A héten tartotta az ENSZ a harmadik óceánügyi konferenciáját, az UNOC-ot Nizzában, ahol a részt vevő országok megerősítették azt a közös vállalást, hogy 2030-ig az óceánok 30 százalékát halászattól mentes területté nyilvánítják. Bele kell húzni, mert jelenleg a védett területek nagysága kevesebb mint 3 százalék. Ez a legkonkrétabb üzenete a David Attenborough: Az óceán csodája (eredetiben: Ocean with David Attenborough) című természetfilmnek, általánosan pedig annyi, hogy nagyon vissza kellene fognunk a tengeri élővilág abuzálását, különben ráfaragunk.
Ha valakinek, Attenborough-nak ezt el lehet hinni. A 99 éves filmes szó szerint egy másik korban született, erről pár éve beszélt: a holocént mára felváltotta az antropocén azzal, hogy az éghajlat stabilitását megbontotta az ember. Ennek a változásnak Attenborough a szemtanúja volt szárazföldön és a tengereken is. 1957-ben merült először az Ausztrália melletti Nagy-korallzátonynál, így pontosan tudja, hogy régen nem voltak akkora kifehéredett korallmezők, amik manapság kialakulnak a hőstressz hatására, és egyértelműen jeleznek egy beteg ökoszisztémát. E téren Attenborough-nak olyan időtávon van tapasztalata, amihez fogható talán csak Jacques Cousteau-nak volt (aki egyébként a Földközi-tenger egykori búvárparadicsomait siratta pár évtizeddel az első merülései után).
Hogy a téma mennyire fontos a világ legismertebb természetfilmesének, azt az is mutatja, hogy százhoz közeledve a nevét adta Az óceán csodájához. Ez ugyanis valójában nem az ő filmje, hanem egy olyan mű, amit két produkciós cég, a Silverback Films és az Open Planet Studios talált ki, és hozott tető alá három év alatt a National Geographicnek. A két vállalkozás tele van olyan emberekkel, akik korábban már dolgoztak Attenborough-val, és felkérték őt, hogy személyével hitelesítse a filmet. Mivel Attenborough-nak tetszett a koncepció, ezt megtette, de a forgatókönyvet nem ő jegyzi (bár tanácsokat adott az íróknak), és a forgatásnak csak az angliai szakaszában volt jelen személyesen...
A Központi Statisztikai Hivatal június 3-án publikálta a részletes, 2025 első negyedévére vonatkozó adatait a magyar gazdasági növekedésről. A közölt számok megegyeztek a korábbi becslésekkel, a magyar gazdaságnak nem sikerült növekednie, negyedév per negyedév alapon 0,2 százalékkal csökkent a teljesítménye. A repülőrajt idén így sikerült, előfordul, hogy az ember otthon hagyja a slusszkulcsot. Ezzel nemhogy nem teljesült az elvárt 3-6 százalékos növekedés, de konkrétan az egész EU-ban az
egyik legrosszabbul teljesítő gazdaság a magyar lett.
Az adatok részletesebb vizsgálata megerősítette a már korábban is erősen gyanított folyamatokat. Ami lényegesen rontotta a hazai folyamatokat, az az export rossz, és a beruházások botrányosan gyenge teljesítménye. Az export gyengesége részben külső tényező, hiszen az európai autó- és akkumlátoripar gyengélkedése valóban kívül esik a magyar kormány hatáskörén, itt maximum azt lehet jogosan felvetni, hogy az idei költségvetés tavaly novemberi elfogadásakor várt 3,4 százalékos gazdasági növekedés tervezésekor melyik lelkes munkatárs gondolhatta komolyan, hogy az akkor már megválasztott új-régi amerikai elnök hatására ezek a szektorok jól (jobban) fognak teljesíteni.
Az igazság kedvéért annyit tegyünk hozzá, hogy a tavalyi költségvetés elfogadása még a volt pénzügyminiszterhez tartozott, aki jelenleg éppen az MNB elnökenként funkcionál. Az európai autóipar szenvedése sem most kezdődött, gyakorlatilag történelmi átalakuláson megy keresztül a szektor, és momentán nem tűnik túlságosan versenyképesnek az európai autóipar. Ráadásul a tarifaháború egyelőre holtponton van, és ha az EU adott esetben nagy(obb) vámot kap a nyakába, akkor az még rendesen beüthet az eddig is rossz bőrben lévő magyar exportnak, hiszen nagyjából 10 százalékos kitettsége van a magyar exportnak az USA felé.
A másik, a GDP-t nagyon erősen lefelé húzó tétel a beruházások drámai csökkenése volt, év per alapon 10.2 százalékos volt a visszaesés mértéke, és a legrémisztőbb, ha a historikus adatsorra néz az ember: zuhan, mint a kő...
Orbán Viktor 15 év alatt felépítette a hazugság, a gyűlölet és a káosz kormányát.
Békéről papolnak, de közben európai gyűlöletkoalíciót építenek és magyart a magyar ellen uszítanak.
Az infláció megállításáról és gazdasági növekedésről beszélnek, de közben nálunk csökken leginkább a gazdaság és vágtat leggyorsabban az élelmiszerár-drágulás.
Fejlesztésekről mesélnek és közben szétverik a vasúti közlekedést, az oktatást és az egészségügyet.
Gyermekvédelmet ígérnek, de közben azokat védik, akik bűncselekményeket követnek el a védtelen gyerekek ellen.
Kereszténységről papolnak, de közben nem a szeretet nevében politizálnak és nem összefogást építenek, hanem százmilliárdokat költenek az uszító, másokat lejárató és fenyegető propagandájukra.
A magyarok érdekére hivatkoznak, de közben csak a saját érdeküket nézik. Hazánkat a legszegényebb és legkorruptabb országgá tették és közben ők Európa leggazdagabb oligarcháivá váltak.
MAGYAR PÉTER HIVATALOS Szerző: MAGYAR PÉTER 2025.06.14.
„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” Erdőgazdálkodás
Kaprinyák Tibor erdőmérnökkel, a Nyírerdő egykori vezetőjével és Bóna Szabolccsal, a TISZA agrárszakértőjével beszélgettünk Öttömösnél az erdeink állapotáról, a klímaváltozás hatásairól, az invazív és szárazságtűrő fafajokról. Érintettük az erdészet előtt álló kihívásokat és a lehetséges kitörési pontokat.
A TISZA fontosnak tartja, hogy visszaadjuk a szakmák és hivatások megbecsülését és hogy a politikai döntések a szükséges társadalmi párbeszédet követően az érintett területek szakmai konszenzusát figyelembe véve szülessenek meg.
„Az erdőben nemcsak a fák nőnek, hanem az emberek is.” Fekete István.
"Meg akarják védeni a gyermekeinket" a Pride-tól, miközben nem biztosítják számukra -- az állami szolgáltatásokon keresztül -- a minőségi oktatást és művelődést, az esélyegyenlőséget, az egészséges környezetet, a biztonság és a méltóság érzetét, és rombolják körülöttük az erkölcsi világot. Minősíthetetlen színvonalú emberek rabolják le a magyarokat, szervezetten és célszerűen állandósítják a tahóság uralmát, példátlanul alacsony szintre züllesztették a közéletet, és ha már a gyerekeknél tartunk, abuzálják őket ismert módon közöttük nem kevesen tettleg is, de abuzálják őket a szüleik nyomorításával, megalázásával és kiszolgáltatottá tételével. Családbarát, az. Hosszú időre polgártalanítanak. Polgárságirtás van.
A kereszténységgel és a nemzettel az ajkukon tönkretesznek mindent, ami keresztény és nemzeti, dezintegrálva e népnek azokat a hagyományait, amelyeket védeni hivalkodnak, ebbe belekényszerítik a kereszténység és a nemzet intézményeit, amelyek a képviselőik erkölcsi silánysága okán, a történelmi gyakorlatukat tovább kompromittálva bele is mennek.
Nímandok, riherongyok, kurafik, szerencselovagok, felkapaszkodott prolik, köztörvényes bűnözők, hazaárulók és a generális söpredék lepte el és uralja a nyilvánosságot, közpénzen, megbízásból, de a saját színvonaluk természetességével mérgezik az összes forrást, amelyből ez a nemzet még meríthetné a regenerálódását. Gyermekvédelem, az. Majd ha minden ilyenre pontot tettünk, akkor lehet vigaszágon egy szót is szólni a bécsi Pride-ról. Vagy akármiről.
Évi egyszeri (alig valakit érintő) látvány (bizonyíthatatlan) kára áll szemben 365 napi, folyamatos, átfogó kormányzati abúzussal.
