2025. január 2., csütörtök

TÖBB MINT 400 MILLIÁRD FORINTNYI UNIÓS FORRÁS VÉGLEGES ELVESZTÉSÉVEL KEZDTE AZ ÉVET MAGYARORSZÁG

EGYENES BESZÉD / ATV MAGYARORSZÁG
Műsorvezető: SZÖLLŐSI GYÖRGYI
2025.01.02.



Az Európai Unió történetében eddig még nem volt példa arra, hogy egy tagállam elveszítse kohéziós forrásait. 

Az Egyenes Beszéd vendége Vígh Zoltán uniós szakértő.

FELCSUTI PÉTER: MINDEN, AMIT TRUMP AZ UNIÓ ELLEN TERVEZ, ÉRINTI A MAGYAR GAZDASÁGOT IS

MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.01.01.



Egy nagyon alacsony bázisról elképzelhető két és fél, három százalékos növekedés, ezt az OECD, az IMF és az Európai Bizottság elemzői is így látják, de ez messze van a 3 és 6 százalék közöttitől, amit a kormány ígér – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Felcsuti Péter közgazdász, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke. Hozzátette, valószínűleg javulni fog a költségvetés hiánya, de hogy minden gondunk megoldódna, azt a szervezetek nem igazolják vissza. Nagy kérdés a forint árfolyama, de semmi nem mutatja, hogy 2025-ben erősödne.

Varga Mihály feladata már nem a gazdaság lesz, hanem jegybankelnökként a forint értékének megőrzése, és már most hirtelen kiderült, hogy jó lenne, ha eurónk lenne – emlékeztetett Felcsuti Péter. „Varga ezt korábban ki nem ejtette a száján, de bármit csinál, amivel támogatja a kormány politikáját, és elszáll a forint, akkor a saját sírját ássa.”

Annak, hogy ki az Egyesült Államok elnöke, mindig van hatása arra, hogy mi történik Magyarországon vagy milyenek lesznek a pozíciói vagy mozgástere a világban, de kőkemény tény, hogy Magyarország külgazdaságának 80 százaléka az Európai Unióval bonyolódik és nem az Egyesült Államokkal. Csakh
ogy minden, amit az amerikai elnök az Európai Unióval tervez, sújtja a magyar gazdaságot is.

KÖZKÍVÁNATRA: MAGYAR PÉTER ÚJÉVI BESZÉDE MENCZER TAMÁS IGAZSÁGÁVAL

JUHÁSZ PÉTER VIDEÓ
Szerző: JUHÁSZ PÉTER / JUHI
2025.01.02.



Mivel sokan kérték, hirtelen felindulásból végigmentem Magyar Péter újévi beszédén. De ha már ezt, megnéztem Menczer Tamás reakcióját is. És nem fogod elhinni, de bevallja! És ha már leültem, miért hagynám ki Orbán Viktort? Nem is hagytam. Szóval, ha újévi beszédekkel ismerkednél, ez a videó neked készült! 
----------- 
00:00 Beköszönés 
00:52 Magyar Péter újévi beszéde 
51:58 Menczer Tamás újévi beszéde 
54:13 Orbán Viktor újévi beszéde

2025. január 1., szerda

STEFANO BOTTONI A FÜLKÉBEN: DURVULÁS VÁRHATÓ, 2024-BEN ELVESZETT A REMÉNY A NER KONSZOLIDÁCIÓJÁRA

FÜLKE PODCAST / HVG
Szerző: FÜLKE.
2024.12.20.



Mit jelent a rendszerváltás? Végrehajtható-e békés úton? Benne van, hogy előrehozott választások jönnek? Közéleti műsorunkban Stefano Bottoni történészként vont párhuzamot a múlt és a jelen között azért, hogy legalább egy kicsit megérthessünk a lehetséges jövőképekből.

00:00 Intro 
01:38 Korszakhatár: megrendült a NER. Kit védett valójában Orbán azzal, hogy néhány nap alatt teljes sorcseréről döntött? 
21:19 Rendszerváltás: lehet ezt békésen csinálni? Mit tanulhatott valójában a Fidesz 2006-ból? 
36:12 Az alternatíva: a one man show átka és veszélye. Hogyan kell pártot építeni? Hogyan lehet fogást találni Magyar Péteren?


Lásd még:

- Orbán rendszere egyre durvább, brutális helyzetek is jöhetnek, szavazni nem elég




ELKÉPESZTŐEN GYENGE ÉVET ZÁRT A MAGYAR GAZDASÁG – AKKOR MOST HOGYAN TOVÁBB?

ATV MAGYARORSZÁG
Műsorvezető: SZÖLLŐSI GYÖRGYI
2024.12.30.



Úgy tűnik 2024-ben a gödör aljára ért a magyar gazdaság. Vissza lehet innen jönni? Mi várható 2025-ben? Megkaphatjuk az uniós pénzeket? Nagy Márton lesz a magyar gazdaság megmentője?

Az Egyenes Beszéd vendége Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.


Lásd még:

Surányi György a magyar gazdaságról

- Politika és gazdaság - milyen évet zár Magyarország? | Lakner Zoltán és Palócz Éva | Klubrádió Esti gyors

- Miniszterek zárják nálunk az évet, akik (2024 alapján) már tudják, mi vár ránk 2025-ben! 

AZ ÉV, AMIKOR NAGY MÁRTON LETT A GAZDASÁGPOLITIKA URA

TELEX PODCAST
Műsorvezető: BRÜCKNER GERGELY
2024.12.31.



2024 a gazdaságban és a magyar és nemzetközi politikában is igazán turbulens év volt, amit nehéz, sőt, talán lehetetlen is lenne egy adásban összefoglalni. Ezért a Téma idei utolsó, évadzáró adásában a két műsorvezető, Brückner Gergely és Csurgó Dénes, valamint a műsor rendszeres vendége, Tóth Gergely külpolitikai újságíró beszélget egy-egy témáról, ami számukra a legérdekesebb és legfontosabb volt a gazdaság és a gazdaságot érintő külpolitikai témák közül.

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN | VAJON 2025 ELHOZZA A REMÉLT FEGYVERNYUGVÁST ÉS A TARTÓS BIZTONSÁGOT UKRAJNÁNAK?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.12.24.



A Reggeli Személy 2024. december 24-i adásában Szénási Sándor vendége Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő, egyetemi oktató volt.








RÉSZLET BÖDŐCS TIBOR BARBÁRGLAMOUR CÍMŰ ESTJÉBŐL, AMELY JANUÁR 10-ÉN LESZ LÁTHATÓ A COMEDY CENTRALON

YOUTUBE
Szerző: BÖDŐCS TIBOR
2024.12.31.



A teljes január 10-én lesz látható a Comedy Centrálon...

EGY "FANTASZTIKUS" ÉV KEZDETE! 😅 ÍGY HAZUDNAK NEKED! 🫵

MI EZ AZ ORSZÁG?!
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG?!
2024.12.31.



Egy fantasztikus év kezdete... Így hazudnak neked!


Lásd még:


MIBE FEKTESSÜNK 2025-BEN?

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2025.01.01.


