2019. január 17., csütörtök

HORTHY ZSIDÓ ÁLDOZATAIT NEM SZEDNÉK KI A DUNÁBÓL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.01.17.


"Az akcióra Orbán adott engedélyt, minden bizonnyal azért, mert erősíti a történelemhamisító propagandát, miszerint a magyar zsidókat a nyilasok ölték meg, Horthy és a “keresztény-nemzeti” Magyarország nem felelős semmiért. Pedig a nyilasok “csak” ezer zsidót lőttek a Dunába, Horthy törvényes kormánya viszont félmillió magyar zsidót küldött haláltáborokba. Nekik nemhogy a csontjaikat nem keresik, de Schmidt Mária vezényletével még az emléküket is meggyalázzák azzal, hogy a történetüket meghamisítják."

Egy izraeli mentőcsapat megkezdte Budapesten a nyilasok által 1944-ben Dunába lőtt zsidó áldozatok csontjainak felkutatását. A ZAKA izraeli mentőcsapat az akció előkészítését végzi, és februárban lesznek a merülések, amelynek során felszínre hozzák a Dunában fellelhető csontokat.

Az izraeli mentőakció előzménye, hogy 2016-ban a Margit-híd felújításakor emberi maradványokat és ruhákat találtak a vízben, amelyek egyes feltételezések szerint a Dunába lőtt zsidó áldozatok csontjai lehettek. Az áldozatok hozzátartozói kértek izraeli segítséget, hogy hozzátartozóik földi maradványait emeljék ki, hogy méltóképpen eltemethessék őket. A kezdeményezés tehát tisztességes szándékú volt. A Margit-híd felújítása során spontán előkerült csontokat a Kozma utcai zsidó temetőben helyezték el, de a szertartáson részt vett katolikus és református lelkész is, mert a csontok beazonosítása nehézségbe ütközött. Emiatt a Mazsihisz az új kutatásban nem is vesz részt, mert lehetetlen a csontok megbízható azonosítása és szétválogatása. Budapest ostrománál nagyon sokan vesztek a Dunába, a Margit-híd felrobbantásánál több száz magyar és német katona is a folyóba esett. Megtörténhet, hogy német náci katonák csontjainak adnak zsidó temetést és végtisztességet a zsidó áldozatok helyett.

Az ügynek politikai felhangja lett, miután Aryeh Deri izraeli belügyminiszter Budapeten tárgyalt az ügyben Budapesten Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Twitter-oldalán egy erősen propagandisztikus ízű videóben beszámolt a csontok kimentéséről, és azt állította, hogy a maradványokat Izraelbe szállítják és ott temetik el. Erről Magyarországon senki nem tud semmit, a hozzátartozók – annak reményében, hogy a rokonaikat temetik el – nyilván Magyarországon szeretnének végtisztességet adni, de az ügynek még különösebb gellert adna az, ha a náci katonák csontjait szállítanák Izraelbe és temetnék el őket zsidó szertartás szerint. Ráadásul zsidó temetőbe nem lehet csak úgy temetkezni, mint egy katolikus temetőbe, annak szigorú vallási előírásai vannak.

Izraelben idén tavasszal választások lesznek, ahol a korrupciós botrányokba keveredett, Orbánnal és a világ fasisztáival nagy elvbarátságban levő illiberális Netanjahu minden eszközt felhasznál azért, hogy újraválasszák, márcsak a személyes büntetőügyei miatt is. Mint három év után rájöttek, a nyilasok által a Dunába lőtt zsidók csontjainak kiemelése jól erősíti a NER történelemhamisító ideológiáját, mert arra irányítja a figyelmet, hogy a magyar zsidóságot a Szálasi-vezette nyilasok gyilkolták le, nem pedig Horthy Miklós “keresztény Magyarországa” küldte többségüket a biztos halálba. Természetesen nem lehet a számokat összevetni, mert a Dunába lőtt egyetlen zsidó áldozattal is megtörtént mindaz, amit a zsidó népirtás jelent, de a holokausztért Orbán Viktor rendszerének előképe, a Horthy-rendszer, és személyesen Horthy Miklós a felelős, aki a náci gázkamrák ismeretében olyan kormányt nevezett ki, amelyről tudta, hogy a magyar zsidóságot a német haláltáborokba deportálja, és átadja a gyilkosok kezébe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.