2019. március 7., csütörtök

A PÉNZÜGYMINISZTER, AKI MEGADÓZTATTA VOLNA A GAZDAGOK VAGYONÁT

FOUCAULT INGÁJA
Szerző: Pendulumblog
2019.03.07.


Ma, amikor a progresszív vagyonadó kérdése újra a nemzetközi viták kereszttüzébe került, érdemes megemlékezni az őszirózsás forradalom pénzügyminiszteréről, aki száz éve "a történelem legnagyobb vagyonadóját" vezette volna be.

A demokratikus baloldal történelmi örökségnek a kollektív emlékezetből való száműzését a köztereink átalakításán tudjuk a legjobban lemérni. Egyes esetek, mint például a Nagy Imre szobor eltávolítása, viszonylag nagy felháborodást keltettek, míg mások felett csendben napirendre tért a közvélemény. Ez utóbbi kategóriába tartozott egy belvárosi kis utca nevének megváltoztatása, ami 1947 óta viselte Szende Pál nevét. Róla ma már kevesen tudják, hogy nem csak polgári radikális politikusként és az első köztársaság pénzügyminisztereként, de nemzetközi hírű közgazdászként és a tudásszociológia egyik alapítójaként is beírta a nevét a történelembe. Száz évvel az első demokratikus köztársaság bukása után illő megemlékezni arról a sziszifuszi küzdelemről, amit a társadalmi igazságosságért és a vagyonok újraelosztásáért folytatott.

Szende, egy vidéki orvos gyermeke, fiatal jogászként csatlakozott Jászi Oszkár és a Huszadik Század köréhez a századfordulón. Nevét először a Werbőczyről írott tanulmánya tette ismertté, amelyben a magyar közjogi-alkotmányvédő hagyomány ünnepelt hősét úgy mutatta be, mint a hivatalával visszaélő, jobbágyait kizsákmányoló törtetőt. "Minél nyomorultabb lett az ország, annál jobban gazdagodott Werbőczy," mutatott rá. Ady Endre is felfigyelt a tanulmányra. "Ülj törvényt, Werbőczy" című versét Szende Pálnak ajánlotta: "Még magasról nézvést/Megvolna az ország,/Werbőczi-utódok/Foldozzák, toldozzák./A Föld nem tud futni,/Csak a Földnek népe/S ezer Kinizsi sem/Térülhet elébe."

Bár Szende szimpatizált a szociáldemokráciával és a munkásmozgalommal, mégis a polgári radikálisokhoz csatlakozott. Hitt ugyanis abban, hogy az elnyomott osztályok, a munkásság és a parasztság felemelkedése a polgári demokratikus átalakuláson keresztül vezet. Ezért vállalta el az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) főtitkári pozícióját is. A szociáldemokrata vezetőkétől két ügyben is jelentősen eltérő álláspontot foglalt el. Egyrészt az önálló vámterület kialakításának híve volt, mivel látta, hogy a vámunió csak a vagyonos elitek gyarapodását szolgálja. Korán felismerte ezenkívül a radikális földreform (földosztás) szükségességét is egy olyan elmaradott agrárországban, mint amilyen Magyarország volt.

1918-ban az őszirózsás forradalom hatalomra jutásával Szendét először pénzügyminisztériumi államtitkárrá, majd pénzügyminiszterré nevezték ki. Gyakorlatilag megoldhatatlan feladatok álltak Szende előtt. Önálló adó- és pénzpolitikát, önálló nemzeti bankot kellett létrehozni, miközben a gazdaság összeomlott. Egy munkáscsalád kiadásai 1914-hez képest ötszörösére növekedtek. Míg a háború előtt a dollárt öt koronáért lehetett váltani, a háború után több mint 11 koronát ért egy dollár. A forgalomban lévő koronamennyiség folyamatosan nőtt. A háború alatt az állam eladósodott különféle magáncégek felé, amelyek most benyújtották a számlát. Az utódállamok pedig elkezdték felülbélyegezni a pénzjegyeket, ami teljes káosszal fenyegetett. "Az ország ezer sebből vérzik," jelentette ki Szende a Világ c. lap szerint 1918 decemberében a Radikális Párt gyűlésén. "Napok alatt kell elvégezni azt, amire normális viszonyok között évtizedek kellenek."

Ebben a helyzetben próbálta megvalósítani a korban rendkívül merész újításnak számító progresszív vagyonadón alapuló pénzügyi reformot, amelytől az ország fiskális egyensúlyának helyreállítását remélte. Szende már a háború idején írt tanulmánykötetében hevesen bírálta a dualizmus elavult adópolitikáját, ami a földbirtokos osztályon kívül gyakorlatilag a társadalom minden más csoportja számára hátrányos volt. A háború ezenkívül óriási anyagi károkat és 35 milliárd koronás adósságot okozott az országnak. Eközben éppen a háborús profitok következtében kevés ember kezén hatalmas vagyonok halmozódtak fel. Két lehetőséget látott az államháztartás egyensúlyának helyreállítására: a devalvációt és a vagyonadót. Az előbbitől, joggal, azért tartott, mert a társadalom széles rétegeinek elszegényedéséhez vezetett volna. A vagyonadó szükségessége tehát nem idealizmusból fakadt, hanem realizmusból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.