Szerző: TŐKÉS HUNOR
2025.05.28.
Kora reggel értem Parajdra. Az eső szünet nélkül esik, a patak dübörögve hömpölyög, és a helyiek kisebb-nagyobb csoportokban, esőkabátban, sárcsizmában járják a patakpartot és nézik, ahogy a víz megállíthatatlanul ömlik a bányába.
Elindultam egy magaslatot keresni, ahonnan belátni a terepet, hogy megnézhessem hogy néz ki a terep, ahol a víz beszakította a bánya tetejét. A földút sártengerré vált, térdig sáros lettem, mire elértem a magaslatot. A látvány döbbenetes: a munkagépeket elszállították, mert bármikor beszakadhat még inkább a bánya teteje. A patak zúg, a helyiek pedig tehetetlenül figyelik a vizet.
Próbálok lefotózni, lefilmezni mindent, de a sárban egyensúlyozva, a meredek parton kapaszkodva ez is kockázat – a téli túrabakancsom se sokat ér. A vízügyesek szerint már gyalog is csak alig mernek a közelébe menni a nyílásnak, ahol zuhog be víz, nemhogy gépekkel. Tegnap még próbálkoztak, de akkor is leszakadt egy nagy tömb, és az egyikük csak annyit mondott: „Ennek vége van.” A helyiek szerint a tegnapihoz képest most csak harmadakkora a vízhozam – de így is pusztító, és senki sem tudja, hol áll meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.