2018. március 10., szombat

MEGSZÓLALT ALFÖLDI RÓBERT: IGENIS LÉTEZIK MA FENYEGETÉS, ÉS ZSAROLÁS ÉS FÉLELEM MAGYARORSZÁGON

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.03.10.


„Nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti.” A fideszes országgyűlési képviselő által uralt Zalaegerszegen még egy teljesen civil helyszín sem meri bevállalni a színész-rendező szerepeltetését.

„Megtanultam az elmúlt évek során - különösen, amikor egy állami vállalatot vezettem -, hogy nem kell felvenni a kesztyűt, nem kell magyarázkodni, mert azok, akik mindenfélével vádolnak, vagy ócsárolnak vagy támadnak vagy mocskolódnak, legkevésbé a valóságra kíváncsiak” – írta a Facebook-oldalán közzétett nyílt levelében Alföldi Róbert a zalaegerszegi történtekkel kapcsolatban.

A színész-rendező, a Nemzeti Színház volt főigazgatója szerint mindennél fontosabb a belső tisztesség, és az, hogy soha ne kapjon el az az indulat vagy gyűlölet, amivel mint „ismert ember” sokat találkoztam.

„Most azért írom le, ami történt, mert olyat tapasztaltam meg, amit eddig még soha, aminek a létezését – figyelve a valódi valóságot ebben az országban – csak sejtettem. Nem én vagyok fontos ebben a történetben, hanem azok, akik olyan falakba ütköztek, ami arra kényszerítette őket, hogy visszaforduljanak. És írom ezt úgy, hogy mélyen értem őket és elfogadom. És talán ez a legfontosabb, hogy pontosan értem, hogy mi történt velük, ami arra kényszerítette őket, hogy mást tegyenek, mint amit szerettek volna.

Minden, nem a kormány által működtetett médiában megjelent, hogy Zalaegerszegen lemondtak egy meghirdetett szórakoztató talkshow-t velem, teljesen nevetséges és szánalmas indokkal.


Úgyhogy Alföldi röviden ismertette a történteket, tényszerűen. „Több hónappal ezelőtt keresett meg a zalaegerszegi Városi Hangverseny – és Kiállítóterem, hogy nagyon szeretnék, ha a Zalaegerszegi Páholy rendezvénysorozatuk következő vendége én lennék. Hosszú hónapokig egyeztettük az időpontot, a szervező hölgy nagyon kitartóan és kedvesen azt mondta, hogy mondjam, mikor érek rá, és megvárnak, mert nagyon szeretné az intézmény és a város is, ha részt tudnék venni ezen az eseményen. Mivel évekkel ezelőtt volt már egy kalandom a zalaegerszegi önkormányzattal, ahol a polgármester úr, nagyon határozottan közölte a színház vezetésével, hogy ugyan sikeres előadást rendeztem, de nem szeretné, ha újra dolgoznék a zalaegerszegi színházban, óvatosan lelkesedtem” – fogalmazott.

Alföldi maga figyelmeztette a hölgyet, hogy szerinte utána kellene nézni egy kicsit, hogy vajon mit szól a város vezetése, hogy egy önkormányzati fenntartású intézmény vendégül hívja. „Mert nem szeretném, ha bárkinek is bármilyen konfliktusa, urambocsá’ baja lenne abból, hogy engem hív meg.” A hölgy utánanézett, megkérdezte, a színész-rendező szerint engedélyt kért, és másnap írt neki, hogy minden rendben van. „Úgyhogy mindent megbeszéltünk, a szerződést postára adták, és meghirdették az eseményt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.