2019. április 3., szerda

ORBÁN ELKEZDETT KOMCSIZNI, PEDIG JOBBAN TENNÉ, HA MAGÁBA NÉZNE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.04.03.


Ma már a vak is látja, hogy a Fidesznek esze ágában sincs az Európai Néppárton belül maradni, így lényegében csak idő kérdése, mikor vágják el azt a vékony köteléket, ami most még a kereszténydemokraták pártcsaládjához köti őket. Orbán Viktor kétséget sem hagy afelől, hogy a néppártiak helyett a szélsőséges populistákkal készül szövetségre lépni az uniós választásokat követően, amit az is jelez, hogy elég nyíltan beleszállt Jean-Claude Junckerbe, akit korábban Soros György társaságában helyeztek közszemlére a kormány „tájékoztató” plakátkampánya részeként.

„Aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson senkit” – nyilatkozta kutyafuttában a parlament folyosóján Orbán Viktor, amikor az atv.hu újságírója arra kérte, hogy reagáljon Európai Bizottság elnökének idegengyűlöletről és nacionalizmusról szóló szavaira. A dolog előzménye, hogy Juncker reagált az őt ért magyar kormányzati támadásokra, és a következőket mondta: „(Orbán Viktor) a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, (...) és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem.”

A pengeváltásnak külön pikantériát ad, hogy míg Juncker idegengyűlölőként beszélt Orbánról, addig a magyar kormányfő lényegében lekommunistázta az Európai Bizottság elnökét. Ez utóbbira az utóbbi időben alig volt precedens, ugyanis Orbán előbb szidta a liberálisokat, zöldeket és természetesen a szocialistákat, mint a kommunistákat. Magyarországon a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt például egy legyintést se kapott még a kormányfőtől, bár az állampárt utódjának számító alakulat még soha nem jutott be a magyar parlamentbe, így valószínűleg nem is éri el az ingerküszöbét néhány vörös csillagos aktivista.

Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy azzal az Andrej Babissal ápol meglehetősen meleg viszonyt Orbán, aki a kormányába bevette a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja nevű posztbolsevik politikai képződményt. Ez utóbbi párt képviselői egyébként az Európai Parlamentben a Fidesz védelmére keltek a Sargentini-jelentésről történő szavazáskor, utóbb pedig meleg hangú levélben meg is köszönte nekik Orbán Viktor, hogy a pártját elítélő jelentés ellen szavaztak. Egyszóval, Orbán lekommunistázhatja Junckert, de ideje lenne körülnéznie a saját háza táján is, mert ott is hemzsegnek az egykori és jelenlegi elvtársak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.