Megszokott éves befektetési összeállításunknak különös aktualitást ad az, hogy 2025 első negyedévében komoly pénz áramlik a lakossághoz a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) kamataiból. Ha a lakosság csak a kamatokról dönt, az is ezermilliárd forint, de biztosan lesznek, akik akár az állomány lecserélésén, újrabefektetésén is elgondolkodnak, így a magának helyet kereső lakossági források felső határa szinte a csillagos ég. Nem is kérdés, hogy nagyon sokan, így a magyar államadósság-kezelés, de az ingatlanpiac és a befektetési alapok piaca is számít erre a pénzre, vagy annak egy részére.

2024 remek tőkepiaci és más megtakarítási piaci eredményeinek hála a tavalyi tippjeink kimagasló hozamokat jelentettek. Szinte nem is lehetett hibázni, a magyar részvényeknél a BUX jó teljesítménye, a devizaalapú befektetéseknél a forint gyengülése, míg például a bitcoinnál az árfolyam extrém mértékű elszállása igazolta az elemzők ötleteit. Mostani körképünk során azt tapasztaltuk, hogy a szakemberek – talán éppen a forint trendszerű gyengülése miatt – valamivel több külföldi eszközt ajánlottak. Ezúttal 18 pontban szedtük össze a javaslatokat.

Természetesen fontos, hogy a kötelező figyelmeztetéseket most is leírjuk. Egy december közepi-végi állapotfelmérés és ajánlás után, ha év közben változnak az árak, már nem feltétlenül ugyanazok az eszközök lesznek vonzóak. Akkor érdemes alaposabban körülnézni, amikor valóban van lehetőségünk befektetési döntést hozni. A felsorolt példákat inkább elgondolkodtató, megjátszható trendeknek gondoljuk, de ezek nem azonos kockázati megítélés alá eső elemek, más egy magyar befektető szemével a magyar államkötvény, az arany, vagy egy egyedi részvény kockázata.

Ami biztos: mindenkinek érdemes a portfólióját diverzifikálni, egyetlen kockázatos eszközre aligha érdemes túl sokat tenni.

Lássuk ezek után az elemzők által szóba hozott piaci ötleteket...


BESE-BOTRÁNY, TIBORCZ-TITOK… – A VÁLASZT TÁMOGATÓ OLVASÓK NÉLKÜL EZEKBŐL NEM LETT VOLNA ÜGY 2024-BEN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2024.12.31.


Ez a cikk elsősorban annak a több ezer olvasónak szól, aki idén is támogatta lapunkat. Minthogy a Válasz miattuk létezhet, az év utolsó napján kötelességünknek érezzük megmutatni, összegyűjteni, hogyan hasznosult a támogatásuk. Azaz: mi nem lett volna 2024-ben téma a magyar közéletben, ha ők nem teszik lehetővé, hogy feltárhassuk ezeket az ügyeket. Elöljáróban néhány: kirobbantottuk a Bese-botrányt, feltártuk az elmúlt 34 év legnagyobb kormányzati ingatlanmutyiját, de megmentettünk egy gyönyörű tavat is.

Első öt évünk legfontosabb cikkeit tavaly decemberi nyomtatott kiadványunkban már csokorba szedtük, ám abba, a Válasz Offline első kötetébe már nem férhetett be életútinterjúnk a százhoz közelítő Obádovics Gyulával, így az nagyon is e gyűjtés elejére kívánkozik. A tavaly decemberben megjelent Obádovics-interjúnkat ugyanis több mint ötvenezren olvasták el, s a közvélemény e beszélgetés után csodálkozott rá: „az Obádovics” máig velünk van, jó egészségnek örvend, gondolatai ráadásul érdekesek és érvényesek.

Ha azonban most már valóban rákanyarodunk a 2024-es évre, tényszerűen meg kell állapítanunk: két fontos, az év politikai történéseit meghatározó anyag sem nálunk született. A Vidéki Prókátor által kiszúrt kegyelmi ügyet a 444 énekelte meg, így lett belőle országos botrány, amelynek farvizén aztán egy bizonyos Magyar Péter a Partizán stúdiójában kötött ki. A szégyenkezésre, úgy érezzük, ennek ellenére sincs okunk: s nem csak azért, mert országos botrányt nekünk is sikerült elsőként a köz elé tárnunk (Bese-ügy – de erről később).

Már csak azért sem kell lesütnünk a szemünket, mert már januárban tudtunk olyat mutatni, amit meg mások nem: a magyar sajtóban elsőként adtunk képet arról, hogy néznének majd ki a Hősök terét is elcsúfító felhőkarcolók, amelyeket Rákosrendezőre tervezhetnek külföldi olajmágnások a kormány döntése értelmében...

MEGERŐSÍTETTE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG, AZ ORBÁN-KORMÁNY MIATT MAGYARORSZÁG VÉGLEG ELVESZÍT EGYMILLIÁRD EURÓ EU-S FORRÁST - EZ AZ ELSŐ ESET, HOGY ILYEN TÖRTÉNIK AZ EU-BAN

NÉPSZAVA
Szerző: P.L.
2024.12.31.


...Mint ismert, a Magyarország ellen 2022-ben indított jogállamisági eljárásban az Európai Bizottság a demokratikus intézményi normák teljesítését és a Magyarországon rendszerszintűnek tartott korrupció elleni fellépést kéri számon. Mivel a kabinet Összesen 6,3 milliárd eurót fagyasztottak be az EU-s pénzekkel elkövetett rendszerszintű kormányzati korrupció miatt. A Magyarországnak 2021-2027 között elvileg járó több mint 30 milliárd euró EU-s forrásból 22 milliárd euró kohéziós (felzárkóztatási) forrás, 5,8 milliárd plusz 4,6 milliárd eurónak pedig a gazdasági helyreállítási alapból kellene jönnie. Ami a gazdasági helyreállítási alapot illeti, Magyarország még 2023 augusztusában nyújtotta be egy hitelkérelmét a 2022 decemberében elfogadott, 5,8 milliárd eurós helyreállítási tervéhez. Az igényelt kölcsön még 3,9 milliárd euró, amelyhez további 700 millió vissza nem térítendő támogatás járul a REPowerEU alapból.

A mostani lépéssel a befagyasztott források első részletét, 1,04 milliárd eurót veszítette el Magyarország. A PAP lengyel hírügynökség közlése szerint 2025 végén hazánk várhatóan újabb 1,1 milliárd eurót fog elveszíteni, a többi befagyasztott pénzt pedig 2026 végén bukhatja el

Miután idén feloldották a Lengyelország számára korábban visszatartott uniós forrásokat, Magyarország az egyetlen olyan EU-tagorzság maradt, ahol mind a kohéziós, mind a gazdasági helyreállítási alap forrásai fel vannak függesztve. Az Európai Bizottság Orbán Viktor miniszterelnök kormányát okolja a kialakult helyzetért, a szóvivő szerint ugyanis az Orbán-kabinet bármikor lépéseket tehet a fennmaradó források feloldására. Ezt már csak azért is célszerű lenne megtenni, mert az EU számításai szerint az első milliárd uniós forrástól való elesés fájdalmas következményekkel járhat a magyar gazdaságra nézve.

AMERIKAI NÉPSZAVA: MAGYARORSZÁG ELVESZÍTETTE ÁLLAM JELLEGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.12.30.


