2018. május 28., hétfő

TELT HÁZ ÉS GYANAKVÁS ALFÖLDI BETILTOTT ELŐADÁSÁN

NÉPSZAVA - ONLINE
Szerző: UNGÁR TAMÁS
2018.05.27.


Elnyomta a színész szavát a nagy, tüntetésszerű taps vasárnap délután abban a színdarabban, amit a fideszes vezetésű Pécsen levetettek a műsorról.

Reklámot csinált a politika a Pécsről elüldözött Igenis, miniszterelnök úr! című angol komédiának – legalább is ez derült ki a darab szigetvári előadására jegyet váltó nézők szavaiból. A megszólalók közül sokan azt jósolják, hogy „lesz ez még rosszabb is”.

Nagy társadalmi visszhangja volt annak, hogy áprilisban a pécsi Zsolnay Kulturális Központ vezetője, Vincze Balázs – noha a jegyek java már elkelt – minden indok nélkül lemondta a Kultúrbrigád és az Átrium közös produkcióját. A pécsiek közül sokan arra gyanakodtak, hogy a Fidesz által irányított városi önkormányzat intézményének első embere azért döntött így, mert a darabban az ellenzéki véleményét nyíltan vállaló Alföldi Róbert az egyik főszereplő. Vincze később lapunknak azt nyilatkozta, hogy azért nem indokolja meg a lemondást, mert úgy se hinne neki senki. Biztattuk, próbálja meg, hátha mégis hihető lesz az indoka, de a Harangozó-díjas táncművész hajthatatlan maradt.

Mindeközben a Szigetvári Vigadó meghívta a Pécsről kiebrudalt előadást, s a jegyek 24 óra alatt elfogytak, pedig az itt megszokottnál drágábban, 3-4 ezer forintért kínálták azokat. Zrínyi városában vasárnap kétszer játszották el az angol komédiát, összesen mintegy 700 néző előtt. A délutáni előadásra érkezőket arról faggattuk, hogy miért voltak kíváncsiak a produkcióra.

– Jegyünk volt a pécsi előadásra – mondta egy hölgy, aki egy hattagú baráti társasággal Pécsről érkezett. – Miután Pécsett nem tarthatták meg, még inkább kíváncsiak lettünk.

Arra a kérdésre, hogy mi volt az oka az előadás elüldözésének Pécsről, az értelmiségi csapat mosolygott és két szót ismételgetett: szervilizmus és Alföldi.

Nevét senki sem vállalta a pécsi csapatból, s ezzel a később megszólalók is hasonlóan voltak, legfeljebb a keresztnevüket árulták el. András, aki 36 éves, pécsi és egy ipari cégnél dolgozik, a saját városában lecsúszott az előadásról, de mikor értesült a szigetvári lehetőségről, azonnal „lőtt” a neten jegyet magának és élettársának.

– Ritkán járok színházba, ám ez a betiltás felkeltette az érdeklődésemet – mondta a férfi. – Szerintem a betiltás nagy reklámot adott az előadásnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.