Szerző: Political Capital
2019.06.26.
Közel két és fél év telt el a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által kiadott, az EU intézményes jövőjét tárgyaló Fehér Könyv megjelenése óta, de az EP-választás utáni vezetőségváltás körüli bizonytalanságok még inkább elodázzák az európai integráció reformját érintő vitát.
Szuverenitásharc – érdemi mondanivaló nélkül
A V4-ek vezetői közül Orbán Viktor szerint Közép-Európa gazdasági teljesítményének arányával akar beleszólni az EU jövőjéről szóló vitákba. Hazai kampányaiban az Orbán-kormány közel egy évtizede „harcol” Brüsszel ellen, üzenete többé-kevésbé állandó: az Európai Unió elidegenedett az emberektől, politikai és gazdasági értelemben is a „hanyatló Nyugat” megtestesítője, amely a nemzetállamokra és különösen Kelet-Közép-Európa országaira jelent veszélyt. Ez a szélsőjobboldalon hagyományosan népszerű „antiimperialista”, populista narratíva nagyban hasonlít Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormányzópárt vezetőjének retorikájához, aki 2011-ben publikált Álmaink Lengyelországa című könyvében azt állította, Angela Merkel arra törekszik, hogy Lengyelországot a német érdekek alá rendelje.
Orbán Viktor teljesen hamisan egy kétbites diskurzusba ágyazza az EU intézményes jövőjével kapcsolatos vitát, amely szerinte a „bevándorláspárti föderalisták” és a bevándorlásellenes szuverenisták között zajlik. Ezt tükrözte Orbán hétpontos EP-választási „programja” is. A magyar kormánynak ugyanakkor továbbra sincs értelmes szakpolitikai mondanivalója a többsebességes EU jövőjét meghatározó ügyekről, mint például a formálódó energiaunióról, ahogy arról sem, hogy a monetáris unióból történő kimaradás közép távon milyen hatással lehet Magyarország gazdaságára és közösségi szintű politikaformáló erejére.
Bár a magyar miniszerelnökhöz hasonló euroszkeptikus populisták gyakran riogatnak Európa erőszakos föderalizációjának veszélyével, az unió jelenlegi formájában nagyon is kormányközi alapon működik, az „Európai Egyesült Államok” intézményes kialakítására pedig továbbra sincs komolyan vehető politikai szándék. Fontos ugyanakkor, hogy itt nem a De Gaulle-i értelemben vett klasszikus kormányköziségről van szó (ami a mélyítés intézményes gátja volt a hetvenes években), hanem egy konstruktívabb, tárgyalásos, újfajta formájáról. Ennek keretében bővült Maastricht óta meghatározó mértékben az EU tevékenységi köre a meglévő integrációs alapok lényegi változása nélkül.
A legtöbb területen továbbra is az uniós alapszerződés által lehetővé tett keretek között, önkéntes alapon történő csatlakozással mélyítenek az arra nyitott tagállamok. Az úgynevezett „megerősített együttműködés” keretében csatlakozhatnak például az európai ügyészséghez, a kimaradási klauzulának köszönhetően távol maradhatnak az eurózónától, és kormányközi szerződés keretében részesei lehetnek a nagyobb költségvetési fegyelmet előirányzó Fiskális Paktumnak. A nemzetállami szuverenitás megerősítését hangoztató magyar, lengyel és cseh kormányok tehát továbbra is maguk dönthetik el, melyik mélyítési folyamathoz mikor csatlakoznak. Ezen felül a teljes konszenzust igénylő ügyekben továbbra is vétóval tudják megakasztani az uniós döntéshozatalt, ahogy tették legutóbb az uniós klímamegállapodással kapcsolatban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.