2019. szeptember 6., péntek

FEJEST UGORVA AMERIKÁBA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.09.06.


Kriszta és párja szó szerint fejest ugrottak az amerikai életbe. Négy évük summája talán az is lehetne, hogy ugyan alapos tervezés nélkül is bele lehet vágni a határátkelésbe, de azzal a saját dolgunkat is megnehezítjük. Nekik mindenesetre sikerült egyenesbe jönni!

„Üldögéltem egyik nap a nappalinkban és azon töprengtem, milyen hosszú utat tettünk meg azóta, mióta megszületett bennünk az elhatározás, hogy útra kelünk és elhagyjuk Magyarországot.

Először akkor merült fel ez a kérdés, amikor a párom munkahelyén (NAV-VPOP) ki kellett függeszteni a NENYI-t (Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat). Ez emlékeztette őt egy – történelem órán tanult, nem is olyan régi – rendszerre, amiben nem szívesen venne részt.

Az elhatározása teljesen biztos lett, amikor nem sokkal később kihirdették az Alaptörvényt. Hivatásos állományú lévén otthon csak annyit mondott, hogy „Ha erre nekem fel kell esküdnöm, akkor leszerelek.” Nem kellett, de megkezdődött a munkahely átszervezése. A gyakorlat ma már mindenhol ismerős az országban.

Én németes révén többé-kevésbé kizárólag Németországban gondolkodtam. OK, évekig tanultam, használtam irodában otthon angolt is, de igazán komfortos a német volt nekem.

A párom évek óta angolozott – inkább kevesebb, mint több sikerrel. 25 évvel azelőtt ő is tanult németet, de soha nem használta. Ha döcögve is, az angol valamivel jobban ment neki. De mi legyen a koncepció? Hová menjünk, és mit csináljunk odakint?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.