Az újévi államfői beszéd elmaradása, majd annak két pocsék szélhámossal való „pótlása”, csupán a jéghegy csúcsa. Ez nem csupán a mély színvonalcsökkenést jelzi, amit az Orbán-rendszer okozott Magyarországon az élet minden területén, mindenhol csupán romokat és pusztulást hagyva maga mögött, beleértve a politikai ellenzéket is. Ez több annál.

A bohózat már az Alkotmány megsemmisítésekor, s a „gránitszilárdságú” laptopon készült „tákolmány” bevezetésével, Schmitt Pál köztársasági elnökké való kinevezésével kezdődött, de ennek része a bűncselekménysorozat, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelő nevén és Orbán családja révén módszeresen kirabolják és ellopják az országot.

Itt semmi nem valódi. Minden csak látszat és hamisítvány. Nincs parlament, nincsenek az állami feladatokat ellátni képes minisztériumok, intézmények, szervezetek, de nincsenek mindenkire érvényes törvények sem, nincs jogbiztonság. Mindennek tökéletes kifejezése, hogy még ellenzék sincs, a legnagyobb ellenzéki párt sem párt, csak nevében az.

Sulyokról jut eszünkbe, hogy ez az ember, akit most a Sándor-palotában látunk, akihez mérhető sótlan, ostoba, szellemtelen, buta és idióta seggnyalót, egy nála nagyobb senkit keresve sem találhattak volna, volt az Alkotmánybíróság elnöke. Pontosan mutatja, hogy Alkotmánybíróság sincs, csak egy névtábla és egy épület, csak a hamis látszat.

A magyar állam szűnt meg létezni, amely megőrzi a rendet, fenntartja a törvényességet, ellátja a közfeladatokat, megőrzi a közjogi méltóságok tekintélyét és funkcióit, az országot működteti. Az egykori magyar állam romjai, intézményeinek romjai és paródiája létezik, az ország élhetetlen és közveszélyes, alapjaiban működésképtelen...

MAGYAR PÉTER ÚJÉVI BESZÉDE

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER
2025.01.01.



Magyar Péter újévi beszéde.


Lásd még:

2024. december 31., kedd

BÚÉK! - RÚZSA MAGDOLNA ARÉNA KONCERT 2024

ARÉNA, BUDAPEST
Előadó: RUZSA MAGDI
2024 



0:00
- Intro 
3:01 - Queen - We will rock you (részlet) 
3:56 - Queen - Fat Bottomed Girls (részlet) 
4:19 - Queen - Bohemian Rhapsody (részlet) 
5:11 - Queen - Hammer to fall 
6:54 - Aprócska Blues 
13:13 - Érj hozzám 
17:07 - Hazatalálsz 
21:48 - Lesz ahogy lesz 
24:39 - Légzés 
27:40 - Mona Lisa 
32:07 - Szeretni akit nem lehet / Halott Pénz 
35:39 - Éden 
39:57 - Aduász 
43:30 - Rosszlány 
47:04 - Elmegyek 
50:07 - Elmegyek (solo) 
54:23 - Gabriel 
58:25 - Don't Cry For Louie (Vaya Con Dios feldolgozás) 
1:00:59 - Forró szél (Vruc vetar feldolgozás) 
1:04:45 - Non, Je ne regrette rien (Edith Piaf feldolgozás) 
1:10:34 - Szerelem 
1:14:49 - Szembeszél 
1:17:44 - Április 
1:22:25 - Jel 
1:26:42 - Tejút 
1:31:49 - Egyszer / Presser Gábor 
1:36:56 - Nélküled


NYUGDÍJAS ÉVBÚCSÚZTATÓ

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2024.12.30.


„A nyugdíjasok 2025-ben is számíthatnak a kormányra, Magyarország meg tudja csinálni – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videó-üzenetében. A főtanácsadó a videóban hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor vezette polgári kormány számára a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy. „Szövetséget kötöttünk velük, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat" – fogalmazott a politikus. Kifejtette, hogy 2010 óta duplájára nőtt a nyugdíjak összege, és visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi ellátást. (….) A 2025-ös év a béke költségvetését hozta el: januárban további 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, és az idősek idén is megkapják a 13. havi járandóságukat, amelynek kifizetését állandósították – emelte ki Nyitrai Zsolt. (Magyar Távirati Iroda – 2024. december 29.)


Közel másfél évtized alatt a nyugdíjak vonatkozásában nem sokat haladtunk, miközben lépten-nyomon azt olvashatjuk/hallgathatjuk, hogy „Magyarország előre megy, nem hátra”. Ha ez igaz (nem biztos, hogy az), akkor a haza bizony az időskorúak nélkül araszolgat előre, mivel a 2,4 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő állampolgár egyáltalán nem érzékeli, hogy sorsa jobbra fordult volna, és most is úgy tűnik, hogy a jövőben sem lesz jobb az életnívója. A kisnyugdíjasok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hiszen több mint félmillió embernek nem éri el a nyugdíja a 140 ezer forintot és csaknem kétszázezer idős embernek a havi 100 ezer forintnyi bevétele sincs meg. Nehezíti a megélhetési körülményeiket, hogy az állami egészségügyi ellátás permanens romlása miatt ők is kénytelenek a magánellátás szolgáltatásait igénybe venni, amire azonban csekély nyugdíjuk már nem nyújt fedezetet. A fiatal és munkaképes korosztály sok esetben talán tud változtatni a sorsán (anyagi helyzetén), de egy 65 év feletti megfáradt (és sokszor beteg) embertől már nem várható el, hogy munkavégzéssel többletjövedelemre tegyen szert.

És hogy fokozzam: az említett félmillió időskorú embernek a 2025. évi nyugdíjemelése nem éri el a havi ötezer (!) forintot. A 3,2 a százalékos emelés egy 100 ezer forintos nyugdíj esetében havi 3.200 forintot, egy 140 ezres ellátás esetén havi 4.480 forintot jelent. (Másképpen: napi 107, illetve 150 forint az emelés mértéke.) A 3,2 százalékos növelés – nem is nagyon rejtett – üzenete az, hogy a 2025. évben nyugdíjasként pontosan olyan rosszul fogsz élni, mint 2024-ben, azaz semmivel sem lesz jobb dolgod jövőre, mint az idén volt. A kisnyugdíjasok százezrei továbbra is a sor végén állhatnak, elégedjenek meg azzal, hogy megérhették a nyugdíjkorhatárt!
...

BÖDŐCS: "NEM MESSIÁS" / BARBÁRGLAMOUR (RÉSZLET) - A TELJES EST JANUÁR 10-ÉN A COMEDY CENTRALON!

BÖDŐCS TIBOR VIDEÓ
Előadó: BÖDŐCS TIBOR
2024.12.31.



Részlet Bödőcs Tibor Barbárglamour című estjéből, amely január 10-én lesz látható a Comedy Centralon.

TELJES SZÍVVEL: AZ MENJEN NEVELŐSZÜLŐNEK, AKI TUDJA, HOGY EZEK A GYEREKEK BATYUVAL ÉRKEZNEK

JETI MOZI / 444.HU
Rendező: ÓCSAI DOROTTYA
2024.12.30.



