2019. augusztus 1., csütörtök

AZ AMERIKAI IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM VIZSGÁLJA A MAGYARORSZÁGI KORRUPCIÓT, MERT A MAGYAR ÜGYÉSZSÉG NEM HAJLANDÓ RÁ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2019.07.31.


Egy ügy, ami megmutatja, mi a különbség Románia és a Nemzeti Együttműködés Rendszere között. 

Az történt, hogy néhány éve kiderült, hogy amerikai Microsoft nevű világcég 2013-15 között jelentősen túlárazva adott el szoftvereket és számítógépeket kormányzati szervezeteknek két európai országban.

Az egyik Románia. A másik Magyarország.

A román helyzet három okból is különbözik a magyartól.
- Az egyik, hogy Romániában korrupció történt. Azaz az amerikai óriás helyi leánya politikusokat vesztegetett meg, hogy átmenjenek a túlárazott szerződések.
- A másik, hogy a politikusok saját zsebre dolgoztak. Külön-külön, mindenki a sajátjára.
- A harmadik, hogy le is buktak: 9 akkori miniszter került börtönbe csúszópénzek elfogadása miatt.

Mert Romániában nem csak névleg létezik olyan, hogy ügyészség. Sőt, van külön korrupcióellenes ügyészség is.

Magyarország esete más.

Egyfelől azért, mert mint tudjuk, Magyarországon nincs korrupció. Ami van helyette, illetve amit korrupciónak neveznek, az nem más, mint a Fidesz legfőbb politikája (mint azt egy őszinte pillanatában néhány éve az orbánista politikafilozófus és egyetemi rektor kibökte).

Magyarországon tehát nem az van, hogy mindenki úgy lop, ahogy akar, vagy ahogy tud, hanem a dolog központosítva van.

Nem az történik, hogy egy közbeszerzés megnyeréséhez meg kell kenni a döntéshozó kezét egy jelentősebb összeggel. Mert nálunk - mint az Orbán kormányfő néhány napja is kifejtette - az egyéni érdek a közérdek alá rendelődik.

Itt nem csak úgy lopnak, lopikálnak egyesek, mint másutt, saját hasznukra, szakállukra és kockázatukra. 
Nálunk a dolog szervezetten, olajozottan, centralizálva működik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.