2017. december 5., kedd

A BORÍTÉK KINYITÁSÁNAK FORTÉLYAI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.12.05.



Tudjuk, hogy Rétvári Bence minden aljasságra – és még az alatt is – kapható, amihez teljesen megfelelő a gyomorbeteg ministráns ábrázata. Olyas, mint annak idején a legendás Manchester Unitedben Ole Gunnar Solskjaer, akit csak babaarcú gyilkosnak neveztek, és jó okkal. Viszont most, hogy ez eszembe jutott, kellett rájönnöm, hogy milyen rohadt öreg vagyok, mert erre a norvégra is emlékszek, bár még mindig nem jár nekem Erzsébet utalvány, és már nem is fog soha.

A jó Gunnartól én kérek elnézést, hogy méltatlanhoz hasonlítottam, pedig nem is értek a focihoz, ámde szeretem úgy Gálvölgyi módján. Annak ellenére, hogy nem vagyok méltó, hogy egyetlenünk ilyen Böske-papír formájában jöjjön a hajlékomba, fülem és szemem egyelőre még van, így óhatatlanul látni-hallani fogom, ahogyan Pártunk teleképen keresztül magyarázza majd el a nyugdíjasoknak, hogy mit kell kezdeni az utalványaikkal, ha már budipapírnak túl karcos, s így erre haszontalan.

És ezt tudhattuk meg Rétváritól tegnap, hogy még véletlenül se maradjon ki egyetlen nap se úgy, hogy valami észveszejtő, aljas baromság ne jönne elő a fényre. Hogy miképp óhajtja épp a rezsim fölzabálni alattvalóinak romlatlan vagy jámbor lelkét. Mert indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány, ezt jelentette be ez a Rétvári. Ennek az a hazudott célja, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat a tízezer forintos utalványok átvételével, felhasználásával kapcsolatos tudnivalókról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.