A Jeti Mozi forgalmazásában bemutatjuk Ócsai Dorottya Teljes szívvel című hiánypótló dokumentumfilmjét. A film 3 szálon keresztül tárja a néző elé a magyar nevelőszülőség csodálatos, felelősségteljes, ugyanakkor erőt próbáló világát. Egy frissen a rendszerbe lépő, izgalommal, várakozással teli; egy gyakorlott, sok gyereket továbbengedő és jelenleg is többet nevelő nevelőszülő és egy, pár éve dolgozó, kiscsaládos nevelőszülő szemszögéből. A dokumentumfilm megmutatja a felkészülést, a folyamatos talpon állást és szól az elengedés módjáról és lelki folyamatairól.

Stáb: 

Rendező: Ócsai Dorottya 
Producer: Osváth Gábor, Tóth Anna 
Vágó: Pap Levente 
Operatőr: Kővári Gábor 
Zeneszerző: Alpár Balázs 
Hangutómunka Bőhm Dániel 
Forgató hangmérnök: Balogh Péter, Kiss Gergő 
Colorist: Marosán Tamás 
Grafikus: Birinyi Tamás

A Jeti Mozi, a 444 aloldal, ahol magyar dokumentumfilmeket teszünk közzé a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének (MADOKE) közreműködésével. Facebook / magyardoku


MAGYAR PÉTER VILÁGA 🌎 MIKET BESZÉL?!

MIKET BESZÉL?!
Szerző: JUHÁSZ PÉTER / JUHI
2024.12.30.



Van, amikor Menczer Tamásnak van igaza. De azért előbb hallgassuk meg, mit mond Magyar Péter, és hova tartana ez az ország, ha ő vezetné. És kiderül az is, miért nem Gyurcsány a hibás. Szóval, miket beszél Magyar Péter?! 
-----------
00:00 Miért bújt el Orbán, honnan jött MP? 
02:08 MIn lepődtünk meg amikor megjelent? 
03:55 Orbán tehetséges 
05:15 Mindketten bíztunk Orbánban 
06:30 Nem fejlődik a hazánk 
07:27 Magyar Péter szelep, sokan küzdöttek eddig is 
09:00 Én Gyurcsányozhatok, de ő is küzdött 
10:20 A gyónás felszabadít 
12:00 A politikában nem jó az őszinteség 
14:48 Mi tartja össze a Fideszt? 
18:22 MP is tolta a NER szekerét 
20:11 Polgári Magyarországot! 
22:00 Elfogadom, hogy voltak, akik hittek ebben a rendszerben 
24:33 Ott tartunk, mint a rendszerváltásnál 
28:00 Mi kell ahhoz, hogy tükörbe tudjunk nézni? 
30:08 Hogy viselhető el a nyomás, ha ez egyirányú utca. 
31:27 Minél jobban támadnak, annál jobban tudjuk az irányt 
32:39 Le lehet győzni a NER-t 
33:45 Népmeséken nevelkedtünk 
35:14 A bizonytalankodók a most kiábrándulóknak hisznek inkább 
36:20 Ismerd meg a hazádat! 
38:48 Mi vagyunk a HAZA 
40:13 Mikor érzed otthon a hazádban? 
42:18 Akkor jó, ha mindenki jól érzi magát itthon 
43:50 Hagyjál már a focival! 
44:47 Mi az eredmény? 
46:05 Végre kimondja: jogállam kell! 
48:46 Like: 2 évig lehessen miniszterelnök valaki 
49:43 Nem kell egyszemélyes döntést hozni, csak vállalni a felelősséget 
50:50 A politikus is dolgozik, és áldozatot hoz 
51:58 Óriási áldozatot hoz Magyar Péter is 
53:25 Nem politikai teljesítmény a rablás 
55:02 Sikeres lenne Tiborcz és Mászáros Orbán nélkül? (NEM) 
56:40 Nem azonos a felelőssége minden politikusnak a rendszerváltás óta 
58:37 Gyurcsány nem egyenlő Orbán 
1:00:03 Márpedig sokan kitartóak voltak az Óellenzékben is 
1:01:36 Becsüljük meg a régi ellenzékieket is, sokan megérdemlik 
1:02:20 Vízió kell 
1:03:30 MP-vel is ezért kell elnézőnek lennünk, ahogy egymással is 
1:05:55 El kell-e hinnem, hogy MP nem fog soha elárulni? 


KI VEZETI AZ AUTÓT, TE VAGY AZ ÉRZELMEID?

HOPPÁ! SHOW
Műsorvezető: HAMAR DONÁT
2024.12.11.



Ha valaki azt gondolta, hogy az autók világa csak lóerőkről és sebességről szól, az a Hoppá! Show után biztosan másképp látja! Vályi István nemcsak a nagy nevetésekkel varázsolta el a közönséget, hanem őszintén mesélt az életének nehéz szakaszairól is. Tanulságos volt hallani, hogyan állt fel a padlóról, mit tanult belőle, és hogyan formálták ezek az élmények az ő történetét. Egy este, ahol a nevetés és a mély gondolatok kéz a kézben jártak.


Ráadás:

ZSÍRRA SZÁLLT AZ ŐRÜLET PORA 2024-BEN, DE VÉGE VAN!!

TELEX / VIDEÓ
Szerző: TELEX
2024.12.31.



Negyedik éve próbáljuk meg a lehetetlent és negyedik éve vallunk természetesen kudarcot abban, hogy összefoglaljuk az egész év történéseit. De elnézve 2024-et, ez most nem is a mi hibánk! Jó szórakozást!

2024. december 30., hétfő

MÁRTON ANDRÁS: „ENGEM AZ ÉLET RENGETEG KALANDRA HÍVOTT” – LAKNER – 2024. 12. 28.

VTVSZEGED
Műsorvezető: LAKNER ZOLTÁN
2024.12.28.



Jászai Mari-díjas színművész, rendező, asztalos Finnországban, a Los Angeles-i főkonzulátus alapítója – ez mind Márton András, aki elmondása szerint minden szerepben igazán jól érezte magát, sőt számos olyan szakma van még, amit szívesen kipróbált volna. Magát elsősorban éppen emiatt kalandornak tartja. Lakner Zoltán politológussal arról is beszélgetett hogyan indult a pályája és miért a színművészet volt az a terület, ahová mindig visszatért.

Lakner Zoltán nem napi politikáról, mégis közügyekről beszélget vendégeivel, kötetlenül és ami a legfontosabb: szabadon. A műsor célja, hogy olyan témákról szóljon, amikre a folyamatos hírözön alapzaja közepette igazán oda kellene figyelnünk, de valahogy mégsem jut rájuk elég idő, és amik gondolatokat ébresztenek, tanulhatunk belőlük.

KI MEREM MONDANI...

KLUBRÁDIÓ / KI MEREM MONDANI
Műsorvezető: SUGÁR ÁGNES
2023.11.24-től



Hétköznapi pszichológia 1.RÉSZ: beszélgetések hallgatói kérdésekről. A műsorvezető: SUGÁR ÁGNES, két beszélgetőtársa: MAYER MÁTÉ pszichológus, család és párterapeuta és TARR BENCE LÁSZLÓ filozófus, kulturális antropológus, buddhista tanító. 

