2017. március 11., szombat

ÚJ ÉLETET KEZDENI AMERIKÁBAN


HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Tamás
2017.03.11.


Újabb érdekes pillanatához érkezett a Határátkelő története, ugyanis ma van szerencsém nektek bemutatni a blog életének első podcastját. Anélkül, hogy túlmagyaráznám a dolgot, az első adás elé írnék pár gondolatot.

Az egyik, hogy talán emlékeztek még rá, amikor pár hónappal ezelőtt „riportereket” kerestem a különböző országokból, és akadtak is jelentkezők. Akkor került képbe a mai podcast készítője Gwy, aki nem walesi, hanem magyar, olyannyira, hogy Budapesten él, ami érdekes fordulat egy határátkeléssel foglalkozó blog esetében, de kiderült, hogy mivel azért sokat és sokan járnak haza, talán nem olyan rossz ötlet megpróbálkozni egy ilyen vonallal is.

A másik megjegyzésem, hogy sokáig gondolkodtam, milyen formátumban és mikor kerüljön fel ide egy podcast. A második kérdésre volt könnyebb a válasz, nem akartam, hogy hét közben legyen, mert munkahelyen alighanem nehezebb hallgatni, és hétvégén talán több idő van rá (noha ez a rész nincs 20 perc). Majd kiderül, ti mit gondoltok erről. Ami a formátumot illeti, egyelőre a YouTube-ra került fel, de tervezem máshová is feltölteni.

A harmadik dolog, hogy a podcast egy része (de nem az egész!) olvasható is, éppen azokra gondolva, akik valamiért nem tudják vagy akarják meghallgatni (noha én mindenkit bíztatok rá, mert sok érdekesség csak hallható, de nem olvasható).

Végül pedig fontos, hogy a beszélgetésnek lesz folytatása, a tervek szerint még két része. Remélem, szeretni fogjátok, és ha tetszik, akkor mostantól reményeim szerint rendszeresen jelentkezik majd a Határátkelő podcastja!

Az első adás vendége az a Tamás, aki már korábban is írt ide posztot Los Angeles-i életéről, most pedig egy év után hazalátogatott Magyarországra. És akkor át is adom a szót:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.