2019. december 14., szombat

A NŐK ELLENI ERŐSZAK ELLEN LÁZADÓK ÚJ HIMNUSZA KÉT HÉT ALATT BEJÁRTA A VILÁGOT

ÁTLÁTSZÓ / VIDÉKI CSAJOK BLOG
Szerző: DOBSI VIKTÓRIA
2019.12.13.


Lehengerlő sebességgel terjedt el a világ számos országában egy Chilében született performansz, amelyet már az új “feminista himnusznak” is neveznek, és nők tömegei adták elő az elmúlt napokban Mexikótól Párizson át Indiáig. A nagy sikerben nyilván közrejátszott a közösségi oldalak és videós mémek globális divatja, de feltehetően az is, hogy a dal mondanivalójával nők tömegei tudnak azonosulni, Latin-Amerikában éppúgy, mint a nyugati országokban vagy Ázsiában.

Az „Egy erőszaktevő az utadban” című szám első videói még a nők elleni erőszak témájának szentelt éves kampány, az ún. 16 akciónap előtt születtek, és apropójuk a Chilében október elején fellázadt lakosság ellen bevetett rendőri erőszak is volt. Az egyik korai felvétel pl. egy rendőrőrssel szemben készült, még november 22-én.

A szinte azonnali világhírt azonban a fővárosban, Santiagóban felvett videó hozta el, amelyet 19 óra alatt 1,4 milliószor néztek meg, és amely elindította a reprodukciók lavináját. A nők elleni erőszak felszámolásának világnapján a főváros több pontján adták elő fiatal nők, szemükön áttetsző fekete kendővel, kimenős-bulizós ruhájukban a számot, többek között a Nő és a Nemi Egyenlőség Minisztériumával szemben...

A szövegnek lényegében két fontos állítása van. Az egyik az, hogy elég volt a nők hibáztatásából az őket érő erőszak kapcsán, a másik pedig az, hogy az erőszak egy rendszer része, amelyben a nők eleve hátránnyal indulnak. Az egyéni elkövetőkön túl az állam, az igazságszolgáltatás és a rendőrség cinkosa ennek az erőszaknak, és amíg fel nem lép ellene rendszerszinten, voltaképp maga is az elnyomás szervezője és felelőse...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.