2019. március 2., szombat

ŐRIZZE AZ EGYHÁZ AZ ÉRTÉKEIT A SAJÁT PÉNZÉBŐL, NEM KÖTÖTTÜNK MI VELÜK ELTARTÁSI SZERZŐDÉST

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.03.01. 


...Az Isten pénze sem elég Orbán rögtönzött heppjeinek. Szórta a pénzt magánvállalkozóknak, naná, hogy a kedveseknek, hogy teremtsenek cigányzenét az éttermükben. Ez is az állam és a sokszínű vezér dolga. Mert ugye, tudjuk róla, rohadt nagy zeneértő. Is. Ahol üzletet szaglászik a hűségért, vagy a családtagot, rokont, havert kell kitömni, azt bizony ő nem hagyja ki. Állandóan lopja a pénzünket. Az egykori csuhásozó úgy viselkedik, mintha ő lenne Isten jobbik keze. Dehogy, az a fia. Bevette a Gáspárt is legújabb bulijába, tessenek figyelni: a kormány az idén és jövőre is 950 millió forinttal támogatja a “vallásos alkotói kiteljesedést segítő rendszerek kialakítását és fenntartását”, és további 800 millió forintot áldoz az ilyen zene “kiteljesedését segítő rendszerekre”. Lefordítom, mert ezek az echte magyar emberek magyarul sem tudnak. Szóval, dől a lé a vallásos könnyűzenére. Ennél jóval kevesebbet kapnak például a félamatőr, amatőr zenészek a Nemzeti Kulturális Alap égisze alatt futó programban.

Mi a szent krokodil közünk van nekünk a vallásos könnyűzenéhez? Miért kell nekünk itthon és természetesen az egész Kárpát-medencében élő valamennyi magyar együttest kistafírungozni? Azt mondja a Rétvári Bence, hogy ezeknek az együtteseknek a zenéje közösségformáló erővel bír, és a vallásos hagyományok megőrzésében fontos szerepet játszhat. Őrizze az egyház az értékeit a saját pénzéből, nem kötöttünk mi velük eltartási szerződést.

Van már díjuk is (Szikra-díj), plusz az idén indult a Manna rádiójuk, amelynek műsorvezetője Prekopa Donát, a Felház mozgalom másik alapítója a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár mellett. Igazából pontosan ezt mondom. Van már Orbán apu támogatása is. Meg a mi birka türelmünk. Ezek pénzen veszik a hitet is – ha vallásos, ha földi. Most már csak az hiányzik, hogy ének-zene órán a gyerekeknek kötelező legyen vallásos könnyűzenéből felelni. Áh, emberek, nem könnyű, egyre elviselhetetlenebb az orbáni zaj!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.