A KI MEREM MONDANI című rádiósorozat 2023. szeptember 20-től 15 részes, új témával jelentkezik, melynek témája a lelki segítségnyújtás. Az adásban a szakértők a műsor hallgatóinak személyes kérdéseire válaszolnak, elsőorban a hétköznapi pszichológia oldaláról. 

TARR BENCE LÁSZLÓVAL, EGYÉNI KONZULTÁCIÓS LEHETŐSÉG személyesen, Budapesten a Kálvin térnél, vagy indokolt esetben online is! Kapcsolatfelvétel írásban lehetséges a tarr.bence.laszlo@gmail.com címen...

ENNYI PÉNZ(ÜNK) VAN A NAGYURAKNÁL

MI EZ AZ ORSZÁG?!
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG?!
2024.12.28.



Ennyi pénz(ünk) van a nagyuraknál...

MÉG JÓ, HOGY ORBÁN VIKTOR SZERINT JÖVŐRE REPÜLŐRAJTOT VESZÜNK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2024.12.30.


Ha Orbán Viktor nem ígérte volna meg, hogy jövőre repülőrajtot veszünk, az adatok alapján azt is gondolhatnánk, hogy komoly bajban a magyar gazdaság. A magyar versenyképesség és így a keresetek értéke is stagnál, miközben szomszédaink többsége gyarapodik. Ábrákkal és számokkal mutatjuk meg, húsz év alatt hogyan lettünk a térség éllovásából sereghajtó
k.



Itt ez a nem túl szép ábra. 
Az Európai Bizottság készítette. Mutatja, hogy mi a baj Magyarországon. 
Röviden: 
megrekedtünk, és emiatt az egész EU-ban az egyik legszerényebb életet élhetjük csak.
Az ábra azt mutatja be, hogy mennyit tudnak vásárolni az EU keleti végein élők a teljes Unió átlagához képest. A függőleges tengely a lakosság vásárlóerejét mutatja, vagyis egy képzeletbeli kosarat, amiben mindenféle termékek és szolgáltatások vannak. A 100% az EU összes keresőjének az átlaga, amennyit meg tudnak vásárolni a kosárból, amit úgy számoltak ki, hogy figyelembe vették a helyi árakat. A kék pedig azt a sávot mutatja, hogy Bulgária, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia polgárai hol állnak vásárlóerőben az EU-s átlaghoz képest. A piros csík a magyarok vásárlóerejét mutatja.

Amint az ábrán látszik, 2004-ben ebben a körben a magyarok voltak a leggazdagabbak, ők tudták a legtöbb terméket és szolgáltatást megvenni a fizetésükből a felsorolt országok lakosai közül. 2023-ban a magyarok pozíciója lényegében változatlan, miközben a térség országai jelentősen javítottak. A helyben toporgással tavaly már a legszegényebbek közé tartoztunk, és a helyzet idén sem javult.


Az EU átlagához képest kétharmad annyi dolgot tudtunk megvásárolni a kerestünkből tavaly, akárcsak húsz évvel ezelőtt.

Az ábra kicsit torz, a pontos szám 2023-ra 68% Magyarország esetében. Ez a második legrosszabb érték az EU-ban, kevesebbet csak a bolgárok tudnak vásárolni a fizetésükből.

Ráadásul ezen az ábrán a volt kommunista tábor két leggazdagabb országa, Csehország és Szlovénia nem is szerepel, azaz csak azoknak az országoknak a polgárai látszanak az ábrán, akik 2004-ben még átlagosan szegényebbek voltak nálunk.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor december 18-án a TV2-nek adott interjújában „bérrobbanást” ígért: „Tehát miután vége van a réginek, kezdődik egy új, kell egy új gazdaságpolitika, és ez az új gazdaságpolitika az alapja annak a költségvetésnek, amit most fogad el éppen a magyar parlament, amely valóban egy fantasztikus évet vetít előre. Bérrobbanás. Ma éppen azt olvastam nemzetközi elemzésekben, hogy a jövő évben várható magyarországi bérnövekedések a legelején lesznek az Európai Uniónak, már a mostani harmadik és negyedik negyedévi adatok is ezt mutatják.”

Addig is, amíg robbannak a bérek, érdemes a fenti ábrán kívül más adatokkal is ellenőrizni, hogy tényleg keveset keresünk-e. A G7 idén év végén több részes sorozatot szentelt a magyar keresetek összehasonlításának az EU-s és a régiós átlaggal. Ebből a cikkből kiderült, hogy a magyar dolgozók legjobban fizetett 2 százaléka keres csak annyit, mint az EU-s átlagfizetés, tehát

a magyarok 98 százaléka kevesebbet keres, mint a 27 tagállam átlaga, ami közel 800 ezer forint nettó.

Ha vásárlóerőhöz, azaz a helyi árakhoz mérjük az átlagfizetést, akkor egy fikarcnyival jobb a magyarok helyzete, és a dolgozóknak nem csupán 2, hanem már 5 százaléka tud annyit vásárolni, mint az európai átlagkeresettel rendelkezők. Érdemben így is csak Szlovákia lakói vásárolhatnak szerényebb mértékben, mint a magyar dolgozók.

Ha a magyar mediánbért nézzük, vagyis azt a havi nettó bért, amely felett és alatt pont ugyanannyi számú ember keres, akkor az látszik, hogy ennél a fizetésnél csak az európai lakosság 11 százaléka keres kevesebbet. Vagyis a magyar közepesen keresők egész Európa alsó tizedénél élnek csak jobban. Ez 2023-as adat, akkor a magyar nettó mediánbér 375 300 forint volt. Abban az évben tehát a magyarok fele ennél kevesebbet keresett, miközben Lengyelországban csak a dolgozók ötöde vitt ennél kevesebbet haza havonta.

Hogy mennyit keresnek az emberek Magyarországon, az MNB decemberi inflációs jelentésében található ábrából derül ki a legjobban. (Itt, szemben a G7 adataival, bruttó és nem nettó fizetések látszanak, ezért lehetséges az, hogy ránézésre a dolgozók több mint 2 százaléka visz haza többet havi 800 ezer forintnál, azaz az EU-s átlagfizetésnél többet.)..

GULYÁS ESKÜVŐJE A BUDAI VÁRBAN | MAFFIÓZÓK ORBÁNNÁL | GÖNCZI OTT SEM VOLT 🤩 7SÉGEIM #8

7SÉGEIM
Szerző: JUHÁSZ PÉTER / JUHI
2024.12.28.



