2018. július 1., vasárnap

HA MÁR MIGRÁNSINVÁZIÓ NINCS, LEGALÁBB EGYENRUHÁSOK LEGYENEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.06.30.


...Mennyire szép is ez, amikor az ország vagyonát a pereputtya kezére játszó, a törvénytiszteletet csak másokra kötelezőnek érző, az emberi jogokat saját szájával handabandának minősítő, a véleménynyilvánítást legfeljebb fogcsikorgatva toleráló, a nyilvánosság elől lóhalálában menekülő, a nyomorúságot törvényi fércművekkel büntető zavart kisember feddhetetlenségről, emberségről és pláne emberi méltóságról magyaráz. Egy olyan országban, ahol – zárójelben teszem ide – úgy csökken a bűnözés, hogy több a bűncselekmény. Egyszerűen lenyűgöző.

Remélhetőleg az egyre több egyenruhás szükségességét (is) vehetjük nyugodtan fenyegetésnek. Ha már migránsinvázió nincs, legalább egyenruhások legyenek. Sokan, és egyre többen. Hála legyen, az ország vagyonát már nem nagyon kell félteni, az a legjobb kezekbe került (ami még megmaradt belőle, azt már nem nagy ügy széthordani). Abban viszont sok igazság rejlik, hogy a hatalom birtokosai az idő múlásával egyre nagyobb védelemre szorulnak majd, jól érzi a vezérlő csillag. Ez abból is jól látszik, ahogyan önmagát nyugtatja: hát persze, hogy a szabad magyarok szabad akaratából lett meg a harmadik kétharmad. Hát persze, hogyne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.