Szentkirályi Alexandrában semmi szent vagy királyi nincs. Egyébként meg egyszerre szomorú és undorító, amikor egy nő lesz a Fidesz ökle.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felesége (a "kaszinóminiszter", hej, micsoda keresztény értékek!) most elment Bécsbe, hogy fotókat készítsen a helyi Prideon, hogy azzal riogassa Manci nénit.
Hadd lássa szegénykém, mitől védik meg a magyar gyerekeket!
És a Fidesz se nem szent se nem királyi Alexandrája sikeresen teljesítette is a feladatot: megkereste azokat az arcokat, akik a legmegosztóbban néztek ki és
jól megmutatta őket.
Jár a buksisimi: Menczer Tamás női verziója megadta Manci néninek Mezőfarháton a hápognivalót.
Három dolgot jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban.
Egyrészt minden tömegben fogsz találni szélsőségeket. A hivatalos számok szerint kb. 250-300 000 ember vett részt a bécsi Prideon. Ha ennek az egy ezreléke, azaz minden ezerből egy ember, megbotránkoztató volt a szent és királyi értékrendet követők számára, már az is 250 kiváló fénykép-lehetőség!
Gratulálok a sosemvoltkatona honvédelmi miniszter feleségének, hogy sikerült objektíven és felelősen beszámolnia az eseményről.
Amire ugye minek is ment el? Külföldi ügynöknek? Hagyjuk...
Szóval a második dolog: milyen érdekes, hogy az erkölcsnek esztétikája van. A hernyót eltapossuk, a pillangót mutogatjuk a gyerekeinknek.
Ha valaki a Budapest Parádén (nem a Prideon, hanem a húsz évvel ezelőtti "heteró" rendezvényen) fiatal, "ropogós" nőként mutogatta a melleit, az ugye azt jelenti, jó volt a buli.
Ha valaki idősödő, ráncos férfiként tesz hasonlót, az biztosan gyerekeket er@$zakol és a Sátánt szolgálja (igaz-e, Jeszy?).
A "mások által szépnek mondott" se nem szent se nem királyi Alexandra például Varga Judithoz hasonlóan élvezi ezt az előnyt: ha ráncos, idősödő férfiként lenne ugyanilyen tenyérbemászó, sokkal jobban kibújna a szög a zsákból.
Szerencsére ő kívül pillangó, csak belül maradt meg a hernyó állapotban.
De vigyáznom kell, mit írok, nehogy én is "nőgyalázóvá" váljak, mint Molnár Áron. Gyorsan meg is nézem, hány gyereke van, hogy elbújjon mögéjük.
A harmadik megjegyzésem pedig se nem szent se nem királyi Alexandra tévedéséről szól. Ő ugye arról beszél, hogy megmutatja, mitől védik meg a magyar gyerekeket.
De mitől is? Azt ugye tudjuk, hogy a nevelőotthonokban VALÓBAN gyerekeket er0$zakoló hernyótestű bácsiktól vagy az őket pr0$tituáltként kiközvetítő igazgatóktól nem.
Azt is tudjuk, hogy a nőket a családon belüli erőszaktól szintén nem (erről nem kéne poszt, drága Alexandra?). Még tényleg mindig vizsgálják, hogy a lúgos orvos a társadalom szemétje-e?
Azt is tudjuk, hogy a magyar gyerek nem cigány, mert a cigány gyerekeket valahogy nem látom, ahogy védené a Fidesz. Nem látom a felzárkóztatási programokat, Alexandra. Az elköltött pénzt igen... de az eredményt?
A magyar oktatás már a családbarát Magyarország része? Egy barátom lányának évekig nem volt kémiaórája, mert a tanár elment Bécsbe árufeltöltőnek - de gyakorlatozott katonásdit játszva.
Ez lenne, amit képviseltek a férjeddel?
Menj, és csinálj fotókat Bécsben arról, hogy milyen állatok élnek ott! Hogy milyen BORZALMAS dolog a szabadság, aminek akár vadhajtásai is lehetnek.
Menj, és játszd el a szerepet, amit rád osztottak Manci néni riogatásában!
Csak arra kérlek, ha esetleg tényleg fordulna a kocka, az összekereszténykaszinózott pénzből majd Volgográdba meneküljetek, véletlenül se New Yorkba vagy vissza Londonba, ahol a férjed volt a nagykövet!
Hagyjátok a bűnökben fürdő Babilont és oda menjetek, ahol eljátszhatod, hogy Szent és Királyi vagy, mert lesz az a pénz, amiért a szolgák együtt játszanak veletek.
„Úgy vélem, olyan határhoz közelednek, amelyet nem akarnak átlépni. De az önök jövője az önök kezében van” – fogalmazott Paul Fox a budapesti brit rezidencia kertjében tartott partin tegnap délután. Ahol, a szokásokkal ellentétben, nem volt magyar kormányzati megszólaló. A brit nagykövet a problémák között említette a Pride esetleges betiltását, az ukránok betegségeket terjesztő bűnözőkként való lefestését, valamint azt a fenyegetést, amely a magyar kormány hazai kritikusait éri a törvényhozás irányából. A Válasz Online helyszínen lévő munkatársainak nem nagyon kellett olvasniuk a sorok között, hogy dekódolják az üzenetet.
A szokásokkal ellentétben nem kapott meghívást magyar kormányzati megszólaló arra a tegnap tartott kerti partira, amelyet minden évben megrendeznek a brit nagykövetség rezidenciáján, mégpedig az uralkodó – most tehát III. Károly király – születésnapja alkalmából. Ezeken az alkalmakon a brit nagykövet beszéde mellett általában valamely magas rangú magyar kormányember, miniszter is beszédet tart: a korábbi években volt, hogy Varga Judit, máskor Szalay-Bobrovniczky Kristóf tett így.
Igaz, már tavaly sem beszélt magyar miniszter a rendezvényen, de arról nem a britek tehettek: akkor a meghívott mondta le a részvételt. Idén viszont a britek már nem küldtek efféle felkérést.
(A magyar kormánypártok prominensei is kaptak persze meghívót, de csak átlagos vendégként, és végül csak alacsonyabb szinten voltak képviselve a rendezvényen: a Válasz Online helyszínen tartózkodó munkatársai Schaller-Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselőt látták például téblábolni a nagyköveti beszéd alatt – jó messze Paul Foxtól, a nagykövet háta mögött vagy harminc méterrel. Illetve feltűnt még röviden Hidvéghi Balázs államtitkár, aki tavaly ősz óta Rogán Antal helyettese.)
Magából a nagyköveti beszédből is egyértelmű volt, hogy feszültebbé vált a viszony.
Paul Fox hangsúlyozta a pozitívumokat is, például a brit befektetéseket Magyarországon, s természetesen a barátság, a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet kontextusában fogalmazta meg mondandóját. Mégis: a diplomáciában szokatlanul erősen bírálta a magyar kormány hozzáállását konkrét ügyekhez. Egyrészt az ukránokhoz, de szóba hozta a magyarországi kisebbségek démonizálását és a hazai kritikus hangok törvényekkel való fenyegetettségét is...
ÉLET ÉS IRODALOM Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN 2025.06.13.
Amikor olyan fotót látok, amelyiken például Tiborcz István 250 milliós Ferrariból száll ki (nem saját, hanem bérelt autó!), vagy olyat, amelyiken Mészárosné Várkonyi Andrea 120 millió forintos, vajszínű Bentley-vel megy végig az Andrássy úton, eszembe jut az Internazionale futballcsapatának már visszavonult ghánai játékosa, Sulley Muntari, aki a szegénysorból fölverekedve magát megvehette álmai kocsiját, egy Dodge Challengert. Attól kezdve megváltozott az élete: nem utazott a csapatbusszal, hanem bárhova tartott az Inter, Muntari ment a busz után tűzpiros kocsijával, ha kellett, tilos jelzésen keresztül, másokat veszélyeztetve, de ez a legkisebb volt a bajok közül. Éjjelente képtelen volt aludni, szobája ablakából (mindig parkolóra tekintő szobát kért) hosszan nézett lefelé, nézte a lángvörös kocsit. Csapattársai eleinte csodálkozva figyelték a közben világklasszissá fejlődött játékost, azzal magyarázták mindezt, társuk olyan mélyről jött, hogy sosem tudott betelni a vakító piros luxusautók látványával, sőt később a luxuskarórákba is szerelmes lett, volt is belőle baj.
