2017. január 19., csütörtök

ÍZEKRE SZEDTÉK A KORMÁNY SIKERPROPAGANDÁJÁT SÓLYOM LÁSZLÓÉK CSOPORTJÁBAN

444.HU
Szerző: Magyari Péter
2017.01.19.


Kedden vettem ki a levélszekrényemből a Magyarország erősödik című színes prospektust, amiben a kormány tájékoztatott az utóbbi évek nagyszerű eredményeiről, és az ebből következő jóléti intézkedéseiről. Emelkedő minimálbér, csökkenő adók, még magasabb fizetések, még többet kapnak a családok, stb.

Ehhez képest szerdán Kiút a magyar gazdaság helyzetéből címmel szervezett rendezvényt az Eötvös József Csoport a jezsuiták budapesti központjában, a Párbeszéd Házában. Az világos volt előre is, hogy a csoport nem az erősödésből keres kiutat, hanem szerintük, szemben a kormányzati propagandával, nagy bajban van a magyar gazdaság.

Az Eötvös József Csoportot jórészt olyanok alapították, akiknek politikusként vagy szakértőként valaha köze volt a Fideszhez, de most már nem kíváncsi rájuk Orbán Viktor. (Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csaba László, Jakab András, Jóri András, Kádár Béla, Mellár Tamás, Sólyom László, Tölgyessy Péter és Urbán László az alapítók.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.