2018. május 4., péntek

AZ EURÓPAI ÜGYEK BIZOTTSÁGÁNAK FIDESZES ELNÖKE IS SAJÁTKÉNT HASZNÁL EGY EU-S PÉNZBŐL ÉPÜLT VENDÉGHÁZAT

ÁTLÁTSZÓ - VASTAGBŐR BLOG
Szerző: Eric
2018.05.04.


Az izsáki, edelényi és hollókői esetek után ezúttal Hörcsik Richárd fideszes képviselőre, lelkészre, az országgyűlés európai ügyek bizottságának elnökére vetült rá a gyanú, hogy bizony kizárólag ő és családja használ egy EU-s pénzből épült vendégházat. Egy éven belül ő a negyedik kiskirály, aki lebukott ezzel. Egyébként Hörcsik korábban kijelentette, hogy nagyon elégedett az EU-s pénzek felhasználásával. 

Egy nagyszülői kis, poros ingatlanból 18 millióért vendégház átalakítására pályázott a Nitor Abaúj Szociális Szövetkezet a borsodi Göncruszkán, még három évvel ezelőtt. A szervezet tagjai között van a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Hörcsik Richárdnak a testvére, valamint annak fia is. Az elnöke pedig Sivák Zsolt, a szomszédos Gönc polgármesterének, Sivák Jánosnak a fia.

Az ügyet a HVG írta meg szerdán, és akkor még az égvilágon semmi nem jelezte az ingatlanon, hogy kereskedelmi szálláshelyről lenne szó. Másnapra azonban egy A4-es bugyiba bújtatott papírlapon kikerült a Ruszkay Pál Vendégház kapujára egy emailcím a szállásfoglaláshoz, és a projekttáblát is kitolták az ablakba. Írtam is nekik, kíváncsian várom, hogy mikor reagálnak.

A HírTv is lement forgatni, nekik a szomszéd néni elmondta, hogy főleg a Hörcsik-család használja a vendégházat. „Ide járnak a Lajosék, a Zsuzsi, az öregek, a gyerekek is járnak ide, családostul is látni őket, meg van, amikor szoktak hozni magukkal valakiket”

A HírTv próbált informálódni magától Hörcsiktől is, de mikor megtalálták, a képviselő megkukult a kamerától, és olyan zavarba jött, hogy egy hosszú percig nem tudott bejutni a munkahelye beléptető kapuján, majd feladta a próbálkozást, és inkább gyorsan olajra lépett. Érdemes megnézni a ritka kínos felvételt:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.