Talán 2009-ben történt, hogy az Inter csapatbusza a bajnoki cím ünnepléséről tartott Bergamóból Milánóba. Az afrikai játékos szokása szerint a busz után ment Dodge Challengerével, amikor Milánóban a pirosnál két fiatal állt melléje motorral. Inter-sálat viseltek, ezért a középpályás nem gyanakodott, ám hirtelen lefogták az ablakon kilógó csuklóját, és elvitték az óráját, ami egy tizennyolcezer eurós arany-gyémánt Hublot volt. Átszámítva hét és fél millió forint. Muntari éjszakája sem lett jobb, szokása szerint ült szobája ablakában, és nézte a kocsit. Hajnali három körül zajt hallott a parkoló felől, később idegent látott az autójánál matatni. A klasszis a megriadt bűnöző után sprintelt, elfogta, majd feladta egy rendőrnek, és együtt kísérték a legközelebbi őrszobára. (Mellékesen: a La Repubblica szerint a tettes magyar állampolgár, a 28 éves S. Péter volt, aki egy igen jó hangulatú céges buliról kilazult állapotban tartott hazafelé.)
Ez az egyik, ami eszembe jut, a másik, hogy Muntari saját erejéből, tehetségével és akaratával jutott addig, ameddig, saját erejéből lett gazdag, és villogott autójával egész Olaszországban, amerre az Inter járt. Konongo szélső házaiból indult, és a milánói luxusnegyedig jutott. Ha viszont azt látom a fotón, hogy Orbán Ráhel Gucci sportcipőben és Louis Vuitton táskával érkezik apja pártjának kötcsei piknikére, esetleg valamelyik zsíros állami tápon tartott üzletember épp jacht vagy helikopter belsejéből mint egy túldíszített karácsonyfa kászálódik kifelé többmilliós összértékű ruházati felszereltségével, az egyszerre komikus és szomorú. A gazdagságot és a vagyonosságot valamiképp tudni kell viselni, jöjjenek akárhonnan, de különösen, ha Magyarországon a vagyonosok jelentős része az egykoron igazságosságért és méltányosságért harcba induló, mára ezeket az eszményeket elfelejtő Orbán Viktor politikai, de főleg családi alomkörnyezetéből kerül ki, urak lettek, úgy is viselkednek a saját fogalmaik szerint. Hogy ők az idők során mit szereztek, zabráltak, buheráltak össze, hogy a szerzés, a zabrálás meg a buherálás miféle jogalkotási ügyeskedéseket takar (vagy fordítva), ma már jóformán követhetetlen. Esterházy Pétert idézem: „Magyarországon urak nincsenek, úrinők sincsenek” – írta a Fidesz urizálásáról és annak eredetéről 2014-ben a HVG-ben. Viszont „...van új harács és uriz. Az uriz tényleg bagatell, tényleg csak okozat. Kádár nagyon nem urizált, puritánságából azonban semmi jó nem származott, nagyapámék generációját nehéz volt ízléstelenségen kapni, ott nem lett hordva világosbarna cipő este 6 után, de sokra evvel se mentünk” – írja Esterházy.
Lassan minden az övék, várak, kastélyok, a Balaton partja, a Balaton medre és vize az összes benne élő szárnyassal, a nádasok susogásával, a feszülő víztükör kékes acéljával. A Dunakanyar; ami kell, és ami már nem is kellene, de ők gazdagodási rágcsálók: ha egy napig nem gazdagodnak, foguk túlnő, és abba könnyen belepusztulhatnak. Mindez olyan országban, ahol a gazdaság nem versenyképes, tetemes az infláció és mélyül a szegénység, a táposok viszont rendületlenül gazdagodnak...
Mi számít propagandának és mi különbözteti meg a meggyőzéstől? Létezik-e demokratikus propaganda? Egy-egy konkrét ügyön túl, hogyan befolyásolja a gondolkodásmódot a propaganda? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Lakner Zoltán Lénárt András történésszel, aki azt is elmondta, hogyan lehet küzdeni az ellen, hogy ne vezessenek meg minket.
1. Töröljék a menetrendeket. Csak akkor tudod, hogy késett a vonat, ha volt elképzelésed arról, mikor kellett volna jönnie. Ez a probléma megelőző menedzsment csúcsa.
2. Vonatpótló meditáció. Ha késik a vonatod, kapsz egy matracot és egy YouTube-linket egy 10 órás tibeti hangtál-meditációhoz. Késés? Nem. Lelki utazás!
3. Új szlogen: "MÁV – a társaság, ami ajándék időt ad!" Késik a vonat? Használd arra, hogy elmélyítsd kapcsolataidat a többi szerencsétlennel az állomáson.
4. Minden relatív. Ha a vonat nem tud elindulni, vetítsenek mozgó tájat az ablakokra. Az utas úgy érzi, halad. Az illúzió fontosabb, mint a valóság, minden fidesz-szavazó megmondhatja.
5. Végállomás rulett. Nem mindegy, hogy hova nem érsz oda? A pontos útvonalak helyett minden nap kisorsolják, hova indul el a vonat.
6. Szabaduló-pályaudvar. Aki megtalálja, hol a peron, mikor, melyik vágányról indul valójában a vonat, és vajon az a vonat-e az, ami a kijelzőn van, az elutazhat.
7. Lóvasút visszahozása. Lassúbb? Lehet. Megbízhatóbb? Szinte biztos.
8. Kvantumutazás bevezetése. A vonat kvantum-összefonódásban megérkezik egyszerre mindenhova. Te is odaérsz bárhova, csak esetleg egy alternatív valóságban.
Tényleg nem direkt csinálom, hogy ismét Janiról írok. Csak éppen nagyon feldühített az, hogy nem tudok hazajönni Grazból Szombathelyre vonattal! Amit éppen most tudtam meg a vonaton ülve. Kint voltam az egyetemen egy kutatói értekezleten és ma elindultam haza ugyanazzal az osztrák vonattal, amivel évek óta sokat közlekedtem. Ilyenkor mindig elmegyek a szüleimhez Szombathelyre és ott találkozom a férjemmel. Ehhez azonban át kell szállnom Szentgotthárdon a Vas megyei megyeszékhelyre (tehát nem egy aprócska faluba)) menő magyar vonalra. Ez évekig így is volt. Most azonban: eltűnt a járat! Egyszerűen eltűnt! De nem csupán az én vonatom tűnt el, a 11 órás, hanem még 5 másik is. Hiszen Szentgotthárd és Szombathely között óránként közlekedtek a vonatok. Most azonban 10 és 16 óra között nem megy egyetlen vonat sem! Mi lett helyette? Busz! De az is csak Egyházasrádócig közlekedik, onnan újra vissza kell szállni a vonatra. S így 47 perces utazásból lett 90 perc!!! Ez aztán teljesítmény 2025-ben, Jani! Már csak a hab a tartom, hogy nemrég éppen a Szombathelyi Intercityn kellett kétszer is pi:si szünetet tartania a vonatnak, mert az IC mosdói elromlottak! Te atyaég, ez már a Balkán vagy inkább India?
A pi:si szünetes történetről így írt a Telex: „Az utasoknak Répcelak után be is mondták: „Megállunk Csornán, hogy lehessen pisilni.” A járat valóban meg is állt, majd 15 percet várakozott, amíg minden utas sorra került. Miután a vasutasok meggyőződtek arról, hogy mindenki visszaszállt, a vonat folytatta útját. A lap (Savária Fórum) úgy tudja, hogy Komáromban ismét kényszerpihenőt kellett tartani, itt viszont nem üzemeltek a mellékhelyiségek, ezért az út mellett elhelyezett öt darab mobilvécét lehetett igénybe venni.” Mondom én, India! Vagy Tirpákia?
Most komolyan elkezdtem gyanakodni, hogy Jani direkt miattam – aki szombathelyi születésű vagyok és mind a mai napig sokat járok arra vonattal – csinálja ezt! Bosszú. Oké, ez persze csak poén. Az azonban nem vicces, hogy Magyarországon azok számára, akiknek nincsen autójuk vagy nem akarnak, nem tudnak autóval közlekedni vagy már nem tudják megvenni a benzint, azok számára beköszöntött a 19. század! Mehetnek gyalog! Na, de persze mit várjunk Janitól, akiről tudjuk, azt gondolja, aki vasúttal utazik az „annyit is ér”. (Parafrazáltam.) #hovasullyedunkmeg?
u. i. Ha még nem követed a Perintfalvi Rita Publik oldalamat, akkor tedd meg és biztosan látni fogod a többi írásomat is! Néha viccesek, néha csípősek, máskor kemények.