Míg itthon Gulyás miniszter feljelentéssel fenyegeti a 444-et, ami beszámolt az esküvőjéről távozó közszereplőkről, addig Orbán nem tartja be a nemzetközi jogot sem, szervezett bűnözői csoportban tevékeny, 25 év börtönnel fenyegetett homofób maffiózónak ad menedékjogot. És amikor erre rákérdez egy újságírónő a Nemzetközi Sajtótájékoztatónak nevezett bábszínházban, ez az Orbán nevű pálinkagőzös TSZ elnök előveszi a kövérlászlói értelemben vett humorát, és előadja hímsoviniszta böffenetet. Tahóságból ötös! Németh Szilárd is büszkén nyalta meg utána 10 kicsi zsíros ujját. Móka és kacagás az élet Orbán világában, ahol még a háborús krízis alap is arra szolgál, hogy Gönczi Gábor propagandista cégének adjanak belőle 55 milliót a túléléshez. Mert nincs itt gond egy szál se, hiszen ma sem csinált semmit a Köztársasági Elnök. Csak éppen az összes hatalomittas pedofilmosdató a jogállami normákkal ellentétesen cselekszik, legyen az miniszter, miniszterelnök, vagy államfő. 
----------- 
00:00 A tartalomból 
01:20 A putyini Nemzetközi Sajtótájékoztatója, trükkökkel 
02:30 Csomagkérdések mikrofon nélkül 
03:48 Orbán nem irigy a saját vagyonára, de szexista 
04:40 Szuverén bűnözőket hozunk az országba 
06:00 A lengyel szuverenitás smafu 
08:50 A szexizmus szexi Orbánnak 
10:00 100 embert is érdekelhet az utolsó kérdés 
11:35 Gulyás Gergely házasságáról Budai Ivett beszél 
14:38 Sulyok Tamás a félkegyelmetlen 
17:19 Gönczi Gábor cége hogy nem kapott 55 milliót 
18:55 Karácsonyi tűzszünet Putyin kottájából

HETI EGYENLEG: A FIDESZ PRÓBÁL VISSZAKÉZBŐL NAGYOT ÜTNI MAGYAR PÉTEREN

KLIKKTV
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2024.12.30.



Egy cirkusznak vagyunk a nézői, abszurd az egész helyzet – így reagált a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában Vicsek Ferenc újságíró, arra a hírre, hogy a Magyar Hang munkatársait hazugságvizsgálóra kötötték, hogy kiderüljön, honnan származott az a lap által lehozott álhír, miszerint a szír elnök gépe leszállt Magyarországon. Az újságíró szerint egy normálisan működő országban a minisztériumok, a titkosszolgálat reagáltak volna a Magyar Hang megkeresésére, és figyelmeztetik őket, hogy ne hozzák le ezt a hírt, mert nem igaz. „Itt nem ezt történt, itt a kormány felhabosította az egészet.”

Vicsek Ferenc szerint az továbbra is kérdéses, hogy ez a diktátor valójában hol van, és itt is a diktátort védi a kormány. Úgy gondolja, valójában Magyar Péter ellen szól ez a „hadjárat”, a Magyar Hang csak áldozat ebben a történetben. Csillag István, korábbi miniszter arról beszélt, hogy Magyar Péteren próbál visszakézből egy nagyot ütni a kormány, azzal próbálkoznak, hogy törvényen kívül helyeztessék a Tisza Pártot, hogy elindulni se tudjon a választáson. Ez arra utal, hogy Orbán Viktorék olyan közvélemény-kutatásokat láttak, amelyek előre jelzik a vereségüket.

HÓNAPRÓL-HÓNAPRA 12. RÉSZ: MÉG TOVÁBB GYENGÜLT A HARMATGYENGE FORINT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.12.30.


Aranyigazság: az év vége a számvetés ideje, mi is ezt tesszük 12 részes sorozatunkkal, amelyben sorra vesszük, az idén melyik hónapban mi volt a legfontosabb / 
legérdekesebb / legizgalmasabb / legkomolyabb következménnyel járó történés. Ezúttal decembert vizsgáltuk meg, és „nyert” a gyenge forint. December volt az a hónap, amikor döbbenten figyeltük, hogy már a 415-öt is eléri az euró, illetve a 400-as határt verdesi a forint a dollárhoz képest. Bár a sorozat az idei év történéseire koncentrál, a forint árfolyamának mélyrepülése – sajnos – nem az idén kezdődött. Gyakorlatilag azóta gyengül a forint, amióta Orbán Viktor 2010 júniusában átvette az országot, amit azóta letepert és maga alá gyűrt...


A sorozat korábban megjelent cikkei:

1. rész: Kétségessé vált a 23 éves Visegrádi együttműködés jövője


KASZINÓ HELYETT BULIKÖZPONT – MÁR TETSZIK A FIDESZNEK AZ ÚJ SUKORÓI KING'S CITY

NÉPSZAVA
Szerző: HARGITAI MIKLÓS
2024.12.30.


2010 előtt még mindent megtett a jelenlegi kormánypárt a sukorói élményközpont megfúrásáért, most újracsomagolva megvalósítanák az óriásberuházást.


Ahhoz képest, hogy helyben mekkora indulatokat kavart az ötlet, az Orbán-kormány és a fideszes településvezetés meglehetősen szűkmarkúan bánik a sukorói „partiközpont” építésére vonatkozó információkkal. Bár a tervezett beruházásokról már hónapok óta hallani – petíció is született ellene ezres nagyságrendű aláírásokkal –, a kormány csak a napokban tett közzé egy nem sok adatot tartalmazó dokumentumot, nyolc napot adva a lakossági véleményezésre. Közben pedig december közepén már megjelent az Orbán-kormány honlapján az a rendelet, amely a pontos paraméterek tisztázása és az érintettek véleményének bevárása előtt zöld utat ad az építkezésnek - valójában egy hatalmas bulivárosnak a tópart utolsó, még beépítetlen (sukorói) szakaszán.

Az eddig ilyen-olyan formában napvilágra került tervek szerint 3000 fős központi csarnok, 110 mobilház, 300 sátras kemping, lakókocsi-parkoló és rengeteg kiegészítő létesítmény (személyautó-parkolók, raktárkonténerek, vécékonténerek, zuhanykonténerek) épülne Fiatalokért Központ néven – nagyjából ugyanott, ahová jó másfél évtizede az előző kormány King's City néven kaszinót álmodott, a Fidesz pedig az egész tókörnyéket fellármázta a környezet- és erkölcspusztítónak, zajosnak és fölöslegesnek nevezett projekt ellen.

Ugyanaz a párt most, kormányon a jelek szerint jóval megengedőbb, bár tényleg nem különösebben közlékeny. A beruházásról kérdéseket küldtünk Sukoró vezetésének, valamint az építési és a területfejlesztési minisztériumoknak. A válaszokat megpróbáljuk teljeskörűen közölni, hogy az olvasó is lássa: nem hallgatunk el semmilyen fontos részletet. A Navracsics-féle területfejlesztési tárca egyáltalán nem válaszolt semmit. Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva, Sukoró fideszes polgármestere az öt kérdésből álló kérdéssor egyetlen elemét válaszolta meg részletesen: eszerint nincs információjuk róla, hogy kinek a beruházásában épülne fel a buliváros. (Hogy milyen színvonalon zajlott a kommunikáció, azt jól jellemi: arra a kérdésünkre, hogy kinek a tulajdonában van a kiszemelt terület, az volt a reakció, hogy nézzünk utána a tulajdoni lapokban.) Lázár János építési tárcája volt még a legbőbeszédűbb: magyartalan, de legalább tartalmi szempontból értékelhető válaszuk szerint „a Fiatalokért Központ állami beruházás, amelynek építtetője az Építési és Közlekedési Minisztérium. A fejlesztés kiviteli tervei elkészültek, annak véglegesítéséhez az építési engedély megszerzése szükséges. A megvalósításra valamint megépítésre vonatkozóan jelenleg nincs kormánydöntés. Álláspontunk szerint a kaszinóváros, szerencsejáték célú létesítmény nem egyenértékű egy közösségi, ifjúsági/diák központként szolgáló létesítménnyel. A tervezett 80 222 négyzetméter területű – melynek tulajdonosa a Magyar állam - beruházás szellős beépítésű, tájhoz illeszkedő elrendezéssel valósulhat meg, amely sem méretében, sem jellegében nem vethető össze a kaszinóberuházással. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a járulékos közművesítési feladaton keresztül a velencei tó élővilágának megőrzéséhez is hozzájárulunk. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a beruházás nagyságáról a lefolytatott eredményes közbeszerzés után tud pontos információval szolgálni.”

