ANTAL NIKOLETT: ELEVEN KÖNYV - ZOLTÁN GÁBOR: NYILASKELTETŐ

ÉLET ÉS IRODALOM / KÖNYVKRITIKA
Szerző: ANTAL NIKOLETT
2026.07.24.

...Zoltán Gábor legújabb kötete az elmúlt 26 év publikációit, esszéit fog­lalja magában bizonyos szelekció szerint, ami érdekes választás az életmű ezen szakaszában. Zoltán az elmúlt évtizedben kétévente jelent meg új kötettel. Olybá tűnt nekem korábban, hogy témája megtalálása – a Városmajor nyilas múltja – óta van ez így, ám itt látszik azért, hogy az ehhez vezető és ezzel járó történetek, kérdésfelvetések már jóval korábban sem hagyták nyugodni.

Az Orgia ma is, még mindig rendkívüli népszerűségnek örvend, a XII. kerület nyilas múltjának feltérképezése, az eköré szerveződő események, városi séták, további könyvek, dokumentumfilmek és beszélgetések erősen részeivé váltak a kortárs kultúrának. Az Orgiát követte két évvel később a Szomszéd. Orgia előtt és után, valamint a Szép versek 1944 – abszurd antológia 2020-ban. A Levegőt venni 2022-ben, az Ólomszív 2024-ben látott napvilágot, majd az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra jött a Nyilaskeltető. Utóbbi esszékötet tehát, első darabja a címadó esszé maga (2025-ös keltezéssel), mely a Táltos utca 7–9. szám alatti háromemeletes ház bizonyos lakóiról beszél, lakásról lakásra haladva fölmutatva, hányan (milyen hátborzongatóan sokan) találták meg számításaikat 1944–45 között a Nyilaskeresztes Pártban a kerületben ebből az épületből. Ez az esszé némileg összefoglalása Zoltán életművének, hiszen nem lehet szabadulni sem a szerzőnek, sem az olvasónak attól a gondolattól és kérdéstől, hogyan jelenhetett meg egy ennyire szűk fizikai térben ilyen végtelen mennyiségű és mértékű gonoszság (mely, mint tudjuk, arctalan és banális). Hogyan válhatott a XII. kerületi nyilasok szervezete a felmutatott kegyetlenségek ekkora mértékű terepévé.

A Nyilaskeltető intellektuális utazás, Zoltán minden figyelme és idegszála a nyilas múlt köré koncentrálódik, legyen szó írói életművekről, mint amilyen Kertész Imréé vagy Mészöly Miklósé, utcákról és közterekről, emlékhelyekről, szobrokról. Zoltán kötetének ereje ugyanakkor abban áll, hogy a múltat nem valamiféle történelmi távlatként mutatja, hanem a folyamatosság részeként, jelenvalóként, logikus és elkerülhetetlen rendbe rakva az eseményeket. Elénk tolja a folyamatosan és mindig is velünk élő, fenyegető veszélyt. Flohr Zsuzsi egy munkája jár a fejemben a kötet olvasása óta, a Közös úton Képíró Sándorral I. A művész krétával jelöli meg azokat a budapesti köztereket, amelyeken zsidó nagymamája és a hozzá közel lakó, később háborús bűntettért elítélt egykori csendőr százados találkozhattak. Jelöli a helyeket, ahol útjaik keresztezték egymást. Zoltán mást sem tesz, mint ezt tudatosítja: annak a rettenetét, amit a minket körülvevő terek hordoznak. Kell róla tudnunk? Kérdezhetik sokan. Mi mást tehetnénk? Kérdezi ő. Hogyan mehetnénk el a XII. kerületi Turul-szobor mellett? Hogyan mehetnénk el a szinte észrevétlen hűlt hely mellett, amit Laub Magdolna egyetlen éjszaka alatt feltépett, felszedett botlatóköve hagyott maga után? Hogyan mehetnénk el amellett, hogy valakik mindezeket megtették, elkövették? Hogyan került Kertész Imre öröksége az állam kezébe, és mi köze lehetett ehhez Schmidt Máriának? Ki volt ez a szerző, és miket hordozott magában egyáltalán? Miért lett irodalompolitikai kérdés a róla szóló beszéd és a vele folytatott párbeszéd? Mi fogadható el abból, amit Pokorni Zoltán mond a saját nagyapjának részvételéről a nyilasterrorban? Mit jelent nevének hiányzó helye azon az emlékművön, amit az áldozatoknak emeltek?

Itt érünk el Zoltán egyik legfontosabb kérdéséhez: hogyan élhet egymás mellett elkövető és áldozat? A szembesülés ez, hogy ott van az ismerősnek hittben a kegyetlen ismeretlen. Mit tudunk kezdeni ezzel az élő és eleven történelemmel, képesek vagyunk-e felfogni, mi mindent tanít nekünk...

ITT OLVASHATÓ