2018. december 18., kedd

A HATALOM AZ ERŐSZAKOS, NEM A TILTAKOZÓK

MÉRCE
Szerző: NAGY ZSÓFIA
2018.12.18.


„It has to get worse before it gets better”

Vasárnapról hétfőre virradó éjjel elképesztő képsoroknak lehettek tanúi a magyar tiltakozási hullámot követők: magyar parlamenti képviselőket, akik képviselői jogosítványaikkal élve bementek a közmédia épületébe, az ott dolgozó biztonsági őrök fizikai erőszakot alkalmazva távolították el az épületből.

Mindez része annak a sorozatnak, ahol a hatalom egyre leplezetlenebb módon reagál a vele szemben álló politikusok, tüntetők, közemberek tiltakozására. Ahol az Országgyűlésben nyilvánvalóan szabálytalan módon lehet képviselők mikrofonjait elnémítani, a rabszolgatörvényről szóló szabálytalan szavazást levezényelni, ahol előállított tüntetők tűnnek el 30 órákra a fogdák útvesztőjében, ahol a rendőr erőszakkal fenyeget, majd a rendőrség tétlenségétől kísérve a választott képviselőket munkájuk végzésében nem csak akadályozzák, hanem erőszakkal lépnek fel velük szemben, ott megvalósul az, amit sokan tudtunk eddig is: a jogállam egyre szakadozó álarca mögött felépült, megvalósult Orbán rendszere, az önkény.

Nagy tudású, tisztességes és hazaszerető emberek mondják most egy hangon: ami történt, és történik, aggodalmat keltő, elkeserítő. Nem így látom. Ami történt, sok szempontból a lehető legjobb a megvalósulható forgatókönyvek közül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.