FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2025.08.05.
„Ha én lettem volna Varga Judit férje, akkor valószínűleg ő lenne Magyarország első női miniszterelnöke” – mondta Orbán, és ezzel egyetlen mondatban sikerült megágyaznia a vezéri hímsovinizmus kanonizált alapgondolatának.
Nem politikai értékelés volt ez, hanem nászajándék-kritika. Ez már a posztpolitika világa, az első éjszaka jogán kiosztott tárca. Vagyis egy modern kori ius primae noctis, ahol a női karrier nem érdem, hanem vezéri kegy árnyéka. Ahol a hatalom nem választás, hanem hálószobai alkalmasság kérdése.
Ez már nem is szimpla hímsovinizmus, ez hatalmi pornográfia. A nő: pozíció. A férfi: tulajdonos. A vezér pedig háremmesterként osztja a sorsot, az irgalmat, az udvari szerepeket. Ki lehet úrnő, ki marad udvarhölgy, s ki pottyan a belső traktus legmélyére.
Valóságos hárempolitika. Egy olyan rendszer, ahol a közhatalom nem választói bizalomra, hanem a vezérbika tesztoszteronjára épül. Ahol a női pálya nem önálló életút, hanem egy meg nem történt frigy alternatívája.
És miért pont Varga Judit? Novák Katalint nem akarta feleségül venni? Esetleg Schmidt Máriát? Vagy ők csak az udvar másik traktusába tartoznak? Egy jó szultán tudja, melyik asszonyt melyik szőnyegen fogadja.
Itt vagy mindent elborító ízléstelenségről van szó, vagy az agyat elborító elmebajról. Egy ország miniszterelnöke nyilvánosan képzeli magát nászéjszakás megváltónak, női sorsok kovácsának, hatalmi házasságok ki nem mondott hőseként. Hamisítatlan vezéri delírium ott, ahol a hatalom nem szolgálat, hanem birtok; nem közmegbízás, hanem férfiassági próbatétel
– és egyben igyekezet a hormonháztartás egyensúlyban tartására.
Pedig Varga Judit politikai karrierjét nem az Orbánnal meg nem kötött frigy törte derékba. Hanem a Pegasus-ügy. A jogállamiság felszámolásában játszott szerepe. A pedofilbotrányban tanúsított némasága. Csakhogy ezekről most nem beszélünk. Mert jött a vezéri narratíva, s imigyen folytatja Orbán: „de miután én már elkeltem korábban, és a férfiirigység megölte az ő életét…” Tehát emitt minden kizárólag a férfiakon múlik: az egyik fölemel és felmagasztosít, a másik letaszít és bukásra ítél. A kettő között a nő, akinek a sorsát sohasem saját maga, csak a jó vagy rossz választás determinálja.
Ez bizony újkori lepedőmutogatás. Ahol a nő értéke attól függ, melyik férfihoz tartozott vagy nem tartozott. Ahol nem az számít, hogy mit tett, hanem hogy kivel feküdt volna le. Ez a logika vezette a szüzességi vizsgálatokat, a háromnapos esküvő utáni lepedőellenőrzéseket, a becsületgyilkosságokat, ahol az apa, a testvér vagy a férj ölt, ha úgy hitte, a nő megszégyenítette a családját. Ahol a női élet egyetlen értékmérője a férfi büszkesége.
A vezér pedig végiglegelteti a tekintetét a felhozatalon, mint egy Freudnál vendégszereplő pocakos keleti szultán, és miközben másokat vádol férfiirigységgel, saját maga csurgatja a nyálát a meg nem történt hatalmi párzások fölött. Igazi udvari álomvilág. Egy hárem-logikával működő állam, ahol a nők státuszát az dönti el, hogy lefeküdtek-e vele – ha másként nem, legalább képzeletben. A férfiakét pedig az, kik tartoznak a szultán szűk köréhez, miután szag- és vizeletmintával, valamint dominanciaviselkedéssel kijelölték territóriumukat. Aztán vagy felemelkedés lesz belőle vagy bukás, de ez már nem a nőre tartozik.
A hatalom immár ténylegesen megbuggyant. A vezér már nem egyszerűen uralkodik, hanem narratív nászéjszakákat tart, múltat és jövőt ágyban és trónon dőlni láttat. És mi, alattvalók, nézzük, melyikünk válik épp meg nem történt hálótárssá.
És akkor játsszunk el a gondolattal. Mi lett volna, ha Orbán Viktor történelmi léptékben is bekapcsolódik a női felemelkedésbe, mint házastárs?
Kleopátra, aki kilenc nyelven tárgyalt, birodalmakat igazgatott? A NER-ben legfeljebb a külügyminiszter Facebook-oldalát szerkeszthetné, saját néven soha nem szólalva meg.
Theodóra császárné, a Bizánci Birodalom történetének legbefolyásosabb császárnéja, aki törvényt hozott a prostituáltak védelmére? Nálunk már az esküvő előtt kiátkozza a KDNP.
Izabella királyné, aki Kolumbuszt elindította Amerikába? Orbán mellett legfeljebb engedélyt kapott volna, hogy a tihanyi komp menetrendjét egyeztethesse, ha előtte főz és elmosogat.
És ha már így szóba került a különleges férji alkalmasság, hadd kérdezzük meg: vajon Szijjártó Péterrel meddig terjed ez a különleges kapcsolat? Nem lett belőle miniszterelnök, csak külügyminiszter. Lehet, hogy itt nem is volt szükség jegygyűrűre: elég volt egy hosszú pillantás? És mi a helyzet Mészáros Lőrinccel? Őt is felemelte, sőt, az ország egyik leggazdagabb emberévé tette. Talán ott is munkált valami mélyebb, ösztönösebb vezéri kötődés?
Mert ha a női felemelkedést ágytól és jegygyűrűtől tesszük függővé, s ha a politikai sorsok a vezér intim elképzeléseinek alakításán múlnak, akkor ideje rákérdezni a többiekre is. Kinek a kezét fogta még meg? Kit emelt föl egyetlen pillantással? És ki az, akit azért nem választott, mert a képzeletében már rég túl voltak a nászéjszakán?
És mi lett volna, ha Golda Meir került volna képbe? Ő túl okos volt. Túl autonóm. Túl zsidó.
Nem szép, de nem is próbált az lenni. Nem kérte, hogy felemeljék. Igazi vezető típus. Pont az, akitől a NER reflexből hátrál. Ha Orbán lett volna a férje, Golda Meir legfeljebb egyszer fordult volna hátra – amikor bekiabál a konyhába:
– Golda, nincs vasalt ingem!
Mire ő csak annyit mondott volna:
– Akkor alapíts egy államot, és kérj tőle inget is.