JÓREGGELT EURÓPA Szerző: BENEDIKTY BÉLA 2025.06.11.
Volt egy barátom (nemrég halt meg), a Nemzeti Bankban dolgozott. Évtizedekig. Bankelnökök jöttek, mentek, az érkezők a távozóktól kapott legfontosabb átadás-átvételi információja az volt, hogy őrá nagyon vigyázzanak. Mikor már nagy baj van, őt kell megkérdezni, és amit mond, azt pontról pontra betartani, a nagyobb baj, az összeomlás így kerülhető el. Az állampárt irányítói is tudták, Marjai, Nyers, Fehér Lajos, Katona István mindig őt hívta telefonon vagy ment el hozzá. Mindehhez ráadásul csodálatos ember volt, olyan, akire rábízod a kulacsodat a sivatagban. Az úgynevezett rendszerváltáskor őt kérték fel arra, hogy az állam (párt) vagyonának bizonyos részét ossza el az új, alakuló pártok között. Kérdeztem, minek ez, azt mondta, ez állítólag szükséges a demokrácia működéséhez...
1960 őszén rendeztem egy darabot, Voynich Bögölyét alkalmaztam színpadra, Huszti Imréné bízott meg az adaptációval is, a rendezéssel is, akkor már közismert volt az Apáczaiban, hogy a Színművészeti Főiskolára adtam be a jelentkezésemet színházrendezői szakra. A Bögöly a második rendezésem volt, előző évben az Egyetemi Színpadon volt bemutatónk, Gottfried Keller Ruha teszi az embert című darabját játszotta az Apáczai gimnázium színjátszó köre, a minden szempontból kiváló magyartanár, Husztiné vezetésével (engem nem tanított). Az Egyetemi Színpadot kinőttük, akkora volt a sikerünk, hogy a Bögöly átkerült a Tisztiház színháztermébe. A honvédség központi tisztiháza önmaga egy hatalmas épülettömb, négy utca határolja, a Váci-, Irányi-, Veres Pálné-, Duna utca, az egy hónapig tartó próbák idején megpróbáltam bejárni, megismerni - mindig nagyon érdekelt az építészet -, egy ilyen impozáns ház kiváltképpen izgalmas volt, egy hónap alatt nem sikerült bejárnom... Ezt kapta megosztva az MDF és a Fidesz. És ezt adták el két év múlva egy banknak. Kérdeztem az én barátomat, rendben van-e ez így. Nincs, mondta ő, ahogyan az sem volt rendben, ahogyan a pártok hozzájutottak a közvagyonhoz, de már nem volt kinek szólni, nem lehetett megakadályozni...
Jónevű riporter a Rádióban készített egy beszélgetést kettőnkkel, Esterházy Péterrel és velem a kárpótlásról (az illető tudta azt a korántsem közismert tényt a családomról, hogy a nagyapám volt az egyik leggazdagabb ember '45 előtt). Összefoglalva mindketten azt mondtuk, hogy a kárpótlás nemcsak marhaság, hanem sok utálatos köztörvényes bűn bölcsője lehet. Lett. Esterházy akkor mondta, hogy "földet vissza nem veszek", én meg akkor ajánlottam a magyar parlamentnek, hogy ne vacakoljanak, nekem adják vissza az Alföldet meg a Svábhegyen épült házakat, Péternek meg a Dunántúlt, és a dolog el van intézve. Nem fogadták meg a tanácsunkat. Egy rakás ócskalelkű senkiházi akkor, az abból fakadó "privatizáció" segítségével kezdte szétlopni az országot...
"Jelentős részben Ungár Péter és családja finanszírozta az LMP-t az elmúlt évben. A párt társelnökének testvére, Ungár Anna 145,8 millió forintot fizetett be a pártkasszába 2024-ben, maga Ungár Péter pedig további 2 milliót – írta a Hvg.hu.
A kedd este közzétett Hivatalos Értesítőben jelent meg az LMP – Magyarország Zöld Pártja párttörvény szerinti pénzügyi beszámolója. Eszerint tavaly összesen 440 millió forint bevétele volt a pártnak, ennek nagy része adományokból származott. A legnagyobb támogatást, 145,8 millió forintot Ungár Anna adta...
A 2022-es választási eredmény alapján csaknem 80 millió forint költségvetési támogatást is kaptak tavaly, az LMP parlamenti frakciója pedig 150 millió forint állami támogatásban részesült az előző évben. Csárdi Antal idén februári kilépésével viszont megszűnt az LMP-frakció, így pedig jelentős összegektől esik el a párt.
Az összesen 440 millió forintos bevétellel szemben 520 millió forintos kiadás áll. Ennek legnagyobb tétele a 154 milliós működési kiadás, valamint a politikai tevékenységre fordított 297 millió forint. Ezen kívül 63 millió forint „egyéb kiadása” is volt a pártnak."
Feltehető az alapkérdés, mire ment el ennyi pénz. Aztán az is, mi szükség van erre a "pártra". Én persze az összes többi pártot, egyáltalán a "politikai pártot" az emberiség egyik legkártékonyabb képződményének tartom, de ez már egy másik írás témája. Most foglalkozzunk csak ezzel az egy vizesnyolcassal, ezzel a teljesen jelentéktelen és fölösleges "párttal", pontosabban a "támogatásával" Egyrészt azzal a 80 milliós plusz 150 milliós "költségvetésivel", amiről egy nehézfelfogású hatéves is rögtön tudhatja, az a mi pénzünk, a "költségvetés" abból áll, amit mi befizetünk mindenféle adók formájában. Másrészt foglalkozzunk a "támogatókkal". Hogy ők miből támogatnak. Például Ungár Anna 145,8 milliója honnan van?
Az Ungár család többségi tulajdonában álló Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 5,97 milliárd forint osztalék kifizetését javasolta a 2024-es üzleti év után. A BIF legnagyobb részvényese 64,4 százalékos tulajdonrésszel a Pió-21 Kft., amelynek tulajdonosa Schmidt Mária és gyermekei. A Pió-21 kétharmada Schmidt Máriáé, Ungár Anna és Ungár Péter egyhatod-egyhatod arányban osztozik a megmaradó tulajdonrészen.
Az 5,97 milliárd csak az osztalék, mennyi pénz van a család birtokában? És az a "mennyi pénz" honnan származik? Mutatok egy kis részt a K. történetei című írásból, 2007-ből, Kőszeg Ferencnek, a világ legtisztességesebb emberének a visszaemlékezéseiből (érdekes - legalábbis nekem - ahogyan az életünk összekapcsolódik, ő akkor érettségizett az Apáczaiban, amikor én elsős voltam, és akkor volt végzős a Bölcsészkaron, amikor én elsőéves ugyanott).
Egy este, meglehetős későn, csöngettek. Az ajtó előtt ismeretlen férfiak álltak. Néhány évvel korábban K. házkutatási paranccsal érkező BM-eseknek nézte volna őket, időközben azonban megtörtént a rendszerváltás, kevéssé volt valószínű, hogy K.-t rendőrök keressék. "Biztos nem ismersz meg", szólalt meg a látogatók egyike, "Ungár András vagyok, de most nem szociológusként, hanem ingatlanügynökként kereslek, egy igen jelentős vállalkozó megbízásából"... Hamburger Misi felajánlotta, hogy összehozza egy volt kollégája feleségével, aki szabadúszóként németet tanít. K. korábban esszét írt Zsolt Béláról, sajtó alá rendezte az író Kilenc koffer című dokumentumregényét, örült, hogy megismerkedhet Schmidt Máriával: tudta róla, hogy olyan, éppen csak megtűrt témákkal foglalkozik, mint a magyarországi cionizmus története... K. már menni készült, amikor a másik szobából mocorgás hallatszott, és kisvártatva előbukkant Mária férje. Láthatólag akkor ébredt délelőtti álmából. Mária elmondta, lehet, hogy K. meg ő közös tanfolyamot indítanak. András helyeslőleg bólogatott, aztán hirtelen aggodalom ült ki az arcára. "Marcsikám, mondta, te is tudod jól, hogy Ferit állandóan figyelik, lehallgatják a telefonját. Azt hiszem, hogy a te helyzetedben, ebben a mostani helyzetben, ezt nem engedhetjük meg magunknak."... Az ingatlanügynöki látogatás, mintegy tíz évvel később, ugyancsak hamar véget ért. K. felajánlotta Andrásnak és a segédeinek, hogy nézzenek körül a lakásban, tegyenek árajánlatot. András azonban nem akart a konyhánál beljebb menni. "Annak még nincs itt az ideje", mondta. "Most csak elvben kérdezem, hogy eladod-e a lakást." "Elvben nem lehet üzletet kötni", felelte K., mintha ő lenne az ügynök. "Mondasz egy összeget, akkor gondolkodom rajta. De ha így kérdezed: elvben nem adom el." "Biztosíthatlak, hogy a megbízóm, a nevét egyelőre nem árulhatom el, ízig-vérig liberális ember." K. vállat vont. András egyre fenyegetőbb lett: "Cápákkal akarsz kikezdeni?", kérdezte végül. K.-t annyira elképesztette a látogatás, hogy nyomban írt belőle egy félig-meddig humoros tárcát, néhány nap múlva meg is jelent a Népszabadságban. Ungár András többé nem jelentkezett...