Ahhoz képest, hogy a kormány látszólag nem nagyon tud semmit, a szóban forgó rendelet meglehetősen konkrét: a fentebb felsoroltakon túl

szálloda és apartmanok építését is lehetővé teszi, a hatalmas földdarabnak akár a 15 százalékát is beépíthetővé nyilvánítja, csupán 40 százaléknyi zöldfelületet ír elő (a területet ma szinte teljes egészében zöldfelület, erdő, cserje és gyep borítja), és merőben szakmaiatlan, de újabban nem szokatlan módon az építési engedély kiadását közművesítés előtt is lehetővé teszi – ismételten: közvetlenül a Velencei-tó partján.

Az egész csomag kísértetiesen emlékeztet a Fertő-tónál Orbán Ráhel körei által erőltetett, jogi és pénzügyi akadályok miatt azonban megfeneklett idegenforgalmi megaprojektre. - Az a legnagyobb baj, hogy a Velencei-tónál ez már a harmadik olyan állami nagyberuházás, amelyet anélkül hajtanak végre, hogy hozzányúltak volna a kiszáradóban lévő tó vízpótlásához – mondta lapunknak az említett petíció aláírásgyűjtő csapatának egyik névtelenséget kérő sukorói tagja...

L. RITÓK NÓRA: EGYÜTTES ERŐVEL

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.12.27.


A karácsonyi adományozások is híven tükrözik az ország állapotát. Nyilván átpolitizálódott ez is, és érezni ebben is a “két oldalra” rendeződést, talán a legdurvább volt a gyermekotthonos történet, amiben az egyik adna, a másik megtiltja…sőt, elszállítja, mielőtt az ajándék célba érne. Az, hogy ez a gyerekekről szólna, meg a karácsonyról, valahol elvész. És hát a szerepek is furcsa helyzetet teremtenek, a kormányszóvivő részt vesz önkéntesként egy karácsonyi ételosztáson és nyilatkozik, hogy szerinte minden évben kevesebben vannak, miközben minden híradás arról szól, hogy egyre többen állnak a kígyózó sorokban.

Sokat gondolkodtam azon, hogy legalább ilyenkor miért nem lehet összefogni, egyeztetni, félretenni az ellenségeskedést, és arra törekedni, hogy mindenkihez eljusson a karácsony üzenete. Azon is töprengtem, hogy nekünk miért ment az, ami másnak nem.

Azt hiszem, ez sem megy egyik pillanatról a másikra. Hosszú évek kitartó munkája van abban, hogy mi az intézményrendszerrel partneri viszonyban lehetünk. Bár kicsit “féloldalas” viszony ez, hiszen korántsem kölcsönös, de ahonnan indultunk, és ahol most tartunk, az egyértelműen az együttműködés irányába visz.

Sokszor írtam már, hogy a társadalmi leszakadás ellen csak összefogással lehet tenni. Nem civil feladat, és ha valaki civilként dolgozik benne, együttműködések nélkül csak tüzet olt, és egy civil zárványban próbálkozik a sokadik civil szegénységellenes modellel, ami sosem fog túllépni a szakirodalmi lábjegyzeten, már, ha odáig eljut egyáltalán.

A feladat ugyanis állami, amit rendszerszintű megoldásokat kíván. Ám a rendszerek lassan változnak és sajnos politikai érdekek szerint szerveződik a működésük. A politikai érdekben pedig a hatalom megszerzése és megtartása a legfontosabb, és mivel a társadalmi leszakadás orvoslása nem szavazatszerző tétel, így jellemzően “forró krumpli” marad, amit nem szeret senki sokáig kézben tartani. Nem kerül fel a pártok listájában az első helyre… sajnos már a középmezőnyben sincs. Fogalmam sincs, mikor lesz fontos kérdés, ami mellé tényleges politikai akarat is társul.

A nagy dilemma, hogy civilként foltozzuk-e a szociális háló lyukait, vagy lépjünk hátra és hagyjuk, hogy a helyzet eszkalálódjon a végletekig, a terepen eldől. Mert közelről nem lehet kivárással az állam kényszerítését alkalmazni. Nem megy, egyetlen jóérzésű ember sem tudja elnézni, ahogy a gyereksorsok az eleve elrendelt utat követik. Muszáj segíteni, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy az állam helyett oldunk meg problémákat. Mert azok a gyerekek, aki a nyomorúságban élnek, ők most veszítik el az esélyét is annak, hogy életstratégiát tudjanak váltani. Látjuk, megtörténik újra és újra, az orrunk előtt…sokszor tehetetlenül nézzük, de az esetek többségében legalább annak az érzése velünk marad, hogy nélkülünk rosszabbul alakult volna a helyzet, talán tragédiába is fulladt volna.

Tenni kell hát, dolgozni tovább, és törekedni a rendszerszintű hatásra. Nagy kérdés, hogy hogyan? Talán a legfontosabb a probléma állandó közvéleményben tartása, állandóan szembe menni a kormányzati sikerkommunikációval, hitelesen bizonyítani, hogy nem úgy van, ahogy azt újra és újra ismétlik, meghazudtolva azokat, akik az ellenkezőjét állítják. Hogy hiába szajkózzák, a szemünk mást tapasztal, és az ellentmondásokat nem lehet letagadni. Ez vállalható feladat, csak hitelesség és persze bátorság kell hozzá.

Persze vannak szakmai kapcsolatok, amelyek erősítik a hatást, egyetemi kapcsolódások a szakemberképzésben, konferenciák, kutatások, munka a hazai és nemzetközi szakmai hálózatokban, ami tulajdonképpen egy szakmai beágyazódás, és erősíti a szervezetet és az ügy-képviseletet is.

Aztán fontos lenne, hogy amennyire lehet, ne engedjük politikai eszközzé tenné azokat az embereket, akikért dolgozunk. Ez persze nem egyszerű, mert a politika pontosan tudja, hogyan kell megszólítani őket, ismerik és alkalmazzák a manipulálás testreszabott eszközeit, minek hatására a világlátástól rég megfosztott emberek elhiszik, amit ígérnek nekik. Épp azokon a pontokon erősítik meg az üzeneteket, ami számukra befogadható, és épp akkor, mikor legjobban hat. Mi pedig ott vagyunk, és hiába magyarázzuk, hogy pl. valótlan veszélyt sulykoltak beléjük, a “bemondták a tévében” erősebben hat, mint mi, és mindig akad helyi erő, aki ezt erősíti. Ha pedig ez az erő a helyi hierarchiában magas polcon van, a kérdés eldőlt, és hamar ellenségképben találhatjuk magunkat a valós kép állítása miatt. Persze ez is kétélű, hiszen a nyilvánosság ebben is segíthet, legalább annyira, hogy elbizonytalanítson pár embert.

