2019. január 17., csütörtök

AZ EURÓPAI PARLAMENT 71 SZÁZALÉKOS TÖBBSÉGGEL MEGSZAVAZTA, HOGY A JOGÁLLAMISÁG TISZTELETBEN TARTÁSÁHOZ KÖSSÉK AZ EU-S TÁMOGATÁSOK KIFIZETÉSÉT, A FIDESZESEK NEMMEL VOKSOLTAK - EGYÉRTELMŰ ÜZENET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2019.01.17.


Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.

A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

A finn néppárti Petri Savarmaa és a spanyol szociáldemokrata Eider Gardiazabal Rubial nevét viselő jelentést 71 százalékos többséggel, 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.

Azt, hogy az EP-képviselők közül név szerint ki hogyan szavazott, egyelőre nem nem hozták nyilvánosságra az EP honlapján, de lapunkhoz is eljuttatott közleményében Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő azt írja, hogy a fideszesek közül mindenki nemmel szavazott, „Beismerő vallomással ér fel, hogy a széles politikai támogatással bíró javaslatot a nyíltan szélsőséges, Európa-ellenes erőkkel egyetértésben a Fidesz képviselői leszavazták, ezzel saját konzervatív, kereszténydemokrata pártcsaládjuk értékeit is megtagadva” – írta a politikus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.