2019. július 15., hétfő

SOK CÉG FELŐL AGGASZTÓ HÍREK ÉRKEZNEK, PEDIG LÁTSZÓLAG MINDEN RENDBEN VAN A MAGYAR AUTÓIPARRAL

G7
Szerző: STUBNYA BENCE, FABÓK BÁLINT
2019.07.15.



Penk Márton a Lehman Brothers 2008. őszi csődje előtt pár hónappal, a horvátországi nyaralásán érezte meg, hogy valami nem stimmel, mivel alig volt megrendelésük. Magyarország egyik vezető fémnagykereskedője, a Martin Metals, amely lényegében az autóipari beszállítók beszállítója, végül sikeresen átvészelte a válságot, azonban a cégalapító Penknek tíz évvel később, tavaly ősszel déjá vu érzése volt.

Ismét csökkenni kezdtek az árak, a vevők elkezdték halogatni az áru átvételét, néhány vevő pedig minőségi kifogásokkal jött, amelynek hátterében szintén gazdasági okokat sejtett. A válság általa észlelt jeleit egy novemberi szakmai konferencián is felhozta.

Akkor még vitatkoztunk rajta, ma már viszont mindenki számára egyértelmű a visszaesés

– mondta Penk. Több iparági szereplővel és szakszervezeti vezetővel is beszéltünk, és mindenki megerősítette, hogy az utóbbi hónapokban valami megváltozott a magyar autóiparban, bár az erre utaló jeleket forrásaink eléggé eltérően ítélték meg.

Vannak, akik szerint csak átmeneti visszaesésről van szó, mások szerint viszont komolyabb válság jöhet a magyar autóiparban.

Penk arról számolt be, hogy a folyamatot legélesebben az egyik fő termékük ára mutatja. Az elsősorban az autóiparban (például motorblokkokhoz, ajtókilincsekhez vagy sebességváltóházakhoz) használt öntészeti alumíniumtömb ára szeptemberben 1670 euró/tonna volt, ami pár hónap alatt 25 százalékkal, 1250 euróra zuhant. Penk szerint mintha az elmúlt pár hétben megállt volna az árcsökkenés, de azt nagyon nehéz megmondani, hogy ez már a kilábalást jelenti vagy csak pillanatnyi ingadozást.

Egy jelentős magyarországi autóbeszállító vezetője is megerősítette, hogy változott a hangulat az iparágban: ő arról számolt be, hogy év elején kezdték először megérezni a csökkenő rendeléseket, és az elmúlt egy-két hónapban lett egyértelmű, hogy visszaesés várható a forgalmukban. Csökken a jelenleg gyártott termékek volumene, és több olyan új projektet is felfüggesztettek, amelynek már el kellett volna indulnia. Ezek miatt az év második felére tervezetthez képest 20 százalékkal csökkenhet az árbevételük. A visszaesés márkától és a termék felhasználási körétől független, és „ez a legrosszabb”.

Egy másik, nagyobb autóipari beszállító vezetője is azt mondta, hogy idén 20 százalékos visszaeséssel számolnak darabszámot tekintve. Ugyanakkor szerinte ez csak visszatérés lesz a normalitáshoz, mivel eddig 110 százalékos kapacitáson működtek. Ebből adódóan semmilyen megszorításra nem kényszerültek, túlórák viszont már nincsenek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.