2019. június 27., csütörtök

ÉRVEK, MELYEK A BUDAPESTI ELŐVÁLASZTÁS FONTOSSÁGA MELLETT SZÓLNAK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.06.26.


Az előválasztási rendszernek nincs semmilyen hagyománya Magyarországon, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne hasznos eszköz az apátiában lévő választók felrázására. Mivel az utóbbi kilenc évben a Fidesz szisztematikusan bekebelezte a képviseleti demokrácia intézményrendszerit, leépítette azokat a témákat, melyek érdemi vitákat generáltak a társadalomban, illetve kisajátította a közbeszédet, most jól jöhet egy olyan választás, melyben helyi ügyekről, speciális problémákról folyik a diskurzus, így a Fidesznek is ki kell lépnie saját süketszobájából. Az előválasztásnak ezért ellenzéki szempontból csak győztesei vannak. Az igazi győztes persze Karácsony Gergely. 

Amikor először vetődött fel az ellenzéki előválasztás ötlete Budapesten, még sokan tamáskodtak annak hasznosságával kapcsolatban, ám lassan kiderült, hogy ez a rendszer az ellenzéki oldalon visszahozhatja a demokratikus választások hangulatát. Voltak érdemi viták a jelöltek között, olyan témákról nyilatkoztak meg, amelyeket a kormányoldal szívesen agyonhallgatna, így a Fidesz tartózkodása sem olyan stabil már ezekben a kérdésekben, mint korábban. Az előválasztási kampány kicsiben megmutatta, hogy milyennek kellene lennie nagyban egy képviseleti demokráciának.

A Fidesz egyik legnagyobb bűne ugyanis, hogy kiölte az érdemi párbeszédet a magyar közéletből, ugyanakkor a választópolgárok magánéletébe száműzte a politikai vitákat. A magyar családok többségét végletesen megosztja a politika, ugyanis akiknek nyilvánosan kéne érvelniük saját döntéseik mellett, ezt nem teszik meg, így marad a kisember, aki hajlandó összeveszni a rokonaival, barátaival, csakhogy feloldja ezt a feszültséget. Ha egy kormánypárt csak kinyilatkoztat, esetleg hazugságokkal tereli el a polgárai figyelmét, ne csodálkozzon, ha a társadalomban komoly feszültségeket generál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.