2019. január 22., kedd

A VIDI FC MESÉS GAZDAGSÁGÁRÓL, ÉVI 200 MILLIÓS FIZETÉSEKRŐL CIKKEZNEK A SZOMSZÉDBAN

INDEX
Szerző: JÁVOR BENCE
2019.01.21.


Mivel a legtöbb magyar labdarúgóklubnál továbbra is hétpecsétes titokként kezelik a játékosok fizetését, így kénytelenek vagyunk közvetett forrásokból tájékozódni a sokakat joggal érdeklő témában. Ezért is különösen érdekes a Telekomsport.ro szombati cikke, amelyben egy átigazolási hír kapcsán egy neves román edzőtől idéznek – állítása szerint a Vidi FC vezető játékosmegfigyelőjétől származó – információkat a Garancsi István klubjánál adott fizetésekről és a klub költségvetéséről.

EZEK SZERINT A MAGYAR BAJNOKNÁL A HETI 5-6 EZER EURÓS, AZAZ DURVÁN HAVI 6,5-8 MILLIÓ FORINTOS FIZETÉS TELJESEN ÁTLAGOSNAK SZÁMÍT, DE VAN, AKI ENNEK TÖBB MINT A DUPLÁJÁT KAPJA. A KLUB KÖLTSÉGVETÉSÉT PEDIG A MAGYARORSZÁGON KERINGŐ SZÁMOKNÁL LÉNYEGESEN MAGASABBRA TETTE A ROMÁN SZAKEMBER.

Ioan Andone, a román válogatott egykori középhátvédje bő 25 éve dolgozik edzőként, megfordult öt különböző országban, többek közt 5 román bajnoki cím és 7 kupagyőzelem áll a háta mögött. Ennél is fontosabb, hogy elmondása szerint jó barátságban van a Vidi FC kolozsvári születésű, magyar nemzetiségű vezető játékosmegfigyelőjével, a 22 éves koráig az FC Clujban futballozó Hadnagy Zsolttal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.