2018. november 14., szerda

MACEDON TÉVÉ: ORBÁN VILLÁJÁBAN SZÁLLHATOTT MEG A BÖRTÖN ELŐL MENEKÜLŐ GRUEVSZKI. HAVASI BERTALAN CÁFOL


MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.11.14.


A macedón 1TV, melynek stábja Budapesten tartózkodik, exkluzív, meg nem erősített információkra hivatkozva úgy tudja, Orbán Viktor villájában szállt meg Nikola Gruevszki egykori macedón miniszterelnök, aki két éves letöltendő büntetése elől szökött Budapestre. A tévécsatornára hivatkozva a 24.hu azt írja, Gruevszki az első éjszakát az ötcsillagos Corinthia Hotelben töltötte, azóta pedig a magyar kormányfő házában tartózkodhat.

Gruevszki tegnap Facebookon jelentette be, hogy Magyarországra érkezett és benyújtotta kérelmét politikai menedékjogért. Az egykori macedón miniszterelnököt azért ítélték el, mert 2012-ben törvénytelenül utasította arra Gordana Jankuloska belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy 600 ezer eurós Mercedest privát használatra. November 8-án kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, ezt azonban nem tette meg.

A balkáni országot 2006 és 2015 között erős kézzel iránytó jobboldali politikus egy másik botrányba bukott bele három évvel ezelőtt: a napvilágra került bizonyítékok szerint Gruevszki és körei lehallgatták hozzávetőleg 20 ezer állampolgár, újságíró, aktivista, ellenzéki vezető, üzletember, illetve miniszter és más hivatalnok telefonjait a 2013-as parlamenti választások kampányában.

Az ellene folyó eljárás miatt Gruevszki útlevelét tavaly nyáron bevonta a rendőrség, így nem világos, hogyan juthatott ki az országból és be Magyarországra. A Deutsche Welle macedón nyelvű kiadása úgy feltételezi, a szerb és magyar hatóságok hathatós közreműködése kellett ahhoz, hogy a bukott politikus útlevél hiányában is megtehesse ezt az utat. A Deutsche Wellere hivatkozva a 168 Óra azt írja, valószínűsíthető, hogy

az Alekszandar Vucsics szerb elnökkel jó kapcsolatban lévő politikus illegálisan átkelt a macedón-szerb határon, ami után hatósági kísérettel Szerbia valamelyik repülőterére vagy a szerb-magyar határra vitték, így Budapestre kocsival vagy valamelyik Orbán-közeli oligarcha magánrepülőgépével érkezhetett meg.”

Az 1TV ma délelőtti friss riportja magyar forrásokra hivatkozva azt is tudni véli, Orbán Putyin kérésére bújtathatja Gruevszkit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.