2019. augusztus 16., péntek

BUDAPEST TELÍTŐDÖTT A TURISTÁKKAL, ÉS NEM TUDUNK MIT KEZDENI A HELYZETTEL

444.HU
Szerző: BOROS JULI
2019.08.06.


Csütörtök este lakossági fórumot tartott az első kerületieknek a Várunk - I. kerületi választási együttműködés, V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármesterjelöltje és a Zöldike Klub, ahol a turistabuszoktól szenvedő lakosság kérdéseire turisztikai szakemberek és a buszozásban érdekelt vállalkozók, szakértők válaszoltak. A Várnegyedben az elmúlt években néhány utca már szinte élhetetlen lett az egymást kerülgető turistabuszok miatt, és egyelőre úgy tűnik, az ország- és városvezetés úgy tesz, mintha a probléma nem is létezne. A magyar és külföldi turistabuszok ellepték a fővárost, nemcsak a Vár környékét, de szinte az egész belvárost. Arról, hogy ennek köszönhetően egyre pokolibb a budapestiek élete, korábban mi is írtunk már.

Naponta 400-450 turistabusz érkezik Budapestre.

Egy szezonban több mint 500 ezer turista jön a fővárosba szállodahajón.
Négy évvel ezelőtt kormányhatározatban fektettek le néhány alapszabályt, ehhez akkor még elfogadták fuvarozási szakemberek ötleteit is. A hatóságok viszont gyakorlatilag semmilyen, ebben is leírt szabálysértést nem szankcionálnak azóta sem.
A turistabuszok nem mehetnének át a Lánchídon, de megteszik, és ezért sem büntetik meg őket. Ahogy a buszsáv használata vagy a tiltott helyen várakozás miatt sem.

A nagy tömegekben érkező turisták szinte érinthetetlenek, és úgy tűnik, élő dollárjelekként kell tekinteni rájuk. Annak ellenére, hogy a főváros lakói szinte semmit nem profitálnak a turisták által nálunk elköltött súlyos milliárdokból.
Meg lehetne oldani a helyzetet, ezekre a szakemberek már rengeteg javaslatot tettek, de a döntéshozóknál rendre süket fülekre találnak.
Tudják ők is, hogy para van

Abban az összes meghívott vendég egyetértett a fórum résztvevőivel, hogy kaotikus a helyzet, és ha nem szabályozzák, előbb-utóbb tényleg baj lesz. „Telítődik a város, és nem tudunk mit kezdeni vele. A túlélésre játszunk” - mondta György Anita, aki a Magyar Beutaztatók Szövetségét képviselte a rendezvényen. Szerinte a Citadella és a Jászai Mari tér környékén konkrétan életveszélyessé vált a helyzet, mert nem tudják garantálni a turistabuszból ki- és beszálló turisták biztonságát. A szakemberek nem győzték hangsúlyozni, hogy nekik is fontos lenne, hogy a városvezetés, a kormányzat végre figyelembe vegye a javaslataikat, és nemcsak új szabályozásra lenne szükség, de azt a hatóságoknak be is kéne tartatniuk. „Egy hajóban evezünk” - mondta Stumpf Éda, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) tiszteletbeli elnöke, amiben mondjuk nem feltétlenül volt igaza, de abban igen, hogy a turizmusban dolgozók számára legalább olyan fontos lenne a helyzet rendezése, mint a városlakók számára.
A Várba és a Mátyás templomba naponta 30 ezer látogató érkezik, ami nyilvánvalóan óriási forgalmat jelent. Ez a forgalom csak fokozódni fog, amikor a tervek szerint felköltözik több minisztérium is, ami azt jelenti, hogy naponta 3-4 ezer dolgozó fordul majd ott meg. Erről a közúti fuvarozókat képviselő Jakus József beszélt, aki kész megoldásokat kínál a helyzet rendezésére, többek közt javasolja a parkolás rendezését, illetve egy mozgójárda létesítését a megnövekedett forgalom enyhítésére. A közlekedési szakértő válaszolt a napokban újra felmerült kérdésre is, miszerint használhatják-e a Lánchidat a turistabuszok. Természetesen nem, a 16 tonnás járművek behajtását tiltó tábla ezt egyértelművé teszi, de ezt rengeteg buszsofőr semmibe veszi, ami nem meglepő, tekintve, hogy soha nem büntetik meg őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.