2020. április 23., csütörtök

ORBÁN OKOS, CSAK A TELEFONJA BUTA

HÍRKLIKK
Szerző: FSP
2020.04.23. 


Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt egy interjúban még azzal dicsekedett, hogy ő egy technikai analfabéta, a mobiltelefonját sem tudja kezelni, ha szükség van rá, környezetének valamelyik tagja segít neki. Nos, a világ azóta változott, a miniszterelnök egy ideje saját kezűleg is tud telefonálni, nemrégiben például Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével beszélgetett, Orbán elmondása szerint a válságkezelésről értekeztek. Írásunk végén felidézzük azt a 2013-as, szürreálisnak is mondható történetet, amikor az Orbán-család telefonlopási ügybe keveredett.

Nincs abban semmi rendkívüli, sőt, mi sem természetesebb, ha a politikusok beszélnek egymással. Az viszont sokaknak feltűnt, hogy Orbán kezében egy hozzávetőlegesen 11 évesre becsült Nokia 6700 classic típúsú telefont lehetett látni. Vagyis, nem a manapság divatos okostelefonok valamelyikén egyeztetett Európa és a világ dolgairól a kontinens egyik vezető politikusával, hanem egy úgynevezett „butatelefonon”.

Azt nem gondolnánk, hogy csak erre futja a miniszterelnöknek, még akkor sem, ha vagyonbevallása szerint tavaly nem volt igazán jó éve. Feltehetőleg másról van szó. Egyfelől, arról, hogy van neki az „én egyszerű magyar ember vagyok” imázsa, a falusi gyerek, ahogyan magát időnként emlegetni szokta, aki nem egyszerűen dolgozik, mint mások, hanem keccsöl, és aki azt jósolja, hogy a turizmusnak kampó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.