A SCHMIDT-KORSZAK VÉGE ÉS A TERROR HÁZA MÚZEUM JÖVŐJE

VÁLASZ ONLINE / VÉLEMÉNY
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2026.09.15.

Lezárult egy közel negyedszázados korszak a magyar emlékezetpolitikában: Tarr Zoltán kulturális miniszter menesztette Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját. A Terror Háza és a körülötte lévő intézethálózat eleve kultúrharcos célokra, a Fidesz ideológiai bázisaként jött létre, ahol a 20. századi totalitárius diktatúrákra való emlékezés keveredett a direkt politizálással. A mostani lépés esélyt ad arra, hogy az legyen, aminek ténylegesen lennie kell: tisztességes, szakmai alapokon álló állami múzeumi intézmény. Mondjuk a Magyar Nemzeti Múzeum keretei között.

A Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én nyílt meg az Andrássy út 60. színpadias gesztusokkal átalakított épületében. Az első Orbán-kormány utolsó heteiben jártunk, az új intézmény az akkori kultúrharc egyik legfőbb terepe volt; a külső átalakítástól a kiállítás tartalmáig minden elemében bírálták, védték, megkérdőjelezték, jelképként értelmezték.

Az örökös főigazgató, Schmidt Mária – akit a hamarosan hivatalba lépő új MSZP–SZDSZ-kormány nagyvonalúan a helyén hagyott – kezdettől arra törekedett, hogy a Terror Háza ne csak a 20. századi totalitárius diktatúrák emlékhelye legyen, hanem a fideszes világ egyik ideológiai központja is. És egyben olyan fellegvár, ami a rendes állami kulturális intézményrendszeren kívül állva döntő szerepet játszik az emlékezetpolitika alakításában. Rendre innen, és nem a fősodorhoz tartozó történettudományi műhelyekből kiindulva szerveződtek meg a közelmúlt nagy eseményeit (újra)értelmező állami megemlékezések, legyen szó az első világháborúról vagy 1956-ról.

Nem mindenben volt sikeres, az új holokausztmúzeum a Józsefvárosi pályaudvaron például emlékezetes módon elbukott a NER belharcaiban és a zsidó közösség szervezeteinek ellenállásán, de összeségében tény: az elmúlt szűk két évtizedben Schmidt múzeuma, a körülötte szerveződő intézeti hálózat sokkal inkább meghatározta,

hogyan emlékezik a hivatalos Magyarország a múlt nagy eseményeire, mint mondjuk a Nemzeti Múzeum vagy a Történettudományi Intézet.

Ez is egyfajta privatizációs kiszervezése volt egy egyértelműen állami feladatnak és hatáskörnek, hiszen Schmidt intézménye mindig is egyfajta szürkezónában működött. Nem volt része a rendes közgyűjteményi hálózatnak, és nem is úgy viselkedett, mint egy rendes állami múzeum – például nyíltan politizált, miközben ettől a közgyűjtemények még a NER késői szakaszában is ódzkodtak –, de valójában döntően állami forrásokból működött.

A Schmidt vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1999-ben jött létre, alapítója a magyar állam volt, és közhasznú szervezetként működött, de ténylegesen a főigazgató irányította bármilyen érdemi külső kontroll nélkül. Tulajdonképpen előbb volt kekva, mint hogy a kekvák létrejöttek volna. Az Andrássy út 60. megvásárlására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának beruházási keretéből biztosítottak annak idején 500 millió forintot, a felújítás közel 3 milliárd forintos költségét is központi forrásokból állták, vagyis kvázi állami múzeum volt kezdettől fogva, mégsem látszott annak...

ITT OLVASHATÓ