2016. augusztus 28., vasárnap

AGYMOSODA

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Tamás Ervin
2016.08.28.


Magyarországon szisztematikus a tömeges agymosás, a mélyebb tudás elleni hadjárat, az önálló gondolkodás, az érdeklődés takarékra állítása. Messze nem arról van szó, hogy a klasszikus műveltségeszmény helyébe egy korszerűbb, XXI. századi érkezik, nem is az amerikai híg kultúra mindent letaroló térhódításáról, a gyorsuló idő kétmondatos üzeneteiről – inkább arról, hogy a vezérelvű politika nem akar vesződni sokak szuverenitásával, nyitott, variációkat fölállítani, érdemi kérdéseket föltenni képes emberekkel.

Az oktatásból kivont forrásokon túlmenően a bevont eszközök, formák, előírások is erről tanúskodnak. Nehezen készíthető leltár a központosítás hátrahagyott romhalmazáról, ahogy a mostani kármentés félmegoldásai sem bíztatnak sok jóval, legfeljebb sok tornaórával. Körvonalazódik, hogy az igazán preferált vonal egyfelől a janicsárképzés, másfelől az engedelmes állampolgár hadrendbe állítása, aki kevés szóból ért, s nem is kíváncsi többre.

Érdektelen, hogy lesz-e olyan gomb az életükön, mint a számítógépen: frissítés. Az illetékesek valószínűleg úgy vélik, hogy a képzetlenek seregét képzetté tenni ugyanúgy kell, mint a nyolcvanas években – elegendő számukra egy műveletekre szabott, használat előtt felrázandó csomagot átadni: némi ismeretet, plusz néhány begyakorlott mozdulatot. Ugyanakkor egyre durvábban szembesül a munkaerőpiac azzal a gonddal, hogy miközben kezelnie kell a munkanélküliséget, meg kell birkóznia a súlyosbodó munkaerőhiánnyal is. Fehér holló a bonyolultabb munkavégzésre alkalmas ember, pláne az, aki aggyal és lábbal is mobil: szellemileg és földrajzi értelemben is képes a helyváltoztatásra...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.