2023. július 16., vasárnap

ÁGH ATTILA: LESZ HUXIT, DE NEM ÚGY, AHOGYAN ARRÓL MOST ÍRNAK ÉS BESZÉLNEK

KLIKK TV / TÍZ
Riporter: BOLGÁR GYÖRGY
2023.07.16.



Olyan társadalmi szerkezet jött létre, amelyben kialakult a személyi függés, és eleve bele volt programozva az, hogy a közpolitika vagy szakpolitika tönkremegy - mondta a Klikk TV Tíz című műsorában Ágh Attila egyetemi tanár, politológus, aki megírta új könyvében, hogy az Orbán-rezsim szét fog esni. „A tökéletes autokrácia tündöklése és bukása” című írása alapján beszélt arról, hogyha egy szakterületet, legyen az egészségügy vagy oktatás, olyan emberek irányítanak, akiknél a párt és személyi lojalitás az elsődleges, akkor biztos az adott szféra tönkremenetele. 

Ágh Attila emlékeztetett, már az első ciklusban óriási közpolitikai bakik tömkelegét követték el, és ezek az emberek nem ütik meg a bokájukat, ha a politikai hűség játékszabályait betartják. 

A szakember a műsorban beszélt az Európai Unióval való kapcsolatunk megromlásáról, és arról is, hogy teljesen mást jelent a Huxit, mint amiről a sajtó ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.