A következő fontos dolog a helyi beágyazottság kiépítése. Ez mintegy bizonyítéka annak, hogy lehetne másképp is. Nem ellenségként kezelve egymást, hanem partnerként. Tudomásul venni, hogy mi, civilek más eszközökkel dolgozunk, és ha a céljainkat nézzük, az ugyanaz: mérsékelni a társadalmi leszakadást. Együttműködésben, amibe mindenki azt hozza, amiben ő hatékony. Az intézményrendszer és a civilek. Politikai megosztottság nélkül.

Mi most karácsonykor több mint 3200 gyereknek tudtunk ajándékot vinni. Annak a 20-22 embernek, aki ebben dolgozott két hétig, nem ment volna, ha nincsenek meg azok az intézményi kapcsolódások, melyek mentén meg tudtuk szervezni az ajándékok célba juttatását. Egyetlen óvoda, iskola, lakásotthon, önkormányzat sem utasított el minket, sőt, az öröm mellett, amivel fogadták, ahol kértük, segítettek a szállításban is. Tudtunk segíteni más szervezeteket, volt miből, szívesen adtunk. Adtuk vele az átadás örömét is, hiszen mi nem ragaszkodtunk a személyes jelenlétünkhöz a célba juttatáskor, hiszen nem a mi “glóriánk” fényesítése, hanem a gyerekek öröme volt a cél.

Azt hiszem, ebben a legjobb szó az alázat, amiben talán megértik a partnereink is, hogy mi tényleg segíteni akarjuk őket, mindenféle hátsó szándék nélkül. És azt is tudomásul vesszük, ha ebben a politikai klímában nem tudunk kihangosítani minden adományt. Mert sokat továbbadunk a kapcsolatrendszerünkben, évek óta, ami intézményi vonatkozásban hasznosítható, vagy jobban hasznosul, mintha a családoknak adnánk. Alkalmazkodás ez ahhoz, ami van, amiben nem az intézményrendszer provokálásában, hanem a cél szerinti együttműködésben végül is megvalósul valami, ami javít a helyzeten.

Mert helyi szinten mi értelme lenne provokálni? Talán ők tehetnek arról, ami van? Helyi szinten a megoldásokat kell keresünk. Ami talán egyszer majd példa is lehet arra, hogy kialakítható lenne egy egymást támogató rendszer. Egy másféle munkakultúra. Amiben kivezetődik a gyanakvás, és a helyére a megoldáskeresés lép.

Most itt tartunk az együttműködésben. És dolgozunk azon, hogy ez erősödjön tovább. Mert így is lehet.

Persze tudom, most sokan azt mondják, lám-lám, nem veszem észre, hogy így tartjuk fenn a rendszert? Biztosan van más megoldás is. De azt keresse más. Nekünk ez bevált, és ezen az úton mennénk tovább. A gyerekekért, a családokért. Együtt, mindenkivel, akinek dolga van velük. Én megrögzötten hiszek az együttműködés erejében. Biztosan tudom, hogy ebben több potenciál van, mint a megosztottságban, a gyűlölködésben.

„ÉJSZAKÁNKÉNT NÉHA BEJÖTTEK A NŐVÉREK, HASRA FORDÍTVA AZ ÁGYHOZ KÖTÖZTEK, ÉS CSATOS ÖVVEL VERTEK” – AZ EGYHÁZI VISSZAÉLÉSEK ALIG ISMERT DIMENZIÓI (18+)

TELEX
Szerző: GÖRFÖL TIBOR
2024.12.29.


Az írás a Telex és a Szemlélek közös sorozatának része. Az első részben Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát írt bocsánatkérésről, nyilvánosságra hozásról és a sebek gyógyításáról. A másodikban a katolikus Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség magyarországi vezetője, Szőke Péter írt a társadalom perifériáján élőkről.


A katolikus egyházban elkövetett szexuális bántalmazások legkésőbb 2002 óta ismertek a nyilvánosságban: ekkor jelentek meg a Boston Globe-ban az első leleplező írások, amelyek hatására idővel közel 250 bűncselekményre derült fény. 2010-től Európában is egyre több helyen tártak fel bántalmazási eseteket, és idén Magyarországon is gyors egymásutánban váltak ismertté egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések.

Az esetek túlnyomó többségében férfiakra, katolikus papokra irányul a figyelem, akikhez képest a női elkövetők szinte teljesen háttérbe szorulnak – ezért is keltett feltűnést a Pannonhalmi Főapátság minapi közleménye és a Válasz Online cikke egy visszaélésekkel gyanúsított szerzetesnővér esetéről. A következőkben Görföl Tibor katolikus teológus, a Pécsi Tudományegyetem docense mutatja be, mi tudható a női elkövetőkről...

VÁSÁRHELYI MÁRIA: AZ „ELLENZÉKI SZAVAZÓ” ÁRULÁSA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2024.12.19.


Magyarországon a baloldali és liberális politika romokban hever. Nemcsak az ellenzéki pártok, hanem szavazótáboruk is összeomlott. A pártok a szavazókat, a szavazók pedig a pártokat teszik felelőssé az összeomlásért, jóllehet nyilvánvaló, hogy egy ilyen megsemmisítő válság kialakulásáért, ha nem is azonos súlyú, de mindenképpen közös felelősség terheli a pártokat és korábbi támogatóikat.

A mára kialakult helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint hogy miközben a társadalmon belül mind az önmagukat baloldaliként, mind pedig liberálisként meghatározó szavazók aránya évtizedek óta 30-35 százalék körül mozog,* a bal-, illetve liberális pártok támogatottsága alig éri el az 5 száza­lékot. Így előfordulhat, hogy a társadalom egyharmada – a baloldaliak és a liberálisok – képviselet nélkül maradnak a következő parlamentben, ami pedig nagyjából egyet jelent azzal, hogy a következő országgyűlésből kiszorulnak a demokrácia képviselői. Nem mintha politikaelméletileg a jobboldali, konzervatív gondolkodás nem férne össze a demokratikus attitűdökkel, Magyarországon azonban a demokratikus jobboldal mindig jelentős kisebbségben volt saját ideológiai táborán belül.

Arról, hogy milyen súlyos felelősség terheli az ellenzéki pártokat a mára kialakult helyzetért, gyakran esik szó. A demokratikus térfél politikai napirendjének meghatározó témája a baloldali és liberális pártok a valódi társadalmi problémák iránti érzéketlensége, politikai tévelygése, kommunikációs bénultsága, szolidaritáshiánya, terméketlen és szánalmas rivalizálása.

Arról azonban, hogy az ellenzéki szavazóknak van-e felelősségük e válság kialakulásában és időről időre történő eszkalálódásában, gyakorlatilag nem esik szó. Holott nehéz lenne elvitatni, hogy a választások végeredményét mégiscsak az ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma és aránya dönti el, még akkor is, ha tisztában vagyunk a választási rendszer összes torz útvesztőjével...

HORVÁTH ANDRÁS: JÖHET 2025!

HORVÁTH ANDRÁS VIDEÓ
Szerző: HORVÁTH ANDRÁS
2024.12.28.



2025-ben sem fogunk unatkozni, az már most látszik.


Lásd még: