2019. január 29., kedd

MESÉS FIZETÉSEKET VIHETTEK HAZA AZ MNB-SEK 2018-BAN IS

MFOR
Szerző: CSABAI KÁROLY
2019.01.29.


...Versenyképesek a bankokkal, biztosítókkal

2018 decemberében átlagban havonta több mint 900 ezret költött az MNB egy dolgozójára, ami az mfor.hu számításai szerint a közterhek levonása után bruttó 600 ezer forint körüli átlagfizetést jelenthet. Ez csaknem kétszer haladja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által 2018 novemberében országosan kimutatott 355 100 forintos bruttó átlagkeresetet. De ami a jegybank szempontjából lényegesebb, a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők havi bruttó átlagkeresete – a KSH kimutatása szerint – is „csak” 526 761 forint volt 2018 novemberében. Ez utóbbi egyébként 7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg a 2018. decemberi MNB-s átlagkeresetek 10 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét – pontosan annyival, amennyivel az egy főre eső nemzetgazdasági bruttó bérek nőttek egy esztendő alatt.

Abban is versenyre kel az MNB a kereskedelmi bankokkal, hogy közel bruttó 1,7 millió forint volt 2018 decemberében a 132, cégjegyzésre jogosult jegybanki dolgozó havi személyi átlagos alapbére – e körbe a bruttó 345 ezret kereső referenstől a 4,95 milliós főigazgatói, illetve ügyvezető igazgatói pénzek is beletartoznak.

Háromszor több étkezési utalvány


Ráadásul a béren felül hagyományosan az MNB jutalmazza a legbőkezűbben a dolgozóit az állami szervezetek közül. Mint a Napi.hu megírta, 2018 végén 619 jegybanki alkalmazott – akik 83 százaléka nem vezető beosztású – részesült, összesen 339 millió forint bónuszban. Egy dolgozó átlagosan nettó 549 ezer forintot vihetett haza pluszban.

Miközben a jegybank tavaly decemberben mintegy háromszor nagyobb értékben adott dolgozóinak az MNB területén működtetett egységekben beváltható étkezési utalványt, mint az azt megelőző években. A 2015. április 1-jei bevezetéstől 2017 végéig ugyanis egy dolgozó havi 14 ezer forint értékű étkezési utalványban részesült, ami az MNB-nek 2016-ban és 2017-ben is havonta 19 millió forintos kiadást jelentett. 2018 decemberében viszont már e célra a bankok bankja 59,5 millió forintot fordított...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.