2018. május 4., péntek

REKORDÖSSZEGBŐL, KÖZEL 45 MILLIÁRD FORINTBÓL GAZDÁLKODOTT TAVALY AZ MLSZ

QUBIT
Szerző: MONEYFIELD
2018.05.04.


Ha a 2017-ben a futballpályán elért eredmények miatt nem is lehet boldog a Magyar Labdarúgó Szövetség, legalább a saját anyagi helyzetükkel elégedettek lehettek. Tavaly ugyanis 2010-hez képest több mint tízszeres pénzből gazdálkodhatott a szövetség, az összeg nagy része támogatásokból származott. Az elmúlt hét év összesített bevételei meghaladják a 175 milliárd forintot. 

Ha arányaiban nem is nőtt akkorát a bevétel, mint ahogyan az 2015-ről 2016-ra történt (akkor 43,5 százalékos volt az ugrás), a 23,6 százalékos emelkedés így is jelentős, és nem mellékesen 8,5 milliárd forintos pozitív eltérést takar. Ezzel tavaly az MLSZ eddigi legnagyobb bevételét érte el, közel 45 milliárd forintot. Hasonlóan alakultak a kiadások is, de a bevételeket nem haladták meg, így közel fél milliárdos pozitív eredménnyel zárta a tavalyi esztendőt az MLSZ.

Ráadásul a 2018-ra vonatkozó szakmai és pénzügyi tervből azt is megtudhatjuk, hogy az idei évre sem tűzött ki szerényebb terveket a szövetség, hiszen még magasabb, 50 millárd forintnál nagyobb bevétellel kalkulál, és nagyjából ezzel megegyező kiadást is prognosztizál. A korábban említett 2010-2017-es időszakban elért 175 milliárdos bevétel mellett a kiadások is átlépték a 170 milliárd forintot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.