BOD PÉTER ÁKOS: "A GAZDASÁG VERSENYKÉPES. CSAK NEM AZ EGÉSZ, HANEM A FELE"

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.12.15.

Antall József gazdaságpolitikájának megítélése a mai napig vitatott, de már az ő idejében is az volt, mert szembement a kilencvenes években uralkodó neoliberális gondolkodással. Bod Péter Ákos akkori ipari miniszter, majd MNB-elnök lapunknak azt mondja: Antall a piac nyitottságát szociális és környezetvédelmi szempontokra épülve látta működőképesnek, és ehhez gondoskodó, hosszú távlatokban gondolkodó társadalmat vizionált. Nem akart nagy államot, nem akart jövedelmet átcsoportosítani a gazdagoktól a szegények javára, az esélyteremtésben látta az utat. Elhajlásnak gondolták ugyanakkor a vezető véleményformálók, hogy privatizált ugyan, de eladás előtt intézményrendszert épített, és feljavította a cégeket. A magánosítás volt politikailag és társadalmilag is a legrázósabb ügy.

– Igaz, hogy Antall Józsefet nem érdekelték a gazdasági kérdések?

– Érdekelték, igaz, hivatali idejében rengeteg fejfájást okoztak neki a gazdasági hírek, amelyekkel a kormányüléseken szembesült, és emiatt hosszúra nyúltak a megbeszélések. Amikor kikerültem a kabinetből, és az MNB elnöke voltam, sokszor kérdezett. Például amikor bedőlt az angol font, azt szerette volna megtudni, igaz-e, hogy ezt Soros György csinálta. A válaszom az volt, hogy Soros és sok más pénzember is észrevette a font túlértékeltségét, de nem egészen úgy történt a dolog, ahogyan az újságok írják. Az, hogy nem érdekelte a gazdaság, inkább onnan eredhet, hogy a minisztereinek sok szabadságot adott, és gazdasági ügyekben közvetlenül ritkán szólalt meg.

– Emiatt viszont sok konfliktus volt a miniszterei között.

– Igen, és a végén mégiscsak el kellett menni hozzá vagy a kormányhoz, hogy döntsön. A taxisblokád idején a pénzügyminiszter azt mondta, 60 százalékos egyszeri energiaár-emelés kell, gazdasági miniszterként én két lépést és elsőként csak feleakkora mértékű emelést gondoltam jónak. Ez egy példa a sok közül.

– A taxisblokád pillanatában veszélybe kerülhetett volna a fiatal magyar demokrácia és piacgazdaság. Kohl kancellár delegációt küldött azokban a napokban Magyarországra, hogy a felek megtárgyalják, milyen segítségre lenne szükség, hogy ne történjen nagyobb baj. Három verzió körvonalazódott: az államcsőd, az adósságok elengedése vagy az átütemezésük.

– A Nyugat számára 1990 végén kezdett kiderülni, hogy az átmenet nem egyszerű. Az NDK esetében bebizonyosodott, azzal, hogy egy iparilag elvileg fejlett tervgazdaságot befogadnak, kiterjesztik rá a nyugatnémet jogrendet, még nem lesz a keleti tartományokban virágzó piacgazdaság, és a lakosok nem válnak azonnal nyugatnémet demokratákká. Eleinte úgy gondolták: kapitalizmus van, tőke van, piac van, és ebből gazdasági csoda lesz. De a múlt öröksége bonyolultabb, nemcsak az épületben, a gépekben, hanem a fejekben is jelen van. A mélyebb strukturális gondok hamar felszínre kerültek, miközben az emberek jólétet vártak, a magyarok az osztrák életszínvonalat, a keletnémetek meg a nyugatnémetet. Mára kiderült, hogy a felzárkózásunkhoz nemhogy egy-két év, de harminc-negyven év sem lesz elegendő...

ITT OLVASHATÓ