A gazemberségek sorozatát, amikkel a mi kis legújabbkori történelmünk kezdődik, "rendszerváltás" címszóval próbáljuk kiemelni az áporodott, orrfacsaró bűzt árasztó köztörvényes aljasságok mocsarából. A K. történeteiben megnevezett alak egyszerűen csak gátlástalan és valamelyest jellemtelen volt, kártételei eltörpülnek a 89-es újratemetésen feltűnt kóros hazudozó rablásai és közvetetten elkövetett tömeggyilkosságai mellett. Illusztrációnak viszont épp megfelel ahhoz, amit lassan 35 éve ismételgetek: egy dzsentroid miniszterelnök (az első "szabadonválasztott") fasisztoid országlásának első néhány éve abszolút lehetetlenné tette, hogy ebből az országból valami más legyen, mint a 21. század legundorítóbb közéleti fertőjének gyűlöletet böfögő gócpontja. Az a pénz, amit a mai kormány prominensei, élükön a miniszterelnöki hivatalt bitorlóval, a belügyminiszterrel meg a többi bitanggal, valamint az évtizedek óta élősködő pártokkal akkor, 30-35 évvel ezelőtt kezdtek ellopni, valahonnan hiányzott, és azóta mértani haladvány szerint növekvő mennyiségben hiányzik. Amit ez a néhány briganti azóta folyamatosan rabol, az ennek a népnek a pénze volt, amiből lehetett volna emberhez méltó életet teremteni, majd' azt mondtam, európait. Mindössze értelmesen kellett volna elosztani, a szakértelem-teljesítmény-érték hármassága alapján.
Az esetleg bekövetkező, 2026-ra ígért "rendszerváltást" vagy erre a fundamentumra helyezik a most szolgálatra jelentkező, leendő ügyintézők, természetesen úgy, hogy nevezettektől az utolsó fillérig mindent visszavesznek, az illetőket pedig életfogytig fegyházba zárják, vagy folytatódik minden úgy, ahogyan eddig volt.
NÉPSZAVA Szerző: MARKÓ BÉLA, LENGYEL LÁSZLÓ 2025.06.15.
Lengyel László (LL): Legutóbbi budapesti előadásodon az Andrássy Körben, egy nappal a román elnökválasztás után arról beszéltél, hogy Románia válaszúthoz érkezett, és Nicușor Dan megválasztásával a jó úton indult el Európa, az Európai Unió és a NATO felé, a demokrácia és a jogállam irányába. A román választók jelentős többsége, és benne a magyar választók jókor és jó helyen ismerték fel, hogy ha Románia George Simionra, az önkényuralomra hajló, ultranacionalista, populista, a kisebbségek elnyomását képviselő politikusra szavaz, akkor szakadékba zuhan. Állítottad és én is állítom, hogy Románia választása arról tanúskodik, létezik valamiféle önvédelmi reflex a romániai választókban, hogy az utolsó, vagy utolsó utáni percben helyesen döntsenek. Mert igazán a választók, és nem az elkorhadt és elitalkukba bonyolódott pártok döntöttek jól, nemcsak a Simion-féle tragikus politika, hanem ezt a politikát részben megteremtő bevett pártok ellen is. A választók egyszerre szavaztak Simion veszedelmes szélsősége és a pártok, a titkosszolgálatok kiépített rendszere ellen. E választás egyben kihívás a politikai elit számára, hogy új, más rendszert teremtsen – részben visszataláljon ahhoz a rendszerhez, amely Emil Constantinescu elnöksége, a ti kormányzati szerepvállalásotok idején Romániát demokratikusabbá és európaibbá tette –, kitalálja Románia európai szerepét. Ha jól értelmezem, akkor Románia, hasonlatosan más kelet-európai országokhoz, három alapvető problémával küzd: 1.) hogyan tegye a román korrupt és bürokratikus/titkosszolgálati államot nemcsak demokratikus és tisztakezű jogállammá, hanem fejlett közszolgáltató – egészségügy, oktatás, szociálpolitika, zöld átalakítás, digitalizálás, infrastruktúra szolgáltatás – állammá?; 2.) Miként valósítsa meg úgy a jóléti újraelosztást, hogy az ne legyen populista választóvásárlás, s hogy összeegyeztethető legyen a szükséges biztonsági és egyéb fejlesztésekkel?; 3.) Hogyan hozzon létre valamiféle területi, regionális egyensúlyt a fejlett és a fejletlen területek között? Mindez nem egyszerű gazdaságpolitikai kiigazítás vagy politikai elitalku eredménye. Miben látod te Románia feladatait? Elképzelhetőnek tartod a mai politikai pártokkal, elittel, hogy komoly, reformértékű fordulat jöjjön létre Romániában?
Markó Béla (MB): Ha Európában kivétel lenne az a földcsuszamlás, ami nálunk az elmúlt hónapokban végbement, és amit szinte az utolsó utáni pillanatban sikerült megállítani, akkor azt mondanám, hogy van esély a gyors korrekcióra. Csakhogy igazság szerint mindez fordítva van, mi legalább talpon maradtunk, miközben a környező országokban reng a föld. Még Lengyelországban is. Világszerte válságban van a hagyományos képviseleti demokrácia. Többek közt a Covid is teljesen átalakította az emberi társadalom jövőképét, és egy apokaliptikus vízió nyomaszt mindannyiunkat, bár ezt nem nagyon ismerjük be. Megszaporodtak a kérdések, és alig vannak válaszaink. Most, hogy a képviseleti demokráciát emlegettem, hirtelen rá kellett jönnöm, már egy ideje magam sem használtam ezt a kifejezést, mert a közvélemény-kutatások bűvöletében élünk, és ezt helyezzük szembe a diktatúra rémképével. Holott a képviseleti demokrácia másról szól; felelős vezetőkről, akiknek van bátorságuk népszerűtlen döntéseket is hozni, ha kell. Így képzeltük mi is Romániában a kilencvenes években. 1991-ben viszonylag koherens alkotmányt fogadott el a román parlament, majd a 2003-as módosítással sikerült ezt elrontani. Kivéve, hogy a kisebbségi jogokat a módosításkor jelentősen bővíteni tudtuk. Viszont a parlamenti köztársaságból már-már félelnöki rendszer lett menet közben, a titkosszolgálatokat a kormány nem ellenőrzi, csak az államfő, illetve a parlament úgy-ahogy, ami viszont nem sokat ér. Ugyanakkor az államfő túl nagy befolyással van az igazságszolgáltatásra is. Meg sem erősödött, és máris megrendült az annak idején kialakított rendszer.
Nem hiszem, hogy Romániában máris van erő egy mélyreható reformra. Talán nem is reform kellene, hanem normalitás. Visszatérni azokhoz az elvekhez, amelyek minket a rendszerváltás után vezéreltek, helyreállítani a parlamenti köztársaságot.
