2018. július 14., szombat

FÉLREVEZETŐ ÁLLÍTÁSOK A FIGYELŐBEN - AZ MTA HELYREIGAZÍTÁST KÉR

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HONLAPJA
Szerző: MTA Kommunikációs Főosztálya
2018.07.13.


A Figyelő 2018/27. számában „Megengedhetetlen az Akadémiáról vitázni?"címmel publikált összeállításban több félrevezető állítás is olvasható. Az MTA Kommunikációs Főosztálya ezért az alábbi helyreigazítás közlését kérte a lap főszerkesztőjétől június 9-én.
1. Az összeállítás első mondatában szereplő állítással szemben az MTA tavaly nem 46 milliárd forintból gazdálkodott, hanem 77 milliárdból. Az állami támogatás összege volt 46 milliárd forint.
2. Az akadémiai kutatóintézet-hálózatban 2017-ben nem 5540, hanem összesen 6037 tudományos, oktatási és tudományos ismeretterjesztő publikáció jelent meg. Az impaktfaktoros folyóiratban megjelent cikkek száma évek óta emelkedik: 2009-ben összesen 1519 cikk jelent meg, ez a szám 2017-ben már 2402-re nőtt a kutatóintézet-hálózatban, ami az eddigi legmagasabb érték.
3. Az MTA vezetőinek fizetését és juttatásait ismertető rész hiányos. Az ott szereplő összegek pontosak, azt ugyanakkor sajnálatos módon elfelejtette az összeállítás szerzője megemlíteni, hogy ezeket az 1994. évi XL. tv. 13.§.(4) szerint állapították meg. Egyéb juttatásuk pedig a költségvetési törvényben megadott cafeteria keret. Az akadémikusi tiszteletdíjakat és az özvegyi ellátást sem maguknak szavazták meg az érdekeltek, hanem a 4/1995. (I. 20.) Kormányrendelet alapján kapják azokat.
4. Az MTA üdülőiben a szolgáltatások árai nem alacsonyabbak a piaci áraknál, hanem megfelelnek a hivatalos besorolásnak megfelelő szolgáltatási színvonalhoz tartozó mindenkori átlagos piaci árnak, vagy ahogy az összeállítás névtelen szerzője fogalmaz: a „piaci hotelek” árainak. Az árakat a gazdasági szervezet hetente ellenőrzi. A külső vendégeknek felárat számítanak fel, ami magasabb, mint a szokásos piaci ár.
5. A cikkben „sok száz milliárdos” akadémiai ingatlanvagyonról írnak. A valóság ezzel szemben az, hogy az MTA ingatlanvagyonának könyv szerinti értéke 100 milliárd forint. Ennek az ingatlanvagyonnak a legnagyobb része azonban a kutatóközpontoknak és kutatóintézeteknek helyet adó épületekből áll...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.