasonló járulékos haszonra számít a kormány.

Azzal, hogy a kormánytöbbség törekvéseinek megfelelően Magyarországon október 15-től tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni rengeteg ember életét nehezítették meg hazánkban a döntéshozók, és lényegében senki számára nem hoz majd valódi feloldozást az intézkedés. Csak felsorolásszerűen következzenek azok, akik számára az igencsak antihumánus, és feltételezhetően számos alapjogot sértő törvény rengeteg gondot fog okozni: maguk a hajléktalanok, a szociális munkások, a karitatív szervezetek munkatársai, az egyházak képviselői, a rendőrök, a bírók, az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók, valamint azok, akik mostantól annyit sem fognak tudni hajléktalanná vált rokonukról, ismerősükről, mint amennyit eddig tudtak.

Nem szeretnénk mélyen beleásni magunkat jogértelmezési kérdésekbe, de az biztos, hogy nem lehet egységes jogszabályt hozni egy olyan szociális csoportra szabva, melynek tagjaiban csak annyi közös, hogy nincs fedél a fejük fölött. Teljesen más életsorsok, más kulturális háttér, különböző motivációk jellemzik a hajléktalanok csoportjait, és ez így van akkor is, ha valaki a lakóhelyéhez legközelebb található egyének, illetve csoportok alapján igyekszik képet alkotni a hajléktalanság jelenségéről. A kormány (mint általában) épp a felszínes ismereteket, az előítéleteket lovagolta meg akkor, amikor e törvény révén lényegében bűnözőként kezdi kezelni az amúgy szociálisan hátrányos helyzetben lévő fedél nélkül élő embereket.

Orbán ördögi terve olyan szempontból is működik, hogy kíméletlenül és félreérthetetlenül provokálja azokat, akik elborzadnak kormánya cinizmusától...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.