Egy ország sorsa nem függhet egyetlen embertől, legyen szó akár az államelnökről is. Nekünk, magyaroknak is ez az érdekünk. Azokat az intézményeket kellene erősíteni, ahol mi is ott lehetünk. Az önkormányzatokat főleg. A szavazók megakadályozták a szélsőjobb hatalomátvételt, de arról kevesebb szó esik, amire te is utaltál, hogy ezúttal talán az utóbbi években kormányzó demagóg román politikai pártokat is hazaküldték volna, ha ez lehetséges. Végül is ezért lett államfő a többé-kevésbé független Nicușor Dan, akinek persze van valamelyes politikai múltja, csak ezt már sokan elfelejtették. Ám mindenképpen európai elkötelezettségű politikus. Nem térek ki most külön az általad felsorolt problémákra, szerintem lenne rájuk megoldás, de ehhez szemléletváltásra van szükség. Az előző kormány egyébbel sem foglalkozott tavaly, csak hízelegtek a választóknak, nyugdíjakat emeltek fedezet nélkül, és hatalmas lyukat hagytak a költségvetésben. Ráadásul így is alig úszták meg a teljes bukást. Erről sem nagyon beszél ma senki, pedig egyértelmű, hogy a választók átláttak a szitán. Egyébként az imént elismerőleg szóltam az 1989 utáni egy-két évtized intézményépítéséről, de legalább ennyire igaz, hogy a gazdaságban zűrzavar volt, a magánosítás fejetlenül történt. Milliók mentek el az országból Nyugatra, ők az úgynevezett román diaszpóra, rendszeresen részt vesznek a választásokon, kedvezményes feltételekkel, mert ilyenkor külföldön három napig tart a szavazás, péntek reggeltől vasárnap estig. Többségük szerintem haragszik a politikai pártokra, úgy vélik, hogy miattuk kellett elmenniük. Most az elnökválasztás második fordulójában majdnem egymillió hétszázezren szavaztak külföldön, és ebből közel 56 százalék a szélsőjobb jelöltre. Ennél is rosszabbra számítottunk, de ha csak tőlük függ, ma így is egészen más lenne a helyzet...
A Magyar Rádió székházának bontási munkálatai a tiltakozások ellenére a végéhez közelednek. Az ott élők hónapok óta tartó porról, zajról, a lakásaikat beárnyékoló védőfalról és a párbeszéd hiányáról panaszkodnak, és most már az egész campusépítési tervet áthúznák.
A jelenlegi miniszterelnök szokásos péntek reggeli szeánszában nagy büszkeséggel számolt be a Patrióták Európáért pártcsalád megszületéséről, amelynek számos tagja nyíltan és bizonyítottan orosz pénzügyi és politikai befolyás alatt áll.
A Patrióták Európáért - nevükkel ellentétben - sem nem hazafiak, sem nem Európáért küzdenek. Az igazi patrióta az, aki nem tűri el, hogy külügyminisztériuma szoftvereiben orosz hekkerek járkáljanak szabadon. Az, aki tudja: csak egy erős Európában képviselheti hazája érdekeit.
Nézzük tisztán a tényeket:
A francia Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen 2022 előtt nyíltan támogatta Putyint,
miközben pártja 9,4 millió eurós kölcsönt kapott egy orosz hátterű banktól 2014-ben.
Az olasz Liga 2018-ban egy titkos moszkvai tárgyaláson próbált orosz olajügyleten keresztül akár 65 millió dollárnyi pénzt szerezni a párt finanszírozására.
Az FPÖ 2016-ban hivatalos együttműködési megállapodást kötött Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal, és több vezető politikusa esetében felmerültek értesülések orosz pénzügyi támogatási ajánlatokról (mindenki emlékszik az Ibiza-ügyre…).
Nem véletlen, hogy a Fideszt páros lábbal rúgták ki az Európai Néppártból - abból a Néppártból, amely 27 tagállam pártjait tömöríti, köztük 14 jelenleg kormányzó párttal, és amely az Európai Unió legfőbb vezetőit delegálja. Helyette immár a TISZA az egyetlen magyarországi párt, aki a magyar érdekeket képviseli a legnagyobb európai frakcióban.
Ahogyan az sem véletlen, hogy Magyarország karnyújtásnyira került ahhoz, hogy végleg elessen 4200 milliárd forint értékű EU-forrástól. Hiába mantrázza a miniszterelnök, hogy “Brüsszel teszi tönkre a magyar családokat” - valójában éppen ő az, aki nem képes, és mint kiderült nem is akarja, hazahozni azokat a forrásokat, amelyek a magyar családok anyagi biztonságát erősítenék. Eközben pedig oroszbarát politikusokkal karöltve bomlasztja Európát.
„Ha csak egyetlen embert sikerült minőségileg megváltoztatnom, ha elértem, hogy egy színházban töltött este után a tudata már nem a régi, helyet kapott benne egy olyan gondolat, cél, eszme, amely eddig számára ismeretlen volt, már nem éltem hiába.”
Száz éve, 1925. június 14-én született Darvas Iván – a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A 20. századi magyar színházművészet egyik legkarizmatikusabb színészegyénisége. Páratlan eleganciája, utánozhatatlan sármja, intellektusa, fanyar humora és szikár tartása igazi ikonná avatta. Jellegzetes beszédmódja, különös hanghordozása szinte védjegyévé vált. Játékának belső izzása, ahogy a legapróbb rezdülésekből is sorsot tudott formálni, egyszerre volt zavarba ejtően személyes és elemi erejű. 1965 és 1989 között volt a Vígszínház tagja. Felvidéken született, Prágában nőtt fel. Édesanyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult. Szintén jól beszélt angolul és csehül. Otthon és egymás között magyarul beszéltek – melyről sokáig azt hitte, ez valamiféle titkos nyelv, amit csak ők értenek.
1939-ben költözött Magyarországra. A Színiakadémiát – ahol évfolyamtársa volt Kállai Ferenc – nem fejezte be. 1946-ban Várkonyi Zoltán fedezte fel tehetségét, és az akkor 21 éves fiúnak főszerepet adott a Művész Színházban. Jean Anouilh Eurüdikéjének Orfeuszaként Darvas Iván azonnal a figyelem középpontjába került. Partnere, az akkor már befutott és népszerű Tolnay Klári volt, akivel hosszú éveken át éltek szerelemben és házasságban.
Várkonyi Zoltán a Víg későbbi igazgatója ezt jegyezte fel a huszonéves pályakezdő Darvasról: „Ügyetlen. De rendelkezik a 'presence', a jelenlét tudományával. Szívesebben nézem zavart kezeit, összeakadó lábait, mint valamely 'szürke' biztos és megvesztegető technikáját. [...] Ezzel a fiatalemberrel pillanatok alatt születik meg a legjobb színpadi kapcsolat.”
Darvas Iván 1949-ig, az államosításig Várkonyi Művész Színházának tagja volt, majd a Madách társulatához szegődött, ahol 1956-ig játszott. A színház mellett egymás után kapta a filmszerepeket: Erkel (1952), Föltámadott a tenger (1953), Liliomfi (1954), Rokonok (1954), Budapesti tavasz (1955), Dollárpapa (1956), Mese a 12 találatról (1956).
Felívelő pályáját derékba törte az 1956-os forradalom, melynek forrongó napjaiban Darvas Iván a Művészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagjaként kihozta bátyját, Darvas Attilát – és vele együtt több mint száz politikai foglyot a Gyűjtőfogházból. Ezután huszonkét hónapot töltött börtönben, majd „kisamnesztiával” 1959. április 4-én szabadult. Másfél hónapig az Astoriánál dolgozott a metróépítkezésen, majd egy Damjanich utcai fröccsöntő üzemben robotolt.
1962-ben térhetett vissza a színpadra – nem Budapesten, hanem Miskolcon. A Horvai István által rendezett Ványa bácsiban ő alakította Asztrovot. A visszatérés felért egy új berobbanással: mesteri dikció, pompás lélekrajz, mély intellektus jellemezte játékát. "Olyan múlt századvégi orosz értelmiségi az ő Asztrov doktora, aki aggódik hazájának sorsa fölött és évszázadokra előre gondolkodik, mégis mindenből kiábrándult, keserű. Jó adag cinizmus is jelentkezik Darvas Asztrovjában. "Egészében: kitűnően felépített, nagyon sok jó emberi megfigyelésen alapuló szerepformálás.” Vagyis mint egy pilóta, aki a négy fal között gyarapítja a repüléssel töltött órái számát, Darvas a színpadtól távol, a táborban, a börtönben, a fröccsöntő üzemben gyűjtötte a színészi tapasztalatokat, és vált generációjának meghatározó, érett férfiszínészévé.
Pályája innentől kezdve üstökösként ívelt felfelé. Várkonyi 1965-ben hívta a Vígszínházhoz, ahol főszerepek sora várt rá. „A Várkonyi Zoltán köré szerveződött társulatban töltött 19 évet színészi pályám legszebb és legjelentősebb korszakaként tartom számon. Akkor és ott olyan játszótársaim voltak, akikkel sok titkot megtudtunk a bennünk rejlő és a körülöttünk lévő világról.”
Ő Newton a Fizikusokban, a címszereplő A Testőrben, Brick a Macska a forró bádogtetőn-ben, Harry a Szerelem, ó!-ban. És ő volt Asztrov, Versinyin, Firsz, Warwick, Antonius, Rezeda Kázmér, Stomil, Molière és báró Tarpataky…
A legemblematikusabb szerepe mégis Popriscsin volt, Gogol regényéből készült monodrámában, az Egy őrült naplójában, amit több mint egy évtizeden át játszott a Pesti Színházban. A Horvai István rendezte előadás műfajteremtő, színháztörténeti jelentőségű produkcióvá vált. Ez az alakítás nemcsak Darvas művészi diadala volt, hanem személyes vallomás is: egy megtört, vívódó, mégis emberi méltóságához ragaszkodó lélek pontos és megrendítő rajza. Estéről estére végigjárta az őrület határvidékét – egyszerre volt fegyelmezett, pontos és végtelenül szabad. Az előadást 454 alkalommal játszotta, a Vígszínház örökranglistáján az 5. legtöbbet játszott produkcióként tartják számon.
A Várkonyi-éra után azonban fokozatosan háttérbe szorult, és már nem érezte otthonának a Víget. 1984-ben távozott a társulatból. „Amíg Várkonyi élt – számomra – ünnepi másfél évtized volt az ő kisugárzásában. Hiszem, hogy a Vígszínház akkor az ország legjobb színháza volt. Jó volt egyik jelentős tagjaként élni, érezni, hogy az emberre szükség van, és hogy örömmel fogadják, amikor belép.”
Pályája utolsó éveiben egyre ritkábban állt színpadra. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselőként vállalt közéleti szerepet, a rendszerváltás utáni első parlament tagjaként. Időskorában megírta önéletrajzi kötetét, a Lábjegyzetek című könyvet, amely éppolyan higgadt, pontos és elegáns, mint ő maga volt.
2007-ben hunyt el, nyolcvankét éves korában. Nemcsak a Vígszínház, hanem a 20. századi magyar színháztörténet egyik legendás alakja volt. Emlékét szeretettel őrizzük.
A videóban látható archív anyagok felhasználását az MTVA engedélyezte.
A Bortemplom működtetésének jogát a fideszes többségű önkormányzat néhány hete a pár hónapja 250 ezer forintos alaptőkével létrehozott Magyar Bortemplom Művészeti Gasztrokulturális Alapítványra ruházta át. A magánalapítványban sem a város, sem annak cége nincs benne. Benne van viszont alapítóként a rezsibiztosként közismert Németh Szilárd, csepeli illetőségű fideszes politikus, Szamosvölgyi Péter fideszes polgármester azonban a lap forrásai szerint erről a tényről „elfelejtett” beszámolni a testületnek. Az önkormányzat egyébként évi 30 millió forintos támogatási szerződést is kötött az alapítvánnyal, amelyből 10 millió forintot már át is utaltak.
A hvg.hu és korábbi munkatársuk, Oroszi Babett pert indított, hogy adják ki a Budapest–Belgrád vasút 5 millió forint feletti szerződéseit, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtagadott. Az Ítélőtáblán a lap győzött, mert a másodfokú bíróság kimondta: amennyiben a kért adatok nem veszélyeztetik az ország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését, azok a tízéves korlátozásra tekintet nélkül nyilvánosak. A Kúria azonban felülbírálta ezt, és az Alkotmánybíróság is a Kúriával értett egyet.
A magyar állami hadiipari szereplőket tömörítő N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. előzetes megállapodást írt alá a 4iG-csoport egyik cégével, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-vel. Ezzel Jászai Gellért vállalata tulajdonrészt szerez a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó állami holding kilenc nemzetközi vegyesvállalatában. Ezek a következők: az Aeroplex Kft., az Airbus Helicopters Hungary Kft., a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyára, a Rheinmetall Hungary Zrt., a Hirtenberger Kft. és leányvállalatai, a SATYPS PSP Hungary Zrt., a Dynamics Nobel Defence Zrt., az Arzenál Fegyvergyár Zrt. és a Colt CZ Hungary Zrt.
2024 második felében egy diplomatának jelentkező személy megbukott a nemzetbiztonsági ellenőrzésén. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) alá tartozó Magyar Diplomáciai Akadémia diplomataképző programjára jelentkezett, abban a reményben, hogy később a külügy diplomata állást ajánl neki. Az átvilágítása azonban nemzetbiztonsági kockázatot tárt fel: azt, hogy közeli ismerőse, a magyar kormányzati propagandagépezet egyik jól ismert, sokat szereplő figurája, George Spöttle az orosz titkosszolgálatokkal áll kapcsolatban.
A köztársasági elnök május végén megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a salátatörvény-csomagot, amely többek között megkönnyítené a tarvágást a védett állami erdőkben. Ennek ellenére a törvényalkotási bizottság érdemi változtatás nélkül ismét napirendre tűzte, a parlament pedig megszavazta azt. A WWF szakértői szerint ezzel Magyarország visszafordíthatatlan ökológiai károk felé sodródik, mert a faállomány egy lépésben történő véghasználata drasztikus beavatkozás az erdő életébe. Megszűnik az erdő klímája: a napsugárzás és a szelek akadálytalanul elérik a talajfelszínt, kiszárítják azt, ami elősegíti a talajeróziót. A talaj és az aljnövényzet fajainak nagy része elpusztul; helyüket hosszú évtizedekre tág tűrésű fajokból álló, egyszerűbb életközösségek veszik át. A fákon és fakoronákban élő rovarok, madarak, emlősök élőhelyét lerombolja a beavatkozás, és ha a menekülő állatok nem lelnek menedékre a megmaradó erdőrészekben, hamar elpusztulnak.
A NYOMOR SZÉLE / HVG BLOG Szerző: L. RITÓK NÓRA 2025.06.13.
“Az “identitás” szó jelentése önazonosság, hovatartozás és azonosságérzet. Magában foglalja az egyén vagy közösség saját magához való viszonyulását, önmeghatározását, valamint azt a tudatot, hogy kik vagyunk és hova tartozunk.”
Fontos kérdés ez az életünkben. Meghatározzuk vele magunkat és a közösségeinket is. Akkor érezhetjük, hogy szabadok vagyunk, ha az identitásunkat is így élhetjük meg. Akkor érezhetjük magunkat biztonságban.
Az identitás folyamatosan alakul, a gyerekeknél különösen sok dolog formálja, a gyerek mintát keres a környezetében, hat rá a szülő, a kortárs csoport, a média, minden. Ha képes önreflektív gondolkodni, mire felnő, tudatosodik benne a saját identitás, és tudja formálni akkor is, rugalmasan igazodva a környezethez. Ha tudatos, akkor rezíliens lesz, vagyis képes úgy igazodni, hogy közben önazonos maradjon.
Írtam egyszer itt a blogban is arról, hogy ebben a folyamatosan a megosztást, a gyűlölködést mutató világban milyen nehéz pedagógiai kérdéssel szembesültem. Röviden leírom a sztorit, csak, hogy érhetők legyenek a továbbiak.
Szóval, megtapasztalás, hogy azok a gyerekek, akiken kevésbé látszanak a rasszjegyek, és új iskolába, középiskolába kerülnek, azt mondják, nem mondják meg, hogy ők cigányok. Mert akkor konfliktusok sorára számíthatnak. Volt tanítványunk, aki e miatt költözött haza a kollégiumból, és hagyta abba a középiskolai tanulmányait. Mert kiderült, és onnan nem volt befogadó a közeg. Sztereotípiák mentén támadták, akkor is, ha nem adott rá okot.
Pedagógusként az ember, aki szabadságra szeretné nevelni a rábízott gyerekeket, azt tanítja: vállald fel magad, legyél büszke az identitásodra. A roma identitásra is.
De a közeg, a világ körülöttünk nem ilyen. Egyszer Rostás Farkas György meséjét, a Nap gyermekeit meséltem a szegregált iskolában a kicsiknek, ez arról szól, hogy a Nap gyermekeivé fogadja a cigányokat, megcirógatja őket, és vigyáz rájuk, mikor vándorolnak a világban. A gyerekek áhítattal hallgatták, és körbejártam, és megsimogattam az arcukat, így még jobban átélték a mesét. Lelkesen fogtak a rajzoláshoz, boldogan élték át, hogy ők is cigányok.
Én pedig, látva a bevonódásukat, megrémültem, hogy jól döntöttem? Jó ötlet volt ez? Hiszen, ha kimennek az iskolából, a világ nem arról szól, hogy büszkék lehessenek… a világ kirekesztő. Akkor jobb lenne arra tanítani őket, hogy ne foglalkozzanak ezzel? Vagy tagadják le, ahogy azt meg is teszik, ha tehetik?
Keserves dilemma. Hiszen az iskolában egy idealizált társadalomra nevelünk, ami befogadó.
De a mai társadalom nem az. Persze tudom, a mienk talán nem volt az sosem, mindig kellett valakit gyűlölni, de mára ez szinte az elviselhetetlenségig fokozódott.
A múltkor egy előadásban arról beszéltem, mennyire fontos a csoportidentitás, pl. a családban, az osztályban, egy sportoló csapatban, egy zenekarban, vagy akár egy lakásotthonban. Mennyire fontos, hogy érezzük, közösségbe tartozunk, ahol biztonságban vagyunk, ahol azonosulhatunk valamilyen, minket a többiekkel összekapcsoló elvekkel, és ahol az értékrendnek része az elfogadás is. Ahol úgy lehetünk csoporttagok, hogy közben önmagunk maradhatunk.
De vajon biztonságosak-e azok a csoportok, ahol az identitás alapja a másik csoport gyűlölete? Sőt, terjesszük ezt ki tágabbra: biztonságos lehet-e egy olyan társadalom, ahol gyűlöletre, harcra, a másik eltiprására buzdítanak? Ahol a verbális erőszakot egyre többször követi fizikai erőszak is, a más identitású csoport iránt?
Ma ilyen a társadalmunk. A különféle identitás alapján szerveződő csoportok egymásnak feszülnek. Minden területen ott van az egyre agresszívabb szembehelyezkedés: Vallásos, vagy ateista. Cigány, vagy nem cigány. Oláh cigány, vagy romungro. Zsidó vagy nem. Migráns, vagy nem. Tiszás vagy a Harcosok Klubjának tagja, stb…
És ahelyett, hogy azt próbálnánk elérni, hogy képesek legyünk együtt élni ebben a kicsi országban, minden téren egymásnak feszülünk. Egyre agresszívebben. Számomra egyre félelmetesebb ez az egész.
Beszélgettem a leírt pedagógiai dilemmámról egy csoportban. Valaki véleményezte: “pedagógusként kötelességed arra tanítani, hogy vállalja fel önmagát, vállalja fel, hogy roma. Legyen büszke rá. Másképp hogy lehetne elérni az integrációt?”
Próbáltam a kockázatokat magyarázni, de láthatóan nem tudtam megértetni vele. Akkor megkérdeztem. “És mi a helyzet egy meleg tanítványommal? Vagy egy transzneművel? Nála mi a helyes pedagógiai viszonyulás?” Erre nem jött válasz…. Pedig ez sem más. Ma egy LMBTQ érintett gyerek, fiatal identitásának felvállalása is kockázatokkal jár. Jobb, ha elhallgatja. A saját biztonsága érdekében. Mert ilyen lett a világunk.
Az identitásban nem az önazonosságunk lett a lényeg, hanem a másokkal történő szembehelyezkedés. Nyilván a csoportok az identitás alapján szerveződhetnek, de ha a fő összetartó erő a többiek gyűlölete, kirekesztése, nem pedig az elfogadása, az anarchiához vezet. Elvész benne az egyén. Felolvad az identitása a csoportban.
Hogy lesz ebből kiút? Fogalmam sincs. Annyira elmélyültek az ellentétek, annyira erős a másikat alázó, gyűlölő attitűd, hogy ebből elfogadóbb viszonyulást építeni nagyon nehéz lesz. A sebek egyre mélyebbek. Egyre kevésbé találjuk meg a közös pontokat. És egyre kevésbé tudunk alkalmazkodni egymáshoz. Pedig alkalmazkodás nélkül a csoportok között nem alakítható ki biztonságos élet.
Rémülten hallgatom a híreket, az agresszióra folyamatosan hergelő döntéshozói kommunikációt. És nem vigasztal, hogy a világban is felismerhetők ezek a mintázatok. Az egy másféle félelmet hoz elő bennem. Itthon érzem a durvulást. Egyre gyakrabban kell letiltanom embereket a facebook oldalamról. Pedig nem volt ez jellemző rám, ritkán történt meg, de annyira alpári és támadó lett a kommunikáció, az arctalan-névtelen gyűlölködés, hogy nincs más eszközöm.
És azt hiszem, egyre kevesebben formálják önmaguk a saját identitásukat. Egyre inkább olyan erő formálja, amit a politika mozgat, a saját érdeke szerint.
De a társadalom nem lesz homogén. Nem tehető azzá. Erőszakkal sem.
Kutyakomédia zajlik a magyar igazságszolgáltatásban, a NER hol nyíltan, hol bújtatva – mézesmadzagokat is elhúzva – alakítja saját szolgálójává a bíróságokat, ügyészségeket, nyomozó szerveket. És ez most mintha újra turbófokozatba kapcsolt volna. Erről is beszélt a Klubrádiónak Szepesházi Péter ügyvéd, volt bíró, aki már több évvel ezelőtt felmentését kérte az államfőtől, majd távozott a bírói pályáról, mert nem akart részese lenni a magyar igazságszolgáltatás szerinte folyamatosan zajló eltorzításának. Az interjúban szóba jött a hivatalosan átláthatósági törvénynek nevezett, a Fidesz által egyelőre őszig elnapolt jogszabálytervezetről, valamint arról is, mi lehet a sorsa egy újabb politikai rendszerváltás után a jelenlegi rezsimet kiszolgáló bíróknak, és milyen korrupciógyanús ügyeket kell elővennie egy megújult igazságszolgáltatásnak.
Orbán Viktor testvérére hivatkozva próbált a munkaerő-kölcsönző piacon érvényesülni egy olyan kör, amely tényleg maga mögött tudta a kormányfő öccsét. Garayék fontos találkozókra is magukkal vitték Orbán Áront, akinek cége konzulátusokon foglalt időpontokat az EU-ba vágyó külföldieknek. Egy magyar egyetemmel együttműködve sikerült is vietnámiakat hozniuk az országba, mondván, egy életmentőkurzusra jönnek. Idővel viszont egyre többen követelték a pénzüket Garayékon, és az egyik sértett, Soma bizonyítékokat kezdett felhalmozni. A férfi feljelentést is tett, a nyomozók meg is hallgatták, de nem sokkal később meghalt. Bizonyítékai azonban nálunk kötöttek ki.
A cikk írójával, Dezső Andrással Sarkadi Zsolt beszélgetett, a beszélgetés alapjául szolgáló tényfeltáró cikket itt lehet elolvasni: https://telex.hu/komplex/2025/06/10/o...
KÖZÖS DOLGOK #2 LAKNER ZOLTÁNNAL Szerző: LAKNER ZOLTÁN 2025.06.13.
Egymillió embernek nincs ma Magyarországon háziorvosa. A megmaradt háziorvosoknak pedig több mint harmada már nyugdíjaskorú, vagyis ez a szám még tovább fog növekedni, ha nem történik változás. Ennek a helyzetnek az okairól és a jól működő alapellátás fontosságáról beszélgetett Lakner Zoltán, Dr. Rékassy Balázs és a közönség.
A Belügyminisztérium főosztályvezető-helyettese szerint a szakrendelőkben és a kórházakban iszonyatos káosz van.
Több évvel ezelőtti hatósági ellenőrzések tanulságaival és az utóellenőrzések tapasztalataival a szembesítették a háziorvosokat a Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) V. Országos és I. Alapellátási Konferenciájának második napján Balatonaligán. Kiderült: a praxisokban az ellenőrzések nyomán javult az ellátásokhoz való hozzáférés, szabálykövetőbbek az orvosok.
A két évvel ezelőtt, bejelentés nélkül érkező ellenőrök
az akkor vizsgált 600 praxis több mint harmadában nem találtak rendelést az ellenőrzés időpontjában, az utóvizsgálatra ezek aránya mintegy tíz százalékra csökkent
– derült ki Szarka Kálmán, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ellenőrzési főosztályvezetőjének előadásából. Az újra vizsgált, mintegy 1452 telephelyen, amit 401 háziorvosi szolgáltató működtetett, a rendelők 12 százaléka továbbra sem volt megtalálható. Az orvosok rendelőn kívüli elérhetőségével is gond volt, egyharmaduk ugyanis telefonon is elérhetetlennek bizonyult. A 2024-2025-ös utóellenőrzéskor a háziorvosok 79 százalékát viszont már a rendelkezési időben is elérhették mind a betegek, mind az ellenőrök. Az első ellenőrzés visszásságai miatt az NEAK 130 millió forintot vont vissza szolgáltatóktól...