2017. december 11., hétfő

AZ ANTISZEMITIZMUS DEKLARÁLÁSA A FIDESZES POLGÁRMESTER SOROS-DISZNÓS POSZTJA - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2017.12.11.



Az Orbán-kormány hivatalosan is deklarálja az antiszemitizmust – véli a Soros Alapítvány képviselője Pócs János Facebook-posztja kapcsán - számol be a részletekről a brit Independent. Ott már egy disznóval kevesebb van – ezzel a szöveggel osztotta meg a fideszes képviselő a szénné égett disznóként Sorost illusztrált fotót a Facebook-on.

A 37 országban működő, a világon a 3. legnagyobb alapítványról az Independent megjegyzi, a demokrácia ügyét igyekszik mindenhol előmozdítani, s a Forbes magazin leggazdagabbjainak listáján a 20. helyen álló alapítója antiszemitizmussal vádolta meg Orbánt, aki visszautasította a vádat. Egyébként szinte minden mérvadó nemzetközi lap foglalkozik a témával, még a Trump szócsövének számító Fox News is.

A Jerusalem Post sem megy el a téma mellett, akárcsak a Népszavában megjelent Soros-vélemény mellett sem. S idézi ehhez Feldmajer Pétert, a Mazsihisz volt elnökét is, aki szerint a közel-keleti bevándorlók bejövetele sokkal súlyosabb probléma, mint a Soros-elleni kampány, noha az is elég durva. Az újság egyébként most hozza le a The Atlantic amerikai folyóirat pár napja írt Soros-elemzését, amely egyrészt a milliárdos filantrópot Prométheuszhoz hasonlítja, akit azért kínoztak az istenek, mert tüzet vitt az emberiségnek. Másrészt ír arról is a hamis vádaskodásról is, miszerint a keddi, alabamai időközi választáson induló, pedofíliával is vádolt republikánus Roy Moore ellen Soros és fizetett ügynökei indították el a támadást.

A német Die Welt is közli Soros Györgynek a Magyarországon egyedül a Népszavában megjelent írását, mint vendégírást a véleményrovatban. Amelyből kiemelik a címben, hogy Orbán hazugságai Soros Györgyről kudarcot vallottak. A kormány minden erőfeszítése ellenére nem tudta félrevezetni a közvéleményt, hisz több mint egymillióan nézték meg a magyar televízióban beszédét, és a közösségi médiában nagyon sokan fejtették ki együttérző és támogató véleményüket. S ezek után ő még fontosabbnak tartja a szólásszabadság és a kutatás szabadsága támogatását, a kisebbségi vélemények, a nehéz helyzetben lévők megsegítését. S nemcsak a szülőhazájában, hanem